2018. január 10. szerda

jan. 10
6:06
Donald Trump részt vesz a davosi világgazdasági fórumon (ProfitLine)
Donald Trump amerikai elnök részt vesz a davosi világgazdasági fórumon - jelentette be a Fehér Ház.
jan. 10
6:15
A lengyeleknek mégis fontos az EU – öt minisztert tettek lapátra (Privátbankár)
A lengyel konzervatív kormánypárt öt minisztert bocsátott el, miután úgy tűnik, megpróbálnának mégis valamelyest megfelelni az EU-elvárásoknak, nem akarnak teljes konfrontációt. Az EU a túlzott bírósági tisztogatások miatt rágott be, a lengyel kormány ezzel nekiment a falnak, most valamennyit vissza kell lépni.
jan. 10
6:15
Közép és Kelet-Európa az unió motorja (Infostart)
Idén lesz megfigyelhető a leggyorsabb növekedés 2011 óta. Az Európai Unióban a gazdasági növekedést a peremországok húzhatják.
jan. 10
6:36
A Bosch az okosvárosokra épít (ProfitLine)
Az ENSZ becslései szerint 2050-re a világ népességének körülbelül kétharmada él majd városokban – viszonyításképp: 2014-ben még csak az emberek fele volt városlakó. A növekvő városiasodással a városi élet kihívásai is fokozódnak, ennek megfelelően már ma is jelentős elvárásokat támasztunk az életünket kényelmesebbé tévő okosmegoldások iránt.
jan. 10
6:36
Kezdődik az őrület: a bankok indítják a szezont (Portfolio)
A következő hetekben ismét a vállalati profitok kerülhetnek az előtérbe, egy újabb negyedév elteltével ugyanis kezdetét veszi a jelentési szezon. A bankok számaival indul Amerikában a szezon. A bankok kezdik a jelentési szezont Véget...
jan. 10
6:39
Már húsvétra is alig van szabad hely több hazai szállóban (Menedzsment Fórum)
Egyre korábban foglalnak szállást a belföldi utazók, a hosszú hétvégékre már 3-4 hónappal előre lestoppolják a szobát.
jan. 10
7:03
Őstermelői költségek és kedvezmények az adóelőlegnél (Adózóna)
2018. január 12-éig kell teljesíteniük az őstermelői tevékenységet folytató magánszemélyeknek a 2017. negyedik negyedévi adóelőleg-fizetési kötelezettségüket.
jan. 10
7:06
OPUS részvény - kizuhan a háromszögből? Meddig eshet? (ProfitLine)
A tengerentúlon pluszban zártak a részvényindexek, Európában is kis emelkedést láthattunk, itthon viszont a BUX a délután folyamán visszaesett és 40 ezer pont alatt fejezte be a napot.
jan. 10
7:18
Tényleg hard Brexitre készül az EU? (Portfolio)
A brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének kemény szabályozói következményeire készíti fel "módszeres" tájékoztatási kampánnyal a brit vállalati szektor legkülönbözőbb ágazatait az Európai Unió - írta a szerdai Financial...
jan. 10
7:21
Csalódás lehet a húsvét, ha most nem lépsz (Privátbankár)
Hónapok vannak még az ünnepig, de a sok hazai zállodában már alig van szabad hely.
jan. 10
7:33
Olyan történt a magyar cégvilágban, amit három éve nem láttunk (Privátbankár)
November végére majdnem 6500 milliárd forintos hitelállománya volt a magyar vállalkozásoknak.
jan. 10
7:36
Továbbra is a munkanélküliség Spanyolország legnagyobb problémája (ProfitLine)
Továbbra is a munkanélküliséget tartják az ország legnagyobb problémájának a spanyolok - derült ki a spanyol társadalomkutató központ (CIS) kedden nyilvánosságra hozott felméréséből.
