Szombaton tüntetést szerveznek a szakszervezetek 10 órakor a Jászai Mari téren. Ha mégis megszavazzák, és a munkáltatók élni kívánnak a törvény adta új lehetőségekkel, sztrájkot is szerveznek az adott munkaadóval szemben, de szóba kerülhet az utak és ipari parkok lezárása is - nyilatkozta Kordás László az Inforádiónak.
Jövőre folytatódik a magyar gazdaság bővülése, de a növekedés üteme az ideinél szerényebb lesz, sőt béremelkedés is lesz 2019-ben - fogalmazták meg szakértők a Magyar Közgazdasági Társaság elemzői fórumán, szerdán Budapesten.
Meghosszabbította a jelentkezési határidőt a MOL Alapítvány, így egészen év végéig várják még a jelöléseket a MESTER-M Díjra. A rangos elismerést olyan kiemelkedő szakmai és emberi kvalitású pedagógusok, utánpótlásedzők kaphatják meg, akik sokat tesznek a mindennapokban a gyermekekért, az ifjúságért.
Egyre többször hallani, hogy különböző pénzintézetek, webshopok nevével visszaélve próbálnak meg hozzájutni csalók óvatlan felhasználók személyes adataihoz. Bár az adathalászok egyre ügyesebben leplezik magukat, egy kis odafigyeléssel és néhány hasznos információ birtokában bárki elkerülheti, hogy áldozatul essen ezeknek a kísérleteknek. A Sberbank
Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország a befektetések szempontjából - mondta Virág Barnabás szerdán Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - HBMKIK - székházában, ahol a megye gazdaságának és legjelentősebb gazdálkodóinak teljesítményét elemző TOP100 kiadvány bemutatása és díjátadása zajlott.
28,8 millió forintért kelt egy 21 karátnyi brillel ékített art deco karkötő kedden a BÁV Karácsonyi árverésén. A folyamatosan növekvő befektetési kedvnek köszönhetően idén érezhetően felpörgött az ékszerpiac, hiszen májusban csaknem másfél évtizedes rekordot döntött meg a BÁV egy 16,8 millió forintos nyakékkel. Ezt megelőzően a 10 millió forintos k
Európa legjobb szabadidős épületének választották a Fővárosi Állat- és Növénykert legjelentősebb fejlesztését, a Pannon Park Biodómot az International Property Awards nemzetközi ingatlanszakmai díjátadón.
A budapesti elektronikus jegyrendszer 2020 végére, 2021 elejére készülhet el - jelentette ki Bagdy Gábor, a projektjének befejezésével megbízott gazdasági főpolgármester-helyettes szerdán budapesti sajtótájékoztatón.
Magyarországon az elmúlt négy évben 25%-kal nőtt az egyéni vállalkozók száma, vagyis ma már minden tizedik munkavállaló ebben a foglalkoztatási formában dolgozik. A tendencia világszintű, ami magával vonja a coworking irodák számának ugrásszerű növekedését is.
Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete meghirdette a Magyarország étele 2019 élőmunkás melegkonyhai szakácsversenyt, valamint az Okés Országos Közétkeztetési szakács-megmérettetést.
A napokban jelent meg a sajtóban a Honvédkórház koraszülött osztályának átmeneti bezárásáról szóló hír. A megjelent írások azonban nem mutatják be mélységükben a háttérben zajló folyamatokat.
Az év második felében ismét emelkedett a bárányhús ára, ezt a folyamatot pedig csak tovább erősíti a közeledő ünnepkör, amikor külföldön és itthon egyaránt megnő a kereslet a bárányhús iránt.
Korábbról már nagyon ismerős, hosszú lejáratú és fix kamatozású hitelekkel kedveskedik január elejétől a Magyar Nemzeti Bank a kis- és középvállalkozásoknak. Mivel mostanság évi 14%-kal nő a kkv-k hiteltartozása a bankok aktivitásának...
A részletes kimutatás szerint rekordmértékű növekedés volt a harmadik negyedévben, így szinte biztos, hogy az év elején megfogalmazott piaci és kormányzati célokat is túlnőheti idén a konjunktúra.
Több mint háromszázmillió forintból újult meg a Gróf Apponyi Albert Általános Iskola Jászberényben, ahol év végére befejeződik a Jászsági Általános Iskola Bercsényi Miklós Általános Iskolai Tagintézményének energetikai korszerűsítése is - közölte a városfejlesztési irodavezető az MTI-vel. A szükséges forrást a Terület-és Településfejlesztesi Operat
A Rhône-gleccsertől a kolumbiai és marokkói sivatagban található kávéültetvényeken keresztül a thaiföldi erdőkig: Ami Vitale (címlapképünkön) fényképei hat természetművészeti installációt örökítenek meg, amelyek az erdők újratelepítéséről, a biológiai sokféleség védelméről és az ipari területek zöldterületekké történő átalakításáról szólnak. A sváj
Eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését a francia kormány és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti - tette egyértelművé szerdán késő este a francia elnöki hivatal.
