A beolvadás időpontja 2019. június 30., a Konzum és az Opus Global részvényeinek átváltását 2:1 arányban határozták meg a társaságok rendkívüli közgyűlésén.
Kevés a szakképzett pincér és szakács, éppen ezért már nem ritka, hogy havi 300-350 ezer forintos nettó fizetés is elérhető a itthon vendéglátásban. Azonban ennek az "álombérnek" a többszörösét is meg lehet keresni pár kilométerrel...
Működésük alapvető célja, hogy menedzserszemlélettel támogassák a centrumok főigazgatóit elsődleges feladatuk ellátásában, az intézmények oktatási színvonalának hatékony felügyeletében.
Javában zajlanak a munkálatok az új, komáromi Duna-híd építésénél. Az építkezés legfrissebb állapotát a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. mutatta be Facebook oldalán. A magyar oldalon készen van a vízben lévő és a parti pillér...
Az óceán ereje – a hullámok, az árapály – rengeteg tiszta energiát szolgáltathat a leginkább rászorulóknak. Franciaország egyik szigete, Ushant hajóval körülbelül másfél órára van a kontinenstől.
A Huawei a kormány fontos stratégia partnere, Magyarországon több mint 2000 embernek ad munkát, a Kínán kívüli legnagyobb ellátási központja működik itt.
Az Európai Tanács a mai napon határozatot fogadott el az európai fejlesztésfinanszírozási struktúrával foglalkozó "bölcsek" magas szintű munkacsoportjának létrehozásáról - áll a Tanács közleményében. A nyolc független tagból álló...
A Nemzetközi Valutaalap 0,2 százalékponttal 3,3%-ra rontotta áprilisi World Economic Outlook kiadványában a világgazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését. Ha ez megvalósul, akkor az idei lehetne a globális gazdaság legrosszabb...
Érezhetően csökkentette a magyar gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a fél évvel ezelőttihez képest. A szervezet emellett a fizetési mérlegre vonatkozó jóslatát csökkentette jelentősen, a munkanélküliség...
Érezhetően csökkentette a magyar gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a fél évvel ezelőttihez képest. A szervezet emellett a fizetési mérlegre vonatkozó jóslatát csökkentette jelentősen, a munkanélküliség...
A Kincsem Parkban épül fel a budapesti rögbistadion, az erről szóló koncepciót legutóbbi elnökségi ülésén fogadta el a Magyar Rögbi Szövetség elnöksége.
Az még kérdéses, hogy Benjamin Netanjahunak vagy Benny Gantznak hívják majd a jövőbeni izraeli kormányfőt, az viszont a programok alapján valószínűsíthető, hogy az izraeli politikában nagy fordulat nem lesz: az önálló palesztin állam létrejötte ugyanolyan távolinak tűnik, mint a zsidó telepek építésének leállítása a megszállt területeken.
Az óceán ereje – a hullámok, az árapály – rengeteg tiszta energiát szolgáltathat a leginkább rászorulóknak. Franciaország egyik szigete, Ushant hajóval körülbelül másfél órára van a kontinenstől.
A magyar gazdaság idén 3,6 százalékkal, jövőre pedig 2,7 százalékkal nőhet a tavalyi 4,9 százalék után - áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett tavaszi világgazdasági prognózisában.
Miután múlt pénteken újabb EU-pályázatokat vetítettünk előre egy tanácsadó szakértő segítségével, e hétfőn el is indult az egyik kiírás társadalmi egyeztetése, amely a kis- és középvállalkozások rezsijét tudja majd csökkenteni...
A híres Sea Shepherd megrázó képekkel mutatja, milyen problémákat okozhat a vízi élővilágban a rengeteg műanyag. A fotók ugyan szerkesztettek, de valószínűleg sajnos nem állnak túl messze a valóságtól.
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miután újra a figyelem középpontjába kerültek a kereskedelmi feszültségek, ráadásul a napokban induló gyorsjelentési szezon sem ígér túl sok jót.
