2021. november 23. kedd

nov. 23
12:30
Koronavírus: van, ahol már óvodásokat is beoltanak (Piac és Profit)
Izrael megkezdte az 5 évesnél idősebb gyerekek beoltását a koronavírus ellen - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
nov. 23
12:30
Két hegyi gorilla született a kongói Virunga Nemzeti Parkban (Alternatív Energia)
A parkban élő Wilunula-családban egy hím, a Humba-családban egy nőstény született november 15-én - közölte Twitter-oldalán a park.
nov. 23
12:39
A versenyszférában lesz, ahol szóba sem jöhet a béremelés, sőt! (Infostart)
Pár hét múlva a versenyszférában is elkezdődnek a bértárgyalások azt követően, hogy megszületett a megállapodás a minimálbér és bérminimum 2022-es emeléséről. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy a koronavírus válság által érintett ágazatokban nem jöhet szóba a bérek emelése, sőt, egyes ágazat
nov. 23
12:42
A járvány hatásai miatt maradhat el a Trezor és a Ledger tárcák idei leértékelése (Kripto Akadémia)
Idén elmaradhatnak a hardveres tárca gyártók fekete péntek akciói. Pontosabban, ha meg is lesznek tartva, a leértékelésekből éppen a legfontosabb termékeik, maguk a tárcák maradhatnak ki. Az elmúlt évektől eltérően, a Trezor és a Ledger idén nem jelentett be előre…
nov. 23
12:42
Családi gazdaságok, figyelem! Törvényt módosít a kormány (Adózóna)
Több ponton módosítaná a kormány a családi gazdaságokra vonatkozó rendelkezéseket a T/17436 számon a parlament elé terjesztett, az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint.
nov. 23
12:42
Felülteljesített a Zoom, de a nagy ügyfelek száma elmarad a várttól (ProfitLine)
A Zoom harmadik negyedéves teljesítménye felülmúlta az elemzői konszenzust (ami mondjuk nem nagy dolog, mert a béna tőzsdei elemzők szinte 90%-ban alulbecsülik az eredményeket).
nov. 23
12:42
Csaknem 350 tonna tartós élelmiszert gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület (Magyar Mezőgazdaság)
Háromszáznegyvennyolc tonna tartós élelmiszer gyűlt össze a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtő akciójában a hétvégén országszerte.
nov. 23
12:48
Minden huszadik eladott autó elektromos vagy tölthető hibrid Magyarországon (Alternatív Energia)
Az újautó-értékesítésben jelentősen nő az elektromos autók aránya: 2021 szeptemberében európai szinten már az eladott járművek 23 százaléka volt tisztán elektromos vagy hibrid, ami duplája az egy évvel korábbinak.
nov. 23
12:48
Időpontfoglalással mehetnek csak gyónni az oltatlanok (vg.hu)
Nem korlátozzák a gyónás lehetőségét, de óvintézkedéseket vezetnek be a bűnök bevallásához is Szlovákiában.
nov. 23
12:54
Robotdiszpécser gyorsítja a taxirendelést (Transpack)
A Főtaxinál már robotdiszpécser szolgáltatást is kínál. Aki igényli, persze továbbra is választhatja az operátort.
nov. 23
12:54
Autonóm eszközhordozó gép ültetvényes műveléshez (GépMax)
Az új AgXeed AgBot első ránézésre egy terra járószerkezet rendszerű önjáró eszközhordozóra hasonlít.
nov. 23
13:00
Stratégiai gondolkodás és rugalmasság a változó körülmények között (Piac és Profit)
Gyorsaság és kényelem: megrendelésüket 3 órán belül átvehetik a vásárlók a dm-ben
nov. 23
13:06
Nem kellett az ÁKK-nak a nagy kereslet (Portfolio)
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében. Az aukció érdekes eredménnyel zárult.
nov. 23
13:06
Mennyire súlytalan a magyar pulykaágazat az unióban? (Agrárágazat)
Mezőgazdaság kap lehetőségeket, reformokra a pulykaágazatban is szükség van.
