Kedvezőtlen hangulat uralkodott csütörtökön a világ tőzsdéin, a Fed tegnap este publikált jegyzőkönyvét követően ismét a közelgő amerikai jegybanki szigorítás került a befektetők fókuszába. Az európai részvénypiacokon jelentős mínuszok bontakoztak ki, a BUX is esett a hét utolsó hazai kereskedési napján és az amerikai tőzsdék is mínusszal nyitottak
Iránban már a koronavírus-járvány eddigi legsúlyosabb, ötödik hulláma tombol, a hatóságok a nem létfontosságú üzletek bezárásával és utazási korlátozásokkal próbálnak védekezni, miközben lassan halad csupán az oltási program.
A vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten – közölték Washingtonban, ám a New York-i tőzsde irányadó indexei ennek ellenére egy százalék körüli mínuszban voltak a nyitás előtt, és a kerekedés kezdetét jelző harangszó után sem pattantak vissza.
A globális nyersanyagipari szuperciklus részeként a CO2-gáz-elektromos áram trió egy öngerjesztő árrobbanást indított be az EU-ban idén tavasszal. Ahogy a háromból csak az egyik drágult, az rántotta magával a másik kettőt, függetlenül attól, hogy a kereslet-kínálat alapján ez az automatikus árkövetés indokolt volt-e, vagy sem. Ezt a szerencsétlen
Budapesten töltöd a hosszú hétvégét, azonban a tüzijáték, és a hagyományos programok mellett másra vágysz? Nem tudod mi hol lesz, és hova érdemes menni? Országszerte, így Budapesten is minden eddiginél sokrétűbb program várja azokat, akik a városban töltik a hosszú hétvégét. A programok zöme ráadásul ingyenes, így nem kell mélyen a zsebedbe nyúlni
Folytatódik a napsütéses, jellemzően 30 Celsius-fok körüli meleg idő a hosszú hétvégén. Heves zivatarok nem várhatók, csak helyenként lehet záporeső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.Fotó: Vasvári Tamás / MTIPénteken, augusztus 20-án a réteges gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, általában
Az étkezési búza áremelkedésének üteme változatlan, a takarmánybúzáé viszont tovább emelkedett az elmúlt hetekben – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet gabonapiaci jelentéséből.
Módosul a kamionközlekedési tilalom az augusztusi hétvégén, a tervezett egy hosszú nap helyett három rövidebb szakaszt határoztak meg, amikor ezeknek a járműveknek nem szabad közlekedniük - közölte az Útinform csütörtökön honlapján.
Legalábbis erre enged következtetni az a kétéves közbeszerzési kiírás, amit a debreceni A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. jelentetett meg ebben a hónapban. A pályázat a 2019-es koporsószámnál magasabb teljesítésre szól.
Nem túlzás azt állítani, hogy mindenki életében mérföldkő, amikor hozzájut első saját lakásához. A legfrissebb elemzések szerint Budapesten 26 százalék, vidéken pedig 20 százalék körül mozog az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása. De milyen előkészületi lépései vannak a lakáskeresésnek? Mikor jut el odáig a két fél, hogy aláírhatja az adásvételi
A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek. Magyarországon Budapesten, Debrecenben és Győrben várják a pályázók jelentkezését.
Működési engedélyt szerzett és megkezdte működését Japánban a Coinbase. Az indulásban egy nem akármilyen üzleti partner segítheti hozzá a céget, hogy az amerikai piac után az ázsiai szigetországot is meghódítsa. ????????BIG NEWS!???????? We’re excited to be launching Coinbase in Japan,…
Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült új lakások négyzetméterárai is kiugróan magasnak számítanak. Az árakat a kereslet húzza felfelé: egyrészt minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, másrészt a magá
Romániában az utóbbi két hét átlagának csaknem háromszorosára, 14-re ugrott csütörtökön a koronavírus-járvánnyal összefüggő, egy nap alatt regisztrált halálesetek száma. Az utóbbi hét napon 30 százalékkal több fertőzött vesztette életét, mint a megelőző héten.
