Hibásan tüntették fel a termőhelyet és az előállítási módot a 2019-es Juhász Muscat Ottonel félédes, fehér, oltalom alatt álló földrajzi jelzésű borok egyes tételein, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el azokat – olvasható a Nébih honlapján.
Hamarosan elindulhat egy, a hazai fuvarozókat és logisztikai szereplőket kiszolgáló új digitális platform, amely lehetővé teszi a szállítmányozás papírmentessé tételét. Ennek fontos mérföldköve, hogy a logisztikai és fuvarozói ágazat meghatározó érdekképviseleteinek közreműködésével megalakult az e-CMR Europe Kft.. A projekttársaság célja az elektr
Az Európai Unión belül a visegrádi országok sikeresen reagáltak a koronavírus-válságra. A V4-ek a nehéz időkben is fenntartották a makrogazdasági stabilitásukat – mutatott rá Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Hozzátette, az elmúlt három évtized kihívásai ellenére komoly sikereket értek el a visegrádi országok. Sokat profitáltunk a műkö
Pusztai Erzsébet infektológus szerint túlzás lenne kimondani, hogy minden vakcina esetében most azonnal kellene a harmadik oltás, ugyanis sok vakcinánál tartósnak látszik a védettség, így csak azoknak lehet szüksége egy harmadik oltásra, akiknél nem alakult ki megfelelő ellenanyagszint – mondta el az ATV Start című műsorában.
Hamarosan visszatér a TV2 képernyőjére a nemzetközi sikerű táncos showműsor, a Dancing with the Stars, amelyben hírességek profi táncpartnereikkel állnak színpadra hétről hétre. A TV2 lenyűgöző produkciójában többek között táncparkettre lép Dobó Kata színművésznő, Demcsák Zsuzsa, a Farm VIP háziasszonya, Tóth Andi énekesnő, Árpa Attila színész-rend
Új elnököt választott a szállodaszövetség, július 15-től Baldauf Csaba, a Kolping Hotel Spa & Family Resort igazgatója, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) eddigi alelnöke tölti be a tisztséget a szervezet közgyűlésének döntése értelmében. Baldauf Csaba Flesch Tamást váltja a poszton, aki tiszteletbeli elnökként továbbra is támoga
A Piringer Kft. 190 millió forintos állami támogatással műanyag helyett biológiailag lebomló eszközök gyártására áll át - olvasható a pénzügyminiszter közösségi oldalának bejegyzésében.
Májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Mostanáig több mint 10 milliárd forintot fizettek ki az önfoglalkoztatóknak, az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatására beérkezett igénylések száma meghaladta a 60 ezret. A kormányhivatalok közel 50 ezer kérelmezőnek ki is fizették a 219 ezer forintos egyszeri támogatást - jelentette be Bodó Sándor.
A piaci-fogyasztói kultúra által szült, súlyos környezeti problémákra keres megoldásokat a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum Lassú élet - Radikális hétköznapok címmel szerdától látható kiállítása.
Ugyan már egy pár éve velünk van, mégis csak mostanában kap egyre inkább szárnyra a nyílt bankolás "mozgalma". A McKinsey szerint az új trend - melynek lényege, hogy harmadik felek a fogyasztók banki adatait felhasználva kínálnak számukra széleskörű pénzügyi szolgáltatásokat - fenekestül felforgathatja a pénzügyi szférát. A klasszikus bankszektorra
Mióta kevés helyre szükséges az oltási igazolás az országban, alaposan megtorpant az oltási kedv. Miközben a magyar felnőtt lakosság átoltottsági aránya 66,2 százalék az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő 10:30-kor Kormányinfót tartanak, ahol a koronavírus hatásai lehetnek a középpontban. Az eseményről élőben tudósítunk.
A lakosság bizonyos csoportjainál, például az egészségügyi dolgozók esetében kötelezővé tenné a koronavírus elleni oltakozást Aleksandar Vucic szerb elnök, de hozzátette, mivel a szerb alkotmány nem teszi lehetővé, hogy megsértsék ezzel az emberi jogokat, így továbbra is mindenkinek csak ajánlani lehet, hogy oltassa be magát.
