2018. december 7. péntek

dec. 7
0:03
Így segíti a DK a szakszervezeteket (HR Portál)
A DK benyújtotta a kormánynak a kormány- és állami tisztviselőket sújtó törvényjavaslattal kapcsolatos szakszervezeti észrevételeit - írják sajtóközleményükben.
dec. 7
0:27
Változhat a tévéfilm-támogatásokról szóló előterjesztés (ProfitLine)
Változtatást kezdeményezett a Televíziós Film Mecenatúrát létrehozó kezdeményezésen az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a csütörtöki ülésén. Az általuk támogatott módosítás a többi közt kimondja, hogy a mecenatúra forrásairól döntő Televíziós Filmkollégium elnöki vagy tagi tisztsége nem összeférhetetlen a médiatanácsi tagsággal.
dec. 7
0:57
Nyereséget vár a Mátrai Erőmű (NRGreport)
Pozitív éves adózás előtti eredményre számít a Mátrai Erőmű Zrt. vezetése, holott a vállalat az első fél évet még 5,9 milliárdos mínusszal zárta. A Keleti bánya már januárban szenet adhat, a bükk­ábrányi naperőmű pedig a tervezett áprilisi határidő előtt üzembe áll – tudta meg a Világgazdaság Valaska Józseftől, a társaság elnökétől.
dec. 7
1:33
Magyar tulajdonú nagyvállalatnál dolgozna a magyar (ProfitLine)
Sehol sem fenékig tejfel, de merünk váltani, és többnyire sikeresnek is értékeljük, ha megtesszük: állandóság és változások az elmúlt 15 évben.
dec. 7
2:03
Magyarországnak versenyképes gazdaságot kell építenie (ProfitLine)
Magyarországnak kreatív, új technológiákra, új menedzsmentre, új piacokra és új szövetségekre épülő, nagyon gyorsan fejlődő, versenyképes gazdaságot kell építenie - hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tartott csütörtöki előadásában.
dec. 7
2:33
Az irodai dolgozók közel harmada betegen is bemegy dolgozni (ProfitLine)
Az influenza tüneteit szinte mindenki ismeri: láz, fejfájás, orrfolyás, köhögés, levertség. A cseppfertőzéssel terjedő kórokozók levegőn át vagy érintkezés során megtámadhatják és legyengíthetik az egészséges szervezetet, azonban ezeknek a vírusos megbetegedéseknek egy része megelőzhető volna. Az AeraMax megbízásából készült kutatásból kiderül, hog
dec. 7
2:45
Megjelent az Energia Atlasz (NRGreport)
A Magyar Természetvédők Szövetsége megjelentette a magyar Energia Atlaszt. A kötet látványos infografikákkal mutatja be és elemzi, hogyan halad az energiaátmenet Magyarországon és az EU-ban.
dec. 7
3:03
A belga parlament támogatásáról biztosította az ENSZ migrációs csomagját (ProfitLine)
Nagy többséggel támogatásáról biztosította az ENSZ migrációs csomagját csütörtök este a belga parlament, azonban a kormánykoalíció legnagyobb tagja, az Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű flamand nacionalista párt a dokumentum aláírása ellen szavazott.
dec. 7
3:27
Átadták a Budapest Energy Summit díjait (NRGreport)
Második alkalommal, négy kategóriában díjazták az energiaipar legjobbjait a Budapest Energy Summit-en.
dec. 7
3:51
Kifutunk az időből! - Történelmi tüntetést tartottak a szén ellen (NRGreport)
Több tízezer ember tüntetett a szén kivezetésének felgyorsítása mellett Németországban az ENSZ katowicei klímavédelmi csúcstalálkozójának alkalmából.
dec. 7
4:09
Új körlettel bővült az állampusztai börtön (ProfitLine)
Új körletrészt adtak át az állampusztai országos büntetés-végrehajtási intézetben, Solton a férőhelybővítési program részeként - mondta Füzesi Viktor büntetés-végrehajtási ezredes az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Az intézet parancsnoka hozzátette: az új épületben 144 fogvatartottat tudnak elhelyezni.
