2021. augusztus 3. kedd

aug. 3
10:12
Záporoznak a gyorsjelentések, vállalati sztoriktól hangosak ma a tőzsdék (Portfolio)
Eséssel zártak tegnap a tengerentúli tőzsdék, pedig a Dow még napon belül új történelmi csúcsra került. A befektetőket aggasztja a koronavírusos esetszámok emelkedése, amely visszavetheti a gazdasági növekedést. Ezek után kedden az ázsiai piacokon is javarészt negatív hangulat uralkodott, és az európai tőzsdékre is leginkább az iránykeresés volt je
aug. 3
10:12
Elstartolt! Hatalmas összegekre lehet pályázni! (Agroinform)
Már lehet pályázni a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére.
aug. 3
10:14
Harmadik oltás Magyarországon: fontos adatot közöltek (Portfolio)
A Koronavírus Tájékoztató Központ közlése szerint az akció vasárnapi kezdete óta 2 nap alatt közel 4 ezren vették fel a harmadik oltást idehaza.
aug. 3
10:18
Tőzsde – Vegyes kezdés az európai tőzsdéken (GazdaságPortál)
Vegyes indexekkel, többnyire veszteséggel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon. Az európai Stoxx Europe 600 gyűjtőindex 0,07 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,18 százalékos csökkenéssel kezdte a keddi kereskedést. Londonban 0,05 százalékkal csökkent kezdéskor az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,23 százalékkal kezd
aug. 3
10:21
Ráugrottak a kormányzati támogatásra az önfoglalkoztatók (Piac és Profit)
Hetvenezer igénylésnél tart az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása.
aug. 3
10:24
Védtelen a koronavírussal szemben a kínai vakcinával oltott idősek 26 százaléka (Portfolio)
Júliusban ingyenesen lehetőséget biztosított 60 év feletti budapesti lakosok számára koronavírusantitest-tesztelésre a Fővárosi Önkormányzat. Az első eredményeket megerősítette most a végleges adatközlés is: ismét a kínai Sinopharm vakcina bizonyolult a legkevésbé hatékonynak, a többi vakcina lényegesen jobban szerepelt a teszten - írja a Népszava.
aug. 3
10:26
Négy napig lángolt a Tesla akkumulátorgyártó egysége, végül sikerült eloltani a tüzet (Portfolio)
A helyi hatóságok "ellenőrzés alatt állónak" nyilvánították a helyzetet a Tesla egyik legnagyobb közüzemi akkumulátorgyártó egységénél Ausztráliában, miután tűz ütött ki az egységben még a múlt hét péntekjén.
aug. 3
10:27
Megvannak a fővárosi antitest-vizsgálat végső eredményei (Menedzsment Fórum)
Majdnem ugyanazok, mint a korábban közölt részeredmények.
aug. 3
10:27
Így változott az élelmiszerfogyasztás a harmadik hullámban (vg.hu)
A Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület közös kutatása szerint a harmadik hullám nem ugyanolyan volt mint az első.
aug. 3
10:30
Olcsó a magyar fogászati kezelés (ProfitLine)
Az uniós árak közel negyedét fizetjük csak a fogászati kezelésekért a magánrendeléseken, köszönhetően annak, hogy Magyarországon olcsóbb a munkaerő és a fogászati kellékeken lévő árrés is kisebb. Laczkó Tamás, a Dental World alapítója arról beszélt, nem véletlenül jár hazánkba rengeteg külföldi, mert még a repülőjegy árával együtt is olcsóbbak a ke
aug. 3
10:30
Libikókán üldögélnek a forint befektetői (Portfolio)
A forint továbbra is nagy bizonytalanságban tartja a piaci szereplőket. A hazai fizetőeszköz árfolyama idén megélénkült, ahogyan az inflációs félelmek, és idővel egyre nyíltabban kommunikált, majd meg is tett kamatemelés egy egészen új ciklust indított el a forint kereskedésében is. A befektetők, spekulánsok azonban ez utóbbit már beárazták, ezért
aug. 3
10:30
Két nagy hírügynökséggel is együttműködik a Twitter a pontosabb tájékoztatásért (MMonline)
Megállapodást írt alá a Twitter az Associated Press (AP) és a Reuters hírügynökséggel, ezzel segítenék a pontos tájékoztatást a közösségi oldal felületén. Az együttműködéstől azt várják, hogy a hírügynökségek segítségével valós időben elérhetőek legyenek hiteles információk a frissen felmerülő, legfontosabb beszédtémákban – írja a Telex az MTI besz
aug. 3
10:30
A Google alapítói 4 évig nem nyúltak a részvényeikhez, most 1 milliárd dollárnyit adtak el belőle (Forbes)
Larry Page és Sergey Brin, a Google alapítói már 2019-ben visszaléptek a vezetői tisztségükