Eddig bárki megnézhette, ki és kinek küldött pénzt az alkalmazásban. Az adatok megosztását le lehetett tiltani, a héten viszont meg is szűnik ez a magánszférát sértő funkció.
A tavaszi virágzáskori lehűlés és fagyok miatt idén – térségenként változóan – a kajszitermés 70-95 százalékos kiesése várható, derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) körképéből. A klímaváltozás miatt hosszabb távon mindenképp szükséges új, ellenállóbb ültetvények telepítése, a fajtahasználat optimalizálása és a termesztés korszerűsítése.
Az amerikai tőzsdék raliztak egyet tegnap, feljebb került mindhárom vezető részvényindexek, az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. A befektetők láthatóan megnyugodtak a hétfői pánikhangulatot követően, amit a delta vírusvariáns terjedése okozott. Elsősorban a ciklikus papírok teljesítettek erősen. Az ázsiai piacokon vegyes teljesítmények láthatóak
A nyári szezon első hónapjában 630 ezren utaztak a Balatonhoz vagy onnan, illetve a balatoni állomások között. A jegyek mintegy 30 százalékát a MÁV alkalmazásán vagy a megújult ELVIRA felületén keresztül váltották. Eddig több mint 9 ezer darab fogyott a vasúttárság különböző napijegy változataiból, az egy, illetve három napra érvényes Balaton 24/72
A nemrég bevezetett korlátozások ellenére ismét emelkedett szerdán Ausztrália két legnagyobb államában a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma.
Az elmúlt hét időjárására a fülledt, meleg volt a jellemző. Déli áramlással több hullámban magas nedvességtartalmú frontok érték el az országot, mely jelentős mennyiségű csapadékot hozott. Az eső mennyisége tág határok között ingadozva több helyen villámárvizeket idézett elő, nagy károkat okozva. Több körzetben viharos széllel érkezett a vihar, és
A Budapest Airport 2021 első hat hónapjában 86 798 tonna légi árut kezelt, ezzel a repülőtér valaha volt legerősebb félévét zárta. A rekord féléves forgalomnak köszönhetően a 12 hónapra vetített légiáru-mennyiség is soha nem látott magasságokba ugrott, áll a vállalat közleményében.
Egy las vegas-i sztriptízklub a digitális korszakba lépett azzal, hogy a gyors és hatékony Lightning Networkön keresztül fogadja el a Bitcoint, mint fizetőeszköz. Egy friss sajtóközlemény szerint a nevadai Las Vegasban található Crazy Horse 3 sztriptíz klub elkezdte elfogadni a…
A bitcoint vagy más kriptovalutákat átutaló vállalatoknak gyűjteniük kell a küldő és a címzett adatait, javasolták kedden az uniós döntéshozók az ágazat szabályozásának szigorítására irányuló legújabb erőfeszítések keretében.
Az elmúlt hetekben gyengébben teljesítettek a ciklikus és értékalapú részvények, ami több tényezőnek is köszönhető, többek között a gazdasági növekedéssel és az inflációs kilátásokkal kapcsolatos kilátások megváltozásának, illetve a delta vírusvariáns terjedésének. Ez ahhoz vezetett, hogy a befektetők a portfóliójuk egy részét visszarotálták a tech
Napok óta a kerek 360-as szint közelében hullámzik a forint az euróval szemben amiatt, mert éppen itt húzódik egy többéves trendvonal, ami eddig visszatartotta a magyar fizetőeszközt a további eséstől. Orbán Viktor kormányfő ma fontos bejelentésre készül, ez akár a forint árfolyamára is kihathat.
Csökken a nemek közötti szakadék a szabadalmi bejelentéseket vizsgálva. Nem csak a nemzetközi, a hazai adatok is jövőbemutatóak, de Európa lemaradása egyértelmű, Latin-Amerikában és a Karibi-térségben a legmagasabb a női
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a közép-magyarországi kavicskitermelés egyik fajsúlyos vállalkozása ellen. Az érintett vállalkozás a közép-magyarországi régióban feltételezhetően visszafoghatta kitermelési kapacitásait, hogy magasabb eladási áron értékesítse
Az olyan óriási kiterjedésű erdők, mint amilyen az Amazonas őserdeje is, nagyon fontos szerepet játszanak a klímaváltozás mérséklésében – már akkor, ha békén hagyjuk őket, és nem rontunk az egyébként is rossz helyzetükön még tovább. Egy friss kutatás szerint az amazonasi őserdő nagyon közel van ahhoz a fordulóponthoz, ami után már csak hozzáad a kl
A WHO-elnök szerint meg kell tartani az olimpiát, hogy megmutassák a világnak, mire lehet képes a megfelelő tervezés és intézkedés egy pandémia közepén.
Nem lenne könnyű feladat összeszámolni, hogy hány kriptopénz alapú csalás történt az elmúlt bő tív év során, így erre nem is vállalkozunk. Az újabb és újabb esetekről sincs már igazán értelme beszámolni, hiszen a hírértékük meredeken zuhan, pontosan a tömegesség…
Orbán Viktor ma bejelentette, hogy a kormány népszavazást hirdet, miután Brüsszel az oktatási törvény és a gyermekvédelmi szabályok módosítását követeli.
