2018. január 12. péntek

jan. 12
6:06
Felújítják a Jahn Ferenc Kórház sürgősségi betegellátó osztályát (ProfitLine)
Pénteken megkezdődik a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház sürgősségi betegellátó osztályának felújítása, az intézmény ellátási területéhez tartozó betegeket továbbra is fogadják, de az egyértelműen sürgősségi osztályos elhelyezésre szorulókat a mentők más kórházakba viszik - tájékoztatta a kórház csütörtök este az MTI-t.
jan. 12
6:09
Jó kis évük volt a hazai ingatlanalapoknak tavaly – ennyivel lehetett gazdagodni (Privátbankár)
Tavaly a Magyarországon működő nyilvános ingatlanalapok átlagos hozama évi 4,7 százalékos volt, ami eléggé szép teljesítmény a kamatszinthez képest. Még jobb az eredmény, ha csak a forintban kibocsátott papírokat figyeljük. A változó kamatozású lakossági állampapírokat azonban így sem sikerült nagy mértékben túlszárnyalni.
jan. 12
6:18
Egy jó pályázattal sok pénzt lehet elnyerni a 61 milliárd forintos keretből (NRGreport)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2018-ban a vállalkozások innovációs, kutatási és fejlesztési tevékenységét összesen 30 milliárd forint, a kutatói-ipari együttműködéseket 31 milliárd forint keretösszegű pályázatokkal támogatja.
jan. 12
6:36
A műanyaghulladék teljes felszámolását célozza a brit kormány (ProfitLine)
A műanyaghulladék teljes felszámolását célzó, negyedszázadra szóló környezetvédelmi stratégiát hirdetett meg csütörtökön a brit kormány.
jan. 12
6:39
Céges trükkök a magasabb fizetések ellen (Infostart)
Trükköznek a vállalatok, hogy ne kelljen kifizetniük az idén is jelentősen megemelt bérminimumot. Leginkább a kisebb cégeknél kerülnék ki a bérminimummal járó kiadást.
jan. 12
7:06
Minden társadalmi réteg helyzete javult Magyarországon (ProfitLine)
Minden társadalmi réteg helyzete javult az elmúlt években Magyarországon - mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 12
7:18
Turizmusfejlesztési hozzájárulás – új kötelezettség 2018. január 1-jétől (Adózóna)
2018. január 1-jétől az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvény új fizetési kötelezettséget állapít meg – írja honlapján a NAV.
jan. 12
7:33
Bejött az utasoknak a MÁV húzása (Infostart)
Az egy hónappal ezelőtt, menetrendváltáskor bevezetett, új kedvezményeknek köszönhetően lendületesen nő az internetes jegyvásárlás népszerűsége.
jan. 12
7:36
Hetvenmillió forint jut az art mozik támogatására (ProfitLine)
Csaknem hetvenmillió forinttal támogatta pályázati úton az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága az artmozik és art besorolású filmalkotások forgalmazását 2017-ben - közölte az államtitkárság csütörtökön.
jan. 12
7:39
Mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen rendes fizetést adni (Privátbankár)
Trükköznek a vállalatok - főleg a kisebb cégek -, hogy ne kelljen kifizetniük az idén is jelentősen megemelt bérminimumot.
jan. 12
7:42
Feleslegessé teszi az egyetemeket a technológia? (HR Portál)
2018 végére várhatóan már több millió ember munkáját felügyelik majd robot főnökök világszerte, a mai iskolások kétharmada pedig jelenleg még nem létező munkakörökben fog dolgozni a jövőben. Az egyetemeknek a nehezen automatizálható munkákhoz szükséges készségeket kell fejleszteniük, hogy versenyelőnyt biztosítsanak az embereknek a gépekkel szemben
jan. 12
7:42
Szijjártó Péter: Újítani kell az autógyártásban (AQUA)
– A magyar gazdaság sikerei a következő években azon múlnak, hogy sikerül-e a minél gyorsabb átállás az új autóipari korszakra, az önvezető járművek és az elektromobilitás technológiái­nak meghonosítására – mondta tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
jan. 12
7:45
Nagy egyszerűsítés a népszerű nyugdíjbefektetésnél (Infostart)
Egy új EU-s szabályozásnak köszönhetően gyakorlatilag megszűnt az az útvesztő, amit egykor a megtakarítási célú életbiztosítások szerződési feltételeinek és költségstruktúrájának értelmezése jelentett sok ügyfél és értékesítő számára.
