2021. május 17. hétfő

máj. 17
14:12
A nagy kriptobukta (Portfolio)
A kriptodeviza lett a tőkepiac igazi szent tehene. Rosszat senki se mer írni róla, jót meg viszonylag nehéz, legalábbis közgazdászként. Az alábbiakban a fenti szent tehén esetén magam részéről elengedem a polkorrektséget, közgazdászként, befektetőként próbálom elhelyezni. Először is nem célom megjósolni, hogy mikor omlik össze a kriptolufi, hogy ho
máj. 17
14:12
Ők kerülhetnek ki győztesen a Covid-válságból: ez a legnagyobb előnyük (Pénzcentrum)
A kis- és középvállalkozásokat általában a rugalmassággal és az optimizmussal társítják, ennek ellenére igencsak megviselte őket a koronavírus-járvánnyal járó egészségügyi és anyagi bizonytalanság. Ám az olyan családi vállalkozásokra jellemző értékek, mint a generációk közti együttműködés, a közösségi szerepvállalás és a hitelesség a jövőbeli siker
máj. 17
14:15
Immár magyar kézben az MRI diagnosztika csúcsát jelentő technológia (Forbes)
Kimagasló üzletet kötött az orvosiképalkotásban globálisan is jegyzett magyar családi cég, a Forbes.hu-nak azt mondták, a technológia mellett a tudásátadás megszervezése is komoly feladat volt.
máj. 17
14:18
Jó hír a nyaralóknak, Horvátországban tovább lazítanak a korlátozásokon (Portfolio)
Horvátországban két hét múlva, kedvező esetben enyhíthetnek a korlátozásokon, és engedélyezhetik az éttermek, valamint a kávézók számára a beltéri kiszolgálást, kinyithatnak a klubok, lehet esküvőket és koncerteket szervezni olyan vendégek számára, akik rendelkeznek digitális zöldigazolvánnyal, írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.
máj. 17
14:21
Korábban indul a diákmunka szezon (MMonline)
Idén korábban indul be a diákmunka idény, így a vállalatoknak most kell lépniük ahhoz, hogy kisebb létszámú munkaerőt vagy akár nagyobb tömegeket tudjanak mozgósítani a nyári szabadságolás idejére. A diákmunkások számára a logisztikai, valamint a gyártás szektor is szinte azonnali munkát tud biztosítani. Az éledező vendéglátóipar csak mérsékelten t
máj. 17
14:24
irány az Adria! Horvátországban enyhítések jöhetnek június 1-jétől (Menedzsment Fórum)
Horvátországban két hét múlva, kedvező esetben enyhíthetnek a korlátozásokon, és engedélyezhetik az éttermek, valamint a kávézók számára a beltéri kiszolgálást, kinyithatnak a klubok, lehet esküvőket és koncerteket szervezni olyan vendégek számára, akik rendelkeznek digitális zöldigazolvánnyal - írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.
máj. 17
14:24
Hidrogénstratégiai megállapodást kötött egymással a Linde és az MVM (Portfolio)
A Linde Gáz Magyarország és az MVM Energetika stratégiai keretmegállapodást írt alá tiszta hidrogén projektek mielőbbi hazai, közös megvalósítása érdekében 2021.május 14-én. Többek között a megállapodás fókuszába tartozik a karbonmentes hidrogén elektrolízissel történő előállítása, a közlekedés zöldebbé tétele, az infrastruktúra fejlesztése, illetv
máj. 17
14:26
Hegyi-Karabah - Pasinján: nő a feszültség az örmény-azeri határon (Portfolio)
Nikol Pasinján ügyvezető örmény kormányfő hétfőn azt állította, hogy nő a feszültség az örmény-azeri határon, egyes szakaszokon agressziót követnek el az azeri katonák, Ilham Aliyev azeri elnök szerint viszont stabil a helyzet.
