2021. július 30. péntek

júl. 30
9:36
Nettó átlagkereset: kedvezményekkel havi 295 ezer forint fölött, a KSH szerint (Adózóna)
Májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 287 000 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 30
9:36
Amerikai járványügy: a bárányhimlőnél is gyorsabban terjed a koronavírus (Portfolio)
A koronavírus delta variánsa a bárányhimlőnél is gyorsabban terjed és sokkal súlyosabb megbetegedést okoz – olvasható az amerikai járványügyi központ (CDC) egy belső dokumentumában.
júl. 30
9:39
Kisebb kultúrák hatékony lombtrágyázása – szója (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! A szója a feldolgozott kén felét a szemtermésben, másik felét a szalmában halmozza fel.
júl. 30
9:42
A delta vírusvariáns miatt aggódnak a befektetők, lefordultak az európai tőzsdék (Portfolio)
Emelkedés volt látható az amerikai tőzsdéken tegnap, a vezető részvényindexek közül a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is feljebb került. A második negyedéves amerikai GDP-adatok ugyan elmaradtak a várakozásoktól, de az emelkedést segítette, hogy elfogadta a szenátus Joe Biden ezer milliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztési csomagját, illetve a
júl. 30
9:42
Így verik át a magyar árusok a vásárlókat: tömegesek a csalások a hazai nyaralóhelyeken (Pénzcentrum)
A kifizetettnél kevesebb italt töltenek a vendég poharába és a csomagolóanyagot is belemérik a termék tömegébe – ezek a legjellemzőbb problémák a vendéglátóhelyeken, a boltokban és az árusoknál a fogyasztóvédelem nyári országos vizsgálatának eddigi adatai szerint. -a részletekről a fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár az InfoRádiónak b
júl. 30
9:44
Történelmi elektromos autóbusz-beszerzésre készül Magyarország (Portfolio)
Megszületett a döntés a Zöld Busz Program első, elektromos meghajtású buszok beszerzésére és a kapcsolódó infrastruktúra kiépítésére benyújtott pályázatairól, így hamarosan az eddigi legnagyobb elektromos autóbusz-beszerzés valósulhat meg Magyarországon – jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért
júl. 30
9:45
Pályázzon sikeresen, jusson jelentős mértékű támogatáshoz (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Videósorozattal is segíti a Nak a pályázati források sikeres lehívását.
júl. 30
9:48
A Waberer’s több mint 2 és fél millió euróért vásárolt Linde targoncákat (Agroinform)
A 93 targoncából álló flottát a Waberer’s részére már le is szállították.
júl. 30
9:51
137 milliárd forintos pénzcsap nyílik a cégek előtt (Piac és Profit)
Egészen októberig lehet majd pályázni.
júl. 30
9:53
Megjelent a rendelet a kötelező oltásról (Piac és Profit)
A még be nem oltott egészségügyi dolgozóknak szeptembeig fel kell venni az oltás első dózisát.
júl. 30
9:54
Így halad és épül a Budapest-Balaton kerékpárút (Portfolio)
Budapesttől Etyekig, a biatorbágyi belterületet leszámítva, idén megépül a magyar tengerhez vezető kerékpárút első szakasza, melyet a következő szezonban várhatóan már használhatnak a közlekedők - írja az  Innovációs és Technológiai Minisztérium a közösségi oldalán, ahol újabb részleteket osztott meg a kivitelezés előrehaladásáról.
júl. 30
9:57
Csendben kúszik felfelé az új fertőzöttek száma, ismét van áldozata a koronavírusnak (Privátbankár)
Második hete emelkedik lassú tempóban az új koronavírus-fertőzöttek száma - az elhunytak száma viszont szerencsére nem követi ezt a trendet. Az oltottak száma hetek óta ugyanabban a - meglehetősen lassú - tempóban emelkedik.