Jelentősen átrendeződött a vállalati hitelállomány a júniusig tartó egy év alatt, legalábbis, ami az ágazati megoszlást illeti – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.
Ha érdeklődsz a telefonok iránt és még tájékozott is vagy benne pontosan tudod azt, hogy a Samsung telefonok számos érdekes funkcióval rendelkeznek mindemellett igényes a kialakításuk is. Telefonálásra, internetezésre, chat használatra, valamint egyéb szórakozásra igazán alkalmas készülék.
Elfogták a nemzetközi drogkereskedelem egyik vezető személyének számító Raffaele Imperialét, a Camorra olasz bűnszervezet egyik vezetőjét Dubajban - közölte csütörtökön az olasz pénzügyőrség Nápolyban. A 46 éves férfit az olasz belügyminisztérium a különösen veszélyes szökevények listáján tartotta számon.
A WHO kritikája azután érkezett, hogy az Egyesült Államok bejelentette, hogy szeptembertől széles körben elkezdi beadni az emlékeztető oltásokat, miután a friss adatok azt mutatják, hogy idővel csökken a vakcina által nyújtott védettség. Az egészségügyi világszervezet szerint azonban ezzel a szegényebb országoktól veszik el a védettség lehetőségét,
Elveszíteni egy hozzátartozót mindig fájó, és a lelki nehézségek mellett szembe kell nézni egyéb ügyintézéssel, adminisztratív dolgokkal is. Ilyen például – adott esetben – az örökölt ingatlan adásvétele is. A szakértők tapasztalata szerint sokan még családon belül is tabuként kezelik az örökléssel összefüggő témákat és kérdéseket, pedig jobb felké
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) a határidő napján nyújtotta be kiegészített keresetét, mely szerint a Facebook tudatosan korlátozta a versenyt a személyes közösségi hálózatok piacán.
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a Conference Board gazdasági kutatóintézet átfogó amerikai gazdasági mutatójának értéke júliusban. Az intézet csütörtökön kiadott jelentése szerint a tíz makrogazdasági mutatót összegző indikátor (Leading Economic Index/LEI) értéke 0,9 százalékkal 116 pontra emelkedett. Elemzők valamivel kisebb ütemr
GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett - közölte a Nébih.
A japán Liquid kriptovaluta-tőzsde bejelentette, hogy több, digitális pénz tárolására szolgáló pénztárcáját feltörték. Értesülések szerint körülbelül 97 millió dollár kriptovalutát lophattak el a hackerek. A CNBC emlékeztet, hogy ez már a második nagy kriptodeviza-lopás, ami alig több mint egy hét alatt megtörtént.
Az oltatlanok járványa zajlik jelenleg Horvátországban, ezt mutatja az újonnan fertőzöttek, a kórházban kezelt betegek és az elhunytak összetétele - írta Vili Beros horvát egészségügyi miniszter csütörtökön Twitter-oldalán. A tárcavezető hozzátette: a koronavírus elleni oltás hatékonysága tudományosan és statisztikailag is igazolt.
A menekülteket politikai fegyverként használó Lukasenka rezsim újabb szankciókkal nézhet szembe. Igaz a mostani menekültáradat is szankciók következménye.
Az Egyesült Államok szövetségi légügyi hatósága (FAA) az idei év első hónapjában már több problémás utasról tud, mint a tavalyi év egészében, sokan nem hajlandóak maszkban utazni.
Kína nem csak piacfelügyeleti eszközökkel gyakorol a nyomást a technológiai cégekre, bár kétségtelen, hogy a vállalatokra kígyóként tekeredő, egyre kuszább szabályozás kapja a legnagyobb figyelmet. És a tőzsdei árazás is ezt képezi le a leglátványosabban.
Kedvezőtlen hangulat uralkodott csütörtökön a világ tőzsdéin, a Fed tegnap este publikált jegyzőkönyvét követően ismét a közelgő amerikai jegybanki szigorítás került a befektetők fókuszába. Az európai részvénypiacokon jelentős mínuszok bontakoztak ki, a BUX is esett a hét utolsó hazai kereskedési napján és az amerikai tőzsdék is mínusszal nyitottak