máj. 17
14:33
600 milliárd forint felett jár a magyar bankholding (KKV Magazin)
A Magyar Bankholding Zrt. tagbankjai, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank élen járnak a mikro-, kis- és középvállalkozások megsegítésében, a program elindulása óta eltelt egy évben összesen 623 milliárd forinttal járultak hozzá a COVID-19 hatásainak mérsékléséhez, ami a teljes NHP Hajrá! kihelyezések közel 30 százalékát jelenti. Egy éve i
máj. 17
14:33
MKT-konferencia: Új(abb) ifjúsági szakképzés és a pályaorientáció (Növekedés)
.
máj. 17
14:36
Diákmunka 2021 - korábban indul idén a diákmunka szezon (ProfitLine)
Idén korábban indul be a diákmunka idény, így a vállalatoknak most kell lépniük ahhoz, hogy kisebb létszámú munkaerőt vagy akár nagyobb tömegeket tudjanak mozgósítani a nyári szabadságolás idejére. A diákmunkások számára a logisztikai, valamint a gyártás szektor is szinte azonnali munkát tud biztosítani. Az éledező vendéglátóipar csak mérsékelten t
máj. 17
14:36
Lecsapott az MNB: ez a vállalat nem adhat többé hitelt, minden engedélyét visszavonták (Pénzcentrum)
Az MNB visszavonta a MikroCredit Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, illetve pénzügyi szolgáltatás közvetítésére vonatkozó engedélyeit és elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását. A MikroCredit saját tőkéje huzamosabb ideje nem érte el a törvényi minimumot, a jegybanknak a tőkehelyzet rendezésére vonatkozó kötelezéseit pedig a társaság
máj. 17
14:39
Zöld kötvények: az orosz beruházási bank és az MNB is beszállt a magyar WC-papírgyártás finanszírozásába (Forbes)
A Vajda Papír komoly kapacitásokkal rendelkezik, részt vettek az MNB kötvényprogramjában, amibe beszálltak az oroszok is. A pénz nagy részét szó szerint WC-papírra, egészen pontosan annak alapanyagára fogják majd költeni.
máj. 17
14:42
Milliárdoktól eshet el Dunaújváros egy titkos terv miatt (Portfolio)
Kiszorulhat a Hankook gumigyár és az SK Innovation iparűzési adóbevételeiből Dunaújváros egy titkos előterjesztés szerint - írja a Telex.
máj. 17
14:45
A túl hosszú munkaidő több százezer ember halálát okozza évente (Forbes)
A hosszú munkaidő miatt bekövetkezett halálozások száma a koronavírus-járvány hatásai és az átalakult munkavégzés miatt csak növekedni fognak.
máj. 17
14:51
Divatos kollekcióval harcol a Samsung az ökológiai sokszínűségéért (MMonline)
Elkészültek Daubner Anna, budapesti divattervező a Samsunggal közös kollekciójának tervei, amelyeken több, hazánkban védett állat is megtalálható. A könnyed, nyárias öltözeteken a művész rajzai lesznek láthatók olyan védett fajokról, mint a vidra, a zöld acsa vagy éppen az apácalúd. Az alkotó célja, hogy a különleges motívumokkal felhívja a figyelm
máj. 17
14:57
Ők ma a legfiatalabb, országokat irányító politikusok (Növekedés)
Az utóbbi években több demokratikus országban viszonylag fiatal politikus került miniszterelnöki pozícióba. Ennek kapcsán átnéztük, kik voltak eddig azok a legfiatalabb politikusok, aki a tényleges végrehajtó hatalom birtokába jutottak egy-egy országban.
máj. 17
15:00
Üzenjünk Pekingnek - konzultációt hirdetett Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina a Fudan Egyetem ügyében (Menedzsment Fórum)
Országos konzultáció kezdődik júniusban arról, hogy akarja-e a magyar lakosság azt, hogy a budapesti Diákváros helyén adófizetői milliárdokból felépüljön a kínai Fudan Egyetem - jelentette be hétfőn Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester. Az akciót az aHang segítségével bonyolítják le.
