2021. június 22. kedd

jún. 22
15:51
Matolcsy: kamatemelési ciklus kezdődött Magyarországon, havonta dönthetünk (Portfolio)
Délután háromkor online sajtótájékoztatót tartott az MNB vezetése, Matolcsy György elnök és az alelnökök. Az esemény apropója, hogy a Monetáris Tanács közel tíz év után először emelte meg az alapkamatot. A tájékoztatón a jegybank vezetése egyértelműen kamatemelési ciklus mellett tette le a garast, mely akár havonta is szigorításokat hozhat.
jún. 22
15:57
Jelentős pénzromlással számol idén még az MNB is (Privátbankár)
Ahogy arról lapunk is beszámolt, az MNB Monetáris Tanácsa hosszú idő után 30 bázispontos kamatemelésről döntött. Mint kiderült, a jegybank szerint az idei évben végig a jegybanki toleranciasáv fölött alakul az infláció, így részben erre reagálva döntöttek a kamatemelés mellett.
jún. 22
15:57
Idén is megszerezhető a diploma nyelvvizsga nélkül? (Adózóna)
Ifjúsági szervezetek javaslatai alapján a „nyelvvizsga-amnesztia” meghosszabbítását javasolja a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs a kormánynak – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden Budapesten, a törzs ülése után.
jún. 22
15:57
Emelte az inflációs várakozását az MNB: 3,9-ről 4,1 százalékra nőtt a várható drágulás üteme (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megemelte az idei inflációs várakozását 4,1 százalékra, GDP-előrejelzését pedig 6,2 százalékra emelte legfrissebb inflációs jelentésének kedden közölt fő számai szerint.
jún. 22
15:57
Fenntarthatósági Tudásközpont alakult Boros Anita vezetésével (Portfolio)
Greenology Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközpont alakult a győri Széchenyi István Egyetemen, melynek hétfői megnyitóján az iLex együttműködési megállapodást kötött Prof Dt Boros Anitával, a Tudásközpont vezetőjével, a Zöld Építésgazdasági Innovációs Piactér létrehozására - szerepel az iLex LinkedIn bejegyzésében.
jún. 22
16:00
Jelentős források és megújult szolgáltatások a vállalkozásfejlesztésben (Növekedés)
A kormány a járvány utáni újrainduláshoz 587 milliárd forint vállalkozásfejlesztési forrást, 2000 milliárd forint államilag támogatott kedvezményes hitelt és tőkét biztosít a cégek számára, valamint megújította a vállalkozásfejlesztés eszköztárát is – mondta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a Vállalkozásfejle
jún. 22
16:03
Matolcsy Györgyék szerint csak jövőre szelídül az infláció (Menedzsment Fórum)
Ahogy arról lapunk is beszámolt, az MNB Monetáris Tanácsa hosszú idő után 30 bázispontos kamatemelésről döntött. Mint kiderült, a jegybank szerint az idei évben végig a jegybanki toleranciasáv fölött alakul az infláció, így részben erre reagálva döntöttek a kamatemelés mellett.
jún. 22
16:09
Így reagált a forintárfolyam az MNB bejelentéseire (Infostart)
353 forint körül mozog az árfolyam az euróhoz képest.
jún. 22
16:09
Megszűnik a 22 euró alatti áruk áfamentessége július 1-jétől (ProfitLine)
A jelenlegi szabályozás szerint az Európai Unión kívülről érkező áruk 22 eurós összeghatárig vám- és áfamentesek, míg a 22 és 150 euró közöttiek vámmentesek, de áfát kell fizetni utánuk. Július 1-jétől azonban megváltozik a szabályozás, az e-kereskedelemben az elmúlt években lezajlott fejlődés következményeként – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi
jún. 22
16:12
Ha az autó távirányító javítás az egyetlen megoldás (Tiszta Jövő)
Az autó távirányító javítás napjainkban egy olyan szolgáltatássá vált, amit egyre többen vesznek igénybe. Miért van ez így? A továbbiakban ezt vizsgáljuk meg.
