2021. augusztus 17. kedd

aug. 17
6:42
A család, ami mindent Bitcoinba fektetett és világszerte rejtegeti vagyonát (FinTechRadar)
Egy holland család fogta teljes vagyonát és Bitcoint vett, amikor az 900 dollár volt. Most szerte a világon tárolják a kriptovalutát.
aug. 17
6:42
Folytatódik a Szerencsekerék (Márkamonitor)
A nyár sikerműsora lett a Szerencsekerék, amely az első széria eddigi négy hete alatt a nézők egyik nagy kedvencévé vált. A Kasza Tibi által vezetett vetélkedő augusztus 22-én, vasárnap ér véget, a közönség azonban hosszú távon nem marad Szerencsekerék nélkül: hamarosan ugyanis a második évaddal folytatódik majd a műsor. A jól ismert vetélkedő húsz
aug. 17
6:42
Berobbant az e-kereskedelem, de hogyan lesz hűséges ügyfél a karantén-vásárlóból? (KKV Magazin)
A koronavírus-járvány minden bizonnyal örökre megváltoztatta fogyasztási szokásainkat, hiszen mindennél fontosabbá vált a kényelmes és mindenekelőtt biztonságos vásárlás. Az e-kereskedelemben soha nem látott eredményeket hozott a karantén-bumm: 2021 júniusában az online költések volumene 95 százalékkal meghaladta 2019 ugyanezen időszakában mért ért
aug. 17
6:48
A vételár tizedét sem éri, amit közpénzből vett egy magyar futballklub (G7)
Tíz éve szabálytalanul költötték el a közpénzt Nyírbátorban, az akkor épített pályákat most árverezték el. De itt legalább volt mit eladni, nem csak lelépett valaki a pénzzel.
aug. 17
6:51
Meghosszabbították és kiterjesztették a szükségállapotot Japánban (Menedzsment Fórum)
A japán kormány keddtől szeptember 12-ig meghosszabbítja a koronavírus miatt a fővárosban, Tokióban elrendelt járványügyi szükségállapotot, egyben a korlátozásokat több más prefektúrára is kiterjeszti.
aug. 17
6:51
Újabb halpusztulás a Velencei-tóban (Növekedés)
Oxigénhiány miatt újabb halpusztulás történt a júniusban már amúgy is megtizedelt Velencei-tó vizében. Az elpusztult halakat elszállították, a víz minősége a Magyar Országos Horgász Szövetség megítélése szerint jó.
aug. 17
7:03
Másképp is lehetne elektromos rollerezni (ProfitLine)
A rollerekre vonatkozó Kresz-szabályok még mindig nem tiszták, ám lassan kialakul a helyük a magyar városok közlekedési rendszerében. Mire érdemes addig is odafigyelnünk, hogy megelőzzük a baleseteket és elkerüljük a bírságot?
aug. 17
7:09
Még mindig nem tud növekedni az ukrán gazdaság (Portfolio)
Az ukrán hazai össztermék (GDP) az idei második negyedévben éves szinten nőtt, negyedéves összevetésben ugyanakkor csökkent - közölte az ukrán statisztikai hivatal.
aug. 17
7:12
Az országban elsőként jelelnek siketeknek fogászaton, hallássérültbarát ellátás indult (Márkamonitor)
Gondoltak-e már arra, hogy milyen nehézséget jelent egy olyan embernek a kommunikáció, akinek gyermekkorában megsérült a hallása, vagy eleve siketen született? Az ő számukra külön áldást jelent, ha olyan felnőttel találkoznak, aki jelelni tud. Különösen igaz ez az egészségügyre. Az országban elsőként vezetett be hallássérültbarát fogászati ellátást
aug. 17
7:12
Jön a Pfizer szupervakcinája, Amerikában már az engedélyezésnél járnak (Forbes)
A „booster” oltást minden 16. évnél idősebb amerikainak adnák, jelentősen több antitestet termel, mint az első két dózis. Benyújtotta az engedélyezési kérelmet a Pfizer és a Biontech a szupervakcinára az
aug. 17
7:15
Biden: Húsz év alatt soha nem volt megfelelő alkalom az afganisztáni kivonulásra (Növekedés)
"Határozottan kiáll" az amerikai csapatok kivonásáról szóló döntése mellett Joe Biden amerikai elnök.
aug. 17
7:24
Ömlik a tőke Kínába (vg.hu)
A kínai gazdaság lassulása még nem látszik a külföldi működőtőke-befektetések alakulásán, azok mértéke rekordokat döntött az idei év első hét hónapjában és 2020-ban is.