jan. 10
7:36
Új járműveket vesz az adóhivatal a szolgálati kutyáknak (AQUA)
Majdnem egy tucat új kutyaszállítót venne az adóhivatal, a járművek a NAV kutyás pénzügyőreihez kerülnek majd. A hatóság szolgálati négylábúi az egyenruhások otthonában élnek, a kutyavezetők a speciális autókkal viszik az állatokat munkába, bevetésre, de akár orvoshoz is. Az ebek közreműködése egyébként meglehetősen fontos, a szolgálati kutyák évrő
jan. 10
7:39
Trump olyanra készül, amit utoljára Bill Clinton mert megtenni (Privátbankár)
Politikáját akarja népszerűsíteni - nem akárhol.
jan. 10
8:00
Forradalmi megoldás Ausztriából – jelentősen csökkenthető a csővezetékes szállítás költsége (NRGreport)
Óriási mennyiségű folyadékot és gázt szállítanak a csővezetékek. A szivattyúzásához, a csőben áramló anyag mozgatásához felhasznált energia mennyisége a globális villamosenergia-fogyasztás mintegy 10 százaléka.
jan. 10
8:06
Adó a nagy semmire, nem tetszett a Kúriának (Adózóna)
Az önkormányzati rendelet szabályozási tárgyával, illetve felhatalmazásával összefüggésben állapíthat meg kötelezettséget tartalmazó korlátozó feltételeket – mondta ki határozatában a Kúria, úgy ítélve meg, hogy az adó kivetésével az önkormányzat célja az volt, hogy egy szűk réteget a település elhagyására ösztönözzön.
jan. 10
8:06
Venezuela ismét nem rendezte hozamtartozását egyik kötvénye után (ProfitLine)
Venezuela január elején újból nem rendezte hozamtartozását egyik kötvénye után - közölte az S&P Global Ratings.
jan. 10
8:21
Több százezer dollárba is kerülhet egy virtuális cica – gazdasági lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet a magyar hospice-szolgáltatásról közölt összeállítást. A Magyar Idők szerint kutyaszállítókat venne az adóhivatal. A Portfolio a CryptoKitties nevű applikáció világába kalauzol.
jan. 10
8:30
Újra él a forródrót a két Korea között (Portfolio)
Próbaüzemben helyreállították szerdán az összeköttetést a két Korea között az úgynevezett katonai "forródróton" át, és nem volt üzemzavar - jelentették be a dél-koreai védelmi minisztérium. "Az érintkezési próba öt percen...
jan. 10
8:32
310-es eurót ért a forint botladozása (Portfolio)
A keddi nap második felében érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így a 310-es árfolyamot is megközelítette a jegyzés. A japán jen is tovább erősödik, a nap nyertese azonban eddig a norvég korona. Szerda reggel a forint 309,86-nál...
jan. 10
8:36
NORDTELEKOM részvény elemzés - nagyot emelkedett, mennyi van még benne? (ProfitLine)
463 millió forintos forgalommal ötödik legnépszerűbb papírként szárnyalt tegnap a távközlési szolgáltató részvénye.
jan. 10
8:36
Ma indul a korrekció a tőzsdéken? (Portfolio)
Nagy volt a lendület az év elején a világ tőzsdéin, azonban az elmúlt napokban már lassult az emelkedés, új lendületet a héten induló gyorsjelentési szezon adhat. Mi történik a tőzsdéken? Kitart a jó hangulat a világ tőzsdéin, kedden...
jan. 10
8:42
Kétszer ennyi tőkére van szüksége a legnagyobb bankoknak - véli az egyik Fed-elnök (Portfolio)
A minneapolisi Fed elnöke, Neel Kashkari, hamarosan elkészül egy tervezettel, melyben azt taglalja, hogy lehetne meggátolni olyan helyzeteket, mint amelyek a 2008-as gazdasági válságot okozták. Az egyik fő javaslata a bankok tőkekövetelményeinek...
jan. 10
8:48
Vegyesen nyithatnak a főbb európai piacok (ProfitLine)
egyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék szerdán, miközben az olaj világpiaci ára közel hároméves csúcsra emelkedett a kitermelés korlátozásának, a raktárkészletek csökkenésének és a kereslet korlátozásának együttes hatására.
jan. 10
8:48
Sorra dőlnek a csúcsok az olajpiacon (Portfolio)
Folytatódott az olajárak emelkedése, az árfolyamok - amelyek csak december eleje óta több mint 13 százalékkal emelkedtek - 2014 vége óta nem látott szinteken állnak, a piacok azonban a túlfűtöttség jeleit mutatják. Az emelkedést továbbra...
