2018. július 23. hétfő

júl. 23
8:50
Ilyen előjelek alapján aligha számíthatunk érdemi javulásra (Portfolio)
Az amerikai elnök devizaháborúról és kereskedelmi tarifákról szóló nyilatkozatai után pénteken eséssel zártak az amerikai tőzsdék is. Az előjelek alapján érdemi javulásra hétfőn sem számíthatunk, az európai határidős részvényindexek...
júl. 23
8:52
Erősített a szlovák üzemanyagpiacon a Mol-leány (Portfolio)
A szlovákiai üzemanyagpiac bővüléséből a Slovnaft az átlagnál többet profitált, miután annál gyorsabban növekedett. A nagykereskedelmi piacon megtartották a piacvezető pozíciót, a kiskereskedelmin pedig 33-34 százalékon áll - mondta...
júl. 23
8:57
Ma a fekete hegyek országába látogat Orbán (Privátbankár)
Hivatalos látogatásra Montenegróba utazik hétfő délután Orbán Viktor miniszterelnök, közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
júl. 23
9:00
Akár 3,4 millió forintot is kaphat az a cég, amelyik új munkahelyet teremt (Portfolio)
Hatmilliárd forintból idén már második alkalommal hirdeti meg a Pénzügyminisztérium (PM) a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt programját - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter...
júl. 23
9:00
Tőzsdenyitás előtt – Iránykeresésre számítanak az elemzők a magyar tőzsdén (GazdaságPortál)
Iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy álmosabb nyári kereskedés várható, nagyobb elmozdulás nélkül. A Richter árfolyamában napon belül nagyobb mozgásokra számít, ugyanakkor megjegyezte, hogy a papír tarthatja a 4800 forin
júl. 23
9:02
Hatalomátvétel zajlik: német alapkezelők helyére pályáznak a globális cégek (Portfolio)
A BlackRock, a Vanguard és a Lyxor is az olyan német piaci szereplők helyére pályázik, mint az Union, az Allianz és a DWS, kihasználva azt, hogy a német befektetők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az alacsony költségű indexkövető alapok...
júl. 23
9:06
Mi várható ma a tőzsdén? (ProfitLine)
Iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
júl. 23
9:06
Már lassan 4 milliárd forintnyi pénzt lopott el a rejtélyes MoneyTaker-csoport (Portfolio)
Kis híján egymillió dollárt lopott el egy rejtélyes hackercsoport az orosz PIR Banktól úgy, hogy az egyik bankfiókjuk routerén keresztül feltörték a központi informatikai rendszerüket - írja az Ars Technica. Adatbiztonsági kérdésekről...
júl. 23
9:06
A Pénzügyminisztérium újabb munkahelyteremtő pályázatot hirdet a kis- és középvállalkozásoknak (hirado.hu)
Mintegy háromezer új munkahely jöhet létre.
júl. 23
9:06
Maximálnák Romániában a földgáz árát (NRGreport)
A román pénzügyminisztérium honlapjára feltöltött határozattervezet szerint 55 lejben korlátoznák 2021. június 30-ig egy megawattóra (MWh) belföldi földgázból származó energia árát.
júl. 23
9:09
Ketten biztosan meghaltak egy torontói lövöldözésben (vg.hu)
A lövöldöző mellett egy fiatal nő is életét vesztette, a sebesültek száma tizenhárom.
júl. 23
9:11
A jegybankra szegeződnek a tekintetek (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Bank kamat­meg­határozó ülése lesz itthon, de az eurózónás jegybankárok is tanácskoznak csütörtökön.
júl. 23
9:12
Montenegróba utazik Orbán Viktor (Portfolio)
Hivatalos látogatásra Montenegróba utazik hétfő délután Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő kedden Podgoricában megbeszélést folytat Dusko Markovic miniszterelnökkel...
júl. 23
9:12
Drágul az áram, dühöngenek a fogyasztók (NRGreport)
A lengyel hatóságok leleményessége vetekszik a magyarokéval, ha az adóztatásról van szó. Kitalálták hogyan lehetnek közteher alapjai az elektromos légvezetékek.
júl. 23
9:13
Soha nem volt még ilyen derűlátó az üzleti hangulat (vg.hu)
Júniusi történelmi csúcsa után júliusban tovább emelkedett a GKI konjunktúraindexe.
júl. 23
9:15
Új történelmi csúcson a GKI konjunktúraindexe (Menedzsment Fórum)
Júliusban még az egy hónappal korábbinál is optimistábban alakultak az üzleti várakozások, a fogyasztóiak viszont mélypontra estek.
júl. 23
9:18
Mozog az átlag - ezt kerülgeti a MOL (TőzsdeFórum)
Erős nappal zárta az elmúlt hetet az olajvállalat árfolyama.
júl. 23
9:20
Akár 5000 fölé is jöhet a Richter (TőzsdeFórum)
Az első korrekciós hullám segítheti magasabbra a gyógyszergyártó árfolyamát.
