2021. november 26. péntek

nov. 26
14:36
Koronavírus: már vizsgálják, mit kezd a Pfizer vakcinája az új szupervariánssal (Portfolio)
El is kezdte az új koronavírus-variáns tanulmányozását a BioNTech, és várakozásai szerint két héten belül rendelkezésre állnak az első laboratóriumi adatok arról, hogyan reagál a vírus a Pfizer/BioNTech vakcinájára – nyilatkozta a cég szóvivője.
nov. 26
14:36
Ezek az országok vezettek be korlátozásokat az új vírusvariáns miatt (vg.hu)
Már hat európai állam is van a listán.
nov. 26
14:36
Reagált a műtrágyakirály cége arra, hogy az állam átveheti a gyára irányítását (Forbes)
A Nitrogénművek Zrt. közleményt adott ki, amiben többek között az állami ellenőrzéssel kapcsolatos felvetésekre is válaszoltak.
nov. 26
14:42
Az alapanyaghiány egyre nagyobb kihívások elé állítja a kkv-kat is (ProfitLine)
Új akadályokkal kell szembenézniük a kkv-knak, derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb, harmadik negyedéves eredményeiből. Tavaly a járvány közvetlen következményeként a kereslethiány okozott nehézségeket, mostanra viszont az anyaghiány jelent kihívást a kereslet intenzív visszatérése és a kiüresedő készletek miatt.
nov. 26
14:42
Történt valami? Soha nem gyűjtött még ennyi magyar lakásvásárlásra (Pénzcentrum)
Az OTP Bank Öngondoskodási Indexének legfrissebb eredményei szerint, a mérés kezdete óta még soha nem akartak annyian lakásfelújításra, lakásvásárlásra, vagy éppen új bútorok vásárlására félretenni, mint idén. Bár a közép-hosszú távú célok egyre népszerűbbek, az előre tekintés, a célok megvalósítása érdekében egyre kevesebben terveznek pénzügyileg
nov. 26
14:42
A körforgásos gazdaság lehet Európa jövője Matolcsy szerint (vg.hu)
A jegybank elnöke szerint az Európai Egyesült Államok vágyálma helyett erre kéne az uniónak koncentrálnia.
nov. 26
14:48
Jó hírt közölt Hosszú Katinka (vg.hu)
A többszörös olimpiai bajnok sportoló elkapta a koronavírust, és emiatt nem tudott versenyezni.
nov. 26
14:48
Amikor a jó, a rossz és a csúf IT trendek találkoznak a biztosítási piaccal (Biztosító Magazin)
Szubjektív nézőpontból mutatta be az aktuális informatikai trendek és a biztosítási ágazat lehetséges kapcsolódási pontjait Székely Sándor, a Dbx Kft. ügyvezetője a Mabisz éves konferenciáján.
nov. 26
14:51
Friss hírek a szőlészeti-borászati ágazat támogatásairól (Agroinform)
Borászati melléktermékek lepárlási támogatása, borászati gépbeszerzés és szőlőültetvények átalakításának támogatása: megjelent, hogy mekkora a keretösszeg.
nov. 26
14:54
Így állnak a szülők a videójátékozáshoz (MMonline)
A magyar szülők fele semlegesen áll a videójátékozáshoz, lát benne jót és rosszat is, kétharmaduk szerint pedig a videójátékozásban gondtalanul el lehet merülni. A gyermekük játékfüggőségétől ugyan valamelyest tartanak, ugyanakkor jó lehetőséget látnak benne a stressz levezetésére, és a reflexek fejlesztésére. Több mint 60 százalékuk egyáltalán nem
nov. 26
15:06
Ne akarjon Budán lakni, akinek csak 30 milliója van! (Privátbankár)
Jószerivel csak lyukakat lehet venni ennyi pénzből. Pesten kicsit jobb a helyzet, de a külső kerületekben kell keresgélni.
nov. 26
15:06
Máris megjelent Európában a koronavírus új szupervariánsa (Portfolio)
Alig, hogy Dél-Afrikában kimutatták, máris megjelent Európában a koronavírus B.1.1.529 variánsa: Belgiumban kimutatták egy külföldről beutazó személy szervezetében.
nov. 26
15:06
Az Európai Bizottság feloldja a vakcinák exportkontrollját (vg.hu)
Az oltóanyag-gyártóknak ezentúl már nem kell külön exportengedélyt kérniük az uniótól.
