2018. március 5. hétfő

márc. 5
21:00
Jó hangulatban fejeződött be a kereskedés Európában (vg.hu)
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei hétfőn, dacára az olasz belpolitikai bizonytalanságoknak és a globális kereskedelmi háború kirobbanásától való félelmeknek.
márc. 5
21:02
Változóan alakult a forint árfolyama (vg.hu)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon hétfőn: az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött.
márc. 5
21:06
Új gimnázium épül Veresegyházon (ProfitLine)
A kormány egy korábbi döntésével 600 millió forintos, pénteken megjelent kormányhatározatával pedig újabb 2 milliárd forintos támogatást nyújt a veresegyházi katolikus gimnázium megépítéséhez - jelentette be a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hétfőn, a Pest megyei városban.
márc. 5
21:15
Csökken szerdától a gázolaj ára (Menedzsment Fórum)
A dízel autók tulajdonosai járnak jól, a gázolaj ára csökken csak szerdán.
márc. 5
21:15
Óvatosan az utakon, ónos esőre adtak ki riasztást (Biztosító Magazin)
Az ónos eső veszélye miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat hétfő este. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapestre, Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a figyelmeztetést.
márc. 5
21:27
Autókkal üzletelő tatabányai adócsalókat lepleztek le (Adózóna)
A NAV gyanúja szerint 140 millió forint adót csalt el egy nyolc tatabányaiból álló, használt autókkal üzletelő bűnszervezet. Ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
márc. 5
21:30
Emelkedik az olajár (Portfolio)
Az amerikai részvénypiacokkal együtt emelkedett ma az olaj árfolyama is, a WTI 2 százalék feletti drágulással fejezte be a napot. Az általánosan jó részvénypiaci hangulat mellett az olaj árfolyamának emelkedését segítette az OPEC-országok...
márc. 5
21:33
Estek az olasz bankrészvények a választás eredményére (Menedzsment Fórum)
Nőttek az olasz államkötvényhozamok és estek a bankrészvények árfolyamai hétfőn, miután a parlamenti választásokon egyik politikai erő sem tudta megszerezni a stabil kormányzáshoz szükséges többséget, ráadásul jelentősen előretörtek a protesztpártok, a fennálló hatalmat támadó Öt Csillag Mozgalom, valamint a migráció- és Európa-ellenes politikát hi
márc. 5
21:36
Merkelnek nem tetszik a német himnusz átírásának gondolata (ProfitLine)
Nem támogatja Angela Merkel azt a gondolatot, hogy a nemek közötti egyenjogúság jegyében változtassák meg a német nemzeti himnusz szövegét - ismertette a német kancellár szóvivője hétfőn Berlinben.
márc. 5
22:06
Jó évet tudhat maga mögött az ANY Biztonsági Nyomda (ProfitLine)
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 5 százalékkal magasabb árbevételt és szintén 5 százalékkal jobb eredményt ért el tavaly az előző évhez képest; a társaság igazgatósága a közgyűlésnek a teljes eredmény osztalékként kifizetését javasolja, ami részvényenként 79 forintot jelent - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
márc. 5
22:36
A kormány támogatja a kkv-k fejlődését (ProfitLine)
A kormány a beszállító fejlesztési programmal is támogatja a magyar kis és középes vállalkozások (kkv) fejlődését, annak érdekében, hogy a vállalkozások önállóan is meg tudjanak jelenni az exportpiacokon, bővíthessék kapacitásaikat és jelentős lépést tehessenek a digitalizáció irányába - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az MTI-n
márc. 5
23:36
A Konzum Nyrt. kérte részvényeinek átsorolását a BÉT prémium kategóriájába (ProfitLine)
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. hétfőn kezdeményezte törzsrészvényeinek átsorolását a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájába, miután a társaság az átsorolás feltételeit a kérelem benyújtását megelőző két vizsgálati időszakban teljesítette - közölte a Konzum Nyrt. hétfőn a BÉT honlapján.