dec. 7
4:33
Mire költenek a legszívesebben a cégvezetők? (ProfitLine)
Stagnáló IT beruházások, kisebb, gépekkel kapcsolatos befektetések, de nagyobb arányú autóflotta fejlesztés várható jövőre a cégvezetők prognózisai szerint. A Rentasystem ötödik alkalommal mérte fel a hazai KKV-k és nagyvállalatok IT beruházásait és azok finanszírozási hátterét, amelyből az is kiderült, hogy a tartós bérlet tovább hódít.
dec. 7
5:33
A EuroSkills magyar versenyzőit fogadták az Országházban (ProfitLine)
Ahhoz, hogy egy ország jól működhessen, sokak tehetségére, lelkesedésére, eszére és bölcsességére, de mindenekelőtt elkötelezett és jól végzett munkájára van szükség - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön a Szakmák Európa-bajnoksága (EuroSkills) magyar versenyzőinek és felkészítőinek adott fogadáson az Országház Vadásztermé
dec. 7
5:33
Jön a SZIP Mobil (vg.hu)
.
dec. 7
5:35
Vonatvita osztja meg az olasz koalíciót (vg.hu)
.
dec. 7
5:37
Növekedett a repülővel utazók száma (vg.hu)
.
dec. 7
5:39
Egyelőre csak a kvótacsökkentés biztos (vg.hu)
Elvileg megállapodtak az OPEC-tagállamok a kitermelés csökkentésében, csak még megvárják, hogy az oroszok közöljék: mekkora önkorlátozásra hajlandók. A piac szerint kisebb lesz a csökkentés a vártnál.
dec. 7
5:41
Öt új divatmárkával bővülhet a hazai piac (vg.hu)
Saját divatmárkáival lép a magyar piacra Michal Micka, a cseh üzletember négymillió eurós befektetéssel indít. Később újabb, a többi között angol és francia márkákat is hozna a térségbe.
dec. 7
5:42
116 százalékkal nőtt az állami vezetőink fizetése egy év alatt (Menedzsment Fórum)
Noha Magyarországon az idén kiemelkedő mértékben nőnek a fizetések, az államtitkárok juttatása minden képzeletet felülmúló módon emelkedett egy év alatt.
dec. 7
5:43
Nincsenek már frekvenciagondjai a Telekomnak (vg.hu)
.
dec. 7
5:45
A kutatás-fejlesztés árnyoldala (vg.hu)
.
dec. 7
5:47
Rekordforgalom lehet a kiskereskedelemben (vg.hu)
.
dec. 7
5:49
Kevesebben kértek segélyt a múlt héten (vg.hu)
.
dec. 7
5:51
Berobbant a bármire felhasználható szuperolcsó hitel: mutatjuk, mit kell keresni (Pénzcentrum)
Rendkívül népszerűek Magyarországon a fogyasztási hitelek, kihelyezésük gyors ütemben nő. Kedveltségük okát szabad felhasználásukban kell keresni: a bank nem mondja meg, mire költhetjük a pénzt. Nagy dilemma lehet ugyanakkor, hogy személyi...
dec. 7
5:51
Majdnem bedőlt a világ, amikor legutóbb hasonló dolog történt Amerikában (Portfolio)
Pánikszerű eladási hullám bontakozott ki a héten az amerikai részvénypiacokon, amelyben a kötvénypiaci folyamatoknak is fontos szerepük volt. Legutóbb a 2008-as válság előtt láthattunk arra példát, hogy az amerikai hozamgörbe a 2-10...
dec. 7
5:51
Nőtt a hazai munkavállalók száma júliusig (vg.hu)
.
dec. 7
6:03
A kormány dönthet a jövő évi minimálbérekről (AQUA)
Mivel a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek álláspontjai továbbra is élesen eltérnek, nem várható köztük több tárgyalási forduló.