jún. 22
16:12
Mi történik Elon Musk 7 milliárd dolláros németországi gigaüzemével? (Forbes)
Az eredeti tervek szerint július elsején a Berlin melletti Grünheidében ünnepelték volna a Tesla első európai autógyárának átadását, de nemhogy egy hét múlva, hanem valószínűleg még idén sem lesz kész
jún. 22
16:21
Összeomlás a kriptopiacokon - zuhan minden, a bitcoin a nagy vesztes (ProfitLine)
Ma újabb komoly eladói nyomás söpör végig a világ kriptopénzeiben, nem ritka a 20-30%-os napi szintű veszteség sem. A bitcoin is komoly mélyrepülésben, úgy látszik a spekulánsok ráébredtek, hogy véget ért a semmiből jött nyerészkedések kora. Most jöhet a veszteségek számlálása és a siránkozás. No és persze a felelősök megtalalása: ki is volt aki ki
jún. 22
16:21
Hungarikum lett a karikás ostor! És még egy csomó új elemmel bővült a Magyar Értéktár (Agroinform)
Hungarikum lett a máriapócsi nemzeti kegyhely és búcsú, az 1568-as vallásszabadsági törvény, a karikás ostor, továbbá 11 új elemmel bővült a Magyar Értéktár – jelentette be a Hungarikum Bizottság keddi ülése utáni sajtótájékoztatón Budapesten az agrárminiszter.
jún. 22
16:24
Varga Mihály: nincs itt az ideje a költségvetési elvonásoknak (Növekedés)
A gazdaságpolitikának a beruházások támogatására, a munkahelyteremtésre és az elveszett kapacitások pótlására kell összpontosítania; a költségvetésnek biztosítania kell ehhez a forrásokat - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Varsóban a pénzügyminiszteri V4 ülést követő online sajtótájékoztatón kedden.
jún. 22
16:26
money.hu: Emelt az MNB, búcsút mondhatunk a rekordalacsony hitelkamatoknak (Növekedés)
Bár a piaci árazásba jórészt már beépült a Magyar Nemzeti Bank mai 30 bázispontos kamatemelése, a money.hu adatai szerint a bankok eddig még csak óvatosan nyúltak a hitelkamatokhoz. A mostani döntéssel jó időre búcsút mondhatunk az elmúlt hónapok rekordalacsony jelzáloghitel kamatainak, ám a verseny miatt a bankok eltérő mértékben és időben léphetn
jún. 22
16:27
Hitelmoratórium: az MNB támogatja a díjmentes előtörlesztés lehetőségét (Portfolio)
Az MNB mai, kamatemelésről szóló sajtótájékoztatóján szó esett a hitelmoratórium kérdésköréről is. Kandrács Csaba arra hívta fel a moratóriumban részt vevők figyelmét, hogy aki teheti, lépjen ki a moratóriumból. Beszélt a díjmentes előtörlesztés lehetőségéről is.
jún. 22
16:30
A horvát–magyar gázpiaci együttműködés mindkét fél számára előnyös (Növekedés)
A horvát és magyar gázpiacok részleges összekötése hozzájárulhat a Krk-szigeti LNG-terminál kereskedelmi "hatósugarának" Ukrajnáig történő kibővítéséhez is – mondta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese az Opatija Fórumon.
jún. 22
16:33
Az államadós-osztályzattal azonos besorolással látta el az MVM-et a Fitch Ratings (Infostart)
"BBB" induló besorolással látta el az MVM hosszú távú deviza- és forintkötelezettségeit a Fitch Ratings.
jún. 22
16:33
Egyre biztosabb, hogy összejön a kormány hatalmas pénzszórása (Portfolio)
Javított az idei évre vonatkozó GDP-növekedési előrejelzésén a Magyar Nemzeti Bank. Ez alapján biztosra vehető, hogy 2022 elején pénzeső hullik a gyermeket nevelő családokra.