2018. március 6. kedd

márc. 6
0:00
Egyelőre csak álom a német bér a Mercedes kecskeméti gyárában (HR Portál)
Létezik egy pszichológiai határ a fizetésekben, amely elérése esetén megtarthatóvá válnak a munkavállalók - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Ács László, a kecskeméti Mercedes-Benz távozó HR-igazgatója és utódja, Lena Doll.
márc. 6
0:24
Kárpátalján növekszik a kanyarós megbetegedések száma (ProfitLine)
Átmeneti csökkenést követően ismét növekedésnek indult a kanyarós megbetegedések száma Kárpátalján, ahol az év eleje óta közel 1200 esetet regisztráltak.
márc. 6
1:06
Női borászokkal szerveznek nőnapi borkóstolót (ProfitLine)
Kizárólag női borászok részvételével rendezik meg a Cherchez la femme elnevezésű sétáló kóstolót a nemzetközi nőnapon, csütörtökön a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotelben, ahol huszonnyolc pincészet mintegy nyolcvan borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
márc. 6
1:30
Ritka madárfióka-kövületet azonosítottak a kutatók (ProfitLine)
Egy 127 millió évvel ezelőtt kikelt madárfióka megkövesedett maradványait azonosították a kutatók, akik szerint a parányi teremtmény a primitív madarak egy csoportjába tartozott és annak idején a dinoszauruszokkal osztozott a bolygón.
márc. 6
2:06
15 milliárd dollár felett az orosz fegyverexport (ProfitLine)
Meghaladta a 15 milliárd dolláros értéket 2017-ben az orosz fegyverexport - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az orosz hadiipari együttműködési tanács hétfőn megtartott moszkvai ülésén.
márc. 6
3:06
Hogyan alakul a prémium ingatlanok piaca? (ProfitLine)
A prémium ingatlanok csak a piac néhány százalékát teszik ki, mégis kiemelt jelentőséggel bírnak mind az eladói, mind a vevői oldalon. A válság utáni időszakban jelentősen átalakult ez a szegmens; míg régebben a kategória javát az 50 millió forint környéki ingatlanok jelentették, ma már ezzel az árral csak a luxus kategória alját lehet elérni.
márc. 6
3:09
A szaúdi olajmezők a legzöldebbek a világon (NRGreport)
Az olajtermelő országok közül a legkisebb szén-dioxid lábnyommal rendelkező olajmezők Szaúd-Arábiában vannak.
márc. 6
3:36
Trump szerint van esély a közel-keleti béke megteremtésére (ProfitLine)
Donald Trump amerikai elnök szerint "nagyon jó az esély" a közel-keleti béke megteremtésére. Trump szerint a palesztinok visszatérnének a békefolyamatról folytatandó tárgyalásokhoz.
márc. 6
4:03
A legújabb orosz-ukrán gázvitával a lengyelek jártak jól (NRGreport)
Azonnali ukrajnai gázszállításról állapodott meg a PGNiG lengyel és az ukrán Naftohaz, miután a Gazprom csökkentette ukrajnai gázexportját.
márc. 6
4:12
Kiemelkedően teljesített az amerikai szolgáltatóipar (ProfitLine)
Hat hónapja a leggyorsabb ütemben nőtt februárban az Egyesült Államok szolgáltatóiparának teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett jelentése szerint.
márc. 6
4:36
2022-ig nagy fejlesztések valósulnak meg Szombathelyen és környékén (ProfitLine)
Szombathelyen és környékén 80-90 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg 2022-ig a Modern városok program keretében, kétharmad részben hazai költségvetési forrásból - közölte sajtótájékoztatóján Kósa Lajos a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn a vasi megyeszékhelyen.
márc. 6
5:06
A Gazprom értesítette a Naftogazt, hogy megkezdte a gázszállítási szerződés felbontását (ProfitLine)
A Gazprom hétfőn hivatalosan értesítette az ukrán Naftogazt, hogy a stockholmi döntőbíróságon megkezdte a gáztranzit-szerződések felbontását - közölte hétfőn újságírókkal Alekszej Miller, az orosz állami gázipari vállalat vezetője.
márc. 6
5:15
A kis és közepes cégek tolták tavaly a vállalati hitelezés szekerét (vg.hu)
A magyarok 31 százaléka már azelőtt újabb hitelt vesz fel, hogy a meglévőt törlesztette volna, további 14 százalék pedig a lejárat után egy hónapon belül már újra igényli a kölcsönt.
