2021. augusztus 18. szerda

aug. 18
17:54
Albérlet vs. lakásvásárlás: mutatjuk az előnyöket és a hátrányokat (Adózóna)
Július végén megtudták a felsőoktatásba jelentkezők, hogy melyik egyetemre mehetnek tovább, már csak a pótfelvételizők jövője kétséges. Ez sokak számára jelent új kihívást, hiszen aki nem ott tanul tovább, ahol eddig élt, és nem tud vagy nem akar kollégiumba menni, annak az augusztus az albérletvadászatról vagy a lakásvásárlásról szól. De melyik ér
aug. 18
17:57
Örökölt egy ingatlant? Erre számítson, ha el akarja adni (Piac és Profit)
Elveszíteni egy hozzátartozót mindig fájó, és a lelki nehézségek mellett szembe kell nézni egyéb ügyintézéssel, adminisztratív dolgokkal is. Ilyen például – adott esetben – az örökölt ingatlan adásvétele is. A szakértők tapasztalata szerint sokan még családon belül is tabuként kezelik az örökléssel összefüggő témákat és kérdéseket, pedig jobb felké
aug. 18
17:57
Tőzsdezárás – Felülteljesítő volt a magyar piac (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 662,25 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, 52 288,87 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Az OTP a zárásban új történelmi rekordot ért el 18 000 forinton. Török Lajos,
aug. 18
18:00
Részvényekbe fektettek a háztartások (vg.hu)
Nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona a második negyedévben.
aug. 18
18:03
Elárulta a WHO, hol terjed a legjobban a delta-variáns (Menedzsment Fórum)
A koronavírus delta variánsa az alacsonyan átoltott területeken fertőz leginkább világszerte - közölték az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetői.
aug. 18
18:06
Hihetetlen, de a Covid a fogyasztókkal van (vg.hu)
A jövő vásárlója a legmagasabb szintű ügyfélélményt várja el, amit már egyszer megtapasztalt egy bármilyen szolgáltatótól. Azt szeretné, hogy a márka ismerje, értékelje őt, és könnyítse meg a dolgát – tegye minél egyszerűbbé, kényelmesebbé a vásárlási folyamatot, miközben etikusan és környezettudatosan viselkedik. A fogyasztók akár 90 százaléka is
aug. 18
18:09
Felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 662,25 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, 52 288,87 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
aug. 18
18:21
Felülteljesített a BUX - a GDP-adatot még ma is érezni (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 662,25 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, 52 288,87 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
aug. 18
18:21
Kimenekítettek 26 magyar állampolgárt Kabulból (Portfolio)
Kabulból Taskentbe menekítettek 26 magyar állampolgárt Magyarország katonai szövetségesei - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerda délután közleményben az MTI-t.
aug. 18
18:23
Mégsem fog új kutatófúrást végezni a Mol az Őrségben (Portfolio)
Egy ma nyilvánosságra került határozat szerint a Mol felülvizsgálta a tervezett tevékenységeket és nem kívánja az Őri-M-1 jelű mélyfúrást megvalósítani – írja Facebook-oldalán a Greenpeace Magyarország.
aug. 18
18:24
Elmarad a Forma-1 Japán nagydíja (vg.hu)
A tokiói olimpia után elment a japánok kedve a nemzetközi sporteseményektől. Az elmaradó futam helyére a texasi Austin és Katar tűnik esélyesnek.
aug. 18
18:27
Szavazzon ön is a legszebb birtokra! – Kabóka Kft. (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Keressük együtt Magyarország Legszebb Birtokát! Elindult a közönségszavazás, szavazzon kedvencére!
aug. 18
18:33
Afganisztán: összetrombitálják a NATO-külügyminisztereket (Menedzsment Fórum)
A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
aug. 18
18:36
A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot (TőzsdeFórum)
A Hyatt fog rendelkezni a világon a legnagyobb all-inclusive luxusüdülőket tartalmazó portfólióval.
