A pandémia miatt sokan kocsival, motorral kerülték el a tömegközlekedést. A home office egyértelműen elterelte az embereket az utakról, 23 százalékkal csökkent a kgfb-károk száma. Ha viszont baleset volt, ott sokkal többet fizetett a biztosító: közel ötödével nőtt az átlagkár.
Egyszerre került a mozikba és a Disney streaming platformjára az új kasszasiker, a Fekete Özvegy. Az első héten működni látszódó stratégia második hetében fulladt ki: kalózok szabotálják a film sikerét. A szimultán bemutatóval ráadásul még messzebb löki a stúdió a mozitulajdonosokat is.
Siófoknál még harmadikként fordult, de Vándor Róbert kormányzásával sikerült a címvédés. A tavalyi szinte teljes szélcsend után enyhe szélben rendezték idén is az 53. Kékszalag vitorlás versenyt a Balatonon. A
Az OTP Bank nevével visszaélve most újabb egyedi e-maileket és benne kártékony csatolmányt küldenek az adathalász elkövetők - hívja fel a figyelmet a pénzintzet közleményében.
Az e-kereskedelem dinamikusan fejlődött az elmúlt években, a koronavírus-járvány pedig végképp elintézte, hogy az online vásárlás mindenki számára a hétköznapok részévé váljon: a Mastercard Fizetési Élmény Riportja szerint a pandémia miatt bekövetkező változások az idősebb korosztályt is aktivizálták, sőt, a hetente online vásárlók között az 55-60
Az Erste Csoport ügyfelei által használt George-nak már hat országban hétmillió ügyfele van. Az Erste Bank magyarországi lakossági ügyfelei február óta használhatják George-ot. Indulása óta okostelefonján már több mint 400 ezren léptek be legalább egyszer a platformra, és közülük közel 333 ezren havonta legalább egyszer használták azt. A belépések
Az európai hangulatot a laza EKB és egyes jó gyorsjelentések alapozták meg. A BUX viszont kissé süllyed, a forint gyengül. Több éves csúcson az amerikai gázár, kilőtt a kávé és a fűrészáru ára. Újabb kriptodeviza-cégek jönnek a hagyományos tőzsdére.
Napi 40-50 ezer új koronavírus fertőzést regisztráltak az elmúlt héten az Egyesült Királyságban, ahol pár nappal ezelőtt lazítottak a járvány miatti korlátozásokon.
A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra.
Alaposan felpörgette az építőipart az utóbbi idők egyik legnagyobb volumenű lakásfelújítási támogatási programja. A 2021. január 1-jével startolt otthonfelújítási támogatással együtt a lakásfelújítási szakmunkákhoz kapcsolódó számlázási kérdések is előtérbe kerültek.
A járványvédelmi korlátozások fokozatos feloldásának köszönhetően több mint két évtizede a legnagyobb volt a gazdasági aktivitás júliusban az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzserek körében végzett felmérése alapján.
7,5 milliárd dollárról indult, mostanra legalább 20 milliárd körül alakulhat a tokiói olimpia megrendezése. A járvány rendesen keresztbe tett a tavalyról elhalasztott eseménynek, de a túlköltekezésről nem csak a covid
Növelni kell a magyar lakosság koronavírus elleni átoltottságát, ezért mind a 65 év felettieknek, mind a 12-15 éveseknek oltási akciót szerveznek - mondta az országos oltási munkacsoport vezetője pénteken a közmédiának.
Csütörtök este nyilvánosságra kerültek az egyetemi ponthatárok. A felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhettek eredményeikről, és idén ismét megrendezésre került a hivatalos felsőoktatási ponthatárváró rendezvény, a Pont Ott Parti. A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után azonban sajnos nem m
Idén 24%-kal több felvételiző jelentkezett első helyen a Corvinus képzéseire, mint tavaly Az angol nyelven induló képzésekre több, mint kétszer annyian jelentkeztek első helyen
Még ha gondosan is válogatjuk meg, milyen tartalmakat fogyasztunk az Instagramon, a platform Felfedezés füle alatt kaotikus helyzet alakulhat ki. Ebben a szekcióban olyan, általunk nem követett profilok bejegyzéseit láthatjuk, amik érdekesek lehetnek nekünk, mégis sosem lehet tudni, mi kerül a szemünk elé. Könnyen lehet, hogy egy fotó, videó vagy s
Nem sikerült fenntartani az oltási kedvet, sorra lépnek el tőlünk az uniós tagállamok, aminek több veszélye is van. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint a legalább az
Több tízezer hallgató kezdett újabb sportba, miután megtudta, hogy felvették: ki tud jobb feltételekkel lakást bérelni. Nézzük, milyen kínálatból választhatnak!
Újabb nyolc, terület- és gazdaságfejlesztési intézkedésről döntött a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a testület pénteki ülését követően.
A munka törvénykönyve (Mt.) a másodállás vagy mellékállás fogalmát nem ismeri. Azt azonban nem tiltja, hogy egy munkavállalónak párhuzamosan több jogviszonya álljon fenn, egyetlen kivétellel: érvénytelen az egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaszerződés, ha annak megkötése időpontjában a felek között munkaviszony áll f
A Mitte Communications nyerte a Közlekedési Múzeum Volt egyszer egy Északi… a történet folytatódik című időszaki kiállításának ügynökségi támogatását. Az ügynökség feladatköréhez tartozik az időszaki kiállítás kommunikációs és hirdetési stratégiájának megtervezése, amelyet a múzeum munkatársaival közös workshopok keretében dolgoztak ki. Ők felelnek
Hivatásunk a mezőgazdaság! Kiemelten fontos feladat az árpafajta kiválasztása a termőhelyi terméspotenciál kihasználása, az intenzitásnövelés érdekében.