márc. 6
5:17
Megtöri a védővám az acélipart (vg.hu)
Néhány amerikai acélipari társaságot leszámítva negatív hatásai lesznek a védővámnak, Európát­ pedig eláraszthatják termékeikkel a piacukat elveszítő legnagyobb beszállító országok – figyelmeztet elemzésében a Moody’s.
márc. 6
5:36
Átadták az Év terméke díjakat (ProfitLine)
Idén hetedik alkalommal adták át az Év terméke elismeréseket hétfőn, a magyar fogyasztók 21 kategóriában értékelték a termékeket - közölte Vágvölgyi Mihály, a versenyt szervező Product of the Year Kft. sajtófőnöke az MTI-vel.
márc. 6
5:36
Örülhet a magyar elit: újabb Michelin-csillagot kap Budapest (Pénzcentrum)
Két napig Budapesten fog főzni Pip Lancey brit séf, aki a Michelin-csillagos londoni Murano étterem főszakácsa. Ennek apropóján összehasonlítottuk, hogy mennyibe kerülnek a budapesti, bécsi és prágai Michelin-csillagos helyek kóstoló menüsorai....
márc. 6
5:54
Mi lesz a Telekommal? - Közeledik a hatalmas váltás (Portfolio)
Végéhez közeledik a Magyar Telekom új székházának építése, a tervek szerint az év második felében készülhet el a nagyságrendileg 4500 fő befogadására alkalmas irodaház. A bruttó 105 ezer négyzetméteres épület nemcsak kívülről...
márc. 6
6:06
Recesszióba kerülhet az olasz gazdaság? (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők szerint az olasz gazdaság olyan rossz állapotban van, hogy ha a lehetséges negatív forgatókönyvek közül csak néhány megvalósul, az is recessziót okozhat, megkérdőjelezve Olaszország jövőjét az euróövezetben.
márc. 6
6:12
Emiatt lehet még sokkal magasabb is a bitcoin- árfolyam (Privátbankár)
A bitcoin árfolyamát több híve két-háromszorosára várja az év végéig, és vannak olyan fejlesztések, amik miatt ez nem is lenne túl meglepő. Az Ethereumnál is nagy változás várható az idén, ami a féltve őrzött, el nem adó ether-ek mennyiségét növelheti, így a kínálat visszaeshet. Át tudja-e hidalni a bitcoin az előtte álló szakadékot?
márc. 6
6:15
A szükségesnél sokkal több energiát fogyasztunk (hirado.hu)
Egységnyi GDP előállításához kétszer nagyobb energiára van szükség, mint az Európai Unióban átlagosan.
márc. 6
6:21
Feszült a bérhelyzet a húsiparban (vg.hu)
A munkavállalói érdekképviselet 12 százalékos bérfejlesztést kíván elérni, ám az ágazat munkaadói arra hivatkoznak, hogy már a megemelt minimálbér és a garantált bérminimum kigazdálkodása is nagy nehézséget jelent.
márc. 6
6:36
Ennyi energiát termel a Paksi Atomerőmű (ProfitLine)
A Paksi Atomerőmű villamosenergia-termelése (2000-2017)
márc. 6
6:36
Kik is vannak a BAR-listán? Az MNB elárulja az igazságot (Portfolio)
Az utóbbi időben több cikk is megjelent a késedelmes lakossági hitelek témájában. Az MNB most további részleteket árul el. A 2014-ben mintegy 1,9 milliós darabszámon tetőző késedelmes lakossági hitelszerződések száma mára 16 százalékkal...
márc. 6
6:48
Túl sok energiát használunk (Infostart)
Míg az európai országok energiafogyasztása folyamatosan csökken, Magyarországé nő, mivel főként a lakosság esetében hiányoznak a felhasználás hatékonyságának növelését ösztönző programok - nyilatkozta a Magyar Energiahatékonysági Intézet vezetője a Magyar Nemzetnek.
márc. 6
6:48
Mindenki Orbán Viktor mai fontos beszédét várja (Portfolio)
Különleges időszakra esik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitója, ahol a hagyományok szerint Orbán Viktor is felszólal, Varga Mihály, Matolcsy György és a házigazda Parragh László társaságában. Bő egy hónap van ugyanis...