júl. 30
9:57
Ide mennek nyaralni a régióban élők (MMonline)
Itthon Siófok a nyerő, Horvátországban Crikvenica a befutó az utazók körében, Csehországban Karlovy Vary, Romániában a Fekete-tenger partján fekvő Mamaia lett a legvonzóbb a foglalási darabszámok alapján – derült ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Apartmanban megszállni 1,5 százalékkal olcsóbb az Adrián, de a hotelek ára a Balatonon kedvezőbb. A cs
júl. 30
10:03
Várjuk az esőt, de inkább csak a szél jön (Mezőhír)
Komoly esőre nincs kilátás.
júl. 30
10:06
Kazahsztán tárt karokkal várja a Bitmain rigeket (Kripto Akadémia)
A világ egyik legnagyobb bányászgép gyártója összefogott a világ egyik legnagyobb adatközpontjával. A Bitmain megállapodást kötött az Enegixel, miszerint a Bitmain Antiminer S19 gépeit az Enegix180 MW-os létesítményében hostolja majd ezek után. A “bányát” 2020-ban helyezték üzembe, és jelenleg a…
júl. 30
10:06
Minuszban nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
júl. 30
10:09
Kevés tesztből is ugyanannyi fertőzöttet találtak: megugrott a pozitivitási ráta (Menedzsment Fórum)
Kevesebb tesztet végeztek, de nagyjából ugyanannyi lett pozitív, mint az elmúlt napokban - így másfél havi csúcsra ugrott a pozitivitási ráta. Összegeztük az elmúlt hetek adatait: csendben emelkedik az új fertőzöttek száma.
júl. 30
10:12
Szörnyű tragédiák a legnépszerűbb magyar üdülőhelyeken: rengetegen haltak meg idén nyáron (Pénzcentrum)
Az elmúlt két hónapban 24 ember fulladt vízbe Magyarországon fürdőzés közben – közölte a rendőrség.
júl. 30
10:12
Megjelent! Több, mint 200 millió euró az új Life pályázatokra! (Agroinform)
Az új LIFE program néhány változást is hoz az eddigiekhez képest.
júl. 30
10:18
Kapaszkodik vissza a forint a reggeli ütés után (Portfolio)
Jelentősen erősödött csütörtökön a forint az euróval szemben, így eltávolodott a 360-as szinttől az euró jegyzése. Péntek reggel egyelőre itt megtorpant a jegyzés, kérdés, lesz-e még elég szufla a forintban ahhoz, hogy tovább kapaszkodjon.
júl. 30
10:20
Visszapattanhat a magyar gazdaság, de sorakoznak a feladatok: itt az újabb lista a kormánynak (Portfolio)
A koronavírus-járvány után gyorsan visszapattanhat a magyar gazdaság teljesítménye, az idén 4,6%-os lehet a GDP-növekedés, majd ez 2022-ben még fokozódhat 5%-ra – olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss jelentésében. A szakértők szerint a válság okozta károk elhárítása mellett egyre többet kellene foglalkozni a ho
júl. 30
10:21
Járvány idehaza: elhunyt egy beteg (Piac és Profit)
Miközebn 64 új fertőzöttet igazoltak.