jún. 22
16:33
Légy óvatos: ez az apró információ többet elárul a cégedről, mint gondolnád (Pénzcentrum)
Közel 200 ezer vállalkozás székhelye egyezik a tulajdonosok lakcímével, de nem csak a mikrovállalkozások szaporodnak.
jún. 22
16:39
Itt az első kamatemelés a MNB-től - ábrákkal (ProfitLine)
Elindult a kamatemelési ciklus. A korábbi jegybanki kommunikációnak megfelelően megkezdte a kamatemelést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az alapkamatot 0,6 százalékról 0,9 százalékra emelték, mely megegyezett a konszenzusos várakozással. Az overnight betéti kamatszintet változatlanul -0,05 százalékon, a hitelkamatokat pedig 1,85 százalékon
jún. 22
16:45
Matolcsy György szavaira óriási erősödésbe kezdett a forint (Menedzsment Fórum)
Ennek oka egyértelműen az, hogy a jegybankelnök a Monetáris Tanács ülését követő sajtótájékoztatón kilátásba helyezte, a mai, 0,3 százalékpontos MNB-alapkamatemelés után további szigorításokra kerülhet sor. Egészen addig, amíg a májusban 5 százalék feletti infláció vissza nem megy a 3 százalékos jegybanki cél közelébe.
jún. 22
16:51
Tényleg nagy bajba kerül, aki csak kényelemből él a moratóriummal (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank keddi sajtótájékoztatóján Kandrács Csaba alelnök a vészjelzésen kívül a számok nyelvére fordította, mi történik azzal, aki még hónapokig él a moratórium lehetőségével, de a jegybank tett néhány javaslatot is – a lakosságnak és a bankszektornak egyaránt.
jún. 22
16:51
Matolcsy György: a mai csak egy kamatemelési ciklus kezdete (Privátbankár)
A jegybankelnök a Monetáris Tanács ülését követő sajtótájékoztatón kilátásba helyezte, a mai, 0,3 százalékpontos MNB-alapkamatemelés után további szigorításokra kerülhet sor. Egészen addig, amíg a májusban 5 százalék feletti infláció vissza nem megy a 3 százalékos jegybanki cél közelébe.
jún. 22
16:51
Súlyos kiszáradás lehet a gyaloglás vége: erre a 7 tünetre figyelj, hogy elkerüld a bajt (Pénzcentrum)
Ebben a hőségben komoly veszélyt jelenthet a kiszáradás, ám ennek a jeleit nem mindig vesszük észre. Összegyűjtöttünk 7 tünetet, ami arra utalhat, hogy a szervezetednek folyadékra van szüksége! Emellett azt is megmutatjuk, hol juthatsz ingyen frissítő vízhez Budapesten, és melyik légkondicionált helyiségekbe húzódhatsz be út közben a hőhullám elől!
jún. 22
16:51
Az EU felnőtt lakosságának 57 százaléka kapott már legalább egy adag oltást (Portfolio)
Az Európai Unióban a felnőtt lakosság 57 százaléka kapott már legalább egy adag oltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Berlinben.
jún. 22
16:53
Nem erősödtek tovább a kamatemelési várakozások az MNB döntése után (Portfolio)
A jelek szerint a határidős kamatpiaci szereplőket nem érték váratlanul az MNB ma délutáni kamatdöntésekor elhangzott üzenetek (pl. akár havonta is lehet szigorítás), ugyanis ránézve a határidős kamatláb-megállapodások jegyzéseire, egyik releváns futamidőnél sem látunk néhány bázispontnál nagyobb változást valamely irányba.
jún. 22
16:54
Nagy István: a magyar gazdákra mindig számíthat az ország (Demokrata)
A magyar gazdákra mindig és minden körülmények között számíthat az ország, mára a magyar nemzetgazdaság húzóágazatává vált az agrárium – közölte az agrárminiszter.