Az első oltást felvevők száma napi szinten 4-5 ezer fővel nőtt az utóbbi időszakban, miközben a második vakcina beadása folyamatosan zajlik. Így egyre kevesebb olyan magyar van, aki csak egy oltást kapott.
Hiába, úgy tűnik a piac gyengélkedése ellenére megállíthatatlan a mainstream elterjedés. Az elfogadóhelyek száma is nő, bár messze nem abban az ütemben, mint amiben egykor elképzeltük, de a lényeg nem is ez. Sokkal inkább az, hogy egyre-másra jelennek meg újabb…
A kormány vizsgálja a harmadik oltás lehetőségét, illetve azt, hogy bizonyos területeken kötelezővé tegye az oltást - mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a döntéseket Orbán Viktor ismerteti majd péntek reggel.
Jelentős drágulás figyelhető meg a réz, az acél vagy éppen a fa világpiaci árában. A világgazdaság újraindulása, a kereskedelmi konfliktusok és a kínálat rugalmatlansága egyaránt hozzájárul a készletek apadásához. Az iparági elemzők szerint ráadásul további áremelkedés várható, miután világszerte infrastrukturális és építőipari beruházásokkal élénk
Több száz ügyféligényt kielégítő banki szolgáltatásból mindössze három az, ami minden banki mobilapplikációban megtalálható – derül ki a BiztosDöntés.hu felméréséből, ami a szolgáltatások és nem a díjak alapján vizsgálta a hazai bankok mobilalkalmazásait. Pedig a digitális bankolás fontossága a koronavírus-járvány alatt csak tovább erősödött, ennek
Egyre intenzívebb a kiberbiztonsági fenyegetés az európai országokban – derült ki az IT-biztonsági megoldásokat gyártó Kaspersky felméréséből. Az utazástervezéskor különösen a bizalmas céges adatokat kezelő vezetőknek érdemes tudni, hogy amíg Délkelet-Európában a legkockázatosabb online banki tranzakciókat végezni, addig az Apple-felhasználókra els
Egyre erősebbek azok a hangok, amelyek a 27%-os áfa csökkentését kívánják elérni. Nem vonva kétségbe a szándék nemességét – a szegények nyomorának parancsoló enyhítését, a középosztály erősítését – téves, hibás lépésnek tartanám az áfa mérséklését. Ha van olyan adópolitikai döntése a kormánynak, ami összességében helyes, akkor ez éppen az áfa emelé
Az utóbbi hetekben döglött kagylókra lettek figyelmesek a Tisza-tó felszínén. Aggodalomra azonban nincs ok, a harcsahorgászok még örülhetnek is a jelenségnek. De mi áll a háttérben?
Az indiai jegybank ideiglenesen megtiltotta a Mastercardnak, hogy új bank- és hitelkártyákat bocsásson ki a hazai ügyfelei számára - számol be róla a BBC. A jegybank állítása szerint a kártyatársaság megsértette az ügyfelek adatainak tárolására vonatkozó törvényt.
2021. június 10. óta adómentes a háztartási méretű kiserőművek tulajdonosainak, üzemeltetőinek bevétele, emlékeztet honlapján a NAV. Ez azt jelenti, hogy a magánszemélynek nem kell adóznia a bevétel után, ha például a házára telepített napelemes rendszerrel több energiát termel, mint amennyit felhasznál, és a hálózatba feleslegként visszatáplált en
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Orbán Viktor kormányfő péntek reggel jelenti be, hogy szükség van-e harmadik oltásra a koronavírus-járvány ellen.
Egy év alatt 18,7, az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene. Az épületeken kívül minden más építménynél csökkenés volt.
