Miközben az EU-ban még mindig arról folyik a vita, hogy mikor és milyen adatokat tartalmazva induljon el az egységes zöld útlevél, sok tagország már saját kezébe vette az irányítást és védettségi igazolvány kiállításába kezdett a nyári utazások és egyes szolgáltatások igénybevételének megkönnyítésére. Nem Magyarország az egyetlen az EU-ban, ahol az
Egyre nagyobb volumenben zajlik a gyártás a nemrégiben reorganizáción átesett tápiószelei Ganz-transzformátorgyárban. A történelmi múltra visszatekintő üzemben jelenleg is több, különböző teljesítményű transzformátor készül, emellett pedig a társaság nemrégiben egy, az Elmű Zrt. által kiírt pályázatot is elnyert. A sikeres pályázat révén a gyárat m
Ma már szinte teljes az egyetértés abban, hogy 2021. az infláció újraéledésének éve lehet a világban. Egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy legalább átmeneti áremelkedés jön, de ebből akár tartós tendencia is válhat. Az első jelei már látszanak is a folyamatnak, de a nyár lehet a vízválasztó.
A fenntarthatóság nem csak kihívás, hanem komoly üzleti lehetőség is. Mindezt jól mutatja, hogy a fenntarthatósági technológiák fejlesztésével foglalkozó szektorok növekedése 2030-ig elérheti az évi 25 százalékot is, illetve hogy ma már globálisan a befektetők több mint 50 százaléka veszi figyelembe pénzügyi beruházási döntéseinél a környezeti, tár
A Tesla nemrég közzétette a hivatalos magyarországi árlistáját – írta laptársunk, a Pénzcentrum. Eszerint a legolcsóbb modell ára hajszálnyival ugyan, de 15 millió forint alatt marad, amelynek köszönhetően a régi pályázati kiírás alapján járhat rá az elektromos autókra igényelhető 500 ezer forintos állami támogatás. Azok a taxisok, akik a prémiumel
Május 10-től már sem a köz-, sem a magánszférában működő munkáltatóknak nem kell törekednie arra, hogy a dolgozók otthonról végezzék a munkájukat. Hirtelen tömeges visszatérésre azonban egyelőre úgy tűnik, nem kell számítani: számos magyarországi nagyvállalat fokozatosan tervezi a visszaállást az irodai munkavégzésre és továbbra is hibrid modellben
A jövő autóiparát sokkal kevesebb összeszerelő munkás és alkatrész és sokkal nagyobb informatikai, elektronikai tudás jellemezheti egy elemzés szerint.
A kimagasló első negyedéves felfutás után normalizálódott az ingatlanpiac aktivitása áprilisban. A Duna House keresletindexe és tranzakciószámbecslése alapján is a 2019-es szinteket hozza jelenleg a piac, ami a lakáspiac szempontjából egy erős tavaszi hónapnak felel meg. Továbbra is egyértelműen erősödő trendet mutat a jelzáloghitelpiac, a március
A Generali Alapkezelő két alapja is dobogós lett a Privátbankár.hu Klasszis-díjkiosztón: a Generali Triumph B sorozat a második a Legjobb Abszolút hozamú Származtatott Alap kategóriában, míg az Innováció Részvény Alap a harmadik a Legjobb Globális Részvény Alapok között. Az utóbbi alapot kezelő Munkácsi Dávid pedig az egyik feltörekvő portfoliómene
Nagy ütemben emelkednek a foglalások az Airbnb felületén, miután néhány ország megkezdte a nyitást. A körülmények még nem álltak vissza a rendes kerékvágásba, de várakozásaik szerint olyan visszatérés jöhet az utazásban, amilyet eddig még nem láttunk.
A résztvevők rendszerezett áttekintést kapnak a mezőgazdaság műszaki fejlesztésének új szintjéről, a robotok megjelenéséről és egyre szélesebb körű használatáról.
