2019. január 2. szerda

jan. 2
1:36
100 köbméter hulladékot kellett eltakarítani Budapest utcáiról (ProfitLine)
Mintegy 100 köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein, a belvárosi utcákon, tereken a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) dolgozói - közölte a társaság kedd délután az MTI-vel.
jan. 2
2:36
Milyen lesz idén a britek pénzügyi helyzete? (ProfitLine)
A britek nagy többsége pénzügyi helyzetének stagnálását vagy romlását várja az idén, saját munkahelyét azonban viszonylag biztosnak érzi.
jan. 2
3:36
Megjelent a Magyar Állami Operaház Útravaló CD-je (ProfitLine)
Idén is megjelent a Magyar Állami Operaház Útravaló CD-je. A lemezt az év folyamán minden magyar újszülötthöz szeretnék eljuttatni, hogy ezzel is elősegítsék a gyermekek zenei műveltségének megalapozását.
jan. 2
5:33
A 2018-as év Mohamed bin Szalmán trónörökösről szólt Szaúd-Arábiában (ProfitLine)
Szaúd-Arábiábában a 2018-as évet Mohamed bin Szalmán trónörökös, a királyság erős emberének a neve fémjelezte, akit október végén a nemzetközi közvélemény azzal gyanúsított meg, hogy ő áll a szaúd-arábiai ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi nagy port kavart meggyilkolása mögött, és ez ráirányította a figyelmet a királyság más ügyeire, például a j
jan. 2
5:39
Ezt mindenképpen intézd el a munkahelyeden: jobb, ha még ma lépsz (Pénzcentrum)
Gazdag lesz az idei év hosszú hétvégékben, és ha valaki a szabadság napjait a hosszú hétvégék megtoldásaként veszi ki, akár egy hosszabb utazást is beiktathat év közben, miközben megmarad a szabadnapok jelentős része is. 2019-ben...
jan. 2
5:45
Milliárdokat hozott egy jó húzás az év végén (Infostart)
Jeff Bezos közel kétmilliárd dollárt keresett az utolsó 2018-as tőzsdei napon, míg a Facebook-alapító Mark Zuckerberg tavaly hatalmas veszteséget szenvedett el a Facebook-botrányok miatt. Itt a friss milliárdos-lista.
jan. 2
5:45
Tavaly sem tétlenkedtek Mészáros Lőrincék (Menedzsment Fórum)
Miközben 2017-ben óriási árfolyamnyereségre tehetettek szert, akik beszálltak Mészáros Lőrinc mellé a Konzumba vagy az Opusba (akkor még Opimus), 2018-ban ez már nem volt olyan jó biznisz. Az oligarcha tőzsdei jelenléte így sem volt unalmas.
jan. 2
5:51
Mibe fektessek 2019-ben? (Portfolio)
Izgalmas év elé nézünk 2019-ben, hiszen a tőzsdékre visszatért a rég nem látott volatilitás, így a kockázatosabb befektetések kedvelőinek többé nem biztos, hogy kifizetődő lesz az elmúlt években csúcsra járatott passzív befektetés....
jan. 2
6:03
A gazdák kezében lesz az irányítás (AQUA)
Önálló jogi személyiséget kapnának a családi gazdaságok, az őstermelői adómentességet pedig csak az vehetné igénybe, akit valóban megillet a könnyítés.
jan. 2
6:33
Szilveszterkor a szokásosnál kevesebben szenvedtek alkoholmérgezést (ProfitLine)
Az előző évekhez viszonyítva a mostani szilveszteren valamivel kevesebben, összesen 49-en kerültek alkoholmérgezés miatt a fővárosi detoxikálókba - számolt be az M1 aktuális csatorna kedd reggel.
jan. 2
7:27
Trump, Hszi: javítani kell az amerikai-kínai kapcsolatokat (Menedzsment Fórum)
Telefonon beszélte meg az idei év feladatát a két elnök.
jan. 2
7:27
A britek többsége biztosnak érzi munkahelyét (HR Portál)
A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett felmérése szerint a relatív többség, 41 százalék biztosnak érzi saját állását. 11 százalék "kis javulást" vár, és mindössze 2 százalék számít arra, hogy anyagi helyzete komoly mértékben erősödik 2019-ben - írja az MTI.