A kötelező koronavírus-oltás lehetősége is szóba került a tegnapi kormányülésen, amelynek döntéseiről holnap reggel számol be Orbán Viktor – mondta el a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. A kormány nem döntött továbbra sem arról, hogy mindenkinek kötelező oltást rendeljen el, de vannak olyan munkaterületek, amelyek az önmagunkon való felelősségen is
Annak érdekében, hogy segítse a mikro- és kisvállalkozások digitális átalakulását, a Mastercard kampányt indít, amelyben négy szegmenst: a vendéglátással, a kereskedelemmel, a szépségiparral foglalkozó, illetve a háztartási szolgáltatásokat nyújtó sal foglalkozó vállalkozásokat szeretné megszólítani. A Mastercard weboldalán az érintettek e-bookot,
Májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentéséből. A májusinál nagyobb éves növekedési ütemet 2019. júliusában mutatott utoljára az építőip
Vizsgálatot indított a román Versenytanács azzal kapcsolatban, hogy Romániában és a külföldi piacokon egyaránt jelentős mértékben drágultak az építőanyagok - jelentette be szerdán a szakhatóság.
A kötelező koronavírus-oltás lehetősége is szóba került a tegnapi kormányülésen, amelynek döntéseiről holnap reggel számol be Orbán Viktor – mondta el a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. A kormány nem döntött továbbra sem arról, hogy mindenkinek kötelező oltást rendeljen el, de vannak olyan munkaterületek, amelyek az önmagunkon való felelősségen is
Balogh Zoltán, az MTI/MTVA fotóriportere nyerte el A Covid-19 éve Magyarországon című munkájáért a 39. Magyar Sajtófotó Pályázaton a MÚOSZ Nagydíját, míg az André Kertész-nagydíjat Kovács Bea kapta Pillangólány című sorozatáért. A két nagydíjast a 39. Magyar Sajtófotó Kiállítás díjátadóval egybekötött csütörtöki megnyitóján jelentették be – írja tu
A negyedik hullám még nem jelent meg Magyarországon, vizsgálják a harmadik oltás és egyes területeken a kötelező oltás lehetőségét is – egyebek közt ezek voltak a mai kormányinfó témái, írja a hvg.hu.
A brit székhelyű digitális banki alkalmazás, a Revolut mintegy 800 millió dollárt gyűjtött be egy új finanszírozási körben, amelyet a Softbank Vision Fund és a Tiger Global Management vezetett, így a vállalat értéke mintegy 33 milliárd dollárra nőtt.
Nagyot raliznak ma a Nyomda részvényei, amelyek már közel 10 százalékos pluszban is álltak napközben, bár azóta már némileg mérséklődött az emelkedés, de a forgalom nem kiugró az elmúlt 30 kereskedési nap átlagához viszonyítva. Több kedvező hír is érkezett a napokban a társasággal kapcsolatban, amelyek segíthetik az emelkedést.
Még ha nem is óriási, de legalább vagyoni elégtételt kaphatnak azoknak a polgári pereknek az érintettjei, melyeknél az eljárás elhúzódik – mutat rá a Kapolyi Ügyvédi Iroda arra az új jogszabályra, mely jövő januárban lép életbe.
Az előzetes számok alapján a Daimler 5,2 milliárd eurós adózás és kamatfizetés előtti (Ebit) eredményt ért el, szemben a 4,1 milliárd eurós várakozással és a tavalyi 1,7 milliárdos várakozással.
Minden eddiginél nagyobb, gigantikus tűzijátékot rendeznek az idén az augusztus 20-i államalapítás ünnepe alkalmából Budapesten, szeretnék ha mindenki a fővárosba jönne - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
Minden Magyarországon engedélyezett oltóanyag hatékony és alkalmas arra, hogy a járvány negyedik hulláma esetén védettséget adjon, ugyanakkor aki az oltóanyagokkal szemben bizalmatlanságot kelt, az ezzel mérsékli az oltási kedvet, és emberek halálát idézi elő - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.
Míg Amerikában kitartott az optimizmus a Fed-elnök beszéde után, Európában csúnyán esik a német DAX index, főleg néhány rossz céges hír húzza vissza. De még a jól szereplő Daimler sem tudott sokáig a pozitív tartományban maradni. Itthon a BUX emelkedik, a forint gyengül, és kilőtt a Nyomda egy megrendelés hírére.