aug. 17
7:26
Megosztják a szakmát az egynapos busztúrák (vg.hu)
Az úgynevezett pizsamás, azaz egynapos külföldi túrák kétéjszakányi buszozást magukban foglaló olcsó járatok, amelyek a vasárnap hajnali tragikus baleset kapcsán ismét reflektorfénybe kerültek.
aug. 17
7:30
Álmosan ébredt a forint (vg.hu)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest.
aug. 17
7:36
Adózási határidők 2021. augusztus 23-29. (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
aug. 17
7:42
Meghosszabbította partnerségét a PSG-vel a Hisense (Márkamonitor)
Az első sikeres szezon után folytatja a globális partnerséget a Paris Saint-Germain világhírű labdarúgóklubbal a Hisense. Az újonnan szerződtetett játékosok, köztük Leo Messi, Gianluigi Donnarumma, Sergio Ramos, Georginio Wijnaldum és Achraf Hakimi érkezését, valamint Neymar Jr. ismételt elköteleződést követően a párizsi klubbal való együttműködés
aug. 17
7:42
Kovács Gyula az FMC megújult európai vezetőségében (Agrofórum)
Marc Hullebroeck, az Fmc Corporation alelnöke és Emea régiójának elnöke 31 év után június végével nyugdíjba vonult. Mindkét pozícióban 2021. július 1-től Sebastia Pons, az Emea Portfolió és Stratégiai Marketing Igazgatója váltotta őt, 24 éves vezetői tapasztalattal a cégben, illetve a korábban beolvadt DuPont-nál
aug. 17
7:48
India vészhelyzeti vízumot vezetett be az Afganisztánból érkezőknek (vg.hu)
Az egyre súlyosabb afganisztáni helyzet miatt egyre több ország menekíti ki állampolgárait a veszélyzónából.
aug. 17
7:54
Lámpaláz: el ne oltsd! (Behaviour)
Mindenkinek van lámpaláza, csak van, aki megtanulta megszelídíteni. A lámpaláz adhat energiát ahhoz, hogy jobb legyen a produkció. Azaz alakítsuk a „stage frightot” „stage excitementté”: az energia nem vész el csak átalakul. » Kétféle ember létezik: aki lámpalázas és aki hazudik.   Mi is az a lámpaláz? Egy hazai lámpalázszakértő így fogalmaz: „A lá
aug. 17
7:57
Mikor lenne érdemes bevezetnünk az eurót? - Becsey Zsolt írása (Növekedés)
Gyakori téma lett mostanában az euróövezet bővítése, és ennek kapcsán Magyarország belépése a közös valutaunióba. Szakértők nyilvánulnak meg a témában, a növekedés.hu hasábjain többek közötti általam sokra becsült Palánkai professzor is nemrégen nyilvánult meg, sőt két hónapja a magyar jegybankelnök is véleményt alkotott. Palánkai Tibor a bevezetés
aug. 17
8:03
Nagyot nőtt Magyarország tengeri forgalma (ProfitLine)
Majd 20 százalékkal nőtt a Magyarországra tengeri fuvarozással érkező konténeres áruforgalom 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (Mlszksz) elemzése szerint a forgalom 64 százaléka import volt, az áruk főként Távol-Keletről, a dél-európai kikötőkön keresztül – els
aug. 17
8:06
Több országban is tovább tombol a járvány (vg.hu)
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint a világon 207 824 763 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 370 906.
aug. 17
8:09
Újabb pénzeső hull a beruházásokra: a határon túli egyházak is kapnak pár milliárdot (Menedzsment Fórum)
Több, határon túli egyházi beruházásra és az Óbudai Egyetem campusfelújítására adott milliárdokat a kormány a hétfőn megjelent kormányhatározatokkal.
aug. 17
8:09
Tényleg érdemes antitest-szintet vagy sejtes immunitást vizsgáltatni? (Portfolio)
Miközben augusztus 1-től elérhető Magyarországon a koronavírus elleni harmadik védőoltás, a környező országok járványstatisztikai adatai alapján küszöbön a negyedik hullám, amiben jelentős szerepe van a delta variáns erőteljes terjedésének. Azokat, akik átestek a fertőzésen, vagy akik túl vannak az első két oltáson, okkal foglalkoztathatja a kérdés
aug. 17
8:12
5+1 dolog, amit nem tudtál a rágógumiról (Márkamonitor)
Tudtad, hogy a rágógumi nem csak a fogak egészségének megőrzésében segít, de jó hatással van a hangulatodra, növelheti a produktivitásodat, segít csökkenteni a fogászati ellátási költségeket, csökkenti a stresszt, ráadásul még dallamtapadás ellen is beválik? A Mars Wrigley, a világ egyik legnagyobb rágógumigyártója 130 éves évfordulója alkalmából m
aug. 17
8:15
Világszinten küzdenek a pénzügyi vállalatok a kiberbűnözőkkel, egy év alatt majdnem félezerszer loptak tőlük adatokat (Növekedés)
A pénzügyi szolgáltató vállalatok hosszú ideje a kiberbűnözők népszerű célpontjai, az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek jó oka van, hiszen a pénz mellett rengeteg bizalmas ügyféladatot is kezelnek, amelyeket a bűnözők különféle átverésekhez tudnak felhasználni, vagy eladják azokat az internet fekete piacain: a Verizon adatsértési jelenté
aug. 17
8:18
Kikötői robbanás volt az utolsó döfés (Transpack)
A katasztrófa nem okozta, de lényegében feltette a pontot az ország mély gazdasági válságára.