aug. 18
18:36
Felemás finis Európában (vg.hu)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán.
aug. 18
18:42
Harcsa&krumpli; és fövenyesi fő (KKV Magazin)
Van értelme strandon nem hekket, lángost és kolbászt árulni? Erre a kérdésre néhány évvel ezelőtt sima nem lett volna a válasz és ennek árnyalatai, de a balatoni gasztronómia változásai ha nem is elsöprően, de észrevehetően alakítottak a strandbüfék kínálatán is.
aug. 18
18:51
Kis magyar foci-abszurd: hiába pénz, játékos, még mindig megterhelő heti két meccset játszani (Privátbankár)
Mégis mi a fittyfene kellene ahhoz, hogy ne legyen sok egy csapatnak heti két meccset lejátszani? A magyar focivalóság most újra megmutatta magát a felszínen: töménytelen pénz és két komplett csapatnyi játékos sem elég. Hol vagyunk mi még a nagy bajnokságokhoz képest?
aug. 18
18:51
Rendkívüli tanácskozást tartanak pénteken az afgán helyzetről a NATO-külügyminiszterek (Portfolio)
A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
aug. 18
18:54
Egyre többen vesznek SUP-ot (vg.hu)
A nyáron három jelentős sporteseményt szervez az MKKSZ a vízi szabadidősport népszerűsítésére.
aug. 18
18:57
Hamarosan minősítettnie kell magukat a hazai szálláshelyeknek (Menedzsment Fórum)
Új keretfeltétek és részletszabályok érkeznek.
aug. 18
19:00
Megéri péntekig várni: csökkennek pénteken az üzemanyagárak (Adózóna)
Augusztus 20-án, pénteken csökkennek a hazai üzemanyagárak, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
aug. 18
19:00
WHO: a delta-variáns az alacsonyan átoltott területeken terjed (vg.hu)
A WHO tanácsadója szerint a két adag védőoltásban részesültek emlékeztető oltása előtt világszerte a legsérülékeny embereket kellene ellátni két védőoltással.
aug. 18
19:03
Így zárták a napot az európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán.
aug. 18
19:09
Kiderült, lesz-e vihar augusztus 20-án (Agroinform)
Fokozatosan melegszik a levegő, jövő hét elején jöhet komolyabb változás. A csapadékhullás szinte esélytelen a következő napokban.
aug. 18
19:09
Szavazzon ön is a legszebb birtokra! – Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Keressük együtt Magyarország Legszebb Birtokát! Elindult a közönségszavazás, szavazzon kedvencére!
aug. 18
19:21
Hamarosan megjelennek a szálláshelyminősítést és az adatszolgáltató központ működését érintő részletszabályok (Növekedés)
Hamarosan megjelenik az a kormányrendelet, amely megteremti a nemzeti szálláshelyminősítő rendszer - kötelező nemzeti tanúsító védjegyrendszer - keretfeltételeit, továbbá megállapítja a technikai és működési részletszabályokat a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) attrakciókkal és vendéglátó üzletekkel való kibővítéséről - közölte a
aug. 18
19:27
Ez aztán a váltás: asztma gyógyszert fejlesztő cégbe vásárolta meg magát a Marlboro gyártója (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb dohányipari cége, a Marlboro cigarettákat is gyártó Philip Morris International bejelentette, hogy részesedést vásárol egy légzőszervi gyógyszereket fejlesztő brit cégben. Ezzel már a cigarettamentes időkre készülhet a vállalat.
aug. 18
19:39
Ez aztán a furcsa lépés: asztma gyógyszert fejlesztő cégbe vásárolta meg magát a Marlboro gyártója (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb dohányipari cége, a Marlboro cigarettákat is gyártó Philip Morris International bejelentette, hogy részesedést vásárol egy légzőszervi gyógyszereket fejlesztő brit cégben. Ezzel már a cigarettamentes időkre készülhet a vállalat.