jan. 2
7:39
Az év utolsó napján lejárt a 2013-as tbsz-ek tartási ideje (Biztosító Magazin)
Az év utolsó napján, azaz hétfőn lejárt a 2013-ban nyitott tartós befektetési számlák (tbsz) megtakarításainak ötéves tartási ideje; a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján több mint 100 ezer darab számla tulajdonosa - több mint 600 milliárd forint értékű befektetés után - juthat hozzá a hozamaihoz adómentesen e számlákról.
jan. 2
7:45
Lassulva nőhet idén a lakossági hitelpiac (Menedzsment Fórum)
A bankok többsége két számjegyű bővülésre számít.
jan. 2
7:45
Belassulás, növekedés - ez jöhet idén a lakossági hitelpiacon (Privátbankár)
A bankok többsége két számjegyű bővülésre számít.
jan. 2
7:51
Adómentes: Az év utolsó napján lejárt a 2013-as tbsz-ek tartási ideje (Biztosító Magazin)
Az év utolsó napján, azaz hétfőn lejárt a 2013-ban nyitott tartós befektetési számlák (tbsz) megtakarításainak ötéves tartási ideje; a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján több mint 100 ezer darab számla tulajdonosa - több mint 600 milliárd forint értékű befektetés után - juthat hozzá a hozamaihoz adómentesen e számlákról.
jan. 2
7:57
Adóváltozások sorát hozta az újév (AQUA)
Több ponton is változást hozott az adórendszerben az új év. Bizonyos módosítások a munkavállalók és a családok mindennapjait érintik.
jan. 2
8:03
Mozgalmas évet zárt Lengyelország (ProfitLine)
Folyamatos politikai aktivitás jegyében telt Lengyelországban a 2018-as év, amelyben a függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóját ünnepelték. A helyhatósági választással kezdetét vette a hároméves választási sorozat kampánya, több külpolitikai kihívással is szembe kellett nézni, miközben folytatódtak a reformok, erősödött a gazdaság.
jan. 2
8:03
2008 óta nem estek akkorát a tőzsdék, mint 2018-ban (Portfolio)
Hétfőn az amerikai tőzsdeindexek emelkedtek, de az egész évi teljesítményt nézve így is 2008 óta nem látott esést szenvedtek el a részvénypiacok. Az amerikai részvényindexek közül a Dow Jones Index 1,15, az S&P 500 0,85, a Nasdaq...
jan. 2
8:21
Új szabályok léptek életbe a BÉT-en (Portfolio)
Január elsejétől módosul a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénykategóriáinak feltételrendszere, az új szabályok érintik a belépési és a folyamatosan teljesítendő kritériumokat. Az új struktúra azt a célt szolgálja, hogy...
jan. 2
8:27
Hidegfront jön, nagyobb havazásra is számítani lehet (Agrofórum)
2019 első komolyabb havazása jöhet szombaton. Északnyugat felől kiadós csapadék érkezhet, mely túlnyomóan hó formájában hullhat le - olvasható az időkép.hu oldalon.
jan. 2
8:33
A nap képe: brazil bombázóval feszített Orbán Viktor (Privátbankár)
Orbán Viktor tegnap részt vett az új brazil elnök, Jair Bolsonaro beiktatási ceremóniáján Brazíliavárosban.
jan. 2
8:33
Mit vegyünk az Új Évben? OTP, MOL, Opus vagy Konzum? (ProfitLine)
Év eleji első - alapvetően technikai típusú - elemzéscsokrunkban erre a kérdésre keressük a választ. Van még erő az OTP részvényében így 11.000 Ft fölött? Melyik Mészáros részvényre figyeljünk most? Bírja még 3000 Ft fölött a MOL? Hogyan gondolkodjunk a Richter kapcsán?
jan. 2
8:33
Bankok: idén is nagy sláger lesz a lakáshitel és a személyi kölcsön (Portfolio)
Idén is erős évet várnak a lakossági finanszírozásban a pénzügyi szolgáltatók: a Világgazdaságnak nyilatkozó bankok többsége a tavalyinál lassabb, de mindenképpen két számjegyű bővülésre számít. A lap szerdai számában megjelent...
jan. 2
8:33
Domokos László: A túlórakeret emelése a gazdaságfehérítés újabb, fontos eszköze (444.hu)
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az állam nagyon megdrágította a beruházásokat, ő mégis az aktív államban hisz.
