A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelzése alapján Magyarországon a szolgáltatók feltehetően egységes árazási gyakorlatot folytatnak az SMS-végződtetés és a tömeges SMS-ek (például banki tranzakciókról értesítő üzenetek) terén, ugyanis díjaik mértéke megközelítőleg azonos és nemzetközi összehasonlításban is magas. Ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési
A pénteken kezdődő tokiói Olimpia több szempontból is egyedülálló lesz: ez lesz az első az ötkarikás játékok közül a második világháború óta, melyet nem az eredetileg tervezett időpontban tartottak meg, és ez lesz az első, melyen nem vehetnek részt nézők. A játékokon azonban nem csak a versenyzők és a sportfogadók, hanem a befektetők is nyerhetnek:
A Sam Bankman-Fried által vezetett FTX kriptopénz- és derivatív tőzsde tegnap egy újabb befektetési kört zárt le. Ezúttal 900 millió dollárnyi kockázati tőkét kapott a tőzsde. Az FTX ezzel egy Series B befektetési kör végére ért. Az amerikai startup szcénában…
A mikro-, kis- és középvállalkozások 76 százaléka az év hátralevő részében már a tavaszinál enyhébb járványhelyzetre számít, harmaduk egyáltalán nem is kalkulál üzleti terveiben egy következő hullámmal - közölte a K&H az MTI-vel.
Csak Horvátországban és Csehországban több a túlsúlyos emberek aránya, mint Magyarországon, ahol az egyik legrosszabb a helyzet ebből a szempontból. A legkevésbé elhízottak az olaszok és a franciák. Az EU egészében már több a túlsúlyos, mint a normál testalkatú - derül ki az Eurostat friss adataiból.
Idén is nagy izgalommal várják a felsőoktatásba felvételizők a ponthatárokat, ami az ingatlanpiacon is egy aktívabb időszakot eredményez. Elsősorban a bérlakáspiacon élénkül meg a kereslet azáltal, hogy sok diák a szülővárosától távol kezd el keresni kiadó vagy egyes esetekben eladó lakást. Az aktuális kínálatot az OTP Ingatlanpont és az Ingatlan.c
A telefonra érkező rövid szöveges üzenetek (sms) díja Magyarországon megközelítőleg azonos és nemzetközi összehasonlításban is magas. Ezért a hatóság ágazati vizsgálatot indít annak eldöntésére, hogy szükséges-e bármilyen szabályozói beavatkozás.
Újra lecsapott a minden fintechből bank lesz a végére trend: a Square fizetési szolgáltató indított pénzintézetet. Kártyát már korábban is bocsátott ki a cég, de most kikerekíti a terméket.
Az amerikai moziüzemeltető AMC részvényei 24,5 százalékos emelkedéssel zártak tegnap, ezúttal azonban a korábbiaktól eltérő módon nem csak a Reddites kisbefektetők ténykedése állhat az emelkedés mögött, ugyanis több, a vállalat kilátásait érintő hír is napvilágot látott a héten.
Kilónként 3000-4000 forint a málna ára, és már nincs is rá sok esély, hogy csökkenni fog. A csillagászati ár oka az, hogy jelentős termelés-visszaesést realizáltak a magyar málnatermesztők. A termés mennyisége már a hazai igényeket sem elégíti ki.
A kormány régi barátja, a West Hungária Bau (WHB) ajánlata lett a befutó, így ez a cég tervezheti és építheti meg a Velencei-tóhoz tervezett Kovács Katalin sportakadémia összes felépítményét. A szerződés értéke nettó 42,2 milliárd forint.
A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint újra lehet Magyarországon népszavazást rendezni és ennek a jogszabályi lehetőségnek az apropóján jelentette be ma délelőtt Orbán Viktor kormányfő, hogy a gyermekvédelminek nevezett törvény kapcsán öt kérdésben népszavazást tervez a kormány. Ezután röviddel Karácsony Gergely főpolgárm
London szerint működésképtelennek bizonyult és ezért jelentős módosításokra szorul a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll.
