Idén várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára, elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt – közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete. A legnépszerűbb fajta, az import nordmann fenyő az árfolyamváltozás miatt akár 20 százalékkal is drágulhat, méterenkénti ára így elérheti a 7-8000 forintot.
Idén várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára, elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt - közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete kedden az MTI-vel.
A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. vakcinagyárat épít Monoron nyolcmilliárd forint értékben, amelynek nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Akinek több mint háromfajta szobanövénye van, annak jó eséllyel van már közte olyan is, ami kúszik, mászik, nyújtózkodik és szinte szemmel is jól látható sebességgel veszi birtokba a teret. Ne áltassuk magunkat, a gázcsövön futtatás ma már határozottan olyasmi, amire a saját gyereked is csak annyit mondana, hogy cringe, és nem akarod tudni, hogy ez
Az Egyesült Államok 50 millió hordó nyersolajat fog felszabadítani stratégiai tartalékaiból Kínával, Japánnal, Indiával, Dél-Koreával és Nagy-Britanniával közösen - ez a világ legnagyobb olajfogyasztóinak példátlan, összehangolt kísérlete az árak megfékezésére, ami azonban az OPEC+ válaszlépését válthatja ki.
Az Európai Parlament által közzétett adatok szerint Európában a nők óránként 14%-kal keresnek kevesebbet, mint a férfiak. Magyarország az EU-s országok között hátulról a hetedik helyet foglalja el, azaz hazánkban is jelentős mértékű a nemek közötti bérszakadék. A nők és férfiak közötti különbségtételre és az egyenjogúság elérésének fontosságára hív
A teljes felnőtt népesség körében 12 százalék azok aránya, akik biztosan nem fogják beoltatni magukat egyszer sem, a 30-39 évesek körében ez az arány már 23 százalék, írja az Idea Intézet legfrissebb felmérése alapján a 24.hu.
A jegybank 255 milliárd forintos tavalyi nyeresége szinte egészében a gyenge forintnak volt köszönhető, és ez idén sem lesz másként. Külföldi turistának ide jönni jó, a magyar turista pedig mehet Törökországba, a líra jobban gyengül, mint a magyar pénz.
A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő ZÁÉV Zrt. a Heim Pál gyermekkórház új gyermeksürgősségi-baleseti-sebészeti és fekvőbeteg ellátó tömbjét építi majd fel.
Újabb kilencéves csúcsra emelkedett a búza jegyzése a chicagói árutőzsdén (Cbot), mivel csökken a világ legnagyobb exportőreinek kínálata. Három napja először emelkedésre váltott a szójabab és a kukorica jegyzése is.
A szennyvízminták átlagos SARS-CoV-2 örökítőanyagának koncentrációja továbbra is magas és a minták többségét stagnáló tendencia jellemzi, közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ
A Lidl Magyarország állandó kínálatában szereplő baromfi és sertés frisshúsok 100%-a magyar beszállítóktól érkezik, amely amellett, hogy magas minőséget és biztonságot jelent a vásárlók számára, a magyar termelők és a hazai gazdaság támogatása szempontjából is fontos tényező. A széles szortimentben a standard termékkínálaton túl a prémium minőséget
A GFM Asset Management szakértője, Tariq Dennison szerint a pekingi szabályozói szigor akár még további 30 évig is eltarthat. A vagyonkezelő szerint azonban a hosszú távon gondolkozó befektetők a kilátások miatt egyre inkább vásárolják az olyan kínai technológiai cégek részvényeit, mint például a Baidu, az Alibaba, a Tencent és a JD.com. Dennison s
A pálmaolajhoz kapcsolódó erdőirtások megszüntetése olyan gigászi feladat, mellyel képtelenség egyedül szembenézni. Az Ensz 2021 novemberében Glasgow-ban megtartott COP26 klímavédelmi konferenciáján több mint 110 ország vezetője tett vállalást arra, hogy az évtized végéig véget vet az erdőirtásnak és megfordítja a folyamatot. Bár ez biztató fejlemé
Magyar Marketing Szövetség idén is meghirdeti a Marketing Diamond Awards-ot. A szervezők tizenkét kategóriában várják a pályázatokat a 2020. október 1. és 2021. október 31. között megvalósult marketingaktivitásokról: tartalommarketing márkaépítés direkt marketing-megoldások ügyfél-elégedettségi programok design és kreatív online felületen futó kamp
Becslések szerint év végéig fél millió autótulajdonosnak kell még döntenie a január 1-jétől kezdődő, következő évi gépjármű-felelősségbiztosítása sorsáról. A zaj érzékelhető a témában, azonban egyelőre kevés piaci szereplő reagált rugalmasan a koronavírus-járvány újabb és újabb hullámaival érkező változásokra: a Genertel káradatai alapján 2019-ről
Az energiafelhasználás nyomonkövetésének új korszakát hozza el egy magyar startup, a Wenerate. A Start it @K&H inkubátorban működő fenntarthatósági startup adatalapú szoftvere a cégek teljes energia-gazdálkodását képes mérni, elemezni és megtalálni azokat a beavatkozási pontokat, amelyekkel szinte azonnal CO2-csökkenést lehet elérni, akár költséges
Az árszínvonal emelkedését, vagyis az inflációt mindannyian érezzük. A jelenség azonban nem csak hazánkra korlátozódik, globálisan 10 éves rekordokat döntöttek az októberi adatok. Magyarországon októberben 6,5%, az USA-ban 6,2%, Lengyelországban 6,8% míg Németországban 4,5% volt a pénzromlás mértéke.