jan. 2
8:39
Itt vannak a 2019-es szombati munkanapok - Így tervezd a szabadságod (Portfolio)
A 2018-as hat szombat után idén csak három szombaton kell dolgozni - derül ki a pénzügyminiszter rendeletéből, amelyben meghatározta a 2019. évi munkaszüneti napok körüli munkarendet. Még augusztusban jelent meg az a rendelet a Magyar...
jan. 2
8:45
Olajáreséssel indul 2019 (Portfolio)
Gyengülnek az olajárak szerdán reggel, 2019 első kereskedési napján; az árfolyamokra az emelkedő amerikai kitermelésről szóló hír mellett a kínai kereslettel kapcsolatos aggályok gyakorolnak új nyomást. A Brent spot árfolyama közel...
jan. 2
8:51
Eséssel vághatnak az új évnek az európai tőzsdék (Portfolio)
Eséssel indult az év első napja az ázsiai tőzsdéken, miután egy kínai beszerzési menedzserindex csökkenő értéke ismét a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmakat erősítette a piaci szereplőkben, a Hang Seng 2,8 százalékos...
jan. 2
8:57
Az új évben is a 320-hoz tapad a forint (Portfolio)
Egyelőre nem változott meg alapjaiban a hangulat a forint piacán, a 2019-es évet is kicsivel 320 felett kezdi a magyar deviza. Az idei kilátásokat illetően nem optimisták a szakemberek, ahogy a dollár is inkább a gyengülés felé mozdulhat...
jan. 2
8:57
Szelektív egyszikűirtó helyspecifikus kijuttatása – avagy egyszerű, de nagyszerű! (Agrofórum)
A tavasz elején vettünk egy alapkivitelű, belépő kategóriás drónt, hogy megismerkedjünk a drónok mezőgazdasági felhasználhatóságával. Kíváncsiak voltunk, hogy hogyan és milyen adatokat tudunk gyűjteni a tábláinkról egy olyan eszközzel, amely semmilyen extra felszereltséggel nem rendelkezik. A különböző extra szenzorok hiányában tehát valamilyen egy
jan. 2
8:59
Ma indul Matolcsyék szuperolcsó hitele (Portfolio)
Mától elérhető egyre több hazai banknál a Magyar Nemzeti Bank NHP fix nevű terméke, amely fix, legfeljebb 2,5%-os kamatozású, hosszú lejáratú finanszírozást biztosít a hazai kkv-k számára. Korábbról már nagyon ismerős, hosszú...
jan. 2
9:03
Jó volt az évzárás a feldolgozóiparban (Privátbankár)
Nőtt a beszerzésimenedzser-index az év utolsó hónapjában.
jan. 2
9:03
Nem számíthatunk emelkedésre a hazai tőzsdén (ProfitLine)
Bizonytalan mozgásokra, inkább esésre számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán, az év első kereskedési napján.
jan. 2
9:03
Újra több magyar dolgozik külföldön (Portfolio)
Szeptember és november között lefordult korábbi, 4,5 milliós történelmi csúcsáról a foglalkoztatás, ez azonban nem meglepő a szezonális hatások miatt. Mindeközben a közfoglalkoztatottak létszámának csökkenése kitart, azonban az is...
jan. 2
9:09
Ennyire biztonságos a repülés - Kijöttek a legfrissebb adatok (Portfolio)
A kivételes évnek számító 2017-hez képest megugrott tavaly az utasszállító repülőgépek baleseteihez kapcsolódó halálesetek - derült ki a To70 és az Aviation Safety Network legfrissebb statisztikáiból. De még így is minden idők harmadik...
jan. 2
9:09
Nem fizetett adót a szója után, 250 tonnát le is foglalt a NAV (Agrofórum)
Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi kereskedő. Az import áru után nem fizetett adót, ezért a Nav 250 tonna szóját lefoglalt, és zárolta a vállalkozás bankszámláját.
jan. 2
9:12
BMI: jó volt az évzárás (Menedzsment Fórum)
Nőtt a beszerzésimenedzser-index az év utolsó hónapjában.
jan. 2
9:15
Pénznyelővé válhat a rossz energetikájú ház (AQUA)
Az épület jelentős felújítás keretében korszerű nyílászárókat, hőszigetelést és kondenzációs kazánt kapott, amellyel energetikai osztálya DD-re, azaz „korszerűt megközelítőre” javult.
