2021. július 16. péntek

júl. 16
6:12
Fidelity: Merre tartanak majd a piacok 2021 második felében? (Márkamonitor)
Úgy tűnik, hogy most, a járványt követő talpra állás jegyében zajló év derekán a befektetőknek bőven van okuk arra, hogy kedvező színben lássák a világot. A globális gazdasági felpattanásra utaló jelek és az állami költekezést övező várakozások közepette a részvénypiacok tovább meneteltek, az elhalasztott, és most felszabaduló fogyasztói kereslet h
júl. 16
6:12
Mennyi a törlesztője egy 10 millió forintos lakáshitelnek? (Bank360 blog)
A lakásvásárlást ma Magyarországon sokan csak hitelből engedhetik meg maguknak, ezért kiszámoltuk, hogy mennyiért lehet a legutóbbi, áprilisi mediánbérből egy 5, illetve egy 10 milliós lakáshitelt felvenni júliusban.
júl. 16
6:18
Négylábú haszonállatok és a belőlük készített hústermékek adókulcsa (Adózóna)
Az általános forgalmi adó rendszerében igen komplex annak szabályozása, hogy mely állatok, illetve hústermékek értékesítésére vonatkozik kedvezményes adókulcs. Cikkünkben rendszerbe foglalva összegeztük a négylábú haszonállatokra érvényes előírásokat.
júl. 16
6:27
Mi most a 15 legjobban fizető állás Magyarországon? (Növekedés)
A munkaerőpiac a nyár elejére visszarendeződött a járvány előtti évhez hasonló állapotra: ismét munkaerőhiány mutatkozik, csakúgy, mint 2019-ben – mondta a Növekedésnek Tüzes Imre. A Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója rámutatott, rengeteg új álláshirdetés került ki a piacra. Májusban a valaha volt legtöbb, megközelítőleg 18 ezer üres állás v
júl. 16
6:36
Mesterek Mestere Díj: ilyen mesterember minden építtető álma (ProfitLine)
Kollégák voltak, majd közös épületburkoló vállalkozást alapítottak, most pedig kettős győzelmet arattak az idei Mesterek Mestere Díjon, a szakmai és a közönségdíjat is elnyerve. Katona Attila és Poroszkai János kora reggel ötkor kezdi a munkát és késő délutánig dolgoznak, rendszerint hétvégenként is. Bár szerintük ez nem is munka: „már gyerekkorun
júl. 16
6:42
Szép csendben kevesebbet fizet az állam a pénzünkre (Azenpenzem)
Miközben rekordot dönt az infláció, a jegybank pedig kamatemelési ciklust kezdett el a múlt hónapban, a lakossági állampapíroknál ezzel ellentétes folyamat figyelhető meg. A júliusban kibocsátott, hároméves inflációkövető állampapír kamatprémiuma kisebb lett, így az állam által fizetett kamat is csökkent.
júl. 16
6:42
Figyelmeztet a környezetszennyezésre a NatWest banki appja (FinTechRadar)
Jóindulattal elkészített funkciót illesztett a brit bank az appjába, de a megoldani vágyott probléma rendszerszintű.
júl. 16
6:42
Előrelépés a növényvédelmi előrejelzések terén (Agrofórum)
Egy, a North Carolina State Univerity által fejlesztett növényi "tapasz" segítségével nyomon követhetők a betegségek, illetve a növényi stressz szintjének alakulása.
júl. 16
6:45
Raktárfejlesztés új szoftverrel a Galambos Logistic Kft-nél! (New Technology)
Az árufuvarozással és raktárlogisztikával foglalkozó Galambos Cégcsoport olyan szakmai partnereket keres megbízói, beszállítói és munkavállalói oldalon is, amelyekkel az együttműködések messze túlmutatnak a pillanatnyi haszonszerzésen. Minthogy a QLM sokoldalúságánál fogva nemcsak targoncákat értékesít, hanem saját fejlesztésű, magyar szemléletű sz
júl. 16
6:48
Horvátország július végéig meghosszabbította a járványügyi intézkedéseket (Menedzsment Fórum)
A helyi lapok szerint beigazolódni látszik a kormány félelme, hogy az alacsony átoltottság miatt ismét terjedni kezd a vírus, és ezzel a turisztikai szezon már augusztus közepén véget érhet.
júl. 16
6:48
Csaknem 20 ember ájult el Portugáliában, miután beadták nekik a Janssent (Privátbankár)
Az ország ezért felfüggesztette az érintett szállítmány vakcináinak eloltását.