dec. 7
6:15
Megvonná Magyarországtól az uniós pénzeket a német államminiszter (Privátbankár)
Magyarországon és néhány más uniós tagállamban veszélyben van a demokrácia, ezért a jövőben a jogállamiság betartásához kell kötni az uniós pénzek kifizetését - jelentette ki a német államminiszter egy német lapban megjelent írásában. A magyar kormányt rendszeresen bíráló Michael Roth a héten látogatott volna Budapestre, végül azonban lemondta az ú
dec. 7
6:33
Milyen ingatlant lehet venni 60 millió forintból? (ProfitLine)
Ötven-hatvan millió forintból már Budapest külső kerületeiben is kifejezetten igényes otthont lehet vásárolni, vidéken pedig akár szép családi házat is. Az OTP Ingatlanpont sorozatának harmadik részében arra keresi a választ, hogy mi mindenre futja annak, aki 60 millió forintért keres otthont magának.
dec. 7
6:39
Elfogytak a felcsúti közmunkások, az önkormányzatnak muszáj egy traktort vásárolnia (444.hu)
Akkora Vál-völgyi siker, hogy gépesíteni kell.
dec. 7
6:39
Rekord a lakossági betéteknél (vg.hu)
Új csúcsra hízott október végére a lakossági betétállomány. A számlákon tartott pénzeknek azonban egyre kisebb részét kötik le a háztartások.
dec. 7
6:39
Zöldtippeket ad az ünnepekhez az E.ON (Márkamonitor)
Visszatér az E.ON zöld emberkéje az ünnepet megelőző hetekben. Az energiavállalat 360°-os kampánya a fenntartható jövő fontosságára hívja fel a figyelmet, egyúttal arra ösztönöz mindenkit, hogy tegyünk közösen az élhető holnapért az ünnepi készülődés ideje alatt is. Az év végéhez közeledve, az ünnepekre készülődve, a nagy sietségben hajlamosak vagy
dec. 7
6:57
A szavazás előtti utolsó pillanatban még módosítottak egyet a túlóratörvényen (444.hu)
Nem szükséges kollektív szerződés a 400 órához.
dec. 7
7:03
Meghökkentő előrejelzés 2019-re - Az Apple tőkét biztosít a Teslának, 520 dolláros részvényárfolyam mellett (ProfitLine)
A Saxo Bank, az online multieszköz-kereskedésre és -befektetésre specializálódott vezető fintech vállalat a publikálta a 2019-re szóló 10 meghökkentő előrejelzését. Ezek az előrejelzések olyan eseményekre vonatkoznak, amelyek bekövetkeztének kicsi a valószínűsége (bár nem annyira, ahogy a piac gondolja), de ha mégis valósággá válnának, sokkhatással
dec. 7
7:09
Nem mehetett volna át a versenyhivatalon a fideszes médiafúzió, ezért lépett a kormány (G7)
A GVH egyszer már megtiltotta olyan sajtótermékek egy kézbe kerülését, amiket most a Fidesz-közeli médiaalapítvány szerez meg. A hirdetési piac közel felét ellenőrizheti egyetlen szervezet.
dec. 7
7:15
Fél napon át nem lesz elérhető az Ügyfélkapu oldala (Portfolio)
A kormányzati Portál és Ügyfélkapu december 8-án, szombaton, 9 és 15 óra között karbantartás miatt nem lesz elérhető közölte az adóhatóság. Ezen időszak alatt a Kormányzati Portált, valamint az Ügyfélkapu alá tartozó honlapokat...
dec. 7
7:21
Bombafenyegetés miatt élő adás közben kiürítették a CNN New York-i irodáit (Portfolio)
Hamisnak bizonyuló bombafenyegetések miatt péntekre virradóra kiürítették a CNN amerikai hírtelevízió irodáit New Yorkban. A szerkesztőségi szobákat élő adás közben kellett kiüríteni. Don Lemon műsorvezető megszakította műsorát...