A hazai pulykaágazat szinte minden mutatója bezuhant tavaly a koronavírus és a madárinfluenza együttes hatása eredményeként, lévén a vendéglátóipar jelentős részét képezi a keresleti piacnak. Az egekbe szökő energia- és takarmányárak pedig további kihívást jelentenek majd jövőre az ágazatot alkotó, döntően magyar vállalkozásoknak. Ezért az ágazatot
Növekedett a magyar lízingpiac az idén: a harmadik negyedév végén a finanszírozott összeg 512 milliárd forintra emelkedett, azaz 14,5 százalékkal nőtt. A bővülés azonban elsősorban az eszközök, köztük a járművek drágulásával magyarázható, az új szerződések száma ugyanis mindössze 1 százalékkal emelkedett - közölte a Magyar Lízingszövetség.
A Niantic kiterjesztett valóság (AR) platform - amely a Pokemon Go-t is fejleszti - 300 millió dollár tőkét vont be a Coatue technológiai befektetési alaptól, amely 9 milliárd dollárra értékelte a céget. A Niantic a forrást egy kiterjesztett valóságon alapuló metaverzum megalkotására fogja felhasználni.
Sokmilliárdot érő ingatlanvagyont szerzett a Demeter Szilárd vezetése alatt álló Magyar Kultúra Alapítvány és az alá szervezett nonprofit cégek. Művésztelepek, múzeumok, műemlékek, kastélyok és a Hajógyári-sziget közel harmada is így vesztette el köztulajdon jellegét.
Egymást erősítő stratégiai partnerséget köt az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati tőkealap-kezelő és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. azért, hogy minél több vállalkozás számára legyen biztosított a Magyar Multi Programban valós sikeres pályázáshoz szükséges önerő.
Idén várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára, elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt – közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete.
Növekedett a magyar lízingpiac az idén: a harmadik negyedév végén a finanszírozott összeg 512 milliárd forintra emelkedett, azaz 14,5 százalékkal nőtt. A bővülés azonban elsősorban az eszközök, köztük a járművek drágulásával magyarázható, az új szerződések száma ugyanis mindössze 1 százalékkal emelkedett - közölte a Magyar Lízingszövetség. A járván
Magyarország idén bekerült a megújuló energia befektetések szempontjából legvonzóbb 40 ország közé. Az EY globális rangsorán elért hazai eredményhez nagyban hozzájárult a napelemes rendszerek állami támogatása. A nemzetközi tanácsadó cég tanulmánya szerint a hálózatok fejlesztése mellett a szénalapú energiatermelés kiváltása is elengedhetetlen a ka
Egyre jobban terjed a koronavírus delta variánsa, a fertőzésnek az egyik legjobban kitett terület az oktatás. Bár magas átoltottság mellett nyugodtan kezdődött a tanév, lassan mégis emelkedett a járvány által érintett intézmények, osztályok száma.
Önkéntes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfeleinek az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. - közölte a társaság az MTI-vel. A moratórium összesen 6 héten át, november 28-ától január 8-ig tart.
A John Deere felvásárolta a szilícium-völgyi Bear Flag Robotics startupot, amellyel egyébként 2019 óta együttműködik a vállalat önvezető (autonóm) traktorok fejlesztésében.
Egy tökéletes világban minden, ami egészséges, egyben fenntartható is – a valóságban ez azonban távolról sincs így. De vajon hogyan élhetünk egészséges életet úgy, hogy a fenntarthatóságról sem feledkezünk meg? Mit tehetünk, ennek érdekében Magyarországon ról? Többek között erről is szó lesz a Planet Budapest 2021-en, a régió legnagyobb fenntarthat
A tavalyi 164,4 milliárd forint után idén már több mint 200 milliárd forintot meghaladó költéssel rekordévet fog zárni a magyar filmipar a Nemzeti Filmirodához beérkezett előzetes regisztrációk alapján. Magyarországon évente átlagosan 300 filmes produkció gyártását regisztrálják és az összköltés 2016-ban lépte át először a 100 milliárd forintot. A
A Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének matematikusai (Juhász Nóra, Sadegh Marzban, Renji Han és Röst Gergely) a szervezetünkben lezajló bonyolult vírusdinamika leírására dolgoztak ki egy matematikai modellt, ami mind megközelítését, mind eredményeit tekintve újdonságot jelent. Az általuk létrehozott rendszer a vírus terjedésének időbeli és té
A 3M idén 30 éve, az elsők között érkezett Kelet-Európába, ma pedig az innováció, a környezetvédelem, a fenntarthatóság és ‒ többek között ‒ a női egyenjogúság nagykövete a régióban több mint 4400 főt foglalkoztató amerikai multi.
A megkérdezettek 40 százaléka vagy már beadatta a harmadik oltást, vagy a jövőben biztosan meg fogja tenni. Az Idea Intézet közvélemény-kutatást végzett az oltásokkal kapcsolatban.
Az Egyesült Államok 50 millió hordó nyersolajat fog felszabadítani az ország stratégiai kőolajkészletből - közölte kedden a Fehér Ház. A lépés a legjelentősebb energiafogyasztó országok, köztük Kína és Japán összehangolt erőfeszítése nyomán érkezik, melynek célja az energiaárak ugrásszerű emelkedésének visszafogása. A legújabb fejleményeket megelőz