A major depresszió százezrek életét keseríti meg Magyarországon is. Egy most megjelent összegző tanulmányból pedig azt is megtudhatjuk, hogy többe kerül a gazdaságnak, mint a magas vérnyomás, az asztma, a csontritkulás és a rheumatoid arthritisz miatti kiadások összesen.
A Pedagógusok Szakszervezte (PSZ) felszólítja a parlamenti választáson induló pártokat: tegyenek versenyképes ajánlatot az oktatásban dolgozók bérének emelésére.
Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter látogatást tett az Audi Hungariánál, amelynek keretében az igazgatóság elnökével áttekintették a vállalat innovációs stratégiáját és megtekintette a magyar operáció új elektromotor-generációja gyártására épülő termelőberendezéseit.
A RTL Klub Cápák között üzleti showműsor két rátermett vállalkozónője egyéves Ford haszonjármű használattal kapott lehetőséget az üzlete fejlesztéséhez. Idén tavasszal a Ford Magyarország is támogatta az RTL Klub a Cápák Között üzleti showműsorának harmadik évadát. „A showműsor kínálta egyedülálló lehetőséggel élve a Ford Magyarország örömmel támog
A fő cél a gazdaság újraindítása, ezért a vállalkozásokat támogató programok bővítésére tett javaslatot a Pénzügyminisztérium (PM): a beruházási és fejlesztési célú finanszírozások erősítésére nyújtott be törvényjavaslatot a tárca – közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Fejfájásról, torokfájásról és orrfolyásról számolnak be leggyakrabban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) delta variánsával fertőzöttek - írta a BBC hírportálja.
Újabb, részletes elemzéssel jelentkezett a 4iG részvényeit már korábban is követő Edison Research, az elemzőház átdolgozta a modelljét, és már számolnak korábban bejelentett akvizíciók hatásaival, aminek köszönhetően megemelték a magyar vállalat bevételére és eredményére vonatkozó előrejelzésüket, és a 4iG részvényeire vetített nettó jelenérték-vár
A fő cél a gazdaság újraindítása, ezért a vállalkozásokat támogató programok bővítésére tett javaslatot a Pénzügyminisztérium (PM): a beruházási és fejlesztési célú finanszírozások erősítésére nyújtott be törvényjavaslatot a tárca - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel.
A hétvégi nyolc alsó-ausztriai eset után Bécsben további 22 fertőzöttnél mutatták ki a koronavírus delta nevű variánsát, melyet a világ eddigaz egyik indiai variánsként ismert - közölte hétfőn az osztrák oe24 hírcsatorna.
Tavaly májusában a kormány meghirdette a rozsdaövezetek fejlesztésére irányuló akciótervet, amely a leromlott állapotú, felhagyott és szennyezett ipari területek helyreállítását, kármentesítését és fejlesztését célozta meg. Az akcióterv sokáig nem jutott egyről a kettőre, mígnem idén márciusban a kormány be nem jelentette, hogy külön "rozsdabizotts
A Sophos összegyűjtötte a 10 leggyakoribb tévedést. Érdemes megfogadni a szakértő tanácsait! Tévedés #1: “Nem mi vagyunk a célpont; túl kicsit vagyunk / vagy nincs a támadók számára értékes erőforrásunk, adatunk.” Sophos kiberbiztonsági szakértő: Ez nem így van: ha számítási kapacitás áll rendelkezésedre és digitális jelenléttel bírsz, akkor te is
Márciusban a magyar ipar volumene soha nem látott szintre ugrott, áprilisban viszont csökkent a termelés. Ugyanakkor az egy évvel korábbi alacsony bázishoz képest így is óriási növekedést láthattunk.
A pénzügyminiszter jó fél éve úgy vélte, több tízmilliárd forinttal csökkenhet a készpénzhasználat azáltal, hogy 2021. január 1-jétől 50-60 ezerrel nőtt az elektronikus fizetést elfogadó helyek száma. Bár Varga Mihály nem jelölt meg időtávot, öt hónap alatt nemhogy csökkent, hanem 111 milliárddal még tovább is nőtt a készpénzállomány.
Vasárnap véget ért a G7-csoport országainak csúcstalálkozója. A résztvevő országok közötti egyeztetések során számos téma naprendre került, többek közt a klímavédelem, a Kínával ápolt viszony, a járványkezelés, illetve gazdasági és kereskedelmi kérdések kapcsán. Bár a nagyhatalmak több látványos ígéretet tettek, többen keveslik vagy éppen megkésett
Romániában 16 százalékkal haladta meg az idei első negyedévben az átlagnyugdíj értéke a tavalyi első negyedévit - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
A pénzügyi szolgáltató szektor bizonyos szerkezeti sajátosságok miatt az új belépőkkel szemben a már piacon lévő vállalatoknak kedvez: a magas működési költségek, a viszonylag alacsony profitráták, a bonyolult törvényi szabályozás, és a bizalom nagy szerepe mind megnehezíti a kihívók helyzetét, mivel egyfajta természetes versenykorlátozó tényezőkén
A Novavax biotechnológiai vállalat vakcinája 90,4 százalékos hatékonyságú a fázis 3 tesztek alapján, a vizsgálatot 30 ezer alany körében végezték el. Hamarosan benyújthatják az engedélykérelmet az FDA-hoz a vállalatnál, a hír hallatán komoly raliba kapcsolt az elmúlt bő egy évben eddig is remekül teljesítő részvény.