Javította a magyar gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a fél évvel ezelőttihez képest. Cikkünk korábbi verziójában tévesen állítottuk, hogy az IMF rontotta a magyar növekedési előrejelzését....
Míg az európai bankok 41%-a nem teljesítette időben a PSD2-es sandboxokra vonatkozó elvárásokat, Magyarországon alig két bank mulasztott, a hiányosságaikat pedig ők is rövid időn belül pótolták. Ennek ellenére nem valószínű, hogy...
Oroszország befektetői szemmel címmel rendezett konferenciát az Aegon Alapkezelő, ahol a gazdaság jelenlegi állapotán túl arról is szó volt, hogy a növekedés és a nép jóléte valószínűleg másodlagos szempont a politikusok számára a stabilitás mögött. Fontos év lesz 2024, amikor lejár Vlagyimir Putyin ciklusa, nagy kérdés, mit fognak akkor kitalálni.
A többórás napsütés mellett hétfőn és kedden is több helyen erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, a déli tájakon pedig felhősebb körzetek is lehetnek. Mindkét nap a Dunántúlon számíthatunk nagyobb számban záporra, helyenként zivatarra, akár még éjszaka is, másutt inkább csak néhol lehet futó zápor, esetleg zivatar.
Idén újra felmérték, hogy a magyar betegeknek mennyit kell várakozniuk, ha be akarunk jutni egy szakrendelésre. Az eredmények szerint átlagosan több mint 3 hetet, azonban a kép szakmánként nézve jóval árnyaltabb. A felmérést végző szakmai...
Kezdő vállalkozóként mindenki követ el hibákat, érdemes azonban a profiktól tanulni, és ezzel minél több buktatót elkerülni. A K&H, a Cápák között versenyzőinek pénzügyi mentora ezért tippeket ad a Bank több mint 30 évnyi és a műsorban szereplő nemzetközi szinten is ismert és elismert üzletemberek, azaz a Cápák tapasztalatai alapján, hogy miket és
Komplex energetikai és szigetelési rendszereket, előre gyártott elemeket és folyamatosan érkező energiatakarékos építkezési megoldásokat vonultattak fel az építőipari vállalkozások a minap véget ért Construma szakkiállításon...
Hiába csábító ugyanis az ötödik évben már évi 6 százalékos kamat, ha a jegybank és a piac által vártnál magasabb infláció miatt az idei reálkamat nulla, vagy ne adj’ isten, negatív lesz.
Az IMF Magyarország esetében számottevően javított a korábbi előrejelzésén, elismerve ezzel a magyar gazdaságpolitika eredményeit és az ország növekedési kilátásait.
Az olasz kormány arra készül, hogy rontja az idei évre vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését, valamint emeli a költségvetési hiány várható mértékét. Tavaly fokozatosan csökkent a bruttó hazai termék (GDP) növekedésének...
A korábbi 2,5 százalékról 2,4 százalékra rontotta a cseh gazdaság idei növekedési előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új prognózist elsősorban a világgazdaság lassuló fejlődésével indokolja...
Márciusban 3,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal. A drágulás mértéke még az elemzői várakozásokat is felülmúlta – nyilatkozta az InfoRádiónak a Portfolio vezető elemzője, aki hozzátette: a várakozások szerint a következőkben szelídülhet az árnyomás.
A híres Sea Shepherd megrázó képekkel mutatja, milyen problémákat okozhat a vízi élővilágban a rengeteg műanyag. A fotók ugyan szerkesztettek, de valószínűleg sajnos nem állnak túl messze a valóságtól.
Az eddigi 1011 forintról 3,5 százalékkal 1049 forintra emelte az Alteo-részvényre vonatkozó egyéves célárfolyamot az MKB Bank. A bank elemzésében emlékeztet az Alteo által márciusban végrehajtott zártkörű részvény-kibocsátásos tőkeemelésre...