jan. 10
8:54
Hatalmas változások vannak készülőben a Continentalnál (Portfolio)
Felröppentek a hírek, hogy feldarabolhatják a német ipar büszkeségét, a Continentalt. A lépés valószínűleg értéket teremtene a részvényeseknek, de korántsem biztos, hogy megtörténik, a céget irányító család ugyanis tart a radikális...
jan. 10
9:03
Nem csak az utakon, a tőzsdén is új kihívót kapnak az autógyárak (Privátbankár)
Bővül a londoni tőzsde kínálata, jövőre léphet be az Aston Martin.
jan. 10
9:06
Így változott a forint szerda reggelre (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróval és a japán jennel szemben enyhén gyengült, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest pedig kissé erősödött.
jan. 10
9:06
A Schaeffler családon múlik a Continental radikális változása (Portfolio)
Felröppentek a hírek, hogy feldarabolhatják a német ipar büszkeségét, a Continentalt. A lépés valószínűleg értéket teremtene a részvényeseknek, de korántsem biztos, hogy megtörténik, a céget irányító család ugyanis tart a radikális...
jan. 10
9:24
Ma indul a korrekció a tőzsdéken? (Portfolio)
Nagy volt a lendület az év elején a világ tőzsdéin, azonban az elmúlt napokban már lassult az emelkedés, új lendületet a héten induló gyorsjelentési szezon adhat.Eséssel nyitottak az európai tőzsdék 2018.01.10 09:17Eséssel indult...
jan. 10
9:26
Ne maradj le az adókedvezményről! (Portfolio)
Érdemes már januárban nyilatkozni az igénybe vehető adókedvezményekről - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági minisztérium a múltbeli tapasztalatokra hivatkozva. Az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével és leadásával ugyanis már...
jan. 10
9:28
Paks 2: több száz magyar kkv venne részt a beruházásban (Portfolio)
A Paks 2 beruházás részletes műszaki tervezése jelenleg is folyik, ennek függvényében tervezi meg a fővállalkozó a 2018-2019-es tenderkiírásokat; első ütemben a felvonulási épületek, szerelőcsarnokok, kiszolgáló létesítmények építését...
jan. 10
9:30
Egy újabb őrült befektetésről derült ki, hogy valószínűleg piramisjáték (Portfolio)
A török hatóságok betiltották a reklámozását a Farm Banknak, vagyis annak az online farmjátéknak, amelybe hiszékeny emberek már több mint 100 millió dollárnyi pénzt fektettek magas hozamok reményében - írja a Bloomberg. Elsősorban...
jan. 10
9:36
Na, vajon melyik bankot utálják a legjobban az ügyfelek? (Portfolio)
Nem meglepő módon a Wells Fargóval kapcsolatosan érkezett be a legtöbb panasz az amerikai pénzügyi fogyasztóvédelmi hivatalhoz (CFPB) tavaly, a kezelt betétállomány arányában azonban messze nem ezzel az amerikai pénzintézettel voltak...
jan. 10
9:36
Jelentős többlet novemberben (AQUA)
A hazai kivitel és behozatal egy­aránt nőtt tavaly novemberben, a külkereskedelmi többlet közel 225 milliárd forintot tett ki. Az év egészére vetítve a többlet akár nyolcmilliárd euró is lehet, ami továbbra is jelentős stabilitási tartalékot jelent a gazdaság egészének.
jan. 10
9:39
Komoly ugrás előtt az olaj? Nagyon leestek a készletek (Menedzsment Fórum)
Másfél éve nem voltak ilyen alacsony szinten az amerikai olajkészletek, ami akár további áremelekedést is előre vetíthet.
jan. 10
9:41
800 millióért bérelnek kocsikat a Paks 2 fejeseinek (Menedzsment Fórum)
Még nem tudni, milyeneket.
jan. 10
9:42
Elbocsátották a Momentum elnökének édesapját (HR Portál)
Néhány évvel a nyugdíjazása előtt távozik posztjáról id. Fekete-Győr András, a Momentum elnökének, Fekete-Győr Andrásnak édesapja. Nem önszántából mondd le pozíciójáról - írja a Magyar Nemzet.
