2021. május 29. szombat

máj. 29
9:30
Több jut idén gyereknapra (Infostart)
A szülők harmada költ 6000 forintnál is többet ilyenkor.
máj. 29
9:30
Ma is 500 alatt az új fertőzöttek száma: 27 beteg hunyt el, 114-en vannak lélegeztetőgépen (Pénzcentrum)
A beoltottak száma 5 120 109 fő, közülük 3 539 868 fő már a második oltását is megkapta. 1024 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 114-en vannak lélegeztetőgépen.
máj. 29
9:42
Programajánló hétvégére (Agroinform)
Ez a hétvége a gyermekeké! A nemzeti parkok és az állami erdőgazdaságokhoz tartozó ökoturisztikai központok is színes programokkal készültek a hétvégére.
máj. 29
9:51
A Duna House 289 millió forint adózott eredményt ért el az első negyedévben (Növekedés)
Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport 289,4 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el 2021 első negyedévében, ami 9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, árbevétele 3 százalékkal 2,54 milliárd forintra nőtt - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
máj. 29
10:00
Koronavírus: stagnálnak a számok (Menedzsment Fórum)
465 új fertőzött, 27 haláleset.
máj. 29
10:00
Koronavírus: hogyan ünnepelhetjük Magyarországon a gyermeknapot? (Portfolio)
Közzétették a ma reggeli koronavírus statisztikákat, a ma reggeli közlésből az is kiderült, hogy jelenleg Pfizer, Sinopharm, korlátozott mennyiségben még Szputnyik és egyes oltópontokon Moderna oltás is foglalható, és az is, hogy a május 30-i gyermeknapi zenés-táncos rendezvényeken a védettségi igazolvánnyal rendelkező szülők, felnőttek és a velük
máj. 29
10:00
Az exportkereslet megugrása után konszolidálódott a kukorica ára (Agrofórum)
Alapvetően korrekció követte a csütörtöki pozitív napot pénteken. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 1,23 százalékkal, a szójabab pedig 0,6 százalékkal lett olcsóbb. Mindeközben a repce ára 2,8 százalékot szedett magára. Európában sem volt túl jó a hangulat, a malmi búza, a repce és a takarmánybúza ára csökkent, a kukorica pedig drágult.
máj. 29
10:06
Minden idők legnehezebb évét zárta a Budapest Airport Zrt (ProfitLine)
Minden idők legnehezebb évét zárta 2020-ban a Budapest Airport Zrt., de a finanszírozása stabil, likviditása folyamatosan biztosított - közölte a Liszt Ferenc Repülőteret működtető társaság pénteken az MTI-vel.
máj. 29
10:06
Követő stop stratégiák - online előadás hétfő este (Portfolio)
A trendkövető stratégiák esetén általában nem a trend erősségének a felismerése, hanem a kockázatkezelés okozza a legtöbb fejtörést. Ezt általában stop-loss megbízásokkal igyekeznek megoldani, de ezek szintjének meghatározására nem mindig van egységes módszertan vagy stratégia. Előadásunk során megmutatunk néhány olyan stratégiát, amelyik révén a t
máj. 29
10:12
Mikor fertőznek az almafák legjelentősebb kórokozói? Hogyan védekezzünk ellenük? (Agrofórum)
Az almának meglehetősen sok kórokozója és kártevője van, ezért évente akár több növényvédelmi kezeléssel is számolnunk szükséges a gyümölcsök egészségének megóvása érdekében.
máj. 29
10:27
Karikó: Amikor bejön az RNS vakcina, akkor a meccs el van döntve (Forbes)
Karikó Katalin máshogy gondolt a betegségekre és ez vitte az mRNS irányába - de majdnem abbahagyta kutatásait, ami ma a leghatékonyabb koronavírus-vakcinák alapját adja.
máj. 29
10:36
Rekordok a Duna House-nál (Portfolio)
Április elején tette közzé a Duna House az előzetes első negyedéves számait, amelyből kiderült, hogy minden core üzletágában rekordszintű negyedéves volumenekkel kezdte az évet a cég, a 2020. évben elért rekordok után a szezonálisan szokásosan gyenge első negyedév mindenkori rekordokat hozott 2021-ben ingatlan-, és hitelközvetítésben egyaránt: a fr
máj. 29
10:42
Ezért vehető biztosra az MNB kamatemelése (Menedzsment Fórum)
A héten összeült Monetáris Tanács gyakorlatilag megerősítette, amit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke már nyolc nappal korábban kilátásba helyezett: június végén kamatot emelnek. De miért is van szükség erre? Ezt járta körül kollégánk az e heti videónkban.