Több mint háromszáz településen védekeznek a héten szúnyogok ellen - tájékoztatta a szúnyogirtási program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Európának tudnia kell, hogy számíthat az Egyesült Államokra, a NATO rendkívül fontos a szövetségesek érdekeinek szempontjából - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök Brüsszelben hétfőn.
A Lordstown Motors részvényei nagyot estek a hétfői kereskedésben, miután Steve Burns vezérigazgató és Julio Rodriguez pénzügyi igazgató lemondott egy belső vizsgálat eredményeit követően, amelyet a Hindenburg Research nevű shortos cég májusi állításai indikáltak. A Hindenburg azt állította, hogy a cég által nyilvánosságra hozott megrendelések való
Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolás esetén júliusban alkalmazható üzemanyagárakat.
Hetente ismételgeti Palkovics László miniszter, hogy a kormány vissza akarja szerezni a Budapest Airporttól a ferihegyi repülőtér üzemeltetési jogát. A legutóbbi megnyilvánulása már fenyegető hangnemű volt. Megnéztük, van-e muníció arra, hogy "rábeszélje" a külföldi vállalatot a kivonulásra.
Jack Dorsey, a Twitter közösségi médiahálózat és a Square pénzügyi szolgáltató vállalat társalapítója megerősítette, hogy integrálni fogja a Bitcoin Lightning Network-öt legalább az egyik vállalkozásába. Egy Twitter felhasználó, “deyonté” kérdésére 2021. június 11-én válaszolt Dorsey, aki azt kérte, hogy integrálják…
Nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a tanulószerződés alapján kifizetett díj után, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldalán közzé tett tájékoztatóban.
Együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a bécsi székhelyű Energiaközösség (Energy Community) a nyugat-balkáni zöldgazdasági átmenetet támogató tudásközpont létrehozásáról, amely a tárca irányításával működő Nyugat-balkáni zöld központ Nonprofit Kft. szervezeti egysége lesz - jelentette be Steiner Atti
Kutatások alapján a kiképzett ebek akár száz százalékos pontossággal is megérzik a vírus szagát, de ahhoz, hogy világszerte dolgozhassanak többre van szükség.
A műanyag mindenütt körülvesz minket, rengeteg formában, színben, méretben és funkcióval. A sokféleséghez különböző technológiák kapcsolódnak, amelyeket legalább nagyjából érdemes ismerni, ha műanyag terméket keresünk vagy gyártatni szeretnénk. Ebben a cikkben erről lesz szó.
Már csak pár nap és elindul az V. Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, amely többek között számos olyan programot kínál, ahol a művészekkel, kurátorokkal lesz lehetőség találkozni és tárlatvezetéseken részt venni Budapest több kortárs galériájában és műteremházában. Az alábbiakban szeretnénk az érdeklődők figyelmébe ajánlani néhány ilyen eseményt.
Az elektronikus fizetés és az online számlázás nem csak a pénzügyi szolgáltatásokat teszi könnyebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá, de a gazdaság kifehérítését is nagyban segíti. Többéves távlatban a nem könyvelt bevételek feltételezett aránya 5-6 százalékponttal 14-15 százalékra csökkent - derült ki a K&H kkv-k körében végezett felméréséből.
Kihalóban vannak a 30-40 évvel ezelőtt az üdülési piacon meghatározó szerepet játszott hétvégi házak, nyaralók. Helyüket az apartmanházak és az állandó tartózkodásra átalakított épületek vették át - mondta munkatársunk, Mester Nándor a Trend Fm hétfői adásában.
Megjelent az "Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése" című pályázati felhívás: minimum 100 millió, maximum 5 milliárd forint vissza nem térítendő pályázati támogatás. A tervezetthez képest viszont hamarabb zárul az első szakasz!
Hamarosan felváltja a MOSS-rendszert a még több lehetőséget tartalmazó OSS-rendszer, amelybe a MOSS-adózók június 15-éig frissíthetik regisztrációjukat. Új kérelem benyújtásával bármikor be lehet jelentkezni az OSS-be, amely azoknak a vállalkozásoknak egyszerűsíti az ügyintézést, amelyek az Unión belül nem adóalanyoknak értékesítenek árucikkeket va
A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem–szerzés elősegítésére a 2013–2020-es években indított ,,Nyári diákmunka" program tapasztalatait felhasználva a 2021. évben ismét meghirdetésre került a program, amelynek összköltsége 3 milliárd forint. A támogatás célcsoportjába a 16–25 év közötti nappali tagozaton t
A Magyar Nemzeti Bank az inflációs kockázatok erősödése miatt határozott kamatemelési politikát indít el - ez a kép rajzolódhatott ki az elmúlt hetek jegybanki megszólalásaiból. A mai friss információk alapján azonban egyre kevésbé világos, hogy pontosan mire is számítsunk a monetáris tanács jövő heti ülésén. Frissítés: cikkünk megjelenése után Pl
Rekordnagyságú, 71 millió euró (mintegy 24,9 milliárd forint) értékű működőtőke-befektetés érkezett tavaly Kínából Montenegróba, az Adria-parti állam azonban korábban jelentős nagyságú hitelt kapott a távol-keleti országtól, és egyelőre nem tudni, hogyan kerülhetne ki az adósságcsapdából.
Rekordnagyságú, 71 millió euró (mintegy 24,9 milliárd forint) értékű működőtőke-befektetés érkezett tavaly Kínából Montenegróba, az Adria-parti állam azonban korábban jelentős nagyságú hitelt kapott a távol-keleti országtól, és egyelőre nem tudni, hogyan kerülhetne ki az adósságcsapdából.