2021. július 12. hétfő

júl. 12
9:45
Most már lassan tényleg bárkinek adunk oltást, mégis alig nő az átoltottság (Menedzsment Fórum)
Három új áldozatot szedett a hétvégén a koronavírus, 100 fölött van az új esetek száma is - egy hétvégi nyilatkozat szerint a negyedik hullám elkerüléséhez nem elég a magyar átoltottsági arány, és ez érdemben nem is nagyon tudott emelkedni.
júl. 12
9:45
3 beteg hunyt el a hétvégén: 12 koronavírusos szorul lélegeztetésre (Pénzcentrum)
A hétvégi összesített adatok szerint a beoltottak száma 5 538 557 fő. 102 új fertőzöttet igazoltak, az aktív fertőzöttek száma pedig 37 023 főre csökkent.
júl. 12
9:48
Látványos kisfilmekkel jelentkezett a Wallis Motor (MMonline)
Az 1994-ben alapított Wallis Motor márkakereskedések hitvallása a kezdetek óta változatlan – a kereskedéshálózat számára mindig ügyfelei az elsők. A Wallis Motor nem véletlenül piacvezető immár közel 30 éve töretlenül a magyar piacon. Elsőnek lenni azonban nem kiváltság, sokkal inkább eltökéltség és kemény munka. A Wallis Motor új imázskampányának
júl. 12
9:51
Jelentős támogatás a digitalizáláshoz (Piac és Profit)
Július 12-19. között adhatók be első körben a fejlesztésekre vonatkozó pályázatok
júl. 12
9:57
Ezeket a babaruhákat válaszd idén nyáron (ProfitLine)
Megérkezett a Ruhafalva legújabb nyári babaruha-kollekciója! A többszörösen díjnyertes webáruház minden évben készül a szezonváltásra, hogy a gardróbfrissítés a lehető leggördülékenyebben valósulhasson meg.
júl. 12
9:57
Kiábrándítóan rosszak az eddigi betakarítási eredmények - csúnyán elintézte a meggyet az időjárás (Portfolio)
A hőség és az aszály miatt jelentősen tovább romlottak a terméskilátások, akár hiány is lehet a hazai meggyből, amelynek átlagára az Agrárközgazdasági Intézet adatai alapján a Budapesti nagybani piacon június végén meghaladta az 52 héttel korábbit és 675–775 forint/kilogramm között mozgott.
júl. 12
10:03
Varga Mihály parádriposztja eltalálta Matolcsy Györgyöt (Menedzsment Fórum)
A mostani számítások szerint akkor is 6 százalék felett nő majd a gazdaságunk, ha év végéig egy fillér uniós pénz se érkezik, magyarázta az Origónak a pénzügyminiszter.
júl. 12
10:03
Méregdrágán tankolhatunk szerdától (Privátbankár)
A 95-ös oktánszámú üzemanyag literenként átlagban bruttó 5, míg a gázolaj 2 forinttal kerül többe. Utoljára közel 10 éve kellett ilyen sokat fizetni a tankolásért.