máj. 29
10:48
A HVG cikkére reagált az OTT-One (Portfolio)
Az OTT-One szerint a HVG „Kinek a kontójára” című, 2021.05.27-én nyomtatott lapszámában megjelent cikke, valamint annak „Kamu számlák, valódi tízmilliárdok, kormánybarát haszonlesők –a lélegeztetőgép-biznisz háttere” című online átvétele az OTT-One megítélése szerint valótlan tényállításokat tartalmaz, amelyeket a társaság a leghatározottabban viss
máj. 29
10:54
Okozhat-e gondot az erősödő forint? (Privátbankár)
Míg néhány hete még attól kellett tartani, hogy történelmi mélypont csúszik a forint az euróval szemben, az utóbbi két hétben sokkal stabilabb lett a magyar fizetőeszköz. Ennek többségében örülhetünk, hiszen az import termékek elvileg így olcsóbbak lesznek. De vajon van-e a magyar gazdaság szempontjából árnyoldala a forint erősödésének?
máj. 29
10:54
Kiderült, mennyire viselte meg a járvány a hazai autógyárakat (Piac és Profit)
A Magyarországon működő autógyárak közül három nagy társaság – az Audi, a Mercedes és az Opel – közzétette 2020-as eredményeit, amelyből kiderült milyen mértékben érintette a vállalatokat a járvány miatti visszaesés. Ahogy az is, megint elviszik-e az autógyárak a megtermelt nyereséget.
máj. 29
10:54
A kulisszák mögött: így zajlik a vállalatoknál a zöld kötvények kibocsátása (Portfolio)
A zöldkötvény-kibocsátási gyakorlatokról volt szó a HuGBC legutóbbi Green Talk beszélgetésén. Jelenleg négy ingatlanfejlesztő és egy termelő vállalat van, akik éltek az MNB által indított Növekedési Kötvényprogram (NKP) "zöld" lehetőségével, közülük ketten részletekbe menően számoltak be arról, hogy milyen feladataik, fenntarthatósági vállalásaik v
máj. 29
10:56
Mit mutatnak a szombati koronavírus-adatok Magyarországon? (Piac és Profit)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 120 109 fő, közülük 3 539 868 fő már a második oltását is megkapta.
máj. 29
11:06
289 millió forint adózott eredményt ért el a Duna House (ProfitLine)
Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport 289,4 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el 2021 első negyedévében, ami 9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, árbevétele 3 százalékkal 2,54 milliárd forintra nőtt - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
máj. 29
11:06
Úk koronavírus-mutánst találtak, a brit és az indiai keveréke (Portfolio)
Vietnami tudósok azonosították a koronavírus egy új változatát, amely a brit és indiai mutáns keveréke - számolt be a járvány terjedésének megelőzéséről és ellenőrzéséről, Pham Minh Chinh kormányfő elnökletével tartott össznemzeti tanácskozáson szombaton a vietnami egészségügyi miniszter.
máj. 29
11:12
Ezért drágább a magyar eper, mint az import (Infostart)
Bajban van, aki meg akarja különböztetni a kettőt, illatra, ízre sem lehet már. Biztosra az megy, aki "Szedd magad" akcióban vagy áruházban vesz.
máj. 29
11:27
Jövő héten tisztán látjuk, mit tett a gazdasággal a Covid (Növekedés)
Jövő héten kiderülnek a részletek az első negyedéves hazai GDP-ről.
máj. 29
11:42
Új koronavírus-mutánst találtak, a brit és az indiai keveréke (Portfolio)
Vietnami tudósok azonosították a koronavírus egy új változatát, amely a brit és indiai mutáns keveréke - számolt be a járvány terjedésének megelőzéséről és ellenőrzéséről, Pham Minh Chinh kormányfő elnökletével tartott össznemzeti tanácskozáson szombaton a vietnami egészségügyi miniszter.