jún. 22
16:57
Német-magyar: kitört a szivárványháború, mégis kivilágítanak stadionokat (Privátbankár)
Egyre komolyabb politikai hullámokat vet Németországban a magyar labdarúgó-válogatott müncheni vendégjátéka. A bajor város vezetése szivárványszínekben világította volna ki a meccsnek helyet adó arénát a melegellenesnek tartott magyar pedofiltörvény miatt, az UEFA azonban nemet mondott. Más német stadionok viszont szivárványszínbe fognak borulni, M
jún. 22
16:57
Fókuszban a globális minimumadó: ezek az igazán lényeges kérdések (Adózóna)
Mérföldkőnek számító megállapodás született június 5-én a világ hét vezető ipari hatalma (G7) pénzügyminisztereinek találkozóján, miszerint a G7 országok támogatják egy 15 százalékos globális társasági minimumadó létrehozását. A kezdeményezés célja, hogy a multinacionális vállalatok ne legyenek érdekeltek abban, hogy nyereségüket − és adófizetési k
jún. 22
16:57
Egyre inkább elmegy az amerikaiak kedve a lakásvásárlástól (Portfolio)
Májusban már a negyedik hónapja csökkent a forgalom a használt lakóingatlanok piacán az Egyesült Államokban az égető lakáshiány következtében, amelynek hatására rekordszintre emelkedtek az árak, ami viszont kiszorítja a potenciális vásárlók egy részét a piacról.
jún. 22
16:59
Megszólaltak az elemzők az MNB kamatemeléséről (Portfolio)
Az MNB Monetáris Tanácsa 0,9%-ra emelte az alapkamatot keddi ülésén. A lépéssel kapcsolatban az elemzők elsősorban azt emelték ki, hogy a következő időszakban akár havonta is jöhet újabb és újabb szigorítás.
jún. 22
17:00
Erősödött a forint az MNB határozott üzeneteire (Növekedés)
Az MNB megemelte a növekedési előrejelzéseit: az idén akár 6 százalék feletti, jövőre pedig 5-6 százalék közötti GDP bővülés várható Magyarországon. Ez az egész Európai Unió legjobb és leggyorsabb helyreállását takarja. A lendületes növekedés annak is köszönhető, hogy legalább 4-6 héttel előrébb tartunk az oltással, mint az uniós átlag. A gyorsabb
jún. 22
17:03
Megtörtént: Matolcsy György elindította a a jegybanki szigorítás korszakát Magyarországon (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank ma megemelte hivatalos alapkamat és valódi irányadó kamatát is, ezzel párhuzamosan pedig bejelentette a Növekedési Hitelprogram kivezetését. A lépésekre a forint erősödéssel reagált, megkezdődött a montáris kondíciók szigorodásának rég nem látott korszaka Magyarországon.
jún. 22
17:09
Minimális mozgás az amerikai tőzsdéken (ProfitLine)
Alig mozdultak nyitáskor az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden a hétfői záróértékeikhez képest.
jún. 22
17:09
Megtörtént: Matolcsy György elindította a jegybanki szigorítás korszakát Magyarországon (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank ma megemelte hivatalos alapkamat és valódi irányadó kamatát is, ezzel párhuzamosan pedig bejelentette a Növekedési Hitelprogram kivezetését. A lépésekre a forint erősödéssel reagált, megkezdődött a montáris kondíciók szigorodásának rég nem látott korszaka Magyarországon.
jún. 22
17:11
Kamatot emelt az MNB - Most aztán elszállnak a hiteltörlesztők is? (Portfolio)
Az MNB mai kamatemelését már az elmúlt hetekben elkezdte beárazni a piac, ennek következtében a változó kamatozású hiteleknél referenciaként szolgáló bankközi kamatlábak is emelkedtek: a BUBOR 3-6-12 hónapos lejáraton is öt éves csúcsra emelkedett. Az adósok nagy többsége a következő kamatfordulónap után várhatóan magasabb törlesztőrészlettel néz m
jún. 22
17:13
Újabb kulcsfontosságú területet foglaltak el a tálibok Afganisztánban (Portfolio)
A radikális iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán legfontosabb határátkelőhelyét Tádzsikisztánba - jelentette be Haliddín Hakmi, Kunduz tartományi tanácsának tagja kedden az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.