Az év második felében emelkedett a bárányhús ára, ezt a folyamatot pedig tovább erősíti a közeledő ünnepkör, amikor külföldön és itthon egyaránt megnő a kereslet a bárányhús iránt, így karácsonyig további drágulás várható - írta a Magyar Idők csütörtökön.
A magyar szülők 71 százaléka jobbnak tartja, hogy gyermeke higgyen a Mikulásban és a hasonló mitikus, mesés figurákban – derül ki az NN Biztosító reprezentatív felméréséből. Leginkább a magasabb végzettségű és rendszeresen megtakarító szülők vélekednek így
Eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését a francia kormány és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti - tette egyértelművé szerdán késő este a francia elnöki hivatal. A múlt szombati párizsi zavargásokat...
Jövőre is a legjobb munkáltatói juttatások között lesz a pénztári hozzájárulás, a dolgozók számára kedvezőbb az adózása, mintha ugyanazt a pénzt fizetésként kapnák meg - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) az MTI-vel.
Nem jelent hátrányt a szakszervezetek módosítási javaslataival kiegészített munka törvénykönyve módosítás, mert a jelenlegihez képest gyakorlatilag alig változik a szabályozás.
Német Károly Csongor a MediaMarktSaturn Retail Group magyarországi vállalatának vezérigazgatója (CEO) 2018 decemberétől átveszi az osztrák cégcsoport vezetését. A magyarországi operatív feladatok menedzselését és képviseletét Szilágyi Gábor, a hazai cégcsoport jelenlegi stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója látja el a jövőben. Német Károly Cson
Egyáltalán nem távoli, hogy a plázákban arcfelismerés segítségével kapjuk az automatikus értesítéseket a kedvenc boltjaink ajánlatairól. De vajon, hogyan lehet ezt jogilag értelmezni? Egy irodaházban, ahol több tízezer szenzor van ráállítva...
Az amerikai hatóságok kérésére Kanadában letartóztatták a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csóut, a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának lányát. Sajtóértesülések szerint a kényszerintézkedés az Irán ellen bevezetett amerikai szankciók megsértésével hozható összefüggésbe.
A teljes decemberi kiskereskedelmi forgalom rekordmértékű, 6 százalék feletti növekedésére számít az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), várakozásuk szerint az év utolsó hónapjának forgalma megközelítheti az 1200 milliárd forintot.
Öt év alatt 25-30 milliárd forinttal tudják csökkenteni a Takarék Csoport működési költségeit, 2023-ra 10%-os piaci részesedés és évi 30 milliárd forint körül adózott eredmény elérése a cél. Az ország egyik legkorszerűbb...
Gyengüléssel kezd csütörtök reggel a forint az euróval szemben, így továbbra is 324 közelében van a jegyzés. A török líra piacán továbbra is negatív a hangulat, újabb érezhető gyengüléssel indítja a napot, miközben a dollár most...
Az ideális magyar pálinka: gyümölcsös az aromája; lágy, harmonikus; közepes alkoholtartalmú (40 fokos); magas alkoholtartalmú (50 fokos); gyomorban tüzet rakó; erős, torkot kaparó; alacsony alkoholtartalmú (30 fokos); A kutatást az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készítette 18-49 évesek körében, 1000 fő megkérdezésével 2009-ben.
A Mol igazgatósága arról döntött, hogy a 2018 novemberében módosított, a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvénynek való megfelelés érdekében megváltoztatja a Munkavállalói Résztulajdonosi Program...
A paksi atomerőmű építése eddig 98 millió euróba került, ennek a 80 százalékát, 78 millió eurót hívott le Magyarország az orosz hitelből, amit azonban rögtön vissza is fizetett - válaszolta Szél Bernadett független parlamenti képviselő...
A teljes decemberi kiskereskedelmi forgalom rekordmértékű, 6 százalék feletti növekedésére számít az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), várakozásuk szerint az év utolsó hónapjának forgalma megközelítheti az 1200 milliárd forintot....
A képzőközpont létrehozását indokolja, hogy a közlekedési ágazaton belül a gyakorlati képzéshez szükséges eszközök ára meghaladja a képző intézmények pénzügyi lehetőségeit.
Kíváncsi hogy mit csinál a Mikulás, amikor nem ajándékokat tesz a karácsonyfa alá és hogyan készül fel az ünnepi időszakra? A választ a Sony nagykövete, Kaupo Kikkas mutatja meg képekben, aki a Mikulás minden mozzanatát megörökítette az idén. Az észt zenei és képzőművészeti fotós, Kaupo Kikkas a finnországi Vizuális Művészetek Intézetében tanult fo
Hárommilliárd forintos keretösszeggel megjelent az Ágazati Képző Központ kialakítása a közlekedési ágazatban című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár csütörtökön.
A Financial Times Európa legjobb üzleti iskoláit rangsoroló listájára a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara került fel Magyarországról - írja az Eduline. A több száz intézmény közül az FT minden évben kiválasztja...
A nyári adócsomaggal megszavazásra került az egyszerűsített vállalkozói adó kivezetése. Utoljára a 2019-es évre választható ez az adózási forma, mely döntést legkésőbb 2018. december 20-ig kell benyújtani a NAV felé - írja az ado.hu.