jan. 10
9:42
A lehetetlent várják el a paksi melósoktól: így készülnek a bővítésre? (Pénzcentrum)
60 órában kéne megtanulniuk alapszinten oroszul a paksi munkásoknak, emellett pedig rendkívül sokrétű szakszókészlettel is rendelkezniük kéne a tanfolyam végére. Ez a nyelvtanár szerint lehetetlen - írja a Magyar Nemzet. 60 órás...
jan. 10
9:48
Nagy dobásra készül a H (Portfolio)
Nem megy jól mostanában a H&M-nek, a vállalat bevételei nem nőttek olyan mértékben az elmúlt években, mint a versenytársaké, vagyis a svéd divatcég piaci részesedést veszített, a bevételek növekedésének lassulása főleg tavaly év...
jan. 10
9:50
Irgalmatlanul sokat kaszáltak a bitcoinon a profi befektetők (Portfolio)
Négy éve nem teljesítettek olyan jól a hedge fundok, mint tavaly, amiben nagy szerepe volt a bitcoin szárnyalásának - írja a CNBC. A teljes hedge fund piac teljesítményét lekövető HFRI Fund Weighted Composite Index 2017-re 8,5%-os átlagos...
jan. 10
9:51
Szeretnéd, hogy több legyen a januári fizetésed? Ezt kell tenned (Privátbankár)
Már most lehet nyilatkozni az igénybe vehető adókedvezményekről, ezzel már az első fizetésünk is több lehet a NAV szerint.
jan. 10
9:57
Ne bukjon pénzt, nyilatkozzon már most az adókedvezményekről! (Menedzsment Fórum)
Figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium.
jan. 10
9:59
Magyar derivatív energiatőzsde indult (Menedzsment Fórum)
Január 3-án szerdán elindult a HUDEX, a magyar derivatív energiatőzsde, ezzel új piacon lehet gázzal és árammal határidős kereskedést folytatni. Az új piac földgáz szekciójának transzparens elszámolását a KELER KSZF végzi, amely a stratégiájának megfelelően a HUDEX után újabb tőzsdékkel kíván együttműködést kialakítani.
jan. 10
10:00
A Schaeffler családon múlik a Continental radikális átalakítása (Portfolio)
Felröppentek a hírek, hogy feldarabolhatják a német ipar büszkeségét, a Continentalt. A lépés valószínűleg értéket teremtene a részvényeseknek, de korántsem biztos, hogy megtörténik, a céget irányító család ugyanis tart a radikális...
jan. 10
10:00
Hatvan órás orosz nyelvtanfolyamra mennek a paksi atomerőmű dolgozói (444.hu)
Nyelvismeret mellett többek közt nukleáris, erőmű-gépészeti, környezetvédelmi, nukleáris biztonsági, és villamosenergia-termelési szakszavakat kell bemagolniuk.
jan. 10
10:00
Forradalmi megoldás Ausztriából – jelentősen csökkenthető a csővezetékes szállítás költsége (NRGreport)
Óriási mennyiségű folyadékot és gázt szállítanak a csővezetékek. A szivattyúzásához, a csőben áramló anyag mozgatásához felhasznált energia mennyisége a globális villamosenergia-fogyasztás mintegy 10 százaléka.
jan. 10
10:06
Csökkenés várható a magyar tőzsdén (ProfitLine)
Stagnálásra, kisebb csökkenésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
jan. 10
10:06
Elindult a magyar derivatív energiatőzsde (NRGreport)
Elindult a HUDEX, a magyar derivatív energiatőzsde, ezzel új piacon lehet gázzal és árammal határidős kereskedést folytatni. Az új piac földgáz szekciójának transzparens elszámolását a KELER KSZF végzi.
jan. 10
10:08
Paksi atomerőmű: nem jelent kockázatot a 4. blokk minimális süllyedése (NRGreport)
A paksi atomerőmű 4. blokkjának minimális süllyedése hosszú távon sem jelent semmilyen kockázatot - áll az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. keddi közleményében.

Keresés