Bár még csak az első háromnegyedév adatai állnak rendelkezésre, tavaly 4 százalék fölött bővülhetett a magyar gazdaság - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten a "Díj a sikeres vállalkozásokért" díjátadó rendezvényen.
Az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt. 100%-os részvénycsomagja az NKM Nemzeti Közművek Zrt. tulajdonába került csütörtökön. Az eladó a korábbi GDF-Suez, az ENGIE International Holding B.V.
Informatikai, elektronikai és járműipari cégek részvételével megalakult a Zalai Önvezető Jármű Klaszter, amelynek célja az intelligens közlekedési rendszerek kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitásainak összekapcsolása.
Egyre népszerűbb témakör a továbbképzések piacán a programozás. A széles spektrumú OKJ-s szolgáltatóktól a speciális versenypiaci oktatóközpontokig ma már sok helyen hirdetnek programozó kurzusokat. Hogyan válasszunk az egyre változatosabb...
Szombattól új pénzforgalmi szabályok lépnek életbe Magyarországon is, amelyek a PSD2, azaz a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított uniós irányelv alapján számos kedvező változást hoznak a pénzügyi szolgáltatások terén. Az új szabályok több esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak.
A tankönyvek és a baromfihús ára az állami intézkedéseknek köszönhetően jelentős mértékben mérséklődött tavaly, közben viszont több alapvető élelmiszer sokkal drágább lett. Összeszedtük a hazai infláció "legjeit". Pénteken...
A kormányhoz közel állónak mondott Nézőpont intézet felméréséből kiderül, hogy a közép-európaiak fele elégedetlen ugyan az EU-val, de majd háromnegyedük ennek ellenére maradna az Unió tagja.
Májusban dönthetnek az európai uniós állam- és kormányfők az unió 2020 utáni költségvetéséről és a közös agrárpolitika jövőjéről – közölte tegnap Czerván György. A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a Kossuth rádióban elmondta: hazánk célja elérni, hogy a csökkenő összköltségvetés ellenére a Magyarországnak szánt agr
Rekordmennyiségű, 763 repülőgépet adott át az ügyfeleinek a seattle-i székhelyű Boeing repülőgépgyártó. Az amerikai társaság közleményében ismerteti: ennyi gépet még soha egyetlen gyártó sem szállított le egy év alatt.
Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában. A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának a megszerzésére lett volna szükség, ami...
Végre épülnek új építésű lakások hazánkban, így a vásárlók könnyen válogathatnak a pénztárcájuk és preferenciájuk szerint közöttük. A lakás lefoglalása után azonban rögtön újabb problémával találhatják szembe magukat...
Végre épülnek új építésű lakások hazánkban, így a vásárlók könnyen válogathatnak a pénztárcájuk és preferenciájuk szerint közöttük. A lakás lefoglalása után azonban rögtön újabb problémával találhatják szembe magukat...
Több boltos bér nagyon kilőtt. Az Auchan már keres a CBA-s boltjába eladót. Az Aldi filléreskedik is azért egy keveset. A Lidl még nem gurított újat, meg is szorították a többiek. Az Aldit egy tescos kereset követi, a Lidl ma harmadik...
A munkáltatói adatkezelés körében a munkáltató jogos érdekében áll a webhasználat, telefon, e-mail ellenőrzése. Igaz ez akkor is, ha az eszközök a munkavállaló tulajdonában vannak, illetve a kérdéses e-mailfiók nem céges? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd válaszolt.
A csúcsidőszakokban sokszor előfordul, hogy az utasok nem férnek fel a 100E jelzésű reptéri buszjáratra, amely annak a jele, hogy rossz a menetrend - írja az Index a Közlekedő Tömeg Egyesület egy hete készült felvétele alapján. A...
A közép-európaiak csaknem fele - 49 százaléka - elégedetlen az Európai Unió brüsszeli vezetésével - derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából, amelynek részleteit szombaton közölték az MTI-vel.
Ismét megjelent az afrikai sertéspestis Romániában: a kór a magyar, illetve az ukrán határtól is alig néhány kilométernyi távolságra található Szatmár megyei Mikola (Micula) egy háztáji gazdaságában fertőzte meg az állatokat - közölte szombaton a román sajtó.
Szöul beleegyezett szombaton abba, hogy tárgyalásokat folytasson Phenjan javaslatáról, amely szerint észak-koreai előadóművészeket is küldene a dél-koreai Phjongcshangban február 9. és 25. között megrendezendő téli olimpiára - jelentette...
Az utóbb években több gyermek született, és a kormány intézkedéseinek köszönhetően jobban élnek a családok - mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Több tízezren vonultak az utcára szombaton Bécsben kormányellenes tüntetésre, arra szólítva Európát, hogy bojkottálja az új jobboldali kabinet szabadságpárti minisztereit.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése értelmében megtévesztő volt a NUMIL Hungary Tápszerkereskedelmi Kft. (NUMIL) 2014. november 1-től 2016. március 31-ig tartó kereskedelmi gyakorlata, amelyben a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete (egyesület) ajánlásával reklámozta MILUMIL termékeit. A reklám azt a látszatot keltette a fogyas
Egy szupernóva valaha felfedezett legrégebbi ábrázolása lehet egy 6000 éves himalájai kőkarcolat, amelyről négy évtizeden át úgy vélték, hogy egy vadászjelenetet ábrázol.