júl. 12
10:03
YouTube Shorts - Leveri a TiK-Tok-ot? Magyarországon is elérhető! (ProfitLine)
A YouTube ma bejelentette, hogy Magyarországon is elindult a YouTube Shorts béta verziója; ez a vállalat új, rövid formátumú videós élménye, amellyel látványos, rövid videókat lehet mobiltelefonnal készíteni. A 2020 szeptemberében bejelentett Shorts szolgáltatást a YouTube azóta 26 országra terjesztette ki, és mostantól több mint 100 olyan országba
júl. 12
10:06
Mostantól a tagországokon múlik a biodiverzitás védelme (Agrofórum)
A napokban az uniós országok képviselői, az Európai Parlament és az Európai Bizottság megegyeztek az Európai Unió következő időszakra érvényes Közös Agrárpolitikájának kereteiről. A tagállamok számára ez a megállapodás jelenti azt a szakmai keretet, aminek alapján a saját agrártámogatási rendszerüket megtervezhetik és megvalósíthatják. A kedvezőtle
júl. 12
10:09
Digitális valutakísérlet Jamaicából (Kripto Akadémia)
A jamaicai központi bank a hírek szerint augusztusban kezdi meg központi banki digitális valuta (CBDC) projektjének tesztelését az ország pénzügyi intézményeivel együttműködve. A Jamaica Observer beszámolója szerint a Bank of Jamaica (BOJ) elnöke, Richard Byles a Rotary Club rendezvényén jelentette…
júl. 12
10:11
16 milliónyi bitcoint csalt ki áldozataitól, 15 évet kapott (Kripto Akadémia)
Mintegy 180 hónapnyi börtönbüntetésre ítélték az USA-ban azt a férfit, aki bő évtizeden keresztül szedett el bitcoint áldozataitól. Roger Nils-Jonas Karllson 3575 ember átverésében vallotta magát bűnösnek, a primitív metódus lényege az volt, hogy nyugdíj takarossági programot hazudott, miközben egyszerű…
júl. 12
10:12
Nagy fordulópont a reptér eladásában: a tulajokat érdekli a kormány ajánlata (Forbes)
Mégis érdekli a tulajdonosokat a Budapest Airportra tett ajánlat. Ez nagy fordulópont az ügyben, korábban ugyanis a tulajdonosoka azt mondták: bőven a piaci ár alatt van az ajánlat. Mégis eladhatják
júl. 12
10:15
Hatalmas változás küszöbén háziorvosi ügyeleti rendszer: óriási baj lehet az emberhiány (Pénzcentrum)
Hajdú-Bihar megyében az ügyeleteket júliustól a mentőszolgálat szervezi, remélhetőleg értékes tapasztalatokat gyűjtve az országos átálláshoz. A Népszava szerint azonban felemásan indult az új ügyeleti rendszer tesztje és ennek fő oka az emberhiány
júl. 12
10:15
Hazánkban is terjed az erősen invazív japán gyomnövény (Agroinform)
Az ártéri japánkeserűfű egy erősen invazív gyomnövény, amely a tápanyagok gyors elszívásával elnyomja a társnövényeket, és hosszú, elágazó gyökereivel fokozza a talajerózió veszélyét.
júl. 12
10:18
Meglepő kihívást hozott a COVID és a home office (MMonline)
Nagy arculcsapás érheti azokat a cégeket, melyek az otthoni vagy hibrid munkavégzés és a digitális üzletmenet sikeres bevezetését követően nyugodtan hátradőlnek. A pandémia számos új kihívást hozott a vállalatoknak, és a vezetők még éppen csak kóstolgatják, hogyan tarthatják fenn a munkahelyi elégedettséget a jelentősen megváltozott körülmények köz
júl. 12
10:27
Pár héten belül 1-2 millió új fertőzöttre számít az angol kormány (Menedzsment Fórum)
A tervek szerint egy hét múlva jön a teljes nyitás az országban.
júl. 12
10:33
Öt napig korlátozott ügyintézés lesz a Vodafone-nál (ProfitLine)
Július 24-28. között a Vodafone Magyarországnál a mobil előfizetéssel rendelkező ügyfelek kiszolgálása megújul, ezért ebben az időszakban több értékesítési és ügyintézési folyamat csak korlátozottan érhető el - közölte a vállalat az MTI-vel hétfőn. Az ügyintézési szünet mintegy 3 millió ügyfelet érint.
