Ugyan a Berlusconi féle pártszövetség győzött az Olasz választásokon, mintegy 37 százalékos szavazati arány begyűjtésével, de mivel 40 százalék alatt maradt az eredményük, ezért kérdéses, hogy milyen pártszövetség fogja végülis kormányozni a „csizmányi” országot.
A Svájci Nemzeti Bank rekorderedménye elsősorban annak köszönhető, hogy a frank árfolyamgyengülése miatt a jegybank tulajdonában álló külföldi vagyoni eszközök értéke svájci frankban számítva rendkívüli módon felértékelődött.
Az elemzői várakozások feletti ütemben bővült januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalma. A szakértők szerint a következő hónapokban is fennmaradhat az erős növekedés a szektorban, amely a GDP növekedéséhez is jelentősen hozzájárulhat.
A törvényben előírt határidő előtt majdnem két héttel az adóhivatal elkészült az szja-bevallási tervezetek kitöltésével, amellyel idén mintegy ötmillió magánszemélyt mentesített a legbonyolultabb adminisztrációs terhétől - tájékoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az MTI-t.
A kínai tőzsdét leszámítva az ázsiai részvényindexek is estek hétfőn, miután a piaci szereplők az amerikai protekcionista lépések mellett a patthelyzet lehetőségét felvető olasz parlamenti választások végeredménye miatt is aggódtak....
Januárban a vártnál nagyobb mértékben, 7,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Az idén a bérek emelkedése és a tartós fogyasztási cikkek iránti jelentős kereslet miatt várható bővülés a szektorban, a jelenlegi kilátások alapján 5 százalékos lehet a növekedés.
Egy évvel meghosszabbította hétfőn az Európai Unió az ukrán állami javak hűtlen kezelése miatt korábban többek között Viktor Janukovics korábbi elnök ellen elrendelt szankciókat.
A törvényben előírt határidő előtt majdnem két héttel az adóhivatal elkészült az szja-bevallási tervezetek kitöltésével, amellyel idén mintegy ötmillió magánszemélyt mentesített a legbonyolultabb adminisztrációs terhétől – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Az LG Electronics (LG) a 2018-as barcelonai Mobile World Congress (MWC) kiállításon mutatta be első ThinQ márkanévvel ellátott mobilkészülékét. Az LG V30 platformjára építve az LG V30SThinQ a leggyakrabban használt mobilfunkciókat a mai felhasználói igényekhez igazodó mesterségesintelligencia-megoldásokkal egészíti ki.
Az ingatlanpiaci aktivitás erősödésével hatalmas növekedést könyvelhettek el az elmúlt években az ingatlanalapok is, a befolyó összegek pedig folyamatos vásárlásra késztették őket. Pázmány Balázzsal, az Erste Alapkezelő Zrt. igazgatósági...
Hétfőn a Konzum kérvényezte a részvényeinek a Prémium kategóriába történő átvezetését, miután teljesítette a BÉT szabályzatában foglalt feltételeket. A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő hétfői tájékoztatása szerint kezdeményezte...
A törvényben előírt határidő előtt majdnem két héttel az adóhivatal elkészült az szja-bevallási tervezetek kitöltésével, amellyel idén mintegy ötmillió magánszemélyt mentesített a legbonyolultabb adminisztrációs terhétől – tájékoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az MTI-t.
Az OVB Magyarország reprezentatív felmérése szerint még a 20 százalékot sem éri el azok aránya, akik félretesznek a nyugdíjas éveikre, pedig a hazai lakosság 92 százaléka életszínvonal csökkenést vár idősebb korára.
Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon, és az esetleges behurcolt esetek sem fognak továbbterjedni - közölte a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Létezik egy pszichológiai határ a fizetésekben, amely elérése esetén megtarthatóvá válnak a munkavállalók - szögezte le a Pénzcentrumnak adott interjújában Ács László. A kecskeméti Mercedes-Benz nemrég távozó HR-igazgatója viszont...
Látványosan gyarapodott tavaly a londoni tőzsde, szépen nőtt a bevétel, az EBITDA és az eredmény is a cégnél. Különösen jól ment a társaság klíring és adatszolgáltató üzletágának. Minderre tekintettel a tőzsdeüzemeltető 19 százalékos osztalékemelést jelentett be.