dec. 7
7:33
Felújítják Komló belvárosi autóbusz-főpályaudvarát (ProfitLine)
Felújítják Komló belvárosi autóbusz-főpályaudvarát 440 millió forintos forrásból - közölte a mecseki város önkormányzata az MTI-vel.
dec. 7
7:39
Történelmi csúcsra értek a lakossági betétek (Privátbankár)
Az állomány összege 8273,8 milliárd forint.
dec. 7
7:45
Történelmi csúcson a lakossági betétek (Menedzsment Fórum)
Az állomány összege 8273,8 milliárd forint.
dec. 7
7:45
Erőre kapott a hazai ipar (AQUA)
Az év végére jó eséllyel az autóipar is magára talál, miután a nemzetközi piacok sikeresen átálltak az új kibocsátási előírásokra, ami elsődleges oka volt a korábbi megtorpanásnak.
dec. 7
7:45
Zárt kapuk az új airbnb-zők előtt (vg.hu)
Megugrott a feketézők aránya azok körében, akik a rövid távú szállásszolgáltatást most kezdik, miután az önkormányzatok éppen az új belépők akadályozásával akarják korlátozni az airbnb-zést.
dec. 7
7:45
Így választunk bort (Márkamonitor)
Virágkorát éli a borkultúra, de az is tény, hogy az ünnepek alatt felpörög a borpiac, ezért most különösen aktuális a kérdés, hogy vajon mi alapján kerül a bor a bevásárlókosárba. Egy rövid kutatás keretében borvásárlási szokásokról kérdeztük a nagyérdeműt. Kiderült, hogy a válaszadók közel 30 százalékát elcsábítja egy szép boroscímke, valamint az
dec. 7
7:47
Tovább csökkent az olaj ára (vg.hu)
Ázsia valahogy túlélte a napot, amelyen az európai börzék elhasaltak. Tovább csökkent az olaj ára. VG-reggel.
dec. 7
8:03
Négymillió eurót tol a magyar divatpiacba egy cseh pénzember (Menedzsment Fórum)
Michal Micka öt márkát hoz be az országba.
dec. 7
8:03
Kiderült, hogy mikor és miért térnének vissza dolgozni az anyák (ProfitLine)
Több mint 2000 kisgyermekes édesanyát kérdezett meg a Pepita.hu az egyik legnagyobb áruházlánccal karöltve, hogy mi a véleményük a részmunkaidős munkavállalásról. Majd ötven százalékuk azonnal vállalna munkát kiskorú gyermeke mellett, ha napi négy órában megtehetné!
dec. 7
8:05
Bombariadó volt a CNN New York-i központjában (Menedzsment Fórum)
A csatorna irodáit élő adás közben ürítették ki. A bombafenyegetés hamisnak bizonyult.
dec. 7
8:09
Nagy átrendeződés: így kezeljük a pénzünket (Infostart)
Történelmi csúcsra ugrott októberben a lakossági betétek állománya: 8273,8 milliárd forintot ért el, ami 13,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - írta a Világgazdaság.
dec. 7
8:09
Mire költenek a legszívesebben a cégvezetők? A haza KKV szektor (Liner)
Szeretjük a statisztikákat, mert egy-egy információból akár új vállalkozás ötletünk támadhat, vagy éppen a cégedben egy új termék / szolgáltatás ötlete. Most nézzük meg azt, hogy a hazai KKV szektor (többsége több mint 100 milliós árbevétellel) milyen eszközbeszerzéseket tervez az elkövetkező időszakban Stagnáló IT beruházások, kisebb, gépekkel kap
dec. 7
8:15
Majdnem bedőlt a világgazdaság, amikor legutóbb hasonló dolog történt Amerikában (Portfolio)
Kisebb pánik bontakozott ki a héten az amerikai részvénypiacokon, amelyben a kötvénypiaci folyamatoknak is fontos szerepük volt. Legutóbb a 2008-as válság előtt láthattunk arra példát, hogy az amerikai hozamgörbe a 2-10 éves időtávon...

Keresés