júl. 12
10:33
Ezt sok diák elfelejti elintézni még a nyáron: szeptemberben már veszett fejsze nyele (Pénzcentrum)
Budapesten a legolcsóbb a X., a XX., a XXI. és a XXIII. kerület, ezeken a részeken júniusban 120 ezer forintos volt az átlagos bérleti díj. Bár első blikkre meredek elképzelésnek tűnhet az, hogy Kőbányán, Csepelen vagy éppen Pesterzsébeten béreljen lakást az, aki az Astoria-Egyetem tér-Kálvin tér háromszögben, a Corvinus-BME tengelyen vagy éppen a
júl. 12
10:36
Német Innovációs Díjjal tüntették ki a Bosch Rexroth ctrlX Automation platformját (newtechnology.hu)
A Bosch Rexroth ctrlX Automation platformja újraértelmezi az ipari automatizálást. Ezt a kiemelkedő innovációs teljesítményt most a 2021-es Német Innovációs Díjjal (German Innovation Award 2021) ismerték el. A WirtschaftsWoche, ami az Accenture és az EnBW által 2010-ben alapított kezdeményezés, Peter Altmaier német szövetségi miniszter védnöksége a
júl. 12
10:36
Megújul a Vodafone, figyeljen, aki ügyet akar intézni (Növekedés)
Július 24-28. között megújul a Vodafone Magyarországnál a mobil előfizetéssel rendelkező ügyfelek kiszolgálása, ezért ebben az időszakban több értékesítési és ügyintézési folyamat csak korlátozottan érhető el . Az ügyintézési szünet mintegy 3 millió ügyfelet érint.
júl. 12
10:39
Változott a Kúria ügyfélfogadási és belépési rendje (Adózóna)
Július 6-ától változott a Kúria ügyfélfogadási és belépési rendje a védelmi intézkedések feloldásának hatodik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 365/2021. kormányrendeletben foglaltak alapján – közölte honlapján a Kúria.
júl. 12
10:39
Akcióba léptek a szuperkamionok! Az eredmény: kevesebb romlott gyümölcs (Agroinform)
Speciális padlórendszerrel kiegyenlített szinten tartható a belső hőmérséklet a hűtőkamionokban.
júl. 12
10:45
Míg mi az alapanyaghiánnyal vagyunk elfoglalva, a világ építőipara gyökeresen megváltozik (Portfolio)
Az építőipar, értékét tekintve az egyik legnagyobb ágazat a világon, de legalább ilyen jelentős az életünkre gyakorolt ​​hatása is. Épületekben élünk és dolgozunk, és ennek az iparnak a teljesítménye szinte mindig körülvesz minket. Míg Magyarországon a mostani időszakot az alapanyaghiány és az áremelkedések körüli kérdések uralják, addig érdemes eg
júl. 12
10:47
Sorra zárják be irodáikat a német bankok (Portfolio)
A német bankok a hibrid irodai átállás élmezőnyébe törnek, ahogy már nemcsak beszélnek a kisebb irodai igényükről, hanem konkrét lépéseket is tesznek - írja a Bloomberg. Több nagyobb német bank is irodákat zár be, illetve költözik át kisebbe, hogy eleget tegyen dolgozóik alacsonyabb bejárási igényének.
júl. 12
10:48
Költözik az IBM Magyarország (MMonline)
A Corvin-negyedbe költözik az IBM. A technológiai vállalat 2023-tól több lépésben helyezi át magyarországi főhadiszállást a Futureal fejlesztésében megvalósuló Corvin Innovation Campus irodakomplexumba. A Corvin Innovation Campus-t választotta hazai tevékenységének új székhelyéül az IBM. A környezetbarát, fenntartható és emberközpontú irodaházat a
júl. 12
10:51
Már megint brutális benzináremelés következik (Menedzsment Fórum)
A 95-ös oktánszámú üzemanyag literenként átlagban bruttó 5, míg a gázolaj 2 forinttal kerül többe. Utoljára közel 10 éve kellett ilyen sokat fizetni a tankolásért.
júl. 12
10:51
Újabb nyugdíjemelés jöhet az idén (Infostart)
Varga Mihály a gazdasági növekedésről és a tervezett globális minimumadóról is beszélt.
júl. 12
10:51
Ha idén már egy fillér uniós pénz sem érkezik, akkor is 6 százalék fölött nő a magyar gazdaság (Privátbankár)
Ezt Varga Mihály fejtegette az Origónak. A pénzügyminiszter "csendben" azt is bejelentette, hogy az eddig vártnál magasabb lesz az infláció és a növekedés idén.
júl. 12
10:51
Koronavírus Magyarországon: hogy alakultak a hétvégi adatok? (Piac és Profit)
A három elhunyt mellett 102 új fertőzöttet is azonosítottak a hétvégén, de az aktív fertőzöttek száma lassú tempóban még mindig csökken.