Hadüzenetként értékelték, és súlyos ellenlépésekkel fenyegették meg Donald Trumpot a világ vezető gazdaságai, ha véghez viszi tervét, és védővámot vet ki az acélra és az alumíniumra. Az amerikai elnök sem késlekedett a válaszával.
A vállalati hitelállomány 10 százalékkal, ezen belül a kkv-k hitelei 12 százalékkal, a lakosság hitelállománya pedig 2,7 százalékkal bővült 2017-ben – mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője a Hitelezési Folyamatok jelentés bemutató sajtótájékoztatóján. A kkv-szektor átlag felett teljesített, az egyéni vállalkozókkal kalkul
A Gazdasági Versenyhivatal elfogadta az OTP Bank vállalását, amely fogyasztói kompenzációt, valamint oktatási célú kommunikációs kampányt foglal magában.
Putyinnak el kell ámítani a szavazópolgárt, akiknek a fele már tavaly nyáron szerette volna befejezettnek látni a szíriai hadműveleteket. Ha az orosz vezetés egy új nukleáris versenyfutást akar kezdeni, az alapvetően az ő saját problémája marad. A nagyzási hóborton túl stratégiai értelemben ezek az új fegyverek szükségtelenek.
A piaci várakozásokra rácáfolva csökkent januárban az euróövezet és az EU kiskereskedelmi forgalma az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett kimutatása szerint. Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom januárban havi összevetésben a harmadik, éves összevetésben a második legnagyobb növekedést érte el az EU-ban.
Mesterséges intelligenciával rendelkező orvosasszisztens kapott gyakornoki állást egy kínai kórházban, miután megszerezte az orvosi engedélyét – mondta az egészségügyi központ igazgatója.
Putyinnak el kell ámítani a szavazópolgárt, akiknek a fele már tavaly nyáron szerette volna befejezettnek látni a szíriai hadműveleteket. Ha az orosz vezetés egy új nukleáris versenyfutást akar kezdeni, az alapvetően az ő saját problémája marad. A nagyzási hóborton túl stratégiai értelemben ezek az új fegyverek szükségtelenek.
Kettős ügyvezetéssel folytatja az EOS Faktor Zrt.: márciustól Lencsés Tamás, a Fedezetes követeléskezelési és ügyfélkapcsolati igazgatóság vezetője igazgatósági tagként és ügyvezetőként dolgozik a cégnél. Március 1-től Thummerer...
Még ebben a hónapban bemutathatja az EU a legújabb tervét a nagy amerikai technológiai óriások megadóztatására. A francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire egy újságnak adott interjújában elmondta, hogy a vállalatok bevételeire vetnének...
A legkisebb boltok havi százezer forinttal kevesebbet tudnak fizetni az eladóiknak, mint a nagyok - derült ki a Blokkk.com cikkéből. A munkaerő hiánya és a nagy minimálbéremelés megdolgozták a munkaerő piacát az elmúlt években, különösen...
Kató Csaba, a TMRW Hotels applikáció ötletgazdája és a cég alapítója elmondta: a négycsillagos színvonalú, negyvenszobás, papírmentes szálloda a TMRW (tomorrow) Kft. első alkalmazása, a fejlesztés ötlete négy évvel ezelőtt indult. A foglalástól a kijelentkezésig mindent el tud intézni a vendég az applikáción keresztül magának, sorban állás nélkül,
Putyinnak el kell ámítani a szavazópolgárt, akiknek a fele már tavaly nyáron szerette volna befejezettnek látni a szíriai hadműveleteket. Ha az orosz vezetés egy új nukleáris versenyfutást akar kezdeni, az alapvetően az ő saját problémája marad. A nagyzási hóborton túl stratégiai értelemben ezek az új fegyverek szükségtelenek.
A prémium ingatlanok csak a piac néhány százalékát teszik ki, mégis kiemelt jelentőséggel bírnak mind az eladói, mind a vevői oldalon. A válság utáni időszakban jelentősen átalakult ez a szegmens; míg régebben a kategória javát...
Reggel 7 órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 64 dolláron, a WTI pedig 61 dolláron állt. Mindkét energiahordozó ára több mint 0,2 százalékkal emelkedett.
Az észak-koreai vezető találkozott azzal a küldöttséggel, melyet Mun Dzse In dél-koreai elnök menesztett Phenjanba – közölte a szöuli elnöki hivatal szóvivője.