márc. 6
6:51
Jelentős növekedésre számít több építőipari cég Tolnában (hirado.hu)
Optimista hangulatban várják az idei évet.
márc. 6
6:51
A magyar embernek az olcsó termék kell, nem a jó (444.hu)
Az ország gazdaságát a magyar kis- és középvállalkozásoknak kellene pörgetniük, de képtelenek rá. Nem csoda: magas az adó, sok a papírmunka, képzett munkaerő pedig alig van. Ebből így nem lesz fejlődés.
márc. 6
6:54
A kiva és az értékcsökkenés. Példákkal (Adózóna)
A cikk azt járja körül, hogyan történik a kivaalanynál a tárgyi eszközök, immateriális javak értékcsökkenésének elszámolása, továbbá, hogyan kell kezelni ezt más adózási formára történő áttéréskor, az elszámolást példákkal szemléltetve.
márc. 6
6:57
Hiába enyhült Trump, Kanada bekeményítene (hirado.hu)
Nem várt helyről kaphatnak segítséget a védővámoktól tartó ország- és világvezetők.
márc. 6
7:06
Az NGM közzétette a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó nemzeti stratégiát (ProfitLine)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közzétette a honlapján a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó nemzeti stratégiát, amely 2017-től 2023-ig hét évet ölel fel, a gyakorlati megvalósítást pedig kétéves cselekvési tervekre bontja.
márc. 6
7:12
Kanada közölte Trumppal: beszáll a kereskedelmi háborúba (Portfolio)
Erőteljesen védelmébe vette a kanadai dolgozók és az érintett iparágak érdekeit Justin Trudeau kanadai kormányfő abban a telefonbeszélgetésben, amelyet Donald Trump amerikai elnökkel folytatott hétfőn este az acél és az alumínium amerikai...
márc. 6
7:24
Sikerült megfejteni az északi népek boldogságának titkát (Menedzsment Fórum)
Tudósok, civilek árulták el Budapesten.
márc. 6
7:24
Küszöbön egy észak- és dél-koreai csúcstalálkozó (Portfolio)
"Kielégítő" megállapodáshoz vezettek Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és a Mun Dzse In elnök által Phenjanba menesztett dél-koreai küldöttség tárgyalásai, egyebek közt egy csúcstalálkozó szándékáról - közölte kedden az észak-koreai...
márc. 6
7:26
Az ENSZ különmegbízottja lesz Michael Bloomberg (Portfolio)
António Guterres, az ENSZ főtitkára klímavédelmi különmegbízottjává nevezte ki Michael Bloomberg amerikai milliárdos üzletembert, New York volt polgármesterét. Bloomberg egyik fő feladata a jövőre tervezett ENSZ-klímaértekezlet támogatása...
márc. 6
7:27
Idén sem számítanak last minute szezonra (vg.hu)
Touroperátorok úgy vélik, az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem lehet majd az utolsó pillanatban helyeket foglalni a népszerű nyaralóhelyekre.
márc. 6
7:29
Fél évszázados adósságot törlesztenek a magyarországi stadionépítések (vg.hu)
Át kell alakítani az utánpótlásképzés támogatását, döntően arra építve, hogy hány olyan játékost nevel ki egy-egy műhely, aki felnőttként eljut a magyar élvonalig, külföldi bajnokságig vagy a válogatottig – mondta a Világgazdaságnak Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke.
márc. 6
7:30
A rácsok mögül érkezik Katalónia új elnökjelöltje (Privátbankár)
Egyeztettek a törvényhozás pártjaival, elfogadták Jordi Sánchezt elnökjelöltnek.
márc. 6
7:36
A kanadai kormányfő visszavág, ha Trump bevezeti az importvámokat (ProfitLine)
Erőteljesen védelmébe vette a kanadai dolgozók és az érintett iparágak érdekeit Justin Trudeau kanadai kormányfő abban a telefonbeszélgetésben, amelyet Donald Trump amerikai elnökkel folytatott hétfőn este az acél és az alumínium amerikai importjára bevezetni tervezett amerikai vámokról.

Keresés