nov. 26
15:06
Negyven százalékkal több üvegházhatású gázkibocsátást okoz a férfiak étrendje, mint a nőké (Tiszta Jövő)
Negyven százalékkal több klímakárosító gáz kibocsátását okozza a férfiak húsban gazdag étrendje, mint a nőké egy brit kutatás szerint.
nov. 26
15:08
Mutatjuk, ki profitál a tőzsdei pánikból (Portfolio)
Ahogy arról már többször is beszámoltunk, az új, több mint 30 mutációval terjedő koronavírus-változat felbukkanása apropóján már-már pánikszerű a hangulat a világ tőzsdéin, nagyot esnek a vezető európai tőzsdék, de a keresleti félelmek közepette az olajat is adják a befektetők, még a kriptovaluták sem bizonyulnak jó menedéknek. Van azonban egy szeg
nov. 26
15:12
Ismét zsebükbe nyúlnak az amerikai fogyasztók (ProfitLine)
Az amerikai fogyasztók hálaadási költekezése rekordot dönthet, ám még így is elmaradhat a várakozásoktól.
nov. 26
15:12
Argentína megfékezné a dollárkiáramlást (vg.hu)
A jegybank tovább korlátozza a bankok és a fogyasztók dollárhoz való hozzáférését.
nov. 26
15:15
Durva dolgok is történnek a szülészeteken - vasárnap demonstráció (Menedzsment Fórum)
November 28-án országos demonstrációt szervez a Másállapot a szülészeten civil mozgalom, hogy hallassák a hangjukat: nem minden szülészeten vannak rendben a dolgok, sőt, az utóbbi időben nem előre, hanem hátrafelé kezdtek el haladni a folyamatok.
nov. 26
15:18
Te tudod, mennyit fizetsz azért, hogy szakértők kezeljék a pénzedet? Itt vannak a friss számok (Portfolio)
Valamelyest csökkent a magyar befektetési alapok súlyozatlan átlagos költségterhelése, de a számok mögé nézve láthatjuk, hogy sok alapkezelő nem volt annyira rákényszerítve tavaly a díjai csökkentésére. A friss adatok szerint azok fizetnek a legtöbbet, akik ingatlanalapot vagy alapok alapja konstrukciót vesznek, a legolcsóbbak pedig nem meglepő mód
nov. 26
15:18
Áltudományos maszlaggal verték át a magyarokat: méregdrágán sózták el a vizet (Pénzcentrum)
A magyar fogyasztóvédelem határozottan fellép a vásárlók tudatos félrevezetésével szemben - közölte az ITM. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium IT Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan végzi próbavásárlással egybekötött hatósági ellenőrzéseit az elektronikus kereskedelemben is.
nov. 26
15:18
Itthon is elérhetőek az Amazon képzései (MMonline)
Magyarországon elsőként szerzett hivatalos Amazon Web Services Training Partner címet a Training360. Az oktatócégnél így mostantól elérhetőek az Amazon Web Services felhő-alapú szolgáltatásaihoz kapcsolódó tréningjei, valamint a nemzetközi AWS vizsgák is megszerezhetőek. Az Amazon Web Services (AWS) a világ egyik legátfogóbb és széles körben elfoga
nov. 26
15:18
900 milliót kapott NER-közeli tőkealaptól a politikai ambíciókat dédelgető Gattyán cége (Forbes)
Nemrég úgy fogalmazott, nincs jó viszonyban a regnáló kormánnyal.
nov. 26
15:18
Elmélet az egyetemről, gyakorlat az üvegházakból (Magyar Mezőgazdaság)
Egy egyetemnek és egy cégnek is hasznos, ha együttműködnek egymással. Az SZTE-MGK és a DUNA-R Kft. kapcsolata hosszú időre nyúlik vissza, ezt erősítették meg egy ünnepélyes aláírással.
nov. 26
15:20
Külföldi vendégmunkásokkal is segítené az építőipari munkaerőhiányt a szakmai szervezet (Portfolio)
Az elmúlt öt évben a hazai építőipar tevékenységét legnagyobb mértékben akadályozó tényező a szakmunkás- és mérnökhiány volt. A COVID járvány okozta nehézségek között is az építőipar komolyabb leállások nélkül tudott tovább dolgozni, ehhez pedig még növelni is tudta a foglalkoztatottak számát. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOS
nov. 26
15:21
Okos babamonitor és mezőgazdasági drónrendszer is volt a nyertesek között (Agroinform)
Hatvan csapat jelentkezett a megmérettetésre, változatos pályaművekkel készültek.