nov. 23
13:12
Óriási áttörést hozhat Magyarországnak, ha teljesül a bankok 10 javaslata (Portfolio)
Egyszerűbbé, költséghatékonyabbá és környezetileg is fenntarthatóbbá tenné a banki szolgáltatásokat a Magyar Bankszövetség, a pénzforgalomtól a jelzáloghitelekig. Mondhatnánk, csak a bankokon múlik a fejlődés, de nincs így: „A fenntartható bankolás 10 pontja” címmel nemrég közzétett tanulmány egy sor előremutató jogszabály-változást javasol, amelye
nov. 23
13:12
Még nem éri el a járvány előtti szintet a lízingpiac (vg.hu)
A flottafinanszírozás a lízingpiac egyik legstabilabb, leginkább válságálló szegmense
nov. 23
13:12
Pofon a forintnak: vannak olyan termékek, amiket már euróban áraznak itthon (Forbes)
Bátorságra van szükség az MNB-től, sőt erős üzenet lehetne, ha beismernék tévedtek. Tartósan drága maradhat az élet így is, de a forintot az elemzők szerinr a 350-es sávba kellene visszarántani, vagy megindul a következő ellenállási pontig, ami már 375 forintos eurót jelentene. A kormány és a jegybank tengelye komoly dilemma előtt: el kell dönteniü
nov. 23
13:15
Már 372-nél is járt az euró/forint – mikor lesz ennek vége? (Menedzsment Fórum)
Újabb történelmi csúcsokra emelkedett az euró forintárfolyama, ma már 372-nél is járt. Az okok között szerepel a török líra összeomlása, amely nyolc-kilenc százalékot zuhant az euróval szemben. Az erős dollár és a durvuló járványhelyzet sem tesz jót a forintnak.
nov. 23
13:15
Újabb vakcinagyár épült Magyarországon, uniós rekorder lesz (Infostart)
Az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre.
nov. 23
13:18
Egyre több magyar autós furikázik kötelező biztosítás nélkül: súlyos bírságot fizethetnek (Pénzcentrum)
Jövőre átlagosan hét százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható a mabisz.hu oldalon, áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményében.
nov. 23
13:18
Brutális forgalom az AutoWallisban (Portfolio)
A keddi kereskedésben alapvetően kedvezőtlen hangulat uralkodik a nemzetközi piacokon, beleértve a magyar tőzsdét is, és bár főleg az OTP-t ütik a hazai részvények közül, az AutoWallis is fókuszba került ma, miután a részvény forgalma 1,2 milliárd forintra ugrott, ami messze átlag feletti.
nov. 23
13:18
Egy index a hétköznapok valóságáról (vg.hu)
Mindig üde színfolt egy olyan mutató, amely valóban közérthető üzenet küld a gazdaság állapotáról.
nov. 23
13:18
Topvezetők segítenek a fiatal vállalkozóknak (MMonline)
Ezen rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a magyar gazdasági utánpótlásnevelés kulcseseményét, a Fiatal Vállalkozók Hete – Üzleti & Karrier Show-t. A rendezvényen olyan neves vállalatvezetők is előadnak majd, mint Szabados Márk, a Mogyi Kft. ügyvezető igazgatója, Sabjányi László, a WOLT ügyvezető igazgatója, valamint Hazuga
nov. 23
13:30
Szép eredmény: nem akármilyen ranglistára került Magyarország (Piac és Profit)
Magyarország idén bekerült a megújuló energia befektetések szempontjából legvonzóbb 40 ország közé. Az EY globális rangsorán elért hazai eredményhez nagyban hozzájárult a napelemes rendszerek állami támogatása. A nemzetközi tanácsadó cég tanulmánya szerint a hálózatok fejlesztése mellett a szénalapú energiatermelés kiváltása is elengedhetetlen a ka
nov. 23
13:30
Bajnai Gordon cápákat emleget a Városháza-ügyben (vg.hu)
Egy megbeszélésen a volt kormányfő, Gansperger Gyula, illetve egy ismeretlen, a befektetők képviseletében eljáró férfi vett részt, a téma a Városháza-projekt volt.
nov. 23
13:42
Képtelen felállni az ütésekből a forint - Mit lép erre az MNB? (Portfolio)
Hétfő estére sem csillapodott a forint gyengülése, így ma reggel is 370 felett kezdi a napot az euróval szemben, a reggeli órákban pedig tovább gyengült, és már a 371-et is átvitte. A magyar deviza tegnap új történelmi mélypontra esett, és már ma is megvolt az új mélypont.