jún. 22
17:21
Javult a fogyasztói bizalom az EU-ban (Menedzsment Fórum)
Júniusban már az ötödik egymást követő hónapban emelkedett az index értéke, miközben a térség egyre több országában enyhítenek a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében korábban hozott szigorú intézkedéseken.
jún. 22
17:21
Dübörög az e-sport Magyarországon: már 50 milliárd forintos forgalmat generálnak a gamerek (Portfolio)
Magyarországon is gyorsan növekszik az e-sport iparág: csak az elmúlt egy évben 640 ezer főre nőtt a korábbi 540 ezer főről az online sportolók bázisa, miközben a piac 50 milliárd forintos forgalmat generált - derül ki az eNET legfrissebb kutatásából.
jún. 22
17:33
Szigorúbb lett a jegybank (ProfitLine)
Megemelte az alapkamatot a jegybank és újabb szigorítások jöhetnek.
jún. 22
17:33
Ne vesszen kárba a gyümölcs! Trükkök a tartósítószer-mentes befőzéshez (Agroinform)
Érnek a gyümölcsök, zöldségek, a vállalkozókedvű kerttulajdonosok előtt pedig ott a kihívás: hogyan tegyük el télire?
jún. 22
17:39
Alacsony forgalom mellett gyengült ma a BUX (Privátbankár)
A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
jún. 22
17:42
Ha a korai fagy nem volt elég, most itt az új kártevő (Agrárágazat)
Át kell értékelni a növényvédelmet a levélkárt okozó és himlőt terjesztő új kártevő miatt.
jún. 22
17:42
Felfüggesztették az összes büntetővámot (Mezőhír)
Nyugvó pontra ért a repülőgépgyárak támogatásáról szóló vita, ami egy vétlen ágazaton, az agráriumon csattant.
jún. 22
17:45
Befektetési kategóriába sorolta az S&P; és a Fitch az MVM csoportot (Infostart)
Ez utat nyithat a nemzetközi forrásbevonás felé - mondta a cég elnök-vezérigazatója.
jún. 22
17:45
Búcsút inthetünk a rekordalacsony lakáshitel-kamatoknak (Privátbankár)
Bár a piaci árazásba jórészt már beépült a Magyar Nemzeti Bank mai 30 bázispontos kamatemelése, a money.hu adatai szerint a bankok eddig még csak óvatosan nyúltak a hitelkamatokhoz. A mostani döntéssel jó időre búcsút mondhatunk az elmúlt hónapok rekordalacsony jelzáloghitel kamatainak, ám a verseny miatt a bankok eltérő mértékben és időben léphetn
jún. 22
17:45
1,5 milliárd forintos közbeszerzést nyert a 4iG (Portfolio)
1,5 milliárd forintos közbeszerzést nyert a 4iG – jelentette be a vállalat a BÉT platformján.
jún. 22
17:51
Adatszolgáltatás – évek óta húzódik és még mindig nincs vége (Piac és Profit)
Már több mint 5 éve elfogadta az Európai Bizottság azt a javaslatot, amely alapján az EU-ban működő, 750 millió eurónál nagyobb éves árbevétellel rendelkező multinacionális cégek számára adatszolgáltatást írnának elő. Országonkénti bontásban kellene közzé tenniük, hogy az EU mely tagállamaiban termelnek nyereséget, mely tagállamokban fizetnek adót,
jún. 22
17:57
NAV-felhívás: egyes gyógyszerekre elrendelt kiviteli tilalom megszűnéséről (Adózóna)
Honlapján tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Irányítás Vám Főosztály főosztályvezetőjének a koronavírussal szembeni védekezés részeként egyes gyógyszerekre decemberben elrendelt kiviteli tilalom megszűnéséről szóló 7013/2021. felhívását a NAV.

Keresés