Idén is sok szervezet élt az egyik legnagyobb infokommunikációs szolgáltató által kiírt innovációs pályázat nyújtotta lehetőségekkel. A már tizenegyedik alkalommal meghirdetett Invitech InnoMax-díjon energia- és klímatudatossági oktatási felület, tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokat segítő alkalmazás, az iskolai drónprogramozást támogató fejlesz
Az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál veszteséggel zárta az idei első negyedévet, miután rekordösszegű büntetést szabtak ki rá a kínai hatóságok. Ez volt a cég első veszteséges negyedéve azóta, hogy 2014-ben bevezették a részvényeit a New York-i Értéktőzsdére.
Nemcsak külföldön, de hazánkban is évek óta trend, hogy a legkeresettebb és a legjobb fizetéssel kecsegtető foglalkozások közül is kiemelkednek az IT munkakörök. Most annak járt utána a DreamJo.bs, hogy az IT területen belül milyen tapasztalattal rendelkező munkaerőre van a legnagyobb igény, milyen tulajdonságokkal érdemes rendelkezniük a jelöltekn
Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-éig online, azt követően pedig június 15-éig összeírók segítségével, személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre – közölte a KSH.
A mianmari katonai junta elleni tüntetőket célzó brutális fellépés megszülte a várt reakciót: sorra alakulnak az újabb és újabb milíciák, forradalmár-brigádok az országban, melyek célja, hogy fegyveresen szegüljenek szembe a puccsistákkal. A lázadók az évtizedes gerilla-hadviselési tapasztalattal rendelkező szeparatista mozgalmak jelentős részének
Fogyatékkal élő társaink közül sokan úgy látják, segítőkészebbek lettek az emberek a vírushelyzetben. Egy friss kutatásból az is kiderül: a fogyatékkal élőket a szabadidős és sporttevékenységek terén viselte meg leginkább az elmúlt egy év, de családi és társas kapcsolataik is megsínylették a járványveszélyt. Fejes Nelli pszichológus szerint ez nem
Áprilisban kevesebb mint 65 ezer utas fordult meg a budapesti reptéren, ami még mindig a töredéke a járvány előtti szintnek. Az átoltottság növekedése azonban biztató, elsőként az európai járatok indulhatnak újra – véli a Budapest Airport.
Az AVON My Story Matters – Minden történet számít elnevezésű kampánya során az ilyen motiváló történeteket gyűjti össze a világ minden tájáról, legyenek azok nagyon különleges, egyedi, vagy épp apróbb, mindennapi sikerek, leküzdött kihívások, annak érdekében, hogy saját történetük megosztása által nők ezreinek adjon erőt és reményt a jelenlegi hely
Horvátország szombattól május 31-ig meghosszabbította az érvényben lévő országos járványügyi intézkedéseket - derült ki a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján. A vendéglátósok arra számítottak, hogy néhány megyében, ahol azt a járványhelyzet megengedi, engedélyezni fogják a beltéri kiszolgálást.
Megtörtént az első ipari termelő vállalat zöld kötvény-kibocsátása Magyarországon, ezt hazánk vezető higiéniai papírtermék-gyártója, a Vajda Papír Kft. bocsátotta ki 9,9 milliárd forint értékben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjában (NKP). A kötvény az aukciót követő 90 napon belül egyúttal bevezetésre kerül a vállalati kötvény
Az inaktív koronavírust tartalmazó kínai vakcinák az új típusú koronavírus több variánsa ellen is hatékonyak - közölte pénteken Sao Ji-ming, a kínai járványügyi és betegségmegelőzési központ egészségügyi szakértője pénteki sajtótájékoztatóján.
A zsarolóvírus szó mindig előkerül, ha a vállalatok a 2021-ben várható kiberfenyegetésekről beszélnek. A támadók felépítették márkáikat, és soha nem látott merészséggel haladnak előre: az újságok első oldalain rendszeresek azok a híradások, amelyek zsarolóvírusos támadások áldozatául esett szervezetekről számolnak be. Ám azzal, hogy az ilyen hacker
Megalapozott a 2022-es központi költségvetési törvényjavaslat, a tervezett bevételi előirányzatok teljesíthetők, a kiadási előirányzatok pedig elegendők a közfeladatok ellátására - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel. Az ÁSZ véleményét Domokos László elnök Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének adta át az Országházban.
