November 1-én vette kezdetét a hetedik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny szabályait itt foglaltuk össze. Az aktuális állásról a lenti…
Ugyan a korábbi kétszeresével, 0,3 százalékponttal emelte az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB), sokaknak ez így is csalódás volt. Sajnos azonban, ami késik, nem feltétlenül múlik, a döntést kommentálva a jegybank alelnöke azt érzékeltette, hogy decemberben – ha nagyon muszáj – akár nagyobb léptékű szigorítás is jöhet.
Őshonos, vadászható apróvadfajunk populációjának drasztikus csökkenése lassan eléri azt a stádiumot, ami után szükségessé válhat a faj védetté nyilvánítása. Meglehet, a következő vadászgenerációnak már csak a vadászirodalom szemelvényiből sejtheti, hogyan is zajlott egy fogolyvadászat.
A piacon egyedülálló fejlesztéssel, az okosotthont az okostársasházzal és okosvárossal összekapcsoló, felhő alapú alkalmazással mutatkozott be a Dubaji Világkiállításon az okosotthon-rendszer kidolgozásával foglalkozó magyar startup, a Chameleon Smart Home Zrt.
Nem kérdés, hogy normál esetben az átutalás az olcsóbb és kényelmesebb megoldás, mégis mindannyiunk életében adódnak olyan helyzetek, amikor nagyobb öszegű készpénzt vagyunk kénytelenek felvenni. Legyen szó egy ingatlan, vagy autó vásárlásáról, vagy egy nem várt kiadás gyors rendezéséről. Ilyenkor érdemes felmérni, milyen kondíciókkal, illetve bukt
Elképesztő izgalmak és kegyetlen párbajok: Így telt a középdöntő 2. napja NINJA WARROR HUNGARY- ADÁSRÉSZLETEK A Lemezlovas kifogott a jelölteken: Sokan nem úszták meg szárazon Ez kemény lesz: Brutális akadályok várják a középdöntős ninja jelölteket Napi cuki: Először apa, csak utána sportoló Horgas Péter Balesetei sem rémítették meg: A kö
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn megkezdte a benzinkutak ellenőrzését, az első nap mérlege pozitív, egyetlen üzemeltető se követett el jogszabálysértést – közölte Tállai András.
Az első háromnegyedévben a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 795 millió forint volt, amely 7 százalékkal, 49 millió forinttal haladta meg az előző évit - közölte a társaság a tőzsde honlapján kedden.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn megkezdte a benzinkutak ellenőrzését, az első nap mérlege pozitív, egyetlen üzemeltető se követett el jogszabálysértést - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
A városi életmódról aligha a fenntarthatóság jut elsőre eszünkbe, inkább légkondicionált áruházak, drága éttermek, autóktól bedugult, zajos utcák képe. De nem kell, hogy ez a közeljövőben így is maradjon, sőt, az elmúlt évtizedek is bizonyítják, hogy milyen gyorsan változni tud az ember környezete, amennyiben ehhez megvan a kellő akarat. A városok
Netezz biztonságosan, és legyél TE is az internet ásza! – olvasható a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázati felhívásában, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk. Tudod, hogyan lehetsz az internet ásza? Ha kedves vagy, ha megosztás előtt mérlegelsz, nem dőlsz be a kamunak, megóvod a titkaidat, és ha kétséged van, beszélsz róla. Ké
Alapvetően továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin, kedden a vezető amerikai és európai részvényindexek is mérsékelten emelkedtek. Ma reggel az ázsiai tőzsdéken minimális hangulatromlás látszik. A befektetők továbbra is az infláció alakulásával kapcsolatos adatokra és a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek. A magyar piacon a keddi MNB-kamatdönt
Minden harmadik magyar legalább havonta leginkább családtagjaival, barátaival ünnepel főként olyan klasszikus alkalmakat, mint a születésnap, az évforduló, a karácsony vagy a húsvét – derült ki a Diageo Celebration Index reprezentatív kutatásából, amelyet Diageo, a világ vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata az Ipsos-szal közösen kész
A magánegészségügy szereplői az eddigieknél is aktívabban részt vennének az állami rendszerben, a közkórházak pedig szívesen kivennék a részüket a fizetős betegek ellátásában. Jelenleg mindkettő akadályokba ütközik, pedig a biztosítók is nagy lehetőséget látnak a két szektor békés egymás mellett élésében, illetve együttműködésében – derült ki a Med
A nyers tejet 1895-ben kezdték el hivatalosan minősíteni Magyarországon, az országgyűlés akkor fogadta el a „Mezőgazdasági termények, termékek és cikkek hamisításának tilalmáról” szóló törvényt. A következő mérföldkő a mosonmagyaróvári Magyar Királyi Tejkísérleti Állomás megalapítása volt, 1903-ban.
December közepén érheti el a jelenlegi adósságlimitet az Egyesült Államok, ezzel újabb 12 napot nyer a képviselőház, hogy megállapodjon a folytatásról – áll Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter friss becslésében. A politikus Nancy Pelosi képviselőházi elnöknek írt levelében számolt be a friss fejleményekről.