jan. 12
7:54
A harc megkezdődött - nem minden autógyártónak jut akkumlátor alapanyag (NRGreport)
Korrupció, gyermekmunka, elszálló nyersanyagárak. Az autógyártóknak új kihívásokkal kell szembenézniük, ha az e-mobilitásban versenyben akarnak maradni. A BMW már Kongóba küldte a munkatársait, a Tesla pedig geológust foglalkoztat Új-Kaledóniában.
jan. 12
8:06
Pest peremkerületeiben is pezsdül a piac (ProfitLine)
Egyre népszerűbbek a főváros pesti oldalának külső kerületei. Az északi Újpest-Megyertől a keleti Rákosligeten át a déli Soroksárig tartó félkaréjban látványosan élénkül az ingatlanpiac.
jan. 12
8:12
Szórakoznak velünk? Trump szerint lehet, hogy jóba van Kim Dzsong Unnel (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök azt sugallta egy interjúban, hogy jó kapcsolatba került Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral, ám azt nem volt hajlandó elárulni, hogy beszélt-e vele. Trump a The Wall Street Journal című amerikai lapnak csütörtökön...
jan. 12
8:15
Holnap új világ köszönt a bankokra: meglépik, vagy minden összedől? (Privátbankár)
Holnaptól lép életbe a PSD2 uniós irányelv, a szakértők azonban nem számítanak robbanásszerű változásra.
jan. 12
8:18
Szórakoznak velünk? Trump szerint lehet, hogy jóban van Kim Dzsong Unnel (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök azt sugallta egy interjúban, hogy jó kapcsolatba került Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral, ám azt nem volt hajlandó elárulni, hogy beszélt-e vele. Trump a The Wall Street Journal című amerikai lapnak csütörtökön...
jan. 12
8:21
Elektronikus adatszolgáltatás – a BM és az NGM közös közleménye (Adózóna)
2018. január 1-jén hatályba lépett az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.). Az Art. az adózókkal való elektronikus kapcsolattartás érdekében bevezetett új jogintézményeket, illetve meglévő jogintézményeket módosított – emlékeztet közös közleményében a BM és az NGM.
jan. 12
8:24
Egyes magyar cégek a kötelező idei béremelést sem fizetik ki (Portfolio)
Trükköznek a vállalatok, hogy ne kelljen kifizetniük az idén is jelentősen megemelt bérminimumot. Leginkább a kisebb cégeknél kerülnék ki a bérminimummal járó kiadást - olvasható a Magyar Idők pénteki számában. A lapnak az ipari...
jan. 12
8:30
Indul a jelentési szezon! (Portfolio)
Jó a hangulat a tőzsdéken a gyorsjelentési szezon küszöbén, az amerikai indexek közel 1 százalékos emelkedéssel zártak tegnap és Európában is pluszokkal indul a nap. Itthon a kispapírok megint izgalmasak, tovább tépik a Nordtelekom részvényeit.Esik...
jan. 12
8:36
Nem vesznek több magyar tőzsdei céget Mészárosék (Portfolio)
Az elmúlt napokban nagyot ralizott több hazai kispapír, emelkedett többek között a NordTelekom (erről részletesen itt írtunk), a FuturAqua, az EstMedia, a Nutex, az OTT-ONE árfolyama is, és szinte minden esetben a Mészáros Lőrinchez köthető...
jan. 12
8:39
1 milliárd forinttal kevesebb adófelajánlás érkezett az e-szja bevezetésével (Menedzsment Fórum)
Az adakozók száma félmillióval csökkent.
jan. 12
8:41
Már Manchesterben, San Franciscoban és Sydneyben is szavazhatunk az áprilisi választáson (Menedzsment Fórum)
Meg még további 18 külképviseleten, ahol eddig nem. Így már összesen 115 külhoni urnába lehet voksot dobni.
jan. 12
8:42
Szórakoznak velünk? Trump szerint lehet, hogy jóban van Kim Dzsong Unnal (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök azt sugallta egy interjúban, hogy jó kapcsolatba került Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral, ám azt nem volt hajlandó elárulni, hogy beszélt-e vele. Trump a The Wall Street Journal című amerikai lapnak csütörtökön...