nov. 23
13:42
Az Egyesült Államok hozzányúl az olajtartalékhoz (vg.hu)
A Fehér Ház bejelentette, hogy 50 millió hordónyit felszabadít az olajtartalékokból, csökkenni kezdtek az árak.
nov. 23
13:42
Ez a cég 24 órán belül megvenné az ingatlanodat (MMonline)
Az Amerikai Egyesült Államok leggyorsabban növekvő ingatlanportálja évek óta vásárol fel ingatlanokat mesterséges intelligencián alapuló értékbecslők segítségével. A Zillow nevű cég 5-10 százalékkal a becsült piaci ár alatt veszi meg a lakásokat úgy, hogy az eladónak egy napon belül kifizetik a teljes összeget. Az innováció előszele már megcsapta M
nov. 23
13:44
Brutális a forgalom az AutoWallisban, esik az árfolyam (Portfolio)
A keddi kereskedésben alapvetően kedvezőtlen hangulat uralkodik a nemzetközi piacokon, beleértve a magyar tőzsdét is, és bár főleg az OTP-t ütik a hazai részvények közül, az AutoWallis is fókuszba került ma, miután a részvény forgalma 1,2 milliárd forintra ugrott, ami messze átlag feletti.
nov. 23
13:48
Folytatódik a nagy bányasztori! - Reagált az osztrák hálózat (Portfolio)
Ahogy arról a Portfolio-n is beszámoltunk korábban, az építőipari alapanyagok és építőanyagok jelentős drágulásának megfékezésére a kormány idén különböző intézkedéseket hozott, melynek során exportregisztrációt és néhány bányászati céget érintő látványos extraprofitadót vezetett be, és ösztönözte a gyártókat, hogy belföldön és egy bizonyos árszint
nov. 23
13:48
Stagflációs csapdahelyzettel néznek farkasszemet Pekingben (vg.hu)
Kína kapcsán szóba került a monetáris politika esetleges enyhítése is.
nov. 23
13:48
Gombákkal és baktériumokkal a fusarium ellen (Mezőhír)
A mezőgazdasági szempontjából nagy jelentőségű kutatások indulhatnak.
nov. 23
13:48
Biomassza igazolásokat ellenőriz a Nébih (Magyar Mezőgazdaság)
2021 szeptemberétől folyamatosan ellenőrzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a termesztett biomasszára vonatkozóan kiállított igazolásokat. A célirányos vizsgálatok során – a Magyar Államkincstár által szolgáltatott adatokat alapul véve – a biomassza igazolások adattartalmának megfelelőségét és valóságtartalmát egyaránt vizsgálják
nov. 23
13:51
Egy lépéssel közelebb a drótférgek hatékony, vegyszermentes irtásához (Agroinform)
Egy talajlakó gomba segítségét vették igénybe a kutatók a drótférgek és a pattanóbogarak ellen.
nov. 23
13:54
Elfogadta az amerikai képviselőház Biden szociális- és klímavédelmi csomagját (Alternatív Energia)
Hosszú hetek vitái után pénteken elfogadta az amerikai törvényhozás alsóháza Joe Biden amerikai elnök 1750 milliárd dolláros szociális- és klímavédelmi csomagját.
nov. 23
13:54
Brutális a forgalom az AutoWallisban (Portfolio)
A keddi kereskedésben alapvetően kedvezőtlen hangulat uralkodik a nemzetközi piacokon, beleértve a magyar tőzsdét is, és bár főleg az OTP-t ütik a hazai részvények közül, az AutoWallis is fókuszba került ma, miután a részvény forgalma 1,2 milliárd forintra ugrott, ami messze átlag feletti.
nov. 23
13:56
Koronavírus: oltás hiányában 14-szeres eséllyel lehet végzetes kimenetelű a fertőzés (Portfolio)
Az oltás nem egy politikai szlogen vagy egy kényszer, hanem egy egészségügyi megoldás a járvány ellen, írja Facebook-posztjában Kemenesi Gábor. A virológus statisztikákat is hoz a vakcinák hatékonyságával kapcsolatban: oltás hiányában 14-szeres eséllyel lehet végzetes kimenetelű a fertőzés és közel 6-szoros eséllyel kaphatjuk el a betegséget.