Kásler Miklós, az EMMI-t vezető miniszter a parlamentben éves meghallgatásán beszélt a koronavírus elleni vakcinák hatékonyságáról, az általuk kialakított védelem méréséről.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn megkezdte a benzinkutak ellenőrzését, az első nap mérlege pozitív, egyetlen üzemeltető se követett el jogszabálysértést - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Kásler Miklós, az EMMI-t vezető miniszter a parlamentben éves meghallgatásán beszélt a koronavírus elleni vakcinák hatékonyságáról, az általuk kialakított védelem méréséről.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn megkezdte a benzinkutak ellenőrzését, az első nap mérlege pozitív, egyetlen üzemeltető se követett el jogszabálysértést - közölte Tállai András. A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára felidézte, hogy az üzemanyagok ára a gazdaság működésére, és általánosságban az árakra is hatással v
Vajon milyen újabb kórokozók várakoznak a holnap kivágandó esőerdők mélyén vagy a trópusi állatpiacok zsúfolt zugaiban? És mit tehetünk annak elkerülésére, hogy a koronavírus után egy újabb, gyorsan terjedő jövevénnyel kössünk nem várt szorosabb ismeretséget? E kérdésekre is válaszolt Kemenesi Gábor és Földvári Gábor biológus a Magyar Tudomány Ünne
A Quaestor-ügy nyomozása közben zár alá vették a cég mátraházi szállodáját, ám az valahogy Mészáros Lőrinc kezébe került, onnan pedig az Orbán-családhoz.
Az autósok és fuvarozók kiadásai, valamint az infláció szempontjából kisebb-nagyobb pozitív hatása van az üzemanyagárak befagyasztásának, a benzinkutasok számára viszont egyértelműen kedvezőtlen az intézkedés, ami különösen a kisebb piaci szereplőket érinti érzékenyen. Legalábbis jelenleg így fest a helyzet, de minden azon múlik, hogy a következő h
Az ingatlan.com friss ingatlanpiaci elemzésében azt vizsgálta meg, hogy Budapest agglonerációs körzetében hogyan alakulnak az ingatlanok árai. Melyik település négyzetméter-ára a legmagasabb és hol kell tizedannyit fizetni egy négyzetméter ingatlanért? Ingatlanpiaci körkép.
A nemzeti lottótársaság helyi leányvállalatán keresztül megkezdte működését betRing márkanév alatt a szlovákiai szerencsejátékpiacon. A Szerencsejáték Zrt. új, 2025-ig meghatározott üzleti stratégiájának egyik fókuszterülete a regionális terjeszkedés, amelynek első mérföldköve a szlovák szolgáltatás elindítása. „A korábbi években társaságunk az e
Átnevezik a világ egyik legikonikusabb sportközpontját. A többek között a Los Angeles Lakersnek is otthont adó Staples Center új neve karácsonytól Crypto.com Arena lesz. A bejelentéskor kiadott sajtóközlemény alapján, a jövőben az itt játszó csapatok is nyithatnak majd a kriptovaluták…
Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa által kedden bejelentett 30 bázispontos alapkamat-emelés elmaradt ugyan a piaci várakozásoktól, de az MNB az alapkamat és az egyhetes betéti eszköz rátájának együttes és ütemes további emeléseivel minden valószínűség szerint jelentős részben teljesíti majd a piaci szerep
Most már negyedik negyedéve növekedett a CIG Pannónia a keddi piaczárást követően közzétett gyorsjelentése szerint. A díjbevételek 19%-kal, az életbiztosítási új szerzések 17%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál a harmadik negyedévben, miközben a tavalyi veszteséget sikerült 289 millió forintos adózott nyereségbe átfordítania a Mészáros-K
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn megkezdte a benzinkutak ellenőrzését, az első nap mérlege pozitív, egyetlen üzemeltető se követett el jogszabálysértést – jelentette be Tállai András. A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy mától még komolyabb ellenőrzésre számíthatnak a benzinkutak.
A héten huszonegy híresség is kipróbálja magát a Ninja Warrior Hungary pályáján. A tét a sztárok számára is jelentős, hiszen a Ninja Warrior Hungary csütörtöki VIP adásának győztese továbbjut a verseny pénteki döntőjébe. Minden eddiginél nehezebb akadályokkal érkezett meg a TV2 képernyőjére a Ninja Warrior Hungary harmadik évada. A selejtezők után
Kedden megtartotta várva várt kamatdöntését az MNB Monetáris Tanácsa, a jegybank az alapkamat 30 bázispontos emelése mellett bejelentette, hogy ismét kész különbséget tenni az egyhetes betét kamata és az alapkamat között. Így igazából csak csütörtökön derülhet majd ki, mennyi a gyakorlati kamatemelés. A forint komoly kilengéseket mutatott a döntés
Már biztos, hogy a teljes 13. havi nyugdíjat biztosítja a kormány jövő februárban - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebookon. Novák Katalin a közösségi oldalán megosztott videóban azt mondta, februárban 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat. Hozzátette: er
Mindig vannak felkapott, divatos szakmák, és mindig vannak olyanok, amelyek méltatlanul alulértékeltek. Talán nem is gondolnánk, mely szakképesítésekkel kereshetünk ma jól úgy, hogy a betöltendő pozíciókért ráadásul nem állnak sorba a jelentkezők. Szinte mindenkinek a családjában, ismeretségi körében akad olyan, akinek a pandémia miatt újra kelle
A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban tárlat nyílt a Kalmár-rosta feltalálójának életéről, munkásságáról. A 80 éve elhunyt Kalmár Zsigmond neve egybeforrt a dél-alföldi város történetével. Gyárat alapított, saját forrásaiból feljesztette a települést, a szociális érzékenysége is legendás volt.
Többéves rejtőzködés után a befolyásos orosz család kisebbik fia rárúgta az ajtót a fővárosra: egyre több beruházásnál, ingatlanügyletnél bukkan fel a neve.
India valószínűleg megtiltja a kriptovaluták használatát a tranzakciókra és fizetésekre, de engedhetik, hogy olyan eszközként tartsák őket, mint például az arany, a részvények vagy a kötvények - jelentette szerdán az Economic Times.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn megkezdte a benzinkutak ellenőrzését, az első nap mérlege pozitív, egyetlen üzemeltető se követett el jogszabálysértést.