A TVC-kkel július 19-től találkozhatnak a beauty termékek szerelmesei a TV-ben és online térben, a Facebook, Youtube és Google platformjain. Az együttműködés keretein belül a Republic Group 5” 20” és 30 másodperces videókat készített Balogh Leventének, az ásványvizek királyának új termékbevezetése kapcsán. A televíziós tartalmak mellett az online t
Belépnek a videójátékok piacára. Legalábbis ezt ígérte a filmeket, sorozatokat és valóságshow-kat kínáló legnagyobb streamingszolgáltató, amely második negyedéves gyorsjelentésében az előfizetők számának lassú növekedését jelezte előre az egyre élesedő piaci versenyre és járvány miatti zárlatok hatásának kifutására hivatkozva.
A 18-49 évesek és a 18-49 éves nők körében múlt héten a NatGeo Wild bizonyult a legnépszerűbb ismeretterjesztő csatornának. A 18-49 éves férfiak között viszont a History csatorna volt az éllovas. Meglehetősen szoros a nézettségi verseny ezen a piacon. Az ismeretterjesztő csatornák nézettségéről talán kevés szó esik. Holott, mint tudjuk – önbevallás
Magyarország után Franciaország sem támogatja a múlt héten bemutatott uniós klímavédelmi javaslatcsomagot, az úgynevezett „Fit for 55”-ot, jelenlegi formájában. A franciák elsősorban azt kifogásolják, hogy a csomag keretében kiterjesztenék a kibocsátás-kereskedelem rendszerét (EU ETS) az épületek fűtésére és a közúti közlekedésre is, de a benzines
68 éves korában elhunyt Riecke Werner közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, az árfolyamelméletek, a pénz- és állampapírpiacok elismert szakértője.
Tegnap az indexek nagyot ugrottak és szinte sikerült visszahozniuk a hétfői korrekció veszteségeit. A Dow Jones index 1,6%-ot emelkedett, az S&P 500 index 1,5%-kal kereskedett feljebb, még a Nasdaq Composite index pedig 1,6%-kal értékelődött fel.
A Soros Economic Development Fund (SEDF) és a Bill & Melinda Gates Alapítvány által vezetett befektetői konzorcium megvásárolja a brit Covid-tesztelő vállalatot, a Mologicot, amely egy 10 perces koronavírus-tesztet fejlesztett ki, és amely leginkább a vírus kimutatására szolgáló mélynáthás kenetvizsgálatáról ismert.
Az amerikai tőzsdék raliztak egyet tegnap, feljebb került mindhárom vezető részvényindexek, az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. A befektetők láthatóan megnyugodtak a hétfői pánikhangulatot követően, amit a delta vírusvariáns terjedése okozott. Az ázsiai piacokon vegyes teljesítmények voltak láthatóak, míg Európában emelkednek a tőzsdék, különös
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának kilencedik fordulójában a vásárlók összesen közel 1,8 millió zsetonnal szavaztak a környezetükben megvalósítandó helyi projektekre. A vállalat a szavazatok számának függvényében idén is 400, 200, illetve 100 ezer forinttal járul hozzá országosan összesen 173 pályázat megvalósításához, valamint további
A pénteken kezdődő tokiói Olimpia több szempontból is egyedülálló lesz: ez lesz az első az ötkarikás játékok közül a második világháború óta, melyet nem az eredetileg tervezett időpontban tartottak meg, és ez lesz az első, melyen nem vehetnek részt nézők.
Egyelőre nincs arról hír, hogy Szlovákiát is érintené a Pegasus-ügy, de nem ez lenne az első lehallgatási botrány északi szomszédunknál. Mutatjuk, hol tart a 2000-es évek legsúlyosabb szlovák belpolitikai botránya.
Az elmúlt napokban ismét több elképesztő eset történt, mikor forgalommal szemben hajtottak felelőtlen sofőrök, nem is akárhol, hanem a forgalmas M3-as autópályán és M0-ás autóúton, veszélybe sodorva ezzel saját magukat és a többi közlekedőt is. A megdöbbentő húzásokat a Magyar Közút kamerái rögzítették. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de
A dél-németországi Rajna folyó egyes részeit lezárták a hajózás előtt, miután a közelmúlt heves esőzéseit követően megemelkedett a vízszint - közölték a német hatóságok.
Pont került a Hermina Bau "tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és a vásárlók megtévesztése" ügy végére. A lakásfejlesztő évek óta tesz közzé fotókat modern, különleges kialakítású lakásokról a közösségi oldalán, a GVH indoklása alapján ezeket olyan színben tüntették fel, mintha a saját beruházásuk lenne, holott más projektek, lakások képei volta
A Suedzucker, Európa legnagyobb cukorgyártójának vezérigazgatója megerősítette a jobb egész éves nyereségre vonatkozó várakozásokat, remélve, hogy a járvány gazdasági hatása alábbhagy az elkövetkező hónapokban.
A hatóság ágazati vizsgálatot indít az SMS-végződtetés és a tömeges SMS-ek árazásával kapcsolatban. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelzése alapján hazánkban a szolgáltatók feltehetően egységes árazási gyakorlatot folytatnak az SMS-végződtetés és a tömeges SMS-ek (például banki tranzakciókról értesítő üzenetek) terén, ugyanis díjaik mértéke megköz
A Gazdasági Versenyhivatal gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a közép-magyarországi kavicskitermelés egyik fajsúlyos vállalkozása ellen. Az érintett vállalkozás a közép-magyarországi régióban feltételezhetően visszafoghatta kitermelési kapacitásait, hogy magasabb eladási áron értékesítse a kavi
Orbán Viktor kormányfő szerdán bejelentette, hogy öt kérdésben népszavazást kezdeményez a kormány a gyermekvédelminek mondott törvényről azért, hogy érvelése szerint ismét megállítsák Brüsszelt.