Nógrád megyében, Budapesten és Szlovákiában öt helyszínen emlékeznek Mikszáth Kálmánra születése 171. évfordulóján; a hétfői és keddi programokról a salgótarjáni székhelyű Mikszáth Kálmán Társaság tájékoztatta az MTI-t.
Manapság rengeteg online fiókkal rendelkezünk és naponta többször is bejelentkezünk egy-egy felületre – pénzt utalunk a bankszámlánkról, vásárlunk, képeket töltünk fel, taxit rendelünk vagy épp ételt. Mi történik akkor, ha nem tudunk bejelentkezni egy fiókba épp, amikor szükség lenne rá? Mi van akkor, ha kapunk egy „hibás jelszó” hibaüzenetet? A v
Hamis rakétariadó keltett kisebb pánikot szombaton a Hawaiihoz tartozó Oahu szigetén: helyi idő szerint szombaton reggel azzal riadóztatták a lakosságot, hogy ballisztikus rakéta közeledik a szigethez, és mindenkinek azonnal fedezékbe kell vonulnia.
Több ezren vonultak utcára szombaton Brüsszelben a szudáni illegális bevándorlók hazaküldését elrendelő Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár lemondását követelve.
Bár a bitcoint sokan extrém árfolyammozgása miatt tartják kifejezetten kockázatosnak, számos másik tényező is van, amely miatt az ember a tűzzel játszik, ha a kriptopénzbe befektet. Az egyik legveszélyesebb ezek közül a digitális bűnözők...
Miklós Edit nem indul a phjongcshangi téli olimpián, miután az alpesi sízők világkupa-sorozatának ausztriai állomásán, a szombati szuperóriás-műlesiklás során bukott és jobb térdében elszakadt a keresztszalag.
Nemcsak Tolna megyéből emelkedik ki a húszezres lélekszámú Paks lakáspiaca, a Tolna megyei kisváros országos viszonylatban is a legdrágább helyek közé tartozik. Az atomerőmű bővítése egyelőre kevéssé érezteti hatását, de a közeljövőben jelentős keresletbővülésre van kilátás, ami tovább növelheti az eladó és kiadó lakások árát.
Amikor mindössze a minimálbéreket hasonlítjuk össze a különböző országokban, gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hogy az összevetett helyeken milyen árak vannak, tehát, hogy mennyibe kerülnek a termékek és a szolgáltatások. Most az Európai...
Bár a bitcoint sokan extrém árfolyammozgása miatt tartják kifejezetten kockázatosnak, számos másik tényező is van, amely miatt az ember a tűzzel játszik, ha a kriptopénzbe befektet. Az egyik legveszélyesebb ezek közül a digitális bűnözők...
Bár a bitcoint sokan extrém árfolyammozgása miatt tartják kifejezetten kockázatosnak, számos másik tényező is van, amely miatt az ember a tűzzel játszik, ha a kriptopénzbe befektet. Az egyik legveszélyesebb ezek közül a digitális bűnözők...
Bár a bitcoint sokan extrém árfolyammozgása miatt tartják kifejezetten kockázatosnak, számos másik tényező is van, amely miatt az ember a tűzzel játszik, ha a kriptopénzbe befektet. Az egyik legveszélyesebb ezek közül a digitális bűnözők...
A cég tulajdonosának lakásában működik a vállalkozás, amely bérleti díjat fizet az ingatlanhasználatért, továbbá rezsiköltséget is térít. hogyan kell a magánszemélynek ez után adóznia? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda szakértőnk válaszolt.
Az erősödő fogyasztás és a bővülő beruházások növelték a behozatalt - mondta Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. közgazdásza szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A héten lezajlott a fogyasztói elektronika legizgalmasabb éves eseménye, a Las Vegas-i kiállítás (CES). Összeszedtünk 10 érdekes, meglepő vagy éppen innovatív terméket. Mi az a CES? A januárban megrendezésre kerülő CES (Consumer Electronic...
A héten lezajlott a fogyasztói elektronika legizgalmasabb éves eseménye, a Las Vegas-i kiállítás (CES). Összeszedtünk 10 érdekes, meglepő vagy éppen innovatív terméket. Mi az a CES? A januárban megrendezésre kerülő CES (Consumer Electronic...
Több mint háromezer kezdő vállalkozásnak küld tájékoztatót legfontosabb adózási tudnivalókról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövő héten induló mentorálási program keretében - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti...
Magyar makroadatból viszonylag kevés érkezik majd a jövő héten, a KSH a kereskedelmi szálláshelyek és az építőipar novemberi teljesítményéről jelent majd, de képet kapunk a mezőgazdasági termelői árakról és az átlagkereset alakulásáról is. Külföldön nagyobb lesz a pörgés, a nagybankok jelentéseivel indul a negyedéves gyorsjelentési szezon Amerikába