aug. 17
8:18
Telekmutyi körvonalazódik Hernádi Zsolt Mol-vezér körül (Forbes)
Jelentős nyereséget könyvelhet el Hernádi Zsolt és családja esztergomi telkek értékesítésén át. Az értékestést a Mol-vezér unokaöccse, az esztergomi polgármester tett lehetővé. Esztergomi, dunai panorámás telkeket értékesíthet Hernádi Zsolt Mol-vezér rokona, Bacsa
aug. 17
8:24
Még várat magára a kulcs szint áttörése (Kripto Akadémia)
Amint azt szombati bejegyzésünkben is megírtuk, a bitcoin számára első nekifutásra kemény dió lehet a 48 000 dolláros szint áttörése. A nyári uborkaszezonra jellemző, csökkenő forgalom mellett a BTC lendülete is vesztett az erejéből, így egyenlőre még épp csak megkarcoltuk…
aug. 17
8:24
Drágulásra számíthatunk az elektromos autók piacán (TőzsdeFórum)
Tovább drágulhatnak az elektromos autók a Coface hitelbiztosító elemzése szerint, mert a járművekhez és azok akkumulátoraihoz használt fémek iránti kereslet felfelé húzza az árakat.
aug. 17
8:24
A T-150/K traktor (GépMax)
A T-150/K traktor a szerkezetváltást megelőző másfél évtized egyik meghatározó erőgépe volt a hazai nagyüzemekben.
aug. 17
8:27
8 hónappal a második oltás után már mindenkinek szüksége lehet az emlékeztető oltásra? (Portfolio)
Amerikai egészségügyi szakértők új ajánlást fogalmazhatnak meg a harmadik oltásra, a várakozások szerint azt fogják javasolni, hogy 8 hónappal a második dózist követően kerülhet sor az emlékeztető oltásra, életkortól függetlenül – írja a CNBC.
aug. 17
8:27
A banán az egyik legolcsóbb gyümölcs a polcon (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Amennyiben nem lesz banán, nagy gond lesz a globális élelmiszerellátással.
aug. 17
8:33
A borászatokat 4,7 milliárddal támogatja a kormány, lesz bormarketingprogram is (Privátbankár)
Rengeteg pénzzel támogatja a kormány a szőlő- és borágazatot, azt a szektort, ahol ma már egyre nagyobb a NER-jelenlét is.
aug. 17
8:33
Esés jöhet a tőzsdéken, gazdasági adatokra figyelnek ma a befektetők (Portfolio)
Felemás képet mutattak az amerikai tőzsdék tegnap, a Nasdaq mérsékelten lejjebb került, míg a Dow Jones és az S&P 500 pluszban zárta a napot. Előbbi kettő ezzel újabb rekordszintre került annak ellenére, hogy egyébként gyenge kínai gazdasági adatok érkeztek, illetve a koronavírusos fertőzések száma is nőtt. Az ázsiai piacokon szintén kedvezőtlen a
aug. 17
8:35
Újra megostromolja a forint a 350-es szintet vagy elbizonytalanodik innen? (Portfolio)
A következő napok legfontosabb kérdése az lehet a forint piacán, hogy újra meg tud-e próbálkozni a magyar deviza a 350-es lélektani szint áttörésével, vagy az már túl nagy falat lenne számára. Ma elsősorban a GDP-adatokra figyelnek a befektetők, azok befolyásolhatják a devizapiacot is.
aug. 17
8:36
Megosztják a szakmát az egynapos nonstop utak (vg.hu)
Az úgynevezett pizsamás, azaz egynapos külföldi túrák kétéjszakányi buszozást magukban foglaló olcsó járatok, amelyek a vasárnap hajnali tragikus baleset kapcsán ismét reflektorfénybe kerültek.