máj. 29
11:51
Európa számos országában még érvényben van a kijárási tilalom (Növekedés)
Magyarországon május 22-én elértük az ötmillió beoltottat, így előbb indulhatott újra az élet és a gazdaság, mint az európai uniós országok többségében. Míg hazánkban már eltörölhettük az éjszakai kijárási tilalmat, addig több más országban továbbra is érvényben van a lakhelyelhagyás időbeli korlátozása - közölte a kormany.hu szombaton
máj. 29
11:54
Több európai országban még érvényben van a kijárási tilalom (Portfolio)
Magyarországon május 22-én elértük az ötmillió beoltottat, így  előbb indulhatott újra az élet és a gazdaság, mint az európai uniós országok többségében. Míg hazánkban már eltörölhettük az éjszakai kijárási tilalmat, addig több más országban továbbra is érvényben van a lakhelyelhagyás időbeli korlátozása - közölte a kormany.hu szombaton
máj. 29
12:06
Bank360: 10 milliós személyi kölcsönt is fel lehet venni a legutóbbi átlagbérrel (ProfitLine)
A KSH reggeli közlése alapján 435 ezer forint volt a bruttó átlagkereset márciusban, amely összegből a Bank360 elemzése alapján akár 10 millió forintos személyi kölcsönt is fel lehet venni.
máj. 29
12:12
Pipacsmezőben pózol a fél ország – Meglepő, de ez nem gyomnövény! – Képek! (Agroinform)
Több gazdálkodót is megkérdeztünk, miképpen tudott egybefüggő pipacsmező kialakulni Mórahalom közelében. A válasz meglepő!
máj. 29
12:18
Koronavírus: megjelent egy új, hibrid mutáció Vietnamban (Menedzsment Fórum)
Egy indiai variánsról van szó, olyan mutációkkal, amik eredetileg a brit variánsnál voltak megfigyelhetők
máj. 29
12:30
Baktérium fertőzött wrapot hív vissza az Aldi (Infostart)
Számla nélkül is visszaveszik.
máj. 29
12:39
110 millió eurós veszteséggel zárta 2020-at a Budapest Airport Zrt., amire bejelentkezett a kormány (Forbes)
A vezetőség a 2019-es rekordév osztalékát is visszaforgatta a válságkezelésbe.
máj. 29
12:51
Csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei (Agrárágazat)
Az agrárium sok területére vonatkozóan rendelkezik ez a jogszabály.
máj. 29
12:51
A Kuhn Aura 100%-ban autonóm megoldás a silótól a vályúig (GépMax)
Az idei Sima Innovation Awards aranyérmese a „Állattenyésztés és megújuló energia” kategóriában a Kuhn Aura autonóm takarmánykeverő-kiosztó
máj. 29
12:54
Kisöpörhetik Dél-Budáról a rozsdaövezetben lévő kisebb raktárakat, ha felpörög a lakásépítés (Piac és Profit)
Más rozsdaövezetekkel ellentétben Buda déli részén többen sokkal kisebb tempót és mennyiségi növekedést látnának szívesen. Óvni akarják a nagy és értékes, Dunához közeli területeket – derül ki sorozatunk következő részéből.
máj. 29
13:24
Magánlaborban juthatunk hozzá a teszthez, ami megmutatja, kialakult-e a T-sejtes immunitás (Portfolio)
Egy magánlabor olyan tesztet fejlesztett ki, amely a vérből képes kimutatni, hogy valakiben kialakult-e az úgynevezett T-sejtes immunitás a koronavírussal szemben.
máj. 29
13:36
Negyven milliárddal több jut az agráriumnak (Privátbankár)
A jövő évi büdzsé mezőgazdaságot érintő pénzeiről beszélt a tárcavezető.
máj. 29
13:42
Magyar fejlesztésű teszt mutatja ki, kialakult-e a T-sejtes immunitás a COVID-oltás után (Pénzcentrum)
Egy szegedi magánlabor olyan tesztet fejlesztett ki, amely a vérből képes kimutatni, hogy valakiben kialakult-e az úgynevezett T-sejtes immunitás a koronavírussal szemben. Magyarországon ez az első magáncég, amelyik ilyen vizsgálatot kínál.
máj. 29
13:57
Nagy István: a gazdák megbecsülését és a vidék megújítását segíti a jövő évi büdzsé (Növekedés)
A gazdák megbecsülését és a vidék megújítását segíti a jövő évi költségvetés - mondta az agrárminiszter szombaton a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.