júl. 16
6:54
Már 20-30 százalékkal nagyobb az albérletkínálat az országban, mint a kereslet (Menedzsment Fórum)
Élénkül a piac, mert mindjárt jönnek az egyetemisták, főiskolások.
júl. 16
6:54
Minden korábban becsültnél alacsonyabb lehet Kína befolyása a Bitcoin bányászatra (Kripto Akadémia)
Az 1209-ben alapított Cambridge Egyetem a világ egyik legismertebb oktatási intézménye, ami tegnap adta ki a Bitcoin hálózat működéséről készített új tanulmányát. A 2019-ben indított CBECI program célja a Bitcoin energiafelhasználásának kutatása, amit a Cambridge a legnagyobb bányász poolokkal való…
júl. 16
6:54
Aszály fenyegeti az amerikai búzát (Agrofórum)
Az Egyesült Államokban elromlott a befektetői hangulat az agrárpiacokon, de Európában még kitartott a jó hangulat csütörtökön. Chicagóban igaz a búza 2,8 százalékkal drágult, viszont a kukorica 0,3 százalékot, a szójabab 0,2 százalékot, a repce pedig 2,4 százalékot vesztett értékéből. Európában ezzel szemben mind a négy fontos agrártermék, a malmi
júl. 16
7:06
Felrobbant a műtrágya ára – mit tehetnek a gazdálkodók? (Agrofórum)
Még a tapasztalt szántóföldi gazdálkodók sem emlékezhetnek olyan magas műtrágyaárakra, amelyeket mostanában látni. Július elején a legfontosabb nitrogén műtrágyák és a foszfor piaci ára új rekordszintre emelkedett.
júl. 16
7:12
Hamarosan elárulja Orbán Viktor, hogyan döntöttek az oltásokról (Portfolio)
A kormány megvizsgálta annak lehetőségét, hogy bizonyos területeken kötelezővé tegye az oltást. Emellett szóba került a harmadik dózis beadásának lehetősége is – ismerte el a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A döntések részleteit péntek reggeli rádióinterjújában árulhatja el Orbán Viktor.
júl. 16
7:24
Nőtt a kártyás kosárérték a pandémia miatt (vg.hu)
Viszonylag szerény mértékben ugyan, de emelkedett az egy kártyás vásárlásra jutó átlagos érték az első negyedévben 2020. azonos időszakához képest, miközben látványosan megnőtt a 10 ezer és 50 ezer forint közötti vásárlások aránya is. Mindkét tendenciát a koronavírus-járvány hatásai magyarázzák.
júl. 16
7:27
Egyetértettek, hogy nem értenek egyet – az energia fontosabb a biztonságnál (Forbes)
Közösen mondta el az Egyesült Államok elnöke és Európa – de facto – első embere, hogy egyetértenek ugyan, de amúgy nem értenek egyet. Berlint kevéssé érdekli a kelet-európai helyzet, ha
júl. 16
7:30
Ezekre az adatokra várunk pénteken (vg.hu)
Érkeznek az eurozóna júniusi inflációs adatai, és az amerikai kiskereskedelmi forgalom előző havi számai. Párizsban a járványt követően újra megnyitják a nagyközönség előtt az Eiffel-tornyot.
júl. 16
7:32
Túlkínálat van albérletekből (vg.hu)
A felvételi eredmények közeli napvilágra kerülése élénkítheti az albérletpiacot, ám a Duna House adatai szerint az árak inkább stagnáltak az elmúlt hónapokban, miközben túlkínálat van kiadó lakásokból.
júl. 16
7:36
Kölcsönadunk újabb 204 ezer adag Pfizert Csehországnak (Menedzsment Fórum)
Most, rögtön.
júl. 16
7:36
Fagylaltot hívott vissza a Metro (ProfitLine)
A Metro Kereskedelmi Kft. visszahívja a forgalomból a 2,5 literes kiszerelésű Metro Chef Lemon Sorbet, Lime Sorbet elnevezésű termékeit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján.
júl. 16
7:45
Mostantól blokkolhatják a honlapot, ha az veszélyes terméket forgalmaz (Növekedés)
Még eredményesebben léphetnek fel a hatóságok a fogyasztók biztonsága érdekében a piacfelügyeleti törvény mától alkalmazható módosításainak köszönhetően. Növekszik a vállalkozások önkéntes intézkedéseinek szerepe, veszélyes termék forgalmazása miatt már a logisztikai szolgáltató is felelősségre vonható.