jan. 2
9:15
Emelkedhet az állatjóléti támogatásra jutó forrás (Agrofórum)
Új állatjóléti támogatási programról tárgyal az Európai Bizottsággal az Agrárminisztérium. Ennek keretében a baromfiágazat számára a tavalyinál több forrást különített el 2019-re a tárca -írja a Világgazdaság.
jan. 2
9:21
A Fidesz és a román politikai maffia – hogy lesz ebből EU elnökség? (Privátbankár)
Berlin és Brüsszel egyhangú ítélete szerint a bukaresti kormány sem nem alkalmas, sem nem méltó az EU soros elnöki szerepkörének a betöltésére. Hazánkkal ellentétben Romániának tekintélyes főügyésze van, akit a posztkommunista (poszt-szekus) kormányzat most le akar vadászni. A Fidesz az európai fórumokon támogatja a bűnözésben elmerült román kormán
jan. 2
9:21
Most megtudjuk, milyen bőrben kezdi az újévet a világgazdaság (Portfolio)
Az előttünk álló csonka héten is számos fontos nemzetközi konjunktúra-adatot ismerhetünk meg, amelyekből kirajzolódik, hogy milyen bőrben kezdte az újévet a világgazdaság. Idehaza ma reggel máris képet kaptunk a decemberi feldolgozóipari...
jan. 2
9:21
Megpróbálták elcsalni a szavazást, de végül meglett a győztes (Agrofórum)
A 2019-es év hala megválasztása a korábbiaknál lényegesen nagyobb érdeklődés mellett zajlott le. A szervezők öröme azonban mégsem felhőtlen, mert valaki meg nem engedett módon igyekezett befolyásolni az eredményt. A szavazatok száma azonban a sebes pisztrángra leadott 2130 szabálytalan szavazat levonásával is meghaladta a tízezret, összesen 11 483-
jan. 2
9:27
Ezek lesznek 2019 hosszú hétvégéi és munkás szombatjai (Menedzsment Fórum)
Az év vége maratoni pihenést hoz.
jan. 2
9:27
Hosszú hétvégék, munkás szombatok - ez lesz 2019-ben (Privátbankár)
Az év vége maratoni pihenést hoz.
jan. 2
9:27
Eséssel vághatnak az új évnek az európai tőzsdék (Portfolio)
Eséssel indult az év első napja az ázsiai tőzsdéken, miután egy kínai beszerzési menedzserindex csökkenő értéke ismét a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmakat erősítette a piaci szereplőkben, a Hang Seng 2,8 százalékos...
jan. 2
9:29
Újabb rekordon a munkanélküliség – itt van, hányan dolgoznak (Privátbankár)
Tovább csökkent, újabb rekord szintet ért el a munkanélküliség. A foglalkoztatottak száma eléri a 4,49 milliót.
jan. 2
9:29
Most megtudjuk, milyen bőrben kezdte az új évet a világgazdaság (Portfolio)
Az előttünk álló csonka héten is számos fontos nemzetközi konjunktúra-adatot ismerhetünk meg, amelyekből kirajzolódik, hogy milyen bőrben kezdte az új évet a világgazdaság. Idehaza ma reggel máris képet kaptunk a decemberi feldolgozóipari...
jan. 2
9:33
Csökkenéssel nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán, az év első kereskedési napján a főbb európai értékpapírpiacokon.
jan. 2
9:33
Erős a magyar feldolgozóipar (Portfolio)
Javultak a hazai feldolgozóipar kilátásai a tavalyi év utolsó hónapjában. Decemberben 54,2 pontra emelkedett a magyar feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index az előző havi 53,5 pontról, amit azt jelzi, hogy a magyar ipar továbbra is jó...
jan. 2
9:39
Átalakíthatják a dán felügyeletet a világraszóló pénzmosási botrány miatt (Portfolio)
A dán kormány lépéseket tervez a Danske Bank botrányos pénzmosási ügye miatt, a pénzügyi felügyelet rendszerét, bankszektorhoz fűződő viszonyát szabályoznák. A dán kormány hamarosan javaslatokat tesz arra, hogyan kerüljék el legközelebb...

Keresés