jan. 12
8:42
Változatos módszerek az Airbnb korlátozására (AQUA)
A lakóközösség a szervezeti és működési szabályzatban megtilthatja vagy feltételekhez kötheti az Airbnb-tevékenységet mint kereskedelmi szálláshely-szolgáltatást. Így emelt összegű közös költség fizetése, illetve az Airbnb-tevékenység és az azt folytató tulajdonostárs elérhetőségének közzététele is előírható – erősítette meg Cseresnyés Péter államt
jan. 12
8:44
Nagyot estek az adófelajánlások (Portfolio)
Az adóhatóság által elkészített elektronikus személyi jövedelemadó (szja)-bevallások bevezetésével egy év alatt egymilliárd forinttal csökkent az adófelajánlások összege és félmillióival az adakozók száma - írja pénteki számában...
jan. 12
8:48
Így alakult a forint péntek reggelre (ProfitLine)
Az euróhoz képest pár fillérrel gyengült, a többi főbb devizával szemben viszont erősödött a forint a nemzetközi bankközi piacon péntek reggelre.
jan. 12
8:48
Globális banknál dolgoznál? Új álláshirdetések százai jelennek meg (Portfolio)
Elkezdte toborozni a munkaerőt új frankfurti központjába a Goldman Sachs, a JP Morgan és a Morgan Stanley, a Brexit miatt 2019 áprilisáig kell az irodáknak készen állniuk a működésre - írja a Bloomberg. Megjelentek az online hirdetések...
jan. 12
8:51
A fegyveres idegrendszer: hogy néz majd ki az amerikai hadsereg a közeljövőben? (Privátbankár)
Minden egyes fegyver és eszköz adatot oszt meg és tudatában van a másik eszköz helyzetének - egy valódi globális hálózat részeként. A cél egy jobban koordinált, gyorsabb és halálosabb műveleti rendszer létrehozása a levegőben, a földön, a tengeren és a kibertérben. A Pentagon cáfolni próbálja, hogy a végén a Terminátor filmből megismert Skynet rend
jan. 12
8:54
Trump mégsem megy Londonba, lemondta az utat (Portfolio)
Törölte az év elejére tervezett, londoni látogatását Donald Trump amerikai elnök arra hivatkozva, hogy csalódott amiért az elődje, Barack Obama vezette kormányzat "bagóért" adta el az Egyesült Államok nagykövetségének előző épületét...
jan. 12
8:54
A harc megkezdődött - nem minden autógyártónak jut akkumlátor alapanyag (NRGreport)
Korrupció, gyermekmunka, elszálló nyersanyagárak. Az autógyártóknak új kihívásokkal kell szembenézniük, ha az e-mobilitásban versenyben akarnak maradni. A BMW már Kongóba küldte a munkatársait, a Tesla pedig geológust foglalkoztat Új-Kaledóniában.
jan. 12
8:56
Megvan az áttörés a német koalíciós tárgyalásokon! (Portfolio)
A Reuters percekkel ezelőtti információi szerint sikerült áttörést elérni a német koalíciókötést célzó tapogatózó tárgyalásokon, és így végre hivatalosan is elkezdődhetnek a részletes koalíciós tárgyalások, hogy majd megalakulhasson...
jan. 12
9:06
Emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén (ProfitLine)
A pozitív nemzetközi hangulatnak is köszönhetően emelkedés várható a Budapesti értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
jan. 12
9:06
Alig nőnek az árak Magyarországon (Portfolio)
Decemberben 2,1%-ra csökkent az infláció a novemberi 2,5%-ról a KSH friss adatai szerint, ami nem lepte meg az elemzőket. A Portfolio által megkérdezett közgazdászok 2,2%-ot vártak, míg a Magyar Nemzeti Bank éppen 2,1%-ot. 2017 egészében...
jan. 12
9:06
A Heim Pál Gyermekkórház is megsínylette a NAV új intézkedését (Pénzcentrum)
Az adóhatóság által elkészített elektronikus személyi jövedelemadó (szja)-bevallások bevezetésével egy év alatt egymilliárd forinttal csökkent az adófelajánlások összege és félmillióival az adakozók száma - írja pénteki számában...
