A WHO tanácsadója szerint a két adag védőoltásban részesültek emlékeztető oltása előtt világszerte a legsérülékeny embereket kellene ellátni két védőoltással.
A világ egyik legnagyobb dohányipari cége, a Marlboro cigarettákat is gyártó Philip Morris International bejelentette, hogy részesedést vásárol egy légzőszervi gyógyszereket fejlesztő brit cégben. Ezzel már a cigarettamentes időkre készülhet a vállalat.

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
Közzétette a július 27-28-i ülésének jegyzőkönyvét a Fed, amelyből kiderül, hogy a Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) tagjai optimizmusuknak adtak hangot a gazdasági növekedéssel kapcsolatban és hogy még idén elindulhat a tapering. A közzétételt követően esett a Dow index.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy kétszáz hamis ruházati terméket, és a márkajelzések hamisításához használt besütő mintákat foglaltak le egy budapesti piacon. A jogtulajdonosoknak okozott kár csaknem eléri a hétmillió forintot, olvasható a NAV honlapján.
Közzétette a július 27-28-i ülésének jegyzőkönyvét a Fed, amelyből kiderül, hogy a Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) tagjai optimizmusuknak adtak hangot a gazdasági növekedéssel kapcsolatban és hogy akár már idén elindulhat a tapering. A közzétételt követően esett a Dow index.
Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
Éttermek indítottak pert New York városa és polgármestere, Bill de Basio ellen, miután rendelet hozott, hogy oltás szükséges ahhoz, ha valaki benn szeretne étkezni a vendéglátóegységekben.
Az olyan húgyúti fertőzések, mint a hólyaghurut, az év bármelyik szakaszában okozhatnak igen kellemetlen, fájdalmas tüneteket, pokollá téve ezzel a betegséget elszenvedő nők és férfiak hétköznapjait. Na de mi az a hólyaghurut, a hólyaghurut mitől alakul ki és mennyi idő alatt múlik el a hólyaghurut?