máj. 29
14:12
Romániában már oltják a 12-15 éveseket: ezt a vakcinát kapják (Pénzcentrum)
Románia megkezdte szombaton a 12-15 éves gyerekek koronavírus elleni oltását, még mielőtt Brüsszel hivatalosan engedélyezte volna ezt.
máj. 29
14:18
Titkolják, melyik indiai mutánst azonosították Magyarországon (Portfolio)
Jelenleg nincs információ arról, hogy mekkora veszélyt jelent az indiai Covid-vírusmutáns felbukkanása idehaza, az operatív törzs ugyanis nem hozott nyilvánosságra ehhez elegendő információt - írja a Népszava.
máj. 29
14:36
Bepörgött az ingatlanpiac, de van pár fontos tudnivaló (Infostart)
A szakértők tapasztalatai alapján a vásárlók alaposan felmérik a kínálatot, és a legjobb vételek pillanatok alatt elkelnek - a nagy sietségben azonban érdemes figyelni néhány dologra.
máj. 29
14:36
Az őrület a tetőfokon, újra szárnyalnak a januári sztárok (Portfolio)
Nagyon úgy néz ki, hogy a reddites kisbefektetők ismét feléledtek a január végi short squeeze után, a legnagyobb sztár most az akkor másodhegedűs, mozilánc-üzemeltető AMC Entertainment lett: csak ezen a héten közel 120 százalékot szárnyalt a jegyzés, a relatíve magas short állomány apropóján a januári eseményhez hasonlóan most is joggal beszélhetün
máj. 29
14:42
Szemezgetés a Balaton-felvidék kincseiből (Agroinform)
.
máj. 29
14:44
951 milliárdot kap 2022-ben a mezőgazdaság- és élelmiszeripar! Ismerd meg a részleteket! (Agroinform)
A gazdák megbecsülését és a vidék megújítását segíti a jövő évi költségvetés – hívta fel a figyelmet Nagy István a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.
máj. 29
14:45
Nagy István: a gazdák megbecsülését és a vidék megújítását segíti a jövő évi büdzsé (Demokrata)
Mintegy 951 milliárd forint áll majd a mezőgazdaság és az élelmiszeripar rendelkezésére.
máj. 29
14:48
Ezt nagyon sokan elrontják! Hogyan permetezzünk jól a kertben? (Agroinform)
Levéltetvek lepik el a kiskertet? Hernyók rágják a buxust? De nem tudod, mivel, mikor és hogyan védekezz ellenük? Segítünk!
máj. 29
14:54
Új honlappal segítenének a munkát kereső turisztikai dolgozóknak (Piac és Profit)
Díjmentes turisztikai állásportált fejlesztett a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány.
máj. 29
15:06
Idén többen költünk a gyereknapra (ProfitLine)
Az idén többet költenek játékra a magyar szülők a gyereknapon - ez derült ki a játékkereskedő cégek MTI-nek küldött adataiból.
máj. 29
15:12
Brutális motorral villant családi autót a Hyundai (Agroinform)
A Hyundai Santa Cruz elsősorban az észak-amerikai piacra készült, de már Ausztráliában is kapható. Hiába van kisebb méretű platója, inkább szabadidős vagy családi autó, nem az a tipikus fapados és acélos, "melós" kisteherautó. Rendelkezik minden kényelmi és high-tech megoldással, amit egy személyautóban elvárunk. A robusztus 2,5 literes turbódízel
máj. 29
15:14
Klímát bekapcsolni, üdítőital a kézben – és mehet a műtrágyaszórás! (Agroinform)
Az Amazone függesztett műtrágyaszóró berendezései közül, a ZA-M 02 és ZA-X 03 típusok immáron működtethetők az EasySet 2 fülkébe szerelhető terminálról is. Az elektronikus vezérlőegység folyamatos, a haladási sebességtől független működést, könnyed kezelhetőséget és egyszerű beállításokat nyújt.
máj. 29
15:15
761 millió dollárt fizetett egy híres videóért, ami igazából mindenkié (FinTechRadar)
Elkelt a "Charlie bit my finger", de továbbra is fent lesz a YouTube-on.

Keresés