júl. 23
9:21
Már a kémcsőbe zárt adataink sincsenek biztonságban (Privátbankár)
A DNS vizsgálatok már az átlagember számára is elérhetővé váltak. Az először Amerikában kirobbant trend hamar átjött Európába is, az egyszerű kísérlet pedig számos hasznos információ szolgáltathat felmenőinkről és egészségünkről. A hasznos adatokért azonban lehet, komoly árak kell fizetnünk, hiszen géntérképünk ezzel elérhetővé válik másoknak is, a
júl. 23
9:22
Mi lesz télen a Balatonból? - Balatoff! - Praliné (TőzsdeFórum)
Pénteken elérte a totális uborkaszezon az amerikai tőzsdéket is. DOW: -0,03%, Nasdaq: -0,07%, SP: -0,09%. Egyik esetben sem ütöttük meg még a tizedes változást sem, mindenhol maradtunk századosban.
júl. 23
9:24
Van nagyobb baja annál a Ryanairnek, mint hogy rendszeresen nem szállítja el a magyar utasok csomagjait (Portfolio)
Egymás után jönnek a rossz hírek a Ryanairről, most érkezett néhány újabb. Az elmúlt hetekben rendszeresen szerepelt a hírekben a Ryanair, a fapados légitársaságnál sztrájk miatt több száz járatot töröltek, a magyar utasok idegeit...
júl. 23
9:24
Újabb fej-váll alakul az OTP-nél (TőzsdeFórum)
Az alakzat elesése mutathat lefelé a bankpapírnál.
júl. 23
9:24
A 400-as szintjére tapad az MTelekom (TőzsdeFórum)
Eleshet az elmúlt időszak lélektani támasza a távközlési vállalatnál.
júl. 23
9:26
Egyelőre bizonytalan maradt az index (TőzsdeFórum)
Ismét 35000 alá érkezve jöhet el a letörés a hazai indexnél.
júl. 23
9:27
Egyre nagyobb kockázatok veszélyeztetik a gazdasági növekedést, a magyarok bizakodók (Adózóna)
A globális gazdaságra növekvő kockázatot jelent a kereskedelmi és a geopolitikai feszültségek bővülése – áll a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek kétnapos Buenos Aires-i ülése után kiadott közleményben.
júl. 23
9:36
Csökkenéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék (ProfitLine)
Csökkenéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, míg a még nyitva tartó térségbeli börzék vegyesen mozogtak.
júl. 23
9:36
Akkumulátorgyárat épít Kínában az LG (TőzsdeFórum)
Az LG Chem akkumulátorokat gyártó üzemet épít Kínában.
júl. 23
9:36
Szigorú szabályokhoz kötött a hazai diákmunka (AQUA)
A munkaerőpiacon tapasztalható túlkereslet miatt egyre több lehetőség közül válogathatnak a középiskolások és az egyetemi vagy főiskolai hallgatók.
júl. 23
9:42
Ilyen előjelek alapján aligha számíthatunk érdemi javulásra (Portfolio)
Az amerikai elnök devizaháborúról és kereskedelmi tarifákról szóló nyilatkozatai után pénteken eséssel zártak az amerikai tőzsdék is. Érdemi javulást hétfő délelőtt sem láthatunk, a vezető nyugat-európai tőzsdék szerény mértékben...
júl. 23
9:42
Újabb munkahelyteremtő pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium (AQUA)
Varga Mihály: a támogatási keretösszegből megközelítőleg 600 kkv-nál mintegy 3 ezer új munkahely jöhet létre és több ezer megőrizhető.
júl. 23
9:42
Lefelé vette az irányt a pesti tőzsde (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,35 pontos csökkenéssel, 35 186,17 ponton nyitott hétfőn.
júl. 23
9:44
Gyengén kezdték a hetet az európai tőzsdék (vg.hu)
Londonban a FTSE-100 index 0,33 százalék, Frankfurtban a DAX 30 0,37 százalék, a párizsi CAC-40 pedig 0,3 százalék csökkenéssel nyitott.
júl. 23
9:46
Tizennégy kiló heroin landolt Ferihegyen (vg.hu)
A Kenyából Zürichen keresztül Budapestre érkező portugál drogcsempészeket a NAV pénzügyőrei kapcsolták le.
júl. 23
9:48
Milliós támogatáshoz juthat több száz kkv (vg.hu)
A pénzügyminisztérium programja az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházásokat támogatja a kkv-szektorban.