máj. 17
15:06
Állami támogatás terménytárolók, szárítók és tisztítók építéséhez, korszerűsítéséhez (Adózóna)
Az Agrárminisztérium (AM) 50 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot hirdet terménytárolók, szárítók és tisztítók támogatására – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca mai közleménye szerint. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. augusztus 2-ától lesz lehetőség.
máj. 17
15:06
A családi vállalkozások győztesként kerülhetnek ki a Covid-válságból (ProfitLine)
A kis- és középvállalkozásokat általában a rugalmassággal és az optimizmussal társítják, ennek ellenére igencsak megviselte őket a koronavírus-járvánnyal járó egészségügyi és anyagi bizonytalanság. Ám az olyan családi vállalkozásokra jellemző értékek, mint a generációk közti együttműködés, a közösségi szerepvállalás és a hitelesség a jövőbeli siker
máj. 17
15:09
Jól vizsgáztak a pandémia alatt a magyar IT vezetők (MMonline)
A koronavírus-járvány szélsőséges terhelés alá helyezte a hazai vállalatok informatikai részlegeit, hiszen a home office, a digitális munkavégzés és kapcsolattartás, a szolgáltatások és az ügyfélmenedzsment online térbe költözése miatt az IT-t kiemelten érintette ez az időszak. Szárnyra kapott a digitális transzformáció: a cégek sokkal nagyobb figy
máj. 17
15:12
Őrület a hazai munkahelyeken: van, ahol 1 millió forintot kap, aki azonnal munkába áll (Portfolio)
A quality-to-fill tekintetében komoly problémák vannak. Az én várakozásom az, hogy emelkedni fog a fluktuiáció – vázolta a cégek előtti egyik legnagyobb kihívást a Portfolionak adott interjújában Toldi Gábor. A DTC solution ügyvezető igazgatója szerint meglehetősen csalóka képet fest a hazai munkaerőpiac, válságról szerinte csak részlegesen lehet b
máj. 17
15:12
Két év után újra nagy almatermésre számítanak a lengyelek (Agroinform)
A jó időjárási kilátások Lengyelországban magas almatermést eredményezhetnek az idei szezonban.
máj. 17
15:18
Aki MÁP Plusz helyett devizakötvényt tartott, az sem érzi úgy, hogy rossz döntést hozott (Privátbankár)
A rövid futamidejű kockázatmentes befektetések szinte nem adnak hozamot, így a rövidkötvény-alapok jó alternatívát nyújtanak ma is. A kötvényhozamok tetőzhetnek, a dollár új erőre kaphat, a forint gyengülése pedig a jövőben is megmaradhat. Érdemes lehet ma is devizakötvényeket, részvényeket vásárolni. Interjú.
máj. 17
15:18
Szamóca Szakmai Nap (Agroinform)
A rendkívüli hideg tavaszi időjárás jelentősen befolyásolta a szamóca termesztést is. Ennek ellenére a szamóca termesztés egyre népszerűbb, mivel már tavasszal biztos bevételt nyújt a termelőknek. Sokan gondolkoznak modern, fóliaházas termesztőberendezés megvalósításán is pályázat keretében.
máj. 17
15:30
Megint hozzányúlna a KDNP a magáncsőd-szabályokhoz (Menedzsment Fórum)
Ha a parlament áldását adja Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese minap benyújtott törvénymódosító javaslatára, akkor azok is igényelhetik az úgynevezett adósságrendezési eljárást, akik tartozásállománya nem éri el a vagyonuk értékét, ám az az adósságrendezésbe bevonandó vagyonuk értékének a 80 százalékára rúg. Ez lazább szabály
máj. 17
15:30
Megszületett a döntés: megújul a pesti alsó rakpart (Portfolio)
Megszületett a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti részenek megújításáról szóló közbeszerzési eljárást lezáró döntés. A szerződéskötési moratórium lejártát követően legkorábban 2021. május 26-án lehet megkötni a szerződést. A rakpartok gyalogosbarát megújítását első lépésben a pesti alsó rakpart a Kossuth tér és a Margit híd közö
máj. 17
15:32
Kínai oldalról lefújták a Mount Everestre induló expedíciókat, nehogy a mászók Nepálból vigyék be a koronavírust (Portfolio)
Kínai oldalról lefújták a Mount Everestre induló expedíciókat, mivel a hatóságok attól tartank, hogy a hegymászók behurcolhatják magukkal a nepáli oldalról a koronavírus-fertőzést - adta hírül a kínai média.
