2021. május 7. péntek

máj. 7
9:24
Ismét támogatják az elektromos gépjárművek vásárlását (MMonline)
Hamarosan újabb pályázatot hirdetnek az elektromos gépjárművek vásárlásának támogatására a magánszemélyek és a cégek számára is – jelentette be Schanda Tamás. Tavaly májusban írták ki a megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár (robogó) beszerzésének támogatására szolgáló pályázatot. Ennek sikerességét mutatja, hogy másfél nap a
máj. 7
9:26
Egy 25 milliárd dolláros dogecoin bálna úszkálhat valahol – a Robinhood tagadja, hogy ő lenne (Portfolio)
Hónapok óta tart a spekuláció, hogy ki, vagy mi lehet az a gigantikus dogecoin bálna, akinél a coinok közel egyharmada található, ami jelenleg több mint 25 milliárd dollárt érhet. Az egyik ilyen teória szerint az amerikai retail brókercég, a Robinhood lehet a szóban forgó befektető, ám tegnap a cég eloszlatta az ezzel kapcsolatos kérdéseket.
máj. 7
9:30
Pattannak a tőzsdék, erős a magyar piac (Portfolio)
Bár vegyesen indult a kereskedés tegnap az amerikai tőzsdéken, a nap végére pluszban zárt mindhárom vezető index. Ázsiában a Wall Street-i ralit követően szintén jó volt a hangulat, és az európai tőzsdék is emelkednek a nyitás után, a német tőzsde kiemelkedően jól teljesít. Izgalmasnak ígérkezik a mai nap a magyar tőzsdén, hiszen hajnalban tette kö
máj. 7
9:30
Koronavírus: ma éjfélig maradt idejük regisztrálni a fiataloknak, így kaphatnak Pfizert (Pénzcentrum)
1541 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 789 188 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 106 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 403 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 553 836 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 206 949 főre csökkent. 3855 koronavírusos beteg
máj. 7
9:36
Erősödéssel zártak az ázsiai tőzsdék (ProfitLine)
Erősödéssel fejezték be a napot a már bezárt ázsiai tőzsdék, és jórészt pluszt jeleztek a még nyitva tartó piacok is a térségben.
máj. 7
9:36
KSH: egymilliárd euró felett volt a márciusi exporttöbblet (Növekedés)
Márciusban az export euróban számított értéke 22,3 százalékkal, az importé 15,3 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 685 millió euróval javult, 1,013 milliárd eurót tett ki - közölte pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 7
9:39
Szerzői jog, védjegyek, földrajzi árujelzők: változott a szabályozás (Adózóna)
A 2021. május 6-án kihirdetett, 2021. évi 81. számú Magyar Közlönyben több, szerzői joggal, védjegyekkel, földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos jogszabálymódosítás is megjelent.
máj. 7
9:42
Még sosem csökkent ekkorát egy nap alatt az aktív fertőzöttek száma, de még mindig sok az áldozat (Menedzsment Fórum)
Továbbra is 100 fölött van a napi áldozatok száma, 1500 fölött az új fertőzötteké, de nagyon sok embert gyógyultnak nyilvánítottak.
máj. 7
9:42
Példátlan méretű EU-s átutalásra készül idén a magyar kormány (Portfolio)
Arról kell gondoskodnia a 2014-2020-as uniós programok lebonyolításáért felelős magyar hatóságoknak, hogy idén mindenképpen megérkezzen Brüsszelből 2644 milliárd forintnyi átutalás –derül ki a Magyar Közlöny egyik friss kormányhatározatából. Ez brutális összeg, sőt példátlanul magas a 7 éves uniós ciklus történetében, de egyúttal semmi meglepő ninc
máj. 7
9:42
Veszélyben az alma és a körte – berobban a varasodás! (Agroinform)
Növényvédelmi felhívás a meggy és kajszi moníliás fertőzéséről, illetve az almatermésűek sziromhullás utáni védelméről.
máj. 7
9:42
Csúcsot döntött a telefonálás és a netezés (Azenpenzem)
A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió gigabyte-ot (GB), miközben egy évvel korábban még a 100 millió gigabyte-ot sem érte el – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentéséből.
máj. 7
9:42
NMHH: a legtöbb hanghívás és az adatforgalom zöme is 4G-n zajlik (Növekedés)
A negyedik generációs mobil szolgáltatás, azaz a 4G szerepe folyamatosan nő a hangforgalomban, 2020 végére már a hívásforgalom közel fele - 47 százaléka - zajlott ilyen hálózaton, míg 2019 végén ez az arány csak 25 százalék volt - derül ki a mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások (Machine-to-Machine) főbb mutatóinak alakulásá
máj. 7
9:44
Vártnál jelentősebben nőtt az ipari termelés Németországban márciusban (Növekedés)
Márciusban a vártnál jobban nőtt az ipari termelés Németországban az előző hónaphoz mérve, miután az előző két hónapban csökkenést jegyeztek fel.