júl. 12
10:51
Tömegesen érkezik a magyar dinnye - kilónként bőven 200 forint felé rúg az ára (Portfolio)
A múlt héten már megjelent a kínálatban a belföldi termesztésű dinnye, amelynek kilója 200 forint felett várható. Néhány éve óriási botrányt okozott, hogy a nagy élelmiszerláncok 89 forintos akciós áron öntötték a piacra az import görögdinnyét, azonban ez már a múlté, idén nincs olyan mély szakadék a piaci és a kiskereskedelmi-láncok árai között.
júl. 12
10:54
Saját liszt a saját biobúzából – a saját malomban (Agrofórum)
Gazdapék. Egy fogalom, ami hazánkban még nem ismert kifejezés, ám Franciaországban egyre népszerűbb a termelők körében. A szári Csoroszlya Farmon nyugati mintára, lépésről lépésre építenek fel egy valóban a termőföldtől az asztalig a gazdálkodó kézben összpontosuló rendszert. Ehhez számos bio gabonás kísérlet zajlik náluk, de a közelmúltban adták á
júl. 12
10:54
Tűz alatt a kínai tech-szektor, épp a helyi Facebookra szálltak rá (Forbes)
Félmillió jüanos büntetést is kapott a Tencent.
júl. 12
10:57
Vesztegetési ajánlattal provokálják az orvosokat (Azenpenzem)
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) úgynevezett megbízhatósági vizsgálat keretében vesztegetési pénzt ajánl fel az általa kiválasztott orvosoknak. Mint hangsúlyozták: aki ezt visszautasítja, azt nem érheti joghátrány.
júl. 12
11:00
Bőséges búzatermést várnak az Európai Unióban (Agrofórum)
Az Európai Unióban és Nagy-Britanniában a búzatermelés megugrik ebben az évben, mivel a termőterület növekedett, és a termésmennyiség is javul az előző vegetációs időszakhoz képest a jobb időjárás miatt.
júl. 12
11:00
A ruhavásárlásban is a túlfogyasztás elkerülésére buzdít legújabb podcastjában Áder János (Növekedés)
A túlfogyasztással kapcsolatban a slow fashion mozgalomról is beszélgetett Áder János államfő Mengyán Eszter újságíróval, szín- és stílustanácsadóval a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.
júl. 12
11:03
Koronavírus Magyarországon: ezek már a negatív fordulat előjelei (Portfolio)
102 új fertőzöttet és 3 halottat regisztráltak a magyar hatóságok az elmúlt három nap során (péntektől vasárnapig) a koronavírus-járványban - derült ki a koronavirus.gov.hu friss adatközléséből. 73 főt ápolnak jelenleg kórházban, közülük 12 beteg van lélegeztetőgépen. Az elmúlt napok számai alapján megfordult a kedvező trend, és erősödésnek indult
júl. 12
11:06
Átment a "vesztegetési teszten" a főorvos (Növekedés)
Megbízhatósági vizsgálatot folytatott egy budapesti kórház szív-, ér- és mellkassebészeti osztályának főorvosával szemben a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), az osztályvezető azonban nem hagyta magát megvesztegetni, így az eljárást lezárták.
júl. 12
11:09
Meghosszabbította az EU az Oroszország elleni gazdasági szankciókat (Menedzsment Fórum)
Fél évvel, mert az oroszok továbbra sem teljesítették azt, amit a minszki megállapodásban vállaltak Ukrajnával kapcsolatban.
júl. 12
11:09
Ezért áll a sor a magyar patikákban: vidéken még súlyosabb a helyzet, mint a fővárosban (Pénzcentrum)
Egyre több gyógyszertár szűnik meg a kisebb településeken, amely több ezer lakos gyógyszerellátását nehezíti meg. Egyes megyékben már így is rossz a helyzet, sok lakos jut kevés gyógyszertárra. A munkaerőhiány a patikákat is sújtja, és a járvány sem múlt el nyomtalanul. A jövőben feltehetően még több gyógyszertár fog bezárni, és egyre nehezebb lesz
júl. 12
11:09
Bolgár ügylet készül a Nyomdánál, ami nagyon megdobhatja az idei nyereséget (Portfolio)
Értékesítené bolgár leányvállalata 50 százalékos részesedését a Nyomda. A szerződést már aláírták a felek, 2 millió eurós vételárral, még a bolgár hatóságok engedélyére vár a tranzakció - tette közzé a vállalat.