máj. 17
15:33
Száz nap múlva elindul a debreceni oltóanyaggyár létesítése - 2022-ben már magyar vakcinát gyártanak (Növekedés)
Száz nap múlva leteszik a nemzeti oltóanyaggyár alapkövét Debrecenben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.
máj. 17
15:36
Hírközlési kerekasztal: jövőálló megoldásokkal kell előkészíteni a 3G utáni világot (ProfitLine)
A 3G mobilhálózatok fölött eljárt az idő, az újabb generációs hálózatok felülmúlják ezt a technológiát a felhasználói élmény, a spektrum- és energiahatékonyság szempontjából is, mégsem lehet attól egyik napról a másikra búcsút venni. Erről szólt az az online kerekasztal-beszélgetés, amelyen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) és a távközl
máj. 17
15:39
Egyre többet fizetünk a sztárokért az interneten (MMonline)
Az elmúlt egy évben Magyarországon is látványosan emelkedett azoknak az ismert embereknek a száma, akik erősítették, vagy éppen megteremtették az internetes jelenlétüket. Az előbbiek közé tartozik Geszti Péter, aki a YouTube-csatornájának fejlesztésével kezdett foglalkozni, utóbbiakhoz pedig Friderikusz Sándor, aki 62 évesen döntött úgy, hogy podca
máj. 17
15:39
Átadták a Kométa új üzemét (Demokrata)
Átadták az olasz családi tulajdonban lévő Kométa 99' Zrt.melléktermék-feldolgozó üzemét Kaposváron.
máj. 17
15:42
Kiszámolták, mennyibe kerülhet a hiteleseknek a kormány kiszivárgott ajándéka (Privátbankár)
Pénteki sajtóhírek szerint újfent meghosszabbodhat Magyarországon a hitelmoratórium. Érdemes lehet ugyanakkor mindenkinek végiggondolni, hogy él-e a felkínált lehetőséggel, egy újabb év törlesztési szünet ugyanis jócskán megemeli majd a teljes visszafizetendő összeget – figyelmeztet elemzésében a Bank360.
máj. 17
15:42
Ez már tényleg sok! 27 fok a sarkkörön túl (Agroinform)
A sokévi átlagnál jóval magasabb, nyárias idő uralkodott Európa északi, északkeleti részén.
máj. 17
15:51
MKT-konferencia: Magyarország 2030-2040: Esélyek és akarat (Növekedés)
.
máj. 17
15:51
Ezzel kiszámolhatod, mekkora a pólód, az órád vagy a cipőd ökológiai lábnyoma (Forbes)
2030 Kalkulátor néven fejlesztett szén-dioxid kalkulátort a svéd tech startup, a Doconomy. Az eszköz abban segít, hogy a tudatos fogyasztók ne csak például az ár, hanem az adott termék ökológiai
máj. 17
15:54
Nyitnak az osztrák vendéglősök (Piac és Profit)
Készen állnak a május 19-ei nyitásra - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár.
máj. 17
15:54
Egymásnak feszült a főváros és a kormány a Fudan Egyetem és a Diákváros ügyében (Portfolio)
Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester sajtótájékoztatót tartott a mai megbeszélésről, melyet Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője szervezett a Fudan Egyetem ügyéről. A főpolgármester többek között elmondta, hogy bízik abban, hogy a kormány betartja a korábbi megállapodásukat és így nem kel
máj. 17
16:00
Szlávik: hamarosan nálunk is megjelenik az indiai variáns, aminek leginkább az oltatlanok lesznek kitéve (Portfolio)
Dr. Szlávik János ma reggel az RTL Klub Reggeli című műsorában beszélt a koronavírus-járványt érintő fontosabb kérdésekről.