júl. 23
10:00
Tőzsde – Vegyes mozgás a vezető ázsiai piacokon (GazdaságPortál)
Csökkenéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, míg a még nyitva tartó térségbeli börzék vegyesen mozogtak. A térség irányadó, tokiói értéktőzsdéjének Nikkei 225 indexe 1,38 százalékos mínuszban zárt. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index pedig 0,29 százalékkal gyengült. A börze lejtmenetét részben a jen drágulása okozta, továbbá az
júl. 23
10:06
Több, de drágább albérlet verseng a diákokért (ProfitLine)
A fővárosban egy év alatt 16 százalékkal nőtt az elérhető albérletek száma a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése előtt, és a többi egyetemvárosban is bővült a kínálat. A bérleti díjak tavalyhoz képest a legtöbb helyen enyhén emelkedtek. Budapesten az átlagos bérleti díj 150 ezer forint. A fővárosi garzonok 110-120 ezer forintba kerülnek havonta.
júl. 23
10:06
A pénteki szépítéssel is 325 felett kezdi a hetet a forint (Portfolio)
Hétfő reggel 325 felett kezdi a napot a forint az euróval szemben azok után, hogy pénteken visszaerősödött 327-től. Közben a dollár sem tud fordulni a múlt hét második felében látott gyengülés után, a feltörekvő piacokon pedig a török...
júl. 23
10:06
Megújuló energiára vált a dél-alföldi hindu templom (444.hu)
Jövőre lesz 40 éves a Szeged-környéki tanyavilágban megbújó Nandafalva.
júl. 23
10:08
Rendszerszintű problémát okozhat a kínai hatóságok újabb felépése (Portfolio)
Idén eddig öt kisebb méretű kínai bankot minősítettek le a tanácsadócégek, ebben a szektorban ilyen még sosem fordult elő korábban. Elsősorban a nem teljesítő hitelek rohamos növekedése és a kínai hatóságok túlhitelezés ellen indított...
júl. 23
10:09
Több albérlet közül válogathatnak a diákok, csak győzzék kifizetni (Menedzsment Fórum)
Nehéz lesz, a fővárosban az átlagos bérleti díj 150 ezer forint. Másutt sem egyszerű, a vidéki nagyvárosokban a legolcsóbb kislakások átlagosan 74 ezer forintba kerülnek egy hónapra, a drágábbakért pedig 100 ezret is elkérhetnek.
júl. 23
10:12
Rendszerszintű problémát okozhat a kínai hatóságok újabb fellépése (Portfolio)
Idén eddig öt kisebb méretű kínai bankot minősítettek le a tanácsadócégek, ebben a szektorban ilyen még sosem fordult elő korábban. Elsősorban a nem teljesítő hitelek rohamos növekedése és a kínai hatóságok túlhitelezés ellen indított...
júl. 23
10:15
Eredménytelenül zárult a G20-csúcs (vg.hu)
Washington kitart kereskedelmi politikája mellett, míg Franciaország nem hajlandó tárgyalni úgy, hogy „fegyvert szegeznek a fejéhez”.
júl. 23
10:17
Jobban ki kell nyitni a pénztárcájukat az egyetemistáknak (vg.hu)
Több, de drágább albérlet verseng a diákokért a nyári albérletszezon indulását jelentő felsőoktatási ponthatárok kihirdetése előtt.
júl. 23
10:21
Óriási fogás Ferihegyen: elképesztő, mit rejtett a rózsaszín bőrönd (Privátbankár)
Nem csak ruhák voltak a duplafalú poggyászban.
júl. 23
10:24
Elutasítja a britek többsége a két év után összetákolt Brexit-tervet (Portfolio)
A brit közvélemény túlnyomó része elutasítja Theresa May kormányfő tervét a szigetország európai uniós tagsága megszűnéséről egy vasárnap ismertetett felmérés szerint, és kétharmaduk kész lenne támogatni egy újonnan létrejövő...
júl. 23
10:24
Lefordult fontos mozgóátlagáról a német index (TőzsdeFórum)
Nem tudott megbirkózni a 200 napos mozgóátlaggal a német index.
júl. 23
10:24
Durván drágul az egyiptomi gáz (NRGreport)
Jelentősen, 33,3 és 75 százalék közötti mértékben emelte a lakossági gázárat az egyiptomi kormány - írja az MTI a szombaton megjelent hivatalos közlöny nyomán.
júl. 23
10:26
Legfőbb támogatója döntötte be Észak-Korea gazdaságát (Portfolio)
Kína nagymértékben csökkentette exportját és importját Észak-Koreával szemben, amelynek komoly hatása van az ország GDP-jére nézve is. Kína jelentősen, 88,7 százalékkal, 102 millió dollárra csökkentette behozatalát Észak-Koreából...
júl. 23
10:36
Gyengüléssel indították a napot az európai tőzsdék (ProfitLine)
Minimális gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék hétfőn.
júl. 23
10:36
Albérlet körkép: Több, de drágább kiadó lakás verseng a diákok kegyeiért (Biztosító Magazin)
A fővárosban egy év alatt 16 százalékkal nőtt az elérhető albérletek száma a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése előtt, és a többi egyetemvárosban is bővült a kínálat. A bérleti díjak tavalyhoz képest a legtöbb helyen enyhén emelkedtek.

Keresés