A júliusi, országszerte tömegesen jelentős károkat okozó viharok nem érték meglepetésként az Allianz Hungáriát. A biztosító mindent megtesz annak érdekében, hogy érintett ügyfelei a lehető leghamarabb a szerződés szerinti kártérítéshez jussanak, ehhez pedig fejlesztéseit és a pandémia során szerzett tapasztalatait is hasznosítja.
A Continental kisebbségi részesedést szerzett az Ipar 4.0-s Feelit startupban, melynek központja Izraelben, Tel-Avivban található. A vállalatok abban állapodtak meg, hogy nem teszik közzé a részesedés összegét. A Feelit csúcsminőségű prediktív karbantartási megoldásokat kínál különféle ipari berendezésekhez és gépekhez saját hardveres érzékelőik és
A technikai elemzés nemcsak az egyedi részvények keresletének és kínálatának az elemzéséről szól, hanem a piaci indikátorok révén részvény-, szektor- vagy ország- és régiós indexek vizsgálatára is van lehetőség. Ezeknek azért van jelentősége, mert a papírok oroszlánrésze kisebb-nagyobb mértékben követi a trendet, ezért ha a piac belseje romlik és s
A világpiaci folyamatoknak részben valóban áldozatai a hazai építőipari cégek, a készletezéssel ugyanakkor maguk is hozzájárultak az árak felveréséhez. Az állami beavatkozás a lehető legjobbkor jött, már önmagában az erélyes kormányzati kommunikáció megfékezheti a szerencselovagokat. A munkaerőhiányt, a Covid-válságot és az árrobbanást már nem tudt
Július 1-én vette kezdetét a negyedik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny állásáról a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az…
A Mercedes négy éven belül teljesen leáll a belső égésű motorok fejlesztésével. Az Európai Bizottság július közepén ismertetett Fit for 55 uniós klímacsomagja következményeként Európa vezető autógyártói egymás után jelentik be, hogy mikor állnak át teljesen a tisztán elektromos autózásra. A Mercedes gyártója, a Daimler AG 2030-ig negyvenmilliárd eu
A csütörtöki határozott forinterősödéssel átmenetileg 357-nél is járt az euró, de aztán megtorpant a forint, péntek reggel óta pedig több hullámban megint esik. Délutánra közel kerültünk ismét s 360-as euróhoz és a mai gyengülés nagyobb, mint a lengyel zloty és a cseh korona leértékelődése. A mai forintesés azután történt, hogy Orbán Viktor miniszt
Az elmúlt évtizedben nem változott számottevően a különböző egészségügyi ellátásokat igénybe vevők aránya, legyen szó kórházi, háziorvosi, szakorvosi vagy alternatív ellátásról. Egyedül a fogászati ellátás terén figyelhető meg említésre méltó növekedés. Pozitív változás a kórházban eltöltött idő csökkenésében, és ezzel párhuzamosan a gyakoribb szak
A divatcég által bemutatott hordozható hangszóróért csaknem 900 ezer forintot kérnek. A divatcégek ritkán szoktak technikai eszközökkel előállni, ha csak nem okosóráról vagy egyéb viselhető kiegészítőről van szó. Azonban most egy hordozható hangszórót mutattak be, a Horizon Light Up Speakert. Az eszköz Bluetooth-képes és világítós gombokkal szerelt
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere júniusban 392,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első hat hónapban pedig a deficit elérte az 1704,5 milliárd forintot, az idei évre előirányzott 2287,7 milliárd forint 74,5 százalékát – erősítette meg az előzetes adatokat a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken közzétet
A magyar munkavállalók 46 százaléka részesül rendszeresen béren kívüli juttatásban, egytizedük azonban idén nem kapott cafeteriát munkáltatójától a pandémia és a gazdasági visszaesés miatt – derül ki abból az átfogó online kutatásból, amelyet a Nemzeti Utalvány készített el, több mint 1200 fő megkérdezésével. A munkavállalók számára az elmúlt idősz
A várakozásokkal összhangban ismét kamatot emelt Oroszország központi bankja az infláció növekedése miatt, és jelezte, hogy "szükség esetén" további emelésekre lehet számítani.
Kiszámítható támogatási feltételekkel és tervezhető fejlesztési lehetőségekkel segíti az agrártárca a gazdákat - jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az MKB Bank Nyrt., az Andest 2005 Kft. és a Gazda Kontroll Kft. tematikus programsorozatának mezőkövesdi állomásán, a tárca közl
Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis pénteki zöldkötvény-aukciója az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében, ahol összesen végül 6,6 milliárd forint névértékű kötvényt vásároltak meg az intézményi befektetők.
Az Armadillo egy osztrák ügynökségtől veszik át a márka lokális Facebook- és Instagram-kommunikációját és hirdetési stratégiáját. Az ügynökség július 1-jétől kezdte meg együttműködését az egyik legismertebb nemzetközi kávémárkával, a Segafredo Zanettivel. A márka 110 országban van jelen, és Magyarországon is kimagasló az ismertsége, ám a cég Facebo
Az Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia hetében a PREGA Gyakorlati Napon ismerhették meg a magyar gazdálkodók a legjobb precíziós megoldásokat. A rendezvényen Sándorfy Andrással a vetőmag-nemesítés precíziós oldaláról és a klímaváltozás okozta kihívásokra adott válaszokról beszélgettünk.
A Corvinuson végzettek átlagosan 462 ezer forintért tudnak elhelyezkedni, ez 100 ezer forinttal több, mint a más egyetemeken végzettek esetében. A BCE-re idén 24 százalékkal többen akartak bekerülni, mint tavaly.
A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra. A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is. Ennek oka, hogy amennyiben az állam gyakorolja