júl. 12
11:11
Új ingatlanbefektetési igazgató a Diófa Alapkezelő élén (Portfolio)
A Diófa Alapkezelő Bogár Rolandot választotta meg a társaság új ingatlanbefektetési igazgatójának. Bogár Roland felelőssége az alapkezelő ingatlanportfóliójához kapcsolódó tevékenységek koordinálása, valamint a vállalat ingatlanstratégiai irányainak kiépítése lesz.
júl. 12
11:12
A görögdinnye egy év alatt 16 százalékkal drágult (Agrofórum)
Éves viszonylatban a napraforgó-étolaj, a félbarna kenyér, a görögdinnye, a rizs, a gyümölcsjoghurt, a csirkeszárny, a zöldpaprika és az uborka ára ugrott meg a legjobban a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) inflációs kosarában szereplő élelmiszerek közül. Ezzel szemben a citrom, az alma, a vöröshagyma és a narancs több mint tíz százalékkal olcsób
júl. 12
11:12
Match Point – interjú Noszek Péterrel (MMonline)
Egy teniszedzésnek köszönheti, hogy harminc éve a Nestléhez került, azóta három kontinensen, hat országban, 11 különböző pozícióban dolgozott, jelenleg pedig a magyar leányvállalatot vezeti, amely éppen harminc évvel ezelőtt kezdte meg működését hazánkban. Noszek Pétert többek közt arról kérdeztük, hogyan tartanak lépést a gyorsan alakuló fogyasztá
júl. 12
11:15
Földrengésszerű bejelentést tett ma a pénzügyminiszter, még több pénzt kaphatnak a nyugdíjasok (Menedzsment Fórum)
Számításaink szerint az új makropálya alapján éves szinten több mint 80 ezer forint plusz érkezhet az átlagnyugdíjból élő idősekhez, az év eleji emelésen felül. A büdzsében pótlólagos forrásokat kell találni ennek kifizetésére.
júl. 12
11:21
Hamarosan új gázvezetéke lesz Európának (Piac és Profit)
Az Oroszország és Németország közötti Északi Áramlat-2 gázvezetékpár építése heteken belül befejeződik - jelentette be a vezetéket üzemeltető cég vezetője.
júl. 12
11:21
Ilyen még nem volt: az árrobbanás miatt újabb nyugdíjemelés lesz idén (Portfolio)
Szinte biztos, hogy idén harmadszor is emelni kell a nyugdíjakat Magyarországon, hogy azok ne veszítsenek a reálértékükből. Az infláció ugyanis folyamatosan emelkedik, ami miatt a nyugdíjak vásárlóereje csökken. Varga Mihály mai bejelentése alapján borítékolható, hogy novemberben újabb emelés érkezik.
júl. 12
11:23
Új ingatlanbefektetési igazgató a Diófa Alapkezelő élén (Piac és Profit)
A Diófa Alapkezelő Bogár Rolandot választotta meg a társaság új ingatlanbefektetési igazgatójának.
júl. 12
11:33
Izgalmas tőzsdehét vár az olaj befektetőire (ProfitLine)
A WTI 74,4 dollárra esett vissza, miután 2%-ot emelkedett pénteken. Annak ellenére, hogy a fertőzöttek száma ismét emelkedik, még mindig bizakodó a piac az emelkedő keresletnek köszönhetően.
júl. 12
11:33
Új Spar nyílik a budai plázában (Portfolio)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a legnagyobb fizikai üzletét nyitja meg az eMAG az Etele Plazaban, most egy új bérlőt is bejelentett a bevásárlóközpont fejlesztője: szeptembertől a földszinten Spar szupermarket várja majd a vásárlókat.

Keresés