nov. 26
15:24
Az eddigi legaggasztóbb koronavírus-változat az új szupervariáns (Portfolio)
Az eddigi legaggasztóbb variánsnak nevezte a Dél-Afrikában terjedő vírusváltozatot a brit Egészségügyi és Biztonsági Hatóság vezető tanácsadója, ismertetve: a vírus terjedését mérő R-mutató a dél-afrikai Gauteng környékén jelenleg 2.
nov. 26
15:30
Siessen, ha az újraindítási gyorskölcsönre hajt! (Piac és Profit)
November 30-ig elérhető a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank mintegy 474 MFB pontján a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön. A Magyar Bankholding tagbanki ügyfelei a program keretében eddig több mint 7100 hitelkérelem révén, 62 milliárd forint értékben igényelték a kedvezményes kölcsönt. Az államilag támogatott hitelkonstrukció a válság m
nov. 26
15:30
Igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok vásároltak NAP-részvényeket (Portfolio)
Vezetői feladatokat ellátó személyek vásároltak NAP-részvényeket – tette közzé a BÉT-en a vállalat.
nov. 26
15:30
A BioNTech már rajta van a dél-afrikai mutánson (vg.hu)
Az új vakcinát 100 napon belül szállíthatják.
nov. 26
15:32
Fauci: Nincs még elég információnk a szupervariánsról (Portfolio)
Több tudományos adatra van szükség ahhoz, hogy eldöntsük, fel kell-e függeszteni a repülőgépforgalmat a dél-afrikai országokból – jelentette ki Anthoy Fauci, az amerikai elnök egészégügyi tanácsadója.
nov. 26
15:36
Figyelmeztet a háziorvosok szakmai vezetője: fontos mérföldkőhöz érkezett a koronavírus elleni küzdelem (Pénzcentrum)
Mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés azzal, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte az 5-11 éves korosztály oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával - mondta a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője az M1 csatorna pénteki műsorában.
nov. 26
15:36
Leesett az első hó (vg.hu)
Az Alpokalján, Sopron térségében, illetve a Bakonyban lokálisan jelentősebb mennyiségű friss hó várható.
nov. 26
15:45
Két életbevágóan fontos szerződést kötöttünk idén Oroszországgal Szijjártó Péter szerint (Infostart)
Magyarország két életbevágó fontosságú megállapodást kötött idén Oroszországgal: az életmentő vakcinavásárlásit és a fűtést biztosító gázszállítási szerződést - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-orosz kormányközi gazdasági bizottság pénteki obnyinszki ülését követő sajtótájékoztatóján.
nov. 26
15:48
Ajándékozz kriptopénzt karácsonyra egyedi kártyákkal (Kripto Akadémia)
A Binance nem véletlenül jár a piac élén, remek, szerethető apró ötletek sokasága teszi a platformot a legtöbbünk kedvencévé. Bár a karácsonyra, születésnapra, egyéb alkalomra ajándékba adott kriptopénzek ötlete korántsem új, a Binance most minden eddiginél egyszerűbb, legfőképp pedig minden…
nov. 26
15:48
Végleg bezár Budapest egyik legismertebb gourmet étterme (Portfolio)
Év végén bezárja kapuit a Keleti pályaudvar közelében, egy szuterén helyiségben működő Olimpia – írja a Dining Guide.
nov. 26
15:48
Már Európába ért a szupervariáns (vg.hu)
A legújabb változat pillanatok alatt elterjedt globálisan, már Európában is jelen van.
nov. 26
15:48
Nagyon pörögnek a panellakások az ingatlanpiacon (MMonline)
A KSH legfrissebb statisztikái alapján 2020-ban a használt lakóingatlanok közül a panellakások forgalma csökkent a legkisebb mértékben. Az árakat tekintve, míg a tavalyi első három negyedévben alig 4 százalékos növekedés jellemezte a lakótelepi ingatlanokat, addig idén az eladott lakótelepi lakások országos átlagára már 12 százalékkal növekedett év
nov. 26
15:51
Megjelent a 100 milliós pályázat! (Agroinform)
"Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében jelent meg a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás.