júl. 30
10:22
Csak a németek okoztak kellemetlen meglepetést az EU nagy gazdaságai közül (Portfolio)
A német gazdaság teljesítménye a második negyedévben 1,5%-kal haladta meg az előző negyedéves szintet. A friss adat kissé csalódás, mert a várakozások ennél magasabb, 2%-os GDP-növekedésről szóltak. Ugyanakkor az olasz gazdaság a várt 1,3% helyett 2,7%-kal, a spanyol pedig a 2,2%-os előrejelzéshez képest 2,8%-kal tudott növekedni. A még reggel megj
júl. 30
10:24
Január óta megduplázódott a kripto tulajok száma (Kripto Akadémia)
Örök nagy kérdés, hogy vajon hány embernek lehet kriptopénze, hányan vettek, kereskedtek, hodlerelnek, egyebek. A vissza-visszatérő tipp száz és százötven millió fő közé teszi ezt az értéket, egy újabb kutatás is ezzel operált, kiemelve azt is, hogy januárban még valóban…
júl. 30
10:27
Továbbra is lendületesen nőnek a bérek idehaza (Privátbankár)
Májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 287 000 forint volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 30
10:33
Élsport és munka: olimpikonok másodállásban (MMonline)
Bár az olimpián résztvevő versenyzők túlnyomó többsége kizárólag a sportnak szenteli az életét, de vannak olyan „részmunkaidős” élsportolók is, akik valamilyen civil foglalkozást is űznek. Az idei tokiói olimpia versenyzői között például akad matematikus, rohammentős, farmer és kockázatelemző is a Colore.hu összeállítása szerint. Íme néhány olimpik
júl. 30
10:36
Étel, ital házhoz szállítása: vége az áfakedvezménynek (Adózóna)
Július 31-éig érvényes az elvitelre vagy házhoz szállított ételek és alkoholmentes italok forgalmazására vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos áfamérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az áfatörvény szerinti 27 százalékos adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ism
júl. 30
10:36
Óriási forgalmi változás a magyar Forma 1-es nagydíj miatt: alternatív útvonalakkal kerülhető el a bosszúség (Pénzcentrum)
Mától megváltozott forgalmi rendre kell készülni az M3-as autópályán, Mogyoródon és környékén a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj idején.
júl. 30
10:39
Mikor lesz kész a Budapest-Balaton bicikliút? (Forbes)
A Budapest-Balaton bringaút valamennyi szakaszán dolgoznak idén, a projekt első fele hamarosan el is készül.
júl. 30
10:42
Csalódást okozott az Amazon, nagyot esett az árfolyam (Portfolio)
Ismét 100 milliárd dollár feletti bevétellel zárta az Amazon a negyedévet, immár a harmadik alkalommal sorozatban, az elemzői várakozásoktól azonban elmaradt és a menedzsment folyó negyedévre megfogalmazott kilátásai is csalódást okoztak. Az Amazon árfolyama több mint 7 százalékot esett a negyedéves eredményekre a zárás utáni kereskedésben.
júl. 30
10:45
19 millió euróval csökkent a májusi külkereskedelmi többlet (Menedzsment Fórum)
Így 68 millió euró lett.
júl. 30
10:51
Új korszak: hamarosan rengeteg új busz jelenhet meg az utakon? (Piac és Profit)
Épülhet az infrastruktúra, jöhetnek a zöld buszok.
júl. 30
10:51
A kormány elintézte: októberig bulizhat az ország (Privátbankár)
Több milliárd forintból koncertsorozatot hirdetettek. A rendezvények augusztól októberig tartanak.
júl. 30
10:57
Koncertek, falunapok – a kormány buliba csábítja a magyarokat (Menedzsment Fórum)
Több milliárd forintból koncertsorozatot hirdetettek. A rendezvények augusztól októberig tartanak.
júl. 30
11:00
MESZK: elégedetlenek az egészségügyi dolgozók, nagygyűlés lesz (Portfolio)
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Nagygyűlést szervez. A politikamentes rendezvény célja, hogy a Kamara tagjai felhívják a döntéshozók figyelmét arra a fokozódó elégedetlenségre, ami a szakdolgozók körében tapasztalható - olvasható a kamara MTI-nek eljuttatott közleményében.
júl. 30
11:03
Ismét fotópályázatot hirdet a MediaMarkt (MMonline)
Idén hatodik alkalommal hirdeti meg fotópályázatát a MediaMarkt, amire szeptember 30-ig várják a szervezők a pályaműveket, amatőr és profi fotósok egyaránt megmutathatják munkáikat. A három fődíj mellett idén is lesz közönségszavazás, mely keretében a zsűri által kiválasztott legjobb 50 képre lehet majd voksokat leadni az áruház Facebook oldalán. T
júl. 30
11:06
Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások (ProfitLine)
Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azon
júl. 30
11:06
Tovább vásárolja a 4iG részvényeket a Manhattan Magántőkealap (Portfolio)
Tovább vette a 4iG részvényeit a Jászai Gellérthez köthető Manhattan Magántőkealap.