jan. 12
9:12
Áttörés a német koalíciós tárgyalásokon! (Portfolio)
A Reuters percekkel ezelőtti információi szerint sikerült áttörést elérni a német koalíciókötést célzó tapogatózó tárgyalásokon, és így végre hivatalosan is elkezdődhetnek a részletes koalíciós tárgyalások, hogy majd megalakulhasson...
jan. 12
9:18
Ma is tépik tovább az eurót (Portfolio)
Folytatódik az euró csütörtökön ismét felpörgött erősödése péntek reggel, a forint viszont nem mozdult jelentősen. A feltörekvő piacokon egyelőre a török líra és a dél-afrikai rand is kismértékben gyengült. Péntek reggel 308,73-nál...
jan. 12
9:24
Tőkeemelésre készül az Appeninn (Portfolio)
A Konzum tavaly augusztusban jelentette be, hogy tőzsdén kívüli ügylet útján 24,51 százalékos részesedést szerzett az Appeninnben, a Konzum magántőketársasága, a Konzum PE pedig szintén 24,51 százalékos részesedést szerzett, az Appeninn...
jan. 12
9:30
Befejezik az atomerőmű biztonságának növelését (AQUA)
Folyamatos megfigyelés alatt állnak a paksi reaktorblokkok, a szakemberek évtizedek óta dokumentálják az épület mozgását. Előreláthatólag a süllyedés hatásai nem haladják meg a különleges beavatkozást igénylő mértéket.
jan. 12
9:36
Pozitív kezdésre számíthatunk a főbb nyugat-európai tőzsdéken is (ProfitLine)
Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken.
jan. 12
9:36
Indul a jelentési szezon! (Portfolio)
Jó a hangulat a tőzsdéken a gyorsjelentési szezon küszöbén, az amerikai indexek közel 1 százalékos emelkedéssel zártak tegnap és Európában is pluszokkal indul a nap. Itthon a kispapírok megint izgalmasak, tovább tépik a Nordtelekom részvényeit.Esik...
jan. 12
9:42
Indul a jelentési szezon! (Portfolio)
Jó a hangulat a tőzsdéken a gyorsjelentési szezon küszöbén, az amerikai indexek közel 1 százalékos emelkedéssel zártak tegnap és Európában is pluszokkal indul a nap. Itthon a kispapírok megint izgalmasak, rángatják a Nordtelekom részvényeit.Kezd...
jan. 12
9:48
Indul a jelentési szezon! (Portfolio)
Jó a hangulat a tőzsdéken a gyorsjelentési szezon küszöbén, az amerikai indexek közel 1 százalékos emelkedéssel zártak tegnap és Európában is pluszokkal indul a nap. Itthon a kispapírok megint izgalmasak, rángatják a Nordtelekom részvényeit.Már...
jan. 12
9:48
Felrobbant egy kőolajvezeték Nigériában (NRGreport)
A robbanás csütörtök hajnalban történt a Warri kőolajfinomító közelében található Ugbokodó településnél.
jan. 12
9:51
Ötéves csúcsra ért tavaly az infláció (Menedzsment Fórum)
2,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak 2017-ben.
jan. 12
9:51
Jó nagy akciók voltak decemberben, de az élelmiszerért többet kérnek (Privátbankár)
Decemberben 2,1 százalékkal, 2017-ben átlagosan 2,4 százalékkal nőttek az árak Magyarországon - tette közzé pénteken a KSH.
jan. 12
9:53
Megbénult Görögország (Menedzsment Fórum)
24 órás sztrájkba kezdtek a tömegközlekedési dolgozók.
jan. 12
9:54
A harc megkezdődött - nem minden autógyártónak jut akkumlátor alapanyag (NRGreport)
Korrupció, gyermekmunka, elszálló nyersanyagárak. Az autógyártóknak új kihívásokkal kell szembenézniük, ha az e-mobilitásban versenyben akarnak maradni. A BMW már Kongóba küldte a munkatársait, a Tesla pedig geológust foglalkoztat Új-Kaledóniában.
jan. 12
9:55
Újabb internetes nagyágyú lép a tőzsdére (Menedzsment Fórum)
Talán meglepőnek tűnik, de az egyik legnagyobb felhasználói táborral rendelkező internetes cég, a Dropbox csak most fog tőzsdére menni.

Keresés