aug. 18
19:39
Szavazzon ön is a legszebb birtokra! – Somos Kft. (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Keressük együtt Magyarország Legszebb Birtokát! Elindult a közönségszavazás, szavazzon kedvencére!
aug. 18
19:41
Tovább száguld a chipek piaca: nagyot nőttek az eladások (Portfolio)
Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
aug. 18
20:00
Nőtt az infláció júliusban az euróövezetben (Adózóna)
Júliusban nőtt az infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése alapján.
aug. 18
20:33
Hirtelen közel 200 pontot esett a Dow (Portfolio)
Közzétette a július 27-28-i ülésének jegyzőkönyvét a Fed, amelyből kiderül, hogy a Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) tagjai optimizmusuknak adtak hangot a gazdasági növekedéssel kapcsolatban és hogy még idén elindulhat a tapering. A közzétételt követően esett a Dow index.
aug. 18
20:54
Vasalóval nyomták a prémiummárkák jelzését a hamisítványokra (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy kétszáz hamis ruházati terméket, és a márkajelzések hamisításához használt besütő mintákat foglaltak le egy budapesti piacon. A jogtulajdonosoknak okozott kár csaknem eléri a hétmillió forintot, olvasható a NAV honlapján.
aug. 18
20:57
Még idén elkezdheti a szigorítást a Fed, hirtelen közel 200 pontot esett a Dow (Portfolio)
Közzétette a július 27-28-i ülésének jegyzőkönyvét a Fed, amelyből kiderül, hogy a Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) tagjai optimizmusuknak adtak hangot a gazdasági növekedéssel kapcsolatban és hogy akár már idén elindulhat a tapering. A közzétételt követően esett a Dow index.
aug. 18
21:03
Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása (ProfitLine)
Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
aug. 18
21:27
Nagyot csökkent a GDP-arányos államadósság (TőzsdeFórum)
A rekordütemű gazdasági növekedésnek köszönhetően nagyot csökkent a GDP-arányos államadósság a második negyedévben: június végén az államháztartás uniós módszertan szerint névértéken számolt konszolidált bruttó adóssága 39 406 milliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) 77,6 százaléka volt, 3,4 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző negyedévbe
aug. 18
21:51
Éttermek perelték be New York polgármesterét, miután kiadta, hogy csak oltással lehet benn étkezni (Portfolio)
Éttermek indítottak pert New York városa és polgármestere, Bill de Basio ellen, miután rendelet hozott, hogy oltás szükséges ahhoz, ha valaki benn szeretne étkezni a vendéglátóegységekben.
aug. 18
21:57
Mi az a hólyaghurut és mik a hólyaghurut tünetei? Így zajlik a hólyaghurut kezelése egyszerűen (Pénzcentrum)
Az olyan húgyúti fertőzések, mint a hólyaghurut, az év bármelyik szakaszában okozhatnak igen kellemetlen, fájdalmas tüneteket, pokollá téve ezzel a betegséget elszenvedő nők és férfiak hétköznapjait. Na de mi az a hólyaghurut, a hólyaghurut mitől alakul ki és mennyi idő alatt múlik el a hólyaghurut?
aug. 18
22:51
Milyen a megfelelő ovis ágynemű? (Növekedés)
Az ovikezdéshez sok holmit kell összeválogatniuk a szülőknek. Mindenből a kicsi számára legmegfelelőbb, gyerekbarát darabokat kell megtalálni, ami nem könnyű feladat. Mégis hogyan válasszuk ki az ovis felszerelés darabjait? A tökéletes, ortopédiailag is megfelelő váltócipő becserkészése után a megfelelő ágyneműt kell megtalálni. De hogyan? Segítünk
aug. 18
23:03
Visszaesett az építőipari termelés az EU-ban (ProfitLine)
Visszaesett az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben júniusban havi szinten, ugyanakkor nőtt éves összevetésben.

Keresés