A kajszi mellett az őszibarackon is mutatkozik fagykár, az őszibarackon robbant a tafrina, a meggyfákon totális a moníliás fertőzöttség. Az Agroinform.hu 2021. évi 19. heti növényvédelmi előrejelzése.
Újabb lépést tett előre a GRÁNIT Bank a lakáshitelezési folyamat egyszerűsítése, digitalizálása felé azzal, hogy megalkotta a Kiszámítható Kalkulátort. A kalkulátor segítségével mindössze pár kattintással, kevesebb, mint 5 perc alatt mindenki megtudhatja, hogy ténylegesen milyen összegű lakáshitelt, és milyen törlesztőrészlet mellett vehet fel a GR
Az angol első osztály, a Premier League elérte, amit akart: új aukció helyett további három évig nagyjából a jelenlegi közvetítési díjaknak megfelelő összeget kapnak a klubok. 100 millió fontot az alacsonyabb osztályokban játszó klubok kapnak ebből a pénzből. Az angol Premier League klubjai a tavalyi szezonban 600 millióval kevesebb bevételt realiz
Januártól áprilisig 56,2 ezer tonna légiárut szállítottak a ferihegyi repülőtéren keresztül, körülbelül 30 százalékkal többet, mint 2020 és 2019 első négy hónapjában - derül ki a Budapest Airport repülőtéri értesítőjéből.
Megjelent pénteken a „Terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása” című (VP2-4.1.7-21 kódszámú) felhívás – derült ki a hivatalos pályázati oldal friss híréből.
Csökkent az ukrán hazai össztermék (GDP) az idei első negyedévben negyedéves és éves összevetésben egyaránt - közölte az ukrán statisztikai hivatal pénteken. Előzetes számítások szerint az ukrán gazdaság teljesítménye 1,1 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévhez képest és 2 százalékkal esett a tavalyi első negyedévvel összevetve.
Kedden benyújtotta a kormány az egyes adótörvények módosításáról szóló T/16208. számú törvényjavaslatot. A tervezet szerint beépülne a szakképzési hozzájárulás a szociális hozzájárulási adóba, amely újabb költségcsökkenést eredményez a vállalatoknál. Az adótörvény módosítási csomag a fentieken túl inkább jogtechnikai változtatásokat tartalmaz, bár
Május 10-től már sem a köz-, sem a magánszférában működő munkáltatóknak nem kell törekednie arra, hogy a dolgozók otthonról végezzék a munkájukat. Hirtelen tömeges visszatérésre azonban egyelőre úgy tűnik, nem kell számítani: számos magyarországi nagyvállalat fokozatosan tervezi a visszaállást az irodai munkavégzésre és továbbra is hibrid modellben
Három és félszer magasabb volt a Sars-CoV-2 vírus elleni antitestek mennyisége azoknál a 80 éven felüli embereknél, akik három-négy helyett 12 hét után kapták meg a Pfizer/BioNTech-vakcina második adagját - derült ki a Birminghami Egyetem és az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) kutatóinak közös tanulmányából.
Áprilisban kevesebb mint 65 ezer utas fordult meg a budapesti reptéren, ami még mindig a töredéke a járvány előtti szintnek. Az átoltottság növekedése azonban biztató, elsőként az európai járatok indulhatnak újra – véli a Budapest Airport.
Önarckép nyaklánccal – Női alkotók a műkereskedelemben címmel jelent meg Martos Gábor művészeti író legújabb könyve, amelyben ezúttal a női alkotóknak a műkereskedelemben betöltött szerepét járja körül – a műtárgy.com készített ajánlót a könyvről.
A Nébih felhívja az érintett termelők figyelmét, hogy idén is csak műszaki felülvizsgálatra bejelentett vagy érvényes műszaki vizsgával rendelkező permetezőgéppel lehet növényvédelmi munkát végezni. A Nébih e követelmény teljesítését folyamatosan ellenőrzi, és azokkal szemben, akik e kötelezettségüknek nem tesznek eleget, hatósági eljárást indíthat
Péntektől már ingyen le lehet tölteni azt a jelenleg tesztüzemmódban működő mobilalkalmazást, amely igazolja az oltás tényét, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltásra – olvasható a kormányzati koronavírus-portálon megjelent bejegyzésben.