máj. 17
16:03
Látványos videóval ünnepel a Vodafone (MMonline)
Május 17. világszerte a Távközlés és Információs Társadalom Világnapja, míg május 18. az Internet Világnapja Magyarországon. A telekommunikációs iparág ezen két jeles napja alkalmából a Vodafone Magyarország a távközlés elképesztően gyorsan változó világtörténelmére és az iparág fontosságára szeretné felhívni a figyelmet egy különleges videóval. Tö
máj. 17
16:06
A Magyar Bankholding tagjai adták az NHP-s hitelek harmadát az elmúlt évben (Portfolio)
A Magyar Bankholding Zrt. tagbankjai a program elindulása óta eltelt egy évben összesen 623 milliárd forintot, a teljes NHP Hajrá-kihelyezések közel 30 százalékát nyújtották – közölte a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank, amelyek így együttesen több mint 21000 ügyletet kötöttek.
máj. 17
16:09
Előírás szerint már nem kötelező (Agrárágazat)
Az országos főállatorvos visszavonta a baromfik zárt tartására vonatkozó határozatát.
máj. 17
16:12
Aki MÁP Plusz helyett devizakötvényt tartott, az sem érzi úgy, hogy rossz döntést hozott (Menedzsment Fórum)
A rövid futamidejű kockázatmentes befektetések szinte nem adnak hozamot, így a rövidkötvény-alapok jó alternatívát nyújtanak ma is. A kötvényhozamok tetőzhetnek, a dollár új erőre kaphat, a forint gyengülése pedig a jövőben is megmaradhat. Érdemes lehet ma is devizakötvényeket, részvényeket vásárolni. Interjú.
máj. 17
16:12
Az osztrák vendéglősök készen állnak a nyitásra (Privátbankár)
Az osztrák vendéglősök és fogadósok készen állnak a május 19-ei nyitásra - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár hétfőn az alsó-ausztria Mauerbach településen Johanna Mikl-Leitner tartományi vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
máj. 17
16:12
Kereskedelmi háború: az EU és az USA elásták a csatabárdot (Portfolio)
Részleges tűzszünetet kötött az Európai Unió és az Egyesült Államok az acél- és alumíniumimportot sújtó amerikai pótvámok ügyében, és tárgyalásokat indított a globális túltermelés kezeléséről, valamint Kína "kereskedelemtorzító" politikájáról.
máj. 17
16:15
Óriási a káosz Indiában: Covid-csalók prédájává válik az ország (Növekedés)
Miközben az indiai egészségügyi rendszer összerogy a koronavírus-járvány terhe alatt, illegális gyógyszerekre, oxigénre, kórházi ágyakra és temetkezési szolgáltatásokra épülő feketepiacok jönnek létre az országban - írja vasárnap helyszíni tudósításában a The New York Times (NYT), amely szerint az illegális kereskedelem emberéleteket sodorhat veszé
máj. 17
16:18
Átadták a Kométa melléktermék-feldolgozó üzemét (Portfolio)
Átadták az olasz családi tulajdonban lévő Kométa 99' Zrt. 1,4 milliárd forintból épült melléktermék-feldolgozó üzemét Kaposváron hétfőn.
máj. 17
16:20
Amerika ad a látszatra: bizonyítékot kér Izraeltől, hogy valóban a Hamászé volt a lebombázott toronyház (Portfolio)
Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere hétfőn közölte: nem kapott Izraeltől semmilyen bizonyítékot a Hamász dzsihadista palesztin szervezet ténykedésére a hét végén lerombolt, több külföldi sajtóirodának is otthont adó épületben.
máj. 17
16:24
Büntetővámok: tűzszünet az EU és az USA között (Adózóna)
Részleges tűzszünetet kötött az Európai Unió és az Egyesült Államok az acél- és alumíniumimportot sújtó amerikai pótvámok ügyében, és tárgyalásokat indított a globális túltermelés kezeléséről, valamint Kína kereskedelemtorzító politikájáról.
máj. 17
16:27
MKT-konferencia: Családbarát pénzügyek (Növekedés)
.

Keresés