A belföldi turizmus és vendéglátás munkerőhiánya rekordokat döntöget, és a kereskedelem is élénk évre számíthat. Mindezekhez munkaerő szükséges. A munkaerő toborzás a munkanélküliek magas száma ellenére sem könnyű feladat. Szezonális munkákra pedig nehéz jó munkaerőt találni. A 2021-es nyár munkaerőpiaci helyzetéről és a növekvő állásdömpingről Nem
Elfogadta a kormány a 2021-2027-es uniós fejlesztési időszakra érvényes Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiát – jelentette be szerdán közleményben az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Az elmúlt években egyre fontosabb a fogyasztói társadalom számára a gyártók környezetbarát működése, és a termékek környezetre gyakorolt hatása, így a vállalatoknak tudniuk kell, hogy milyen módon reklámozható egy termék vagy szolgáltatás – mit tehetnek, hogy ne tévesszék meg a környezettudatos vásárlókat. A greenwashing, azaz zöldremosás jelenségé
Több mint hárommilliárd forintos beruházást hajtott végre 2015 óta Zalaegerszegen az E.On Hungária Csoport, ebből idén mintegy 750 millió forintot fordítanak az áram- és a gázhálózat bővítésére és rekonstrukciójára - közölte szerdán sajtótájékoztatón az E.On Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. vezérigazgatója, egyben az Észak-dunántúli Áramhálózati Zr
A magyar élvonalba most visszajutott sokszoros bajnok Frosinonéban csap össze az AS Roma együttesével, amelynek az új edzője José Mourinho, a “special one.” Dzsudzsák Balázs álma, hogy visszakerüljön a magyar válogatottba. Nos, ez a nyári edzőmérkőzés remek lehetőség lesz számára, hogy bizonyítson, hiszen az olasz első osztály egyik patinás csap
Július 19-én tartották a Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálát, ahol az ország TOP10+2 étterme mellett díjazták többek között a legjobb vidéki éttermeket, legjobb cukrászdákat, alternatív vendéglátóhelyeket, reggeliző helyeket, családi éttermeket, fiatal séftehetségeket és idén másodszor került kiosztásra Fenntarthatósági Díj is. A ma reggel megje
Júniusban sorozatban a harmadik alkalommal volt 5% felett az éves infláció Magyarországon, amivel új nyolc és féléves csúcsot döntött az áremelkedés. A részletes adatokból az is kiderül, hogy az áremelkedés szinte mindenkinek fáj, hiszen olyan alapvető termékek ára is elszállt, mint a krumpli, a kenyér, a zsemle vagy az étolaj.
A koronavírus-járvány ellenére Magyarország jól halad a klíma- és környezetvédelmi akciótervben foglaltak megvalósításában - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán Szegeden.
Egy új globális jelentés szerint évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe a mezőgazdaságban, körülbelül 1,2 milliárd tonnával több, mint a korábban becsült 1,3 milliárd tonna. Az összes megtermelt élelmiszer körülbelül 40 százaléka megy kárba a korábban becsült 33 százalékkal szemben - olvasható a Driven to Waste: Global Food Loss on F
Az utóbbi bő évtizedben csak videós híranyagokat tett közzé az RTL Magyarország, de bővítik a portfóliót. Visszahoznák a szöveges híreket, illetve podcastokat, hírháttér anyagokat készít a jövőben az RTL Magyarország
A jogosítvány ügyintézés, amennyiben a jogosítvány lejárt, mindenképpen fontos feladatunk, ugyanis a magyar utakon a lejárt jogosítvány türelmi idő elteltével nem közlekedhetünk szabályosan. Tudd meg, a lejárt jogosítvány mennyi ideig hosszabbítható meg, mikor kell újra vizsgázni ha lejárt a jogosítvány!
1.5 milliárd dolláros értékeléssel az OpenSea vált a világ első NFT fókuszű unikornisává, csatlakozva a crypto világ többi, már 1 milliárd dollár vagy magasabb értékelésű startupjaihoz. Ezt az értékelést az OpenSea – a jelenlegi legnagyobb NFT piactér – a legújabb,…
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jövő heti új, globális gazdaságnövekedési előrejelzésében az áprilisival megegyező, 6 százalékos növekedési ütem szerepel majd - közölte szerdán az IMF vezetője.
Nagy István: A beporzók védelme nem csak a biológiai sokféleség megőrzéséhez járul hozzá, hanem a mezőgazdasági termelés mennyiségi és minőségi fenntartásához is - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Környezetvédelmi Tanács informális ülésén, szerdán, Ljubljanában.
Nem járványszoftver a Blue Colibri, de a covid sokat lendített a startup fejlődésén. A közel félmilliárdnyi forrást termékfejlesztésre és a nemzetközi terjeszkedésre fordítják, régiós piacvezető szerepre törnek. Összesen 450 millió
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a francia Sanofi gyógyszeripari vállalat koronavírus ellen kifejlesztett, fehérjealapú, Vidprevtyn névre keresztelt vakcinája folyamatos felülvizsgálatát - jelentette be szerdai hivatalos közleményében az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynöks
A pénteken kezdődő tokiói Olimpia több szempontból is egyedülálló lesz: ez lesz az első az ötkarikás játékok közül a második világháború óta, melyet nem az eredetileg tervezett időpontban tartottak meg, és ez lesz az első, melyen nem vehetnek részt nézők. A játékokon azonban nem csak a versenyzők és a sportfogadók, hanem a befektetők is nyerhetnek:
Jelentősen erősödött a nemzetközi tőzsdéken az olaj jegyzése, ennek köszönhetően a Mol árfolyama is emelkedett. Mindezt táplálta az a hír is, hogy végre eladhatja a horvát leányvállalatát.
"Tim Congdonnak igaza van abban, hogy a közgazdászok rendszeresen követnek el előrejelzési hibákat, és ezeket gyakorta megbocsájtják nekik" - írja Matolcsy György, az MNB elnöke a WSJ-ben megjelent, A Fed alábecsüli az inflációs kockázatot című cikkre válaszolva.