nov. 26
15:54
Kemenesi Gábor: ez egy szupermutáns (Portfolio)
Kemenesi Gábor virológus szerint valóban nem túlzás szupermutánsnak hívni a nemrégiben felfedezett új, Dél-Afrikában terjedő koronavírus-variánst, extrém sok mutációt azonosítottak ugyanis benne. Ugyanakkor szerinte korai aggódni miatta, egyelőre úgy tűnik, igen hatékonyan terjed és igen, képes lehet uralni a járvány folytatását, de ez még mindig c
nov. 26
15:54
Nem érezték meg a magyarok az egyszer használatos műanyagok kivezetését (vg.hu)
A megkérdezettek többsége hajlandó magasabb összeget fizetni a zöld csomagolásért.
nov. 26
15:56
Közel 13 millió Opus részvényt értékesített a Konzum PE Magántőkealap (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde oldalán tudatta az Opus, hogy közel 13 millió, a társaság által kibocsátott törzsrészvényt értékesített a Status Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt STATUS NEXT Környezetvédelmi Magántőkealap részére a Konzum magántőkealap.
nov. 26
16:00
Brutálisan megnőhetnek egyes lakáshitelek törlesztőrészletei (Privátbankár)
Pórul járnak, akik a hitelfelvételkor a változó kamatozást választották: akár 17 százalékkal is magasabb lehet a decemberi törlesztőrészletük.
nov. 26
16:00
Vasárnap hajnalban néhány órára leállnak az útdíjértékesítési szolgáltatások (Adózóna)
Vasárnap hajnali 1 és 5 óra között informatikai fejlesztést hajtanak végre az útdíjfizetés rendszerében, így az útdíjértékesítési szolgáltatások (e-matrica, HU-GO e-útdíj) átmenetileg nem lesznek elérhetők – olvasható a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) közleményében.
nov. 26
16:03
Időjárás: Esik a hó, és nem csak a hegyekben! (Agroinform)
Érkezik a csapadék eső és néhol hó formájában!
nov. 26
16:06
Földbe áll a növekedés jövőre (ProfitLine)
Repkednek a számok a monetáris és fiskális irányítás részéről. Széles tartományban emlegetik a szakértők a GDP, az euróárfolyam, a kamatok várható értékét. Kevésbé kiszámítható időszak jön a vállalkozások számára.
nov. 26
16:12
Fontos befektetői ismeretterjesztő szakanyag készült el (ProfitLine)
Az angol Environmental (környezet) Social (társadalom) Governance (irányítás) elnevezés kezdőbetűiből jött létre és vált világszerte elfogadottá az ESG rövidítés. Az ESG-befektetések rohamos térnyerése világos választ ad a vagyonkezelési szakmának, az ESG szemlélet formálta invesztíciós tudatosságban nem csak azon privátbanki ügyfelek érintettek, a
nov. 26
16:12
Oltottak voltak azok a fertőzöttek, akiknél Izraelben kimutatták a szupermutánst (Portfolio)
Kimutatták a B.1.1.529 új “dél-afrikai” variánst Izraelben egy Malawiból visszaérkező személynèl, másik kettőnél gyanítják. Mindegyikük oltott volt - írja Dobson Szabolcs szakgyógyszerész a Facebook-oldalán.
nov. 26
16:12
Világhírű divatikon a Budapest Fashion & Tech Summiten (vg.hu)
Negyedik alkalommal szervezik meg a nemzetközi szaktekintélyeket megszólaltató divatipari konferenciát.
nov. 26
16:12
Versenyeztetés nélkül, egy féléves vagyonkezelő cégnek adta el az állam a taszári repteret (Forbes)
A kormány pályáztatás nélkül passzolta el a területet egy olyan cégnek, amit idén májusban alapítottak és a végső tulajdonosa is rejtély.
nov. 26
16:12
Ültetvények a változó klímában (Magyar Mezőgazdaság)
A gyümölcstermesztésben használható új készítményekről, eszközökről és módszerekről szólt a Kertészek évzáró konferenciája Tápiószecsőn. Alanyoktól és tápanyag-utánpótlástól kezdve a legjobb biztosítás kiválasztásáig és az alternatív értékesítési csatornákig szerezhettek ismereteket a résztvevők a Tész-Ész Nonprofit Kft. és a Kertcenter által szerv

Keresés