júl. 30
11:09
Épül a Budapest-Balaton kerékpárút (Növekedés)
Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat - jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közösségi oldalára felkerült bejegyzésben.
júl. 30
11:12
Alulértékelt részvények, kirobbanó hozamlehetőségek (Portfolio)
Az elmúlt másfél évben megduplázta magát az S&P500 tőzsdeindex, és a fejlett világ indexei úgy általában történelmi csúcsokon táncolnak.  Az amerikai részvénypiac értékeltsége a 2001-es internetlufi időszakához mérhető. A befektetők által jónak értékelt, stabil versenyelőnnyel rendelkező, erősnek gondolt növekedési lehetőségekkel bíró cégek árfolya
júl. 30
11:15
Hamisítványokat árultak az Eb-n (Növekedés)
A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
júl. 30
11:18
Nyomda-részvényeket adott el az Aegon Alapkezelő (Portfolio)
Nyomda-részvényeket adott el az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő – tette közzé a vállalat.
júl. 30
11:18
Magyar szabadalom: a mezőgazdasági hulladék nem probléma többé, hanem alapanyag (Agroinform)
A hulladék képződése, gyűjtése, hasznosítása, vagy ártalmatlanítása hatással van mindennapi életünkre és környezetünkre is. A körforgásos gazdaság szemléletének elterjedésével a hulladékra nem problémaként, hanem lehetőségként, alapanyagként tekinthetünk - hangsúlyozta az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Green
júl. 30
11:20
Beszakadt egy pince a 20 tonnás munkagép alatt Szombathelyen (Agroinform)
Bontási munkálatok közben történt a baleset, a gépkezelő kisebb karcolásokkal megúszta.
júl. 30
11:21
Magyar megoldás a mezőgazdaságban – így szabadulhatnak meg a műanyaghulladéktól (Piac és Profit)
Elérhető egy magyar szabadalom a mezőgazdasági műanyaghulladék feldolgozására.
júl. 30
11:21
Két hacker negyedmillió eurót lopott pénzautomatákból Európában (Növekedés)
Két gyanúsítottat letartóztattak, miután közel negyedmillió eurót loptak el pénzautomaták feltörésével. Szerte Európában több tucat ATM-et vettek célba, és a becslések szerint összesen 230 000 eurót loptak el az Europol közlése szerint - írja az Euronews.
júl. 30
11:23
Ilyen házat sem látott még a világ (Piac és Profit)
3D technológiával készült házat húztak fel.
júl. 30
11:24
A vártnál nagyobb ugrott az európai infláció (Portfolio)
A júniusi 1,9% után júliusban 2,2%-os volt az infláció az eurózónában - jelentette az Eurostat. A szakértők ennél kisebb emelkedést, csupán 2%-os árindexet vártak. Ezzel az infláció túllépte az Európai Központi Bank 2%-os célját, de Frankfurtban azt gondolják, hogy a megugrás ideiglenes lesz, ezért nem szükséges rá különösebben reagálni.
júl. 30
11:27
Ömlött a hirdetők pénze a Facebookhoz, duplázták a nyereséget (MMonline)
Rendkívül eredményes második negyedévet tudhat maga mögött a világ legnépszerűbb közösségi oldalát működtető társaság, több mint felével nőtt a hirdetési bevételük, a nyereséget pedig sikerült megduplázni. Naponta már több mint 1,9 milliárd felhasználója van a Facebooknak. A második negyedévet 29,08 milliárd dolláros bevétellel zárta a Facebook, ez
júl. 30
11:33
A bérek a járvány legnehezebb időszakában is emelkedtek (Demokrata)
A béremelkedés folytatásához a jövőben új kormányzati intézkedésekre van szükség.

Keresés