júl. 16
7:48
Orbán Viktor bejelentette: jön a harmadik dózis és a kötelező oltás (Portfolio)
Nem vagyunk a kényszerítés hívei az oltásban, egy helyen teszünk kivételt: az egészségügyben kötelező lesz az oltás - jelentette be péntek reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő arról is beszélt, hogy lehetővé teszik a harmadik oltás beadását.
júl. 16
7:48
Száguldott a kínai gazdaság (TőzsdeFórum)
A kínai gazdaság 7,9 százalékkal növekedett éves összevetésben az idei második negyedévben, a koronavírus-járvány belföldi megfékezését követő stabil helyreállást jelezve - derült ki a kínai statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.
júl. 16
7:48
Magyarországon is be lehet adni a harmadik oltást (vg.hu)
Augusztus elsejétől lehet igénybe venni a harmadik oltást. A tanévkezdés előtti napokban a 12-15 év közöttiek számára oltást szerveznek az iskolákban.
júl. 16
7:48
Görög Ferenc Gábor, Tatlin a Human Telex új kreatívigazgatója (Márkamonitor)
Tatlin (Görög Ferenc Gábor) kreatívigazgatóként igazolt a Human Telex Advertising & Eventhez, új lendületet adva a promóciós és reklámügynökségi csapatnak.   „A kreatív szakma jelenleg egy húspiac, nincs olyan tehetséges art director, copy vagy lead, aki ne kapna napi-heti szinten ajánlatokat. Ha kilóra mérnek, akkor legalább legyél súlyos arc. A s
júl. 16
7:50
Nő az orosz kőolajexport vámja 6,3 dollárral (TőzsdeFórum)
Oroszországban augusztustól emelkedik a kivitelre szánt kőolaj vámja, miután júliusban is nőtt.
júl. 16
7:54
Oldalazva kezdett a forint pénteken (vg.hu)
Egy euróért 11 fillérrel kellett kevesebbet adni péntek reggel, a közös európai valuta árfolyama 358,86-ról 358,75-ra csökkent. A dollár jegyzése 304,00 forintról 303,91 forintra, a svájci franké pedig 330,92 forintról 330,77 forintra csúszott le.
júl. 16
7:57
A távmunka állandó készültsége stresszt jelent, lekapcsolódási időre lenne szükség (Növekedés)
A rossz mentális egészséggel, a depresszióval, és kiégéssel összefüggő úgynevezett technostressz, vagyis a digitális eszközök használatához kötött szorongás is fokozódhat az otthoni munkavégzés miatt - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság szakmai fórumán, amely a home office mentális kockázataira fókuszált.
júl. 16
7:57
Orbán döntött: jön a harmadik oltás, oltási napok lesznek az iskolákban (Forbes)
Mindenki kaphat harmadik oltást, aki akar, a szeptemberi iskolakezdés előtt pedig oltási napok lesznek az iskolákban. Bejelentette a kormányfő, hogy lehetővé teszik mindenkinek a harmadik oltást is. Az oltás nem
júl. 16
8:00
Te mit hiszel magadról? (Behaviour)
Az ember legnagyobb ereje az önmagába vetett hite, a legnagyobb ellensége pedig az önmagával szemben tanúsított hitetlensége. A hit nem velünk született képesség, hanem tanulható és fejleszthető mentális eszköz, nagy szüksége van rá mindenkinek. A munkahelyen pedig élesben zajlik a tesztelés. » A baljóslatok is önbeteljesítők   Mit gondolsz, mekkor
júl. 16
8:06
Magyarországon be lehet adni a harmadik oltást (vg.hu)
Augusztus elsejétől lehet igénybe venni a harmadik oltást. A tanévkezdés előtti napokban a 12-15 év közöttiek számára oltást szerveznek az iskolákban.
júl. 16
8:09
Orbán: a kormány lehetővé teszi a harmadik oltást (Növekedés)
A kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre - jelentette be a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
júl. 16
8:12
5 + 1 dolog, amit a biztonságos kártyás fizetésről tudni érdemes (Márkamonitor)
Magyarország világszinten is előkelő helyet foglal el az érintésmentes fizetések terén. A magyar fogyasztók mindennapjaik során tapasztalhatják a kontaktmentes tranzakciók kényelmét, érintésmentes kártyával, vagy más, érintésmentes fizetésre alkalmas mobil eszközeikkel gyorsan és egyszerűen fizethetnek az értékesítési helyeken. A Visa szakértői mos
júl. 16
8:15
Már a tiltás előtt csökkent a műanyag felhasználása (Transpack)
Már a tiltás előszelére, tavaly csökkent hazánkban a műanyag csomagolóanyag felhasználása az azt megelőző évhez képest.