aug. 17
8:36
Tavalyról elhalasztott projektekkel szárnyal a magyar techcég (MMonline)
A gyógyszeriparból, a pénzügyi szektorból és a nemzetközi tech óriásoktól érkező megrendelések tartják két számjegyű növekedési pályán a budapesti székhelyű Starschema Kft-t. A digitalizáció globális gyorsulásával rövid és hosszú távon is folyamatosan javulnak a cég üzleti kilátásai. Magyarország legnagyobb üzleti intelligencia és big data szolgált
aug. 17
8:38
A tálibok általános amnesztiát hirdettek az állami tisztviselőknek (vg.hu)
Afganisztánban a totális hatalmat megszerző tálib lázadók bejelentették kedden, hogy büntetlenséget biztosítanak minden állami tisztviselőnek, és felszólították őket, hogy térjenek vissza munkahelyükre.
aug. 17
8:39
Általános amnesztiát hirdettek a tálibok minden állami tisztviselőnek Afganisztánban (Privátbankár)
Egyúttal felszólították a tisztviselőket, hogy térjenek vissza a munkahelyükre.
aug. 17
8:39
A koronavírus elleni harc mintaállamában fél év után először újra közösségi fertőződést regisztráltak (Portfolio)
Új-Zélandon fél év után ismét közösségi koronavírus-fertőződést regisztráltak a hatóságok keddi tájékoztatása szerint.
aug. 17
8:39
Ezeket a munkákat most fontos elvégezni a szőlőben a jó termésért! (Agroinform)
A lelevelezésről, levélritkításról ne feledkezzünk meg, miután a korai szőlőfajták érési ideje lassan bekövetkezik, de ez a fajták érési idejének előrehaladtával is folyamatosan aktuális teendő a szőlőművelésben.
aug. 17
8:42
NAV-tájékoztató a jövedéki adó megállapításáról az adózó halálakor (Adózóna)
Tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövedéki adó megállapítására, illetve visszaigénylésére irányuló kérelemről, amelyet az örökös az adózó halálakor nyújthat be.
aug. 17
8:45
Nemzetközi szinten is elismerik a GVH és az OECD közös oktatási központjának tevékenységét (Növekedés)
Az OECD-GVH Budapesti Regionális Oktatási Központ (ROK) az elmúlt félévben két versenyjogi tematikájú virtuális szemináriumot szervezett, emellett hírlevelet jelentetett meg a digitális piacokon fennálló erőfölénnyel való visszaélés és a közbeszerzési körbenyerés témáiban. Idén indult a ROK új kezdeményezése, amely a versenyjoggal kapcsolatos alapv
aug. 17
8:48
Fogalmuk sem volt az amerikaiaknak mi történik Afganisztánban (vg.hu)
Az afganisztáni újjáépítés a hivatalnokok fluktuációja és a monitoring és értékelés hiánya, illetve az őszinteség és a hibák beismerésének képtelensége miatt végig a sötétben tapogatózott.
aug. 17
8:57
Hétéves csúcsról esett nagyot Magyarország GDP-arányos adóssága (Portfolio)
Az első negyedév végi 81 százalékról 77,6 százalékra csökkent az államháztartás bruttó adóssága a GDP-arányában – derül ki az MNB előzetes pénzügyi számláiból. A jegybank adatai alapján nominálisan tovább emelkedett az adósság összege, mely így megközelíti a 47 ezer milliárd forintot.
aug. 17
8:57
Tetőzőben az árak (Mezőhír)
A keresett árucsoportokban kétszámjegyű árnövekedést tapasztalni.
aug. 17
9:00
Visszatértek a drogériákba a vásárlók (vg.hu)
A drogériákban a vásárlók a legnagyobb értékben a testápoláshoz köthető termékeket keresik.
aug. 17
9:03
5+1 dolog, amit nem tudtál a rágógumiról - 130 éves a Mars Wrigley (ProfitLine)
Tudtad, hogy a rágógumi nem csak a fogak egészségének megőrzésében segít, de jó hatással van a hangulatodra, növelheti a produktivitásodat, segít csökkenteni a fogászati ellátási költségeket, csökkenti a stresszt, ráadásul még dallamtapadás ellen is beválik? A Mars Wrigley, a világ egyik legnagyobb rágógumigyártója 130 éves évfordulója alkalmából m
aug. 17
9:03
Hétéves csúcsról esett nagyot Magyarország államadóssága (Portfolio)
Az első negyedév végi 81 százalékról 77,6 százalékra csökkent az államháztartás bruttó adóssága a GDP-arányában – derül ki az MNB előzetes pénzügyi számláiból. A jegybank adatai alapján nominálisan tovább emelkedett az adósság összege, mely így megközelíti a 47 ezer milliárd forintot.

Keresés