nov. 23
14:00
Varga Mihály visszalőtt Matolcsy Györgynek (Privátbankár)
A pénzügyminiszter az importárak növekedésével indokolja az elszabadult inflációt. Emögött pedig az árfolyamnak a tagállami összevetésben legnagyobbnak számító leértékelődését látja, vagyis a gyenge forintot. Varga Mihály nem említi a Magyar Nemzeti Bank felelősségét konkrétan, de a célzás egyértelmű a Világgazdaságnak írt cikkében.
nov. 23
14:03
100 000 rászorulón segít idén a magyar gazdák összefogása (Agroinform)
11 év, nemzeti összefogás, hatalmas mennyiségű vetőmag- és búzaadomány a rászoruló határon innen és túl élő magyaroknak. Martonvásáron tartották meg a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei Adományozó Ünnepségét.
nov. 23
14:06
Bővíti a hazai termékek körét az Aldi (vg.hu)
A hús után az alapvető tejtermékek és a tojás is kizárólag magyar termelőktől kerül az Aldi polcaira.
nov. 23
14:09
Sport helyett ezúttal a budapesti egészségügyre költ a kormány (Menedzsment Fórum)
Közel 5,7 milliárd forintot csoportosít át a kormány a költségvetésben. A legnagyobb vesztes a sport, a legnagyobb nyertes Budapest – legalábbis első látásra.
nov. 23
14:12
Gulyás Gergely: ha mindenki Pfizert kér, akkor is lesz elegendő oltás (Portfolio)
Van elegendő vakcina, és a kormány az egyik legbátrabb oltáspárti döntést hozta azzal, hogy a munkáltatókra bízta a kötelező oltás elrendelésének kérdését - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán kedden.
nov. 23
14:12
Varga Mihály: Inflációról és folyó fizetési mérlegről újraindulás közben (hirado.hu)
Varga Mihály pénzügyminiszter írása a Világgazdaság onlineban.
nov. 23
14:12
Rekordbefektetést kapott a csomagolási startup (MMonline)
A Packhelp, az európai piac vezető, egyedi csomagolásokkal foglalkozó menedzselt piactere lezárta 40 millió eurós Series B tőkeemelési körét, jelentette be a befektetésben részt vevő budapesti székhelyű PortfoLion Capital Partners. A régió egyik és a lengyel piac eddigi legnagyobb Series B befektetésében a PortfoLion és a párizsi székhelyű InfraVia
nov. 23
14:12
Jön a netflixes Trónok harca? Vizuális effekteket gyártó céget vett a streamingóriás (Forbes)
Megvásárolta a Netflix a Scanline-t, a speciális vizuális effektus-stúdiót, ami olyan filmeken és televíziós sorozatokon dolgozott, mint a Trónok harca, vagy a Stranger Things.
nov. 23
14:14
57 százalék fölé ment a Hungarikum a CIG Pannóniában (Portfolio)
57%-ra emelkedett Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik alkuszcége, a Hungarikum Biztosítási Alkusz tulajdonosi részesedése a CIG Pannóniában. Miután a többi 5% feletti tulajdonos kiszállt, ez 43%-os közkézhányadot jelent
nov. 23
14:16
Jön a moratórium: nem kapcsolják le az áramot és a földgázt a lakosságnál (Portfolio)
November 28 és 2022 január 8 között önkéntesen kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfeleinek az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. A közlemény szerint az MVM Csoporthoz tartozó cég egyetlen lakossági ügyfelénél sem kapcsolja ki az áramot és a földgázt az ünnepi időszakban.
nov. 23
14:18
Ez történt a gyöngyösi kórházban hétfőn (vg.hu)
Már az oltási akcióhét első napján rengetegen éltek a vakcinafelvétel lehetőségével.
nov. 23
14:20
370 felett interveniálhat az MNB (vg.hu)
Kedden újabb csúcsra futott az euró-forint. A kurzus már túlvett, de a csütörtöki betéti tenderig nem várható fordulat.
nov. 23
14:21
A költségvetési kiadások jobban nőttek a bevételeknél október végéig (Infostart)
Államháztartási adatok a Pénzügyminisztériumtól. Nem a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kiadások vezetik az aktuális kiadási listát.

Keresés