máj. 7
9:48
Nagyot esett az aktív fertőzöttek száma, de ebben a tempóban sokára lesz még lagzi (Privátbankár)
Az aktív fertőzöttek száma rekordtempóban esett, de továbbra is 100 fölött van a napi áldozatok száma - az oltások száma heti csúcson, de csak lassan araszolgatunk a boldogító 5 millióhoz.
máj. 7
9:48
Koronavírus - Szerbiában kinyithattak a vendéglátóhelyek belső helyiségei (Növekedés)
Szerbiában péntektől kinyithattak a vendéglátóhelyek belső helyiségei - közölte a szerb közszolgálati televízió (RTS).
máj. 7
9:48
Sáros környezetben sem akad el (Agrárágazat)
Mozgásba hozza és tartja a forgó öntözőrendszert.
máj. 7
9:54
Csak ez kellene ahhoz, hogy innovatív kezelésekhez férjünk hozzá (Portfolio)
A nettó gyógyszerkiadások 2022. évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő 2 százalékos bővüléséhez képest nagyobb mértékű emelésre lenne szükség ahhoz, hogy a magyar betegek minél gyorsabban hozzáférhessenek az új fejlesztésű, innovatív gyógyszerekhez - állítja az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete.
máj. 7
9:54
Új vezérigazgatóval folytatja a Rába (MMonline)
Hetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának elnökét nevezték ki a győri székhelyű járműgyártói vállalat vezérigazgatójának május 8-i hatállyal. Az új cégvezető feladata a Rába csoport működési hatékonyságának és eredményességének növelése lesz, gyártástechnológiai fejlesztések és beruházások, termelési, földrajzi optimalizálások
máj. 7
9:54
Az MKT idén is várja az egyszázalékos felajánlásokat! (Növekedés)
.
máj. 7
9:56
Hatalmas nyomás nehezedik a Telenorra a puccsal sújtott országban - Már a kivonulás is szóba került (Portfolio)
A februári puccs óta egyre nehezebb helyzetben találják magukat a külföldi távközlési szolgáltatók, köztük a norvég állami tulajdonban lévő Telenor is – írja a Reuters.
máj. 7
9:58
Csúcsot döntve telefonáltak és interneteztek a magyarok a járvány második hulláma alatt (Portfolio)
A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió GByte-ot, miközben egy évvel korábban még a 100 millió GByte-ot sem érte el – derül ki a mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások főbb mutatóinak alakulását tartalmazó legfrissebb mobilpiaci jelentésből, amelyet tegnap tett közzé a Nemzeti Média- és H
máj. 7
10:06
Agyonadóztatott magyar bérek vagy adó-Kánaán? Az adóék rejtelmei (Privátbankár)
Megjelent az OECD friss adóék-statisztikája, amit politikai kommunikáció szintjén mindenki úgy tud értelmezni, ahogy csak szeretné. Mindenesetre tanulságos ezeket a statisztikákat tanulmányozni, mert jól mutatják a magyar adórendszer élőmunkát terhelő közterheinek problémáit. László Csaba címzetes egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter cik
máj. 7
10:06
Pluszban kezdik a pénteket az európai tőzsdék (ProfitLine)
Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
máj. 7
10:06
Elektronikus ingatlan-nyilvántartás: kormánybiztost neveztek ki a jogi szabályozáshoz (Portfolio)
A kormány két évre kormánybiztost nevezett ki három fontos állami projekt felügyeletére, melyek „a gazdasági versenyképesség jogi feltételrendszerét erősítik” – derül ki az éjjel megjelent közlönyből. A kinevezésből az is egyértelművé vált, a kormány már dolgozik az elektronikus ingatlan-nyilvántartás jogi szabályozásán.
máj. 7
10:08
Kásler: csütörtökön újraindulnak az elektív egészségügyi beavatkozások (Portfolio)
Május 13-ától újraindulnak az elektív beavatkozások és a rehabilitációs ellátások, amelyek az egészségügyi szolgáltatónál előre egyeztetett időpontokban, a már bevált egészségvédelmi óvintézkedések betartásával történhetnek - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a Facebook-oldalán.
máj. 7
10:12
Fokozódó, extrém szélsebességű viharok alakulnak ki Magyarországon (Portfolio)
Fokozódó, extrém szélsebességű viharokat és ezzel együtt növekvő viharkárokat hoz a klímaváltozás Magyarországon - állapította meg Péliné Németh Csilla meteorológus pénteken a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően oldalon közzétett cikkében.