júl. 16
8:18
Településtervezést részletesen szabályozó, egészségügyi dolgozók illetményét, praxisközösséget érintő rendeletek jelentek meg (Adózóna)
A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. kormányrendeletet az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormány
júl. 16
8:18
Magyarország újabb 204 ezer adag Pfizert-vakcinát ad Csehországnak (vg.hu)
A magyar kormány már harmadszor döntött oltóanyagok kölcsönadásáról Csehországnak.
júl. 16
8:20
Már több mint 80 áldozatot követelt az ítéletidő Németországban (vg.hu)
Rekord mennyiségű csappadék hullott le Németországban.
júl. 16
8:27
Nem tolongtak a pályázók a rádiós frekvenciákért (MMonline)
Elvégezte két budapesti és egy pápai frekvencia pályázatainak alaki vizsgálatát a Médiatanács, mindhárom esetben egy-egy pályázó volt. A testület milliós bírságot rótt ki a TV2-re. A körzeti Budapest 100,3 MHz közösségi, továbbá a szintén körzeti Budapest 103,9 MHz és a helyi Pápa 95,7 MHz kereskedelmi jellegű használatára kiírt frekvenciák felhív
júl. 16
8:27
A hazai gyártású Bk-3 önjáró zöldborsó-betakarítógép (GépMax)
A drága nyugati importból beszerezhető betakarítógépek helyett fejlesztették az új hazai zöldborsókombájnt a 80-as években.
júl. 16
8:27
Újraéledhetnek a hétvégi telkek, szőlőhegyek, pincesorok (Mezőhír)
Ötmilliárd forintot osztanak szét a településeket övező, elhanyagolt hétvégi telkek infrastruktúráját javítására.
júl. 16
8:30
Csipszadót fontolgatnak a britek is (vg.hu)
Az élelmezés minőségének javítása érdekében az Egyesült Királyságnak érdemes megfontolnia adó kivetését a cukros és sós termékekre - erre tesz javaslatot a kormányzati berkekben készült, csütörtökön közzétett Nemzeti Élelmiszerstratégia. Magyarországon már majdnem tíz éve hatályos a csipszadó néven közismert népegészségügyi termékadó (neta).
júl. 16
8:33
Zaslaw D-764 teknős tandem pótkocsi (Agrárágazat)
Kiválóan alkalmas szálastakarmány, termény és egyéb áruk szállítására is.
júl. 16
8:36
Egyre több állást hirdetnek a magyar cégek (ProfitLine)
Erőteljesen nőtt a cégek munkaerőkereslete, a második negyedévben 66 százalékkal több cég hirdetett meg betöltésre váró pozíciót, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
júl. 16
8:36
Gyengélkedett tegnap a tech szektor - Mire lehet ma számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
Vegyesen zártak tegnap a tengerentúli tőzsdék, a technológiai szektor alulteljesítő volt, részben azért, mert a legnagyobb nevek már túlvetté váltak, így elindult egy kisebb profitrealizálás. Ezt követően ma az ázsiai tőzsdéken inkább vegyes hangulat uralkodott, és az előjelek alapján az európai tőzsdéken is felemás nyitásra, illetve iránykeresésre
júl. 16
8:42
100 milliót ad a kormány, hogy Magyarországon tartsák a méhészeti kongresszust (444.hu)
A méhészeti kongresszus az új vadászkiállitás.
júl. 16
8:42
Gazdasági növekedéssel számol az OPEC, 2022-re állhat vissza teljesen az olaj iránti kereslet (NRGreport)
Az OPEC csütörtöki előrejelzése szerint a világ olajkereslete 2022-ben emelkedik vissza a világjárvány előtti szintre. Szépen növekszik Amerika és Ázsia, de még vissza kell szorítani a fejlődő országokban a járványt.
júl. 16
8:42
Felpörgött az adathasználat a magyar EB-meccsek idején a Telenornál (Márkamonitor)
A nemrég zárult labdarúgó Európa-bajnokságon a magyar válogatott meccsei iránti érdeklődést jelzi, hogy a Telenor hálózati statisztikái szerint a mérkőzések idején szembeötlően megugrott az adatforgalom az EB többi meccséhez képest. A tavalyi év hasonló időszakához képest átlagosan 17%-kal nőtt az adatforgalom az EB egy hónapja alatt a Telenor háló
júl. 16
8:45
Egyre több állást hirdetnek a cégek (TőzsdeFórum)
Erőteljesen nőtt a cégek munkaerőkereslete, a második negyedévben 66 százalékkal több cég hirdetett meg betöltésre váró pozíciót, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Profession.

Keresés