máj. 7
10:12
Kutatók most tényleg a jég hátán próbálnak paradicsomot termelni (Agroinform)
Nem lehetetlen küldetés az Antarktiszon paradicsomot, paprikát, salátát, retket és fűszernövényeket termelni. Talán menni fog a Marson is.
máj. 7
10:12
Nyelvvizsgával még lehet javítani a felvételi pontszámokon (Márkamonitor)
Elstartoltak az idegennyelvi érettségik is, ezzel párhuzamosan pedig megindult az utolsó pillanatokban még bezsebelhető többletpontok gyűjtése a felvételizők részéről. Még akár június közepén is nyelvvizsgázhatnak a diákok úgy, hogy az többletpontot érjen a felvételin.   Sokan nem jelentkeznek nyelvvizsgára, ehelyett az emelt szintű nyelvi érettség
máj. 7
10:14
Ma indul a balatoni kempingszezon (Portfolio)
Ma elindul a kempingszezon az Opus Global érdekeltségi körében tartozó Balatontouristnál, több mint kétezer kempinghellyel, üdülőházakkal, mobilházakkal, bérelhető lakókocsikkal és berendezett sátrakkal várja a kempingezőket a vállalat a Balaton környékén.
máj. 7
10:18
Nagy meglepetés a Moltól, rávetették magukat a befektetők a részvényre (Portfolio)
Közzétette első negyedéves számait ma a Mol, a befektetők pedig kedvezően fogadták a gyorsjelentést, hiszen nem sokkal a nyitás után kilőtt a részvény árfolyama.
máj. 7
10:18
A klímaváltozás a Föld pólusait is megkavarta (NRGreport)
Az emberi tevékenységből eredő klímaváltozás is az oka annak, hogy mozognak a Föld mágneses pólusai – derült ki egy friss tanulmányból.
máj. 7
10:18
Egyetlen pályázó a rádiós frekvenciára Szolnokon és Veszprémben is (MMonline)
Szolnokon és Veszprémben is nyilvántartásba vette a Médiatanács az egyedüli pályázó Karc FM-et, a testület pedig döntött két másik vidéki városban a frekvencia pályázatok felhívásainak tervezeteiről. A Médiatanács engedélyezte, hogy a Radio Plus Kft. Budapest 89,5 MHz médiaszolgáltatási jogosultsága május 5-étől hálózatba kapcsolódjon számos vidéki
máj. 7
10:18
Szólt a Tesla profitgyárosa: elzárja a csapot. Mi lesz most Musk e-autó-bizniszével? (Forbes)
A profit több mint felét a Stellantis kreditvásárlása hozta. Na, ezt törlik most.
máj. 7
10:24
Mi lehet az oka, hogy a magyar tőzsde alulteljesít, a román pedig annyira felül? (Menedzsment Fórum)
Az Accorde Első Román Részvényalap és a mögöttes tőzsde szépen túlteljesítette a régió többi részvénypiacát. Miért lehet ez? Miért maradnak meg a cégek jobban az egyik tőzsdén, mint a másikon? Mitől mehet még tovább a szomszéd részvényindexe? Mi most az egymillió dolláros kérdés a román piacon? Interjú.
máj. 7
10:24
Javul a járványhelyzet: mit mutatnak a mai koronavírus-adatok? (Piac és Profit)
Továbbra is 100 fölött van a napi áldozatok száma, 1500 fölött az új fertőzötteké, de nagyon sok embert gyógyultnak nyilvánítottak.
máj. 7
10:24
Torz növekedésű, nehezen bevirágzó repcenövények? Ez is lehet az oka! (Agrofórum)
Azt tapasztaljuk, hogy a repcetáblánk egyes részein a növények torz növekedésűek (1. kép), nem, vagy csak nehezen mennek magszárba, alig „akarnak” bevirágozni (2.-3. kép)? Ennek több oka is lehet, de a háttérben rovarkártétel is állhat! Amennyiben ilyen tüneteket foltszerűen, netán táblaszélről benyúlóan találunk, gondoljunk vissza az őszre, nem ta
máj. 7
10:30
Üzent az operatív törzs a fiataloknak: ma lejár a regisztrációs határidő a jövő heti Pfizer-oltásokra (Portfolio)
Ma éjfélig regisztrálhatnak a 16-18 évesek a Pfizer vakcinájára a jövő heti oltáshoz.
máj. 7
10:32
Bencsik: gazdasági szempontból nem látjuk okát, hogy ne érjen véget júniusban a moratórium (Portfolio)
Ma hajnalban tette közzé idei első negyedéves gyorsjelentését az OTP, a ma reggeli sajtótájékoztatón Bencsik László, a bankcsoport vezérigazgató-helyettese értékelte a trendeket.
máj. 7
10:36
Német írásbelivel folytatódik az érettségi (ProfitLine)
Ma reggel a német nyelvi írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák.
máj. 7
10:39
Újraindulnak egyes egészségügyi beavatkozások és a rehabilitációs ellátások (Adózóna)
Május 13-ától újraindulnak az elektív beavatkozások és a rehabilitációs ellátások, amelyek az egészségügyi szolgáltatónál előre egyeztetett időpontokban, a már bevált egészségvédelmi óvintézkedések betartásával történhetnek – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a Facebook-oldalán.
máj. 7
10:42
Magyarország lazít a szabályokon - Megszólal az operatív törzs (Portfolio)
Az operatív törzs 11:15-kor tájékoztat a friss járványhelyzetről. Az eseményről élőben tudósítunk.
máj. 7
10:42
Magyar Lízingszövetség: A járvány ellenére jól kezdte az évet a piac (Márkamonitor)
Stabil eredménnyel zárta az év első negyedét a magyar lízingpiac a koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzet ellenére – közölte a Magyar Lízingszövetség. Az új lízingszerződések száma meghaladta a 20 ezret, ami lényegében stagnálást jelent az egy évvel korábbi szinthez képest, de közel 14 százalékos csökkenésnek felel meg 2019 azonos időszakáh
máj. 7
10:48
Gyengélkedik az OTP a boxmeccs után, a Mol viszont tovább szárnyal (Portfolio)
Bár vegyesen indult a kereskedés tegnap az amerikai tőzsdéken, a nap végére pluszban zárt mindhárom vezető index. Ázsiában a Wall Street-i ralit követően szintén jó volt a hangulat, és az európai tőzsdék is emelkednek a nyitás után, a német tőzsde kiemelkedően jól teljesít. Izgalmasnak ígérkezik a mai nap a magyar tőzsdén, hiszen hajnalban tette kö
máj. 7
10:48
Dokumentumfilmmel segít a fiataloknak az MTV (MMonline)
Különleges dokumentumfilmmel hívja fel a figyelmet a tinédzserek járványhelyzet okozta súlyos mentális gondjaira az MTV. A zenecsatornán itthon május 8-án látható Each and Every Day című dokumentumfilmben olyan fiatalok szólalnak meg, akik bár lelkileg mélypontra kerültek, de segítséget kértek, és így képesek voltak kimászni a gödörből. Az egész v
máj. 7
10:48
Légrugós lengéscsillapítással (GépMax)
változat ötvözi az évtizedek óta gyártott pótkocsi-csúcsmodell összes előnyét a szokásos légrugós tengelylengés-csillapítással.
máj. 7
10:50
Munkába állt a K&H; Bank új vezérigazgatója (Portfolio)
Guy Libot-t, a KBC Csoport korábbi pénzügyi szenior ügyvezető igazgatóját nevezték ki a K&H Csoport élére. Guy Libot hosszú és széleskörű nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a pénzügyi szektorban, melynek során négy évig dolgozott már a K&H-nál is korábban. A K&H Csoport korábbi vezérigazgatóját, David Moucheront a KBC Bank Belgium vezérigazgatój
máj. 7
10:54
Óriási ugrás a külkereskedelemben – rekord dőlt (Piac és Profit)
Közzétette a külkereskedelmi adatok márciusra vonatkozó részét a KSH.
máj. 7
11:00
Már tárgyal az újabb külföldi bankvásárlásokról az OTP (Menedzsment Fórum)
Töretlen lelkesedéssel dolgozunk a különböző akvizíciókon és tárgyalások folynak az eladókkal – jelentette ki Bencsik László, a legnagyobb hazai hitelintézet vezérigazgató-helyettese az OTP első negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. Három hónappal korábban a bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor osztotta meg a sajtó képviselőivel,
máj. 7
11:06
Az OTP-nél nem tartják indokoltnak a hitelmoratórium meghosszabbítását (Privátbankár)
Magyarországon ugyanis a legmagasabb az oltottsági arány Európában, ennek köszönhetően nálunk indulhat be legelőször a dinamikus gazdasági növekedés – jelentette ki Bencsik László, a legnagyobb hazai hitelintézet vezérigazgató-helyettese az OTP első negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. A bank egyébként éves szinten 5 százalékos GDP-n
máj. 7
11:12
Az 5G kutatására kötött együttműködési megállapodást a Magyar Telekom Csoport és a győri Széchenyi István Egyetem (Márkamonitor)
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország és a győri Széchenyi István Egyetem az 5G hálózatok és az 5G alapú szolgáltatások fejlesztésének elősegítése, valamint műszakiszakember-utánpótlás biztosításának céljából. A megállapodás értelmében a felek a jövőben közös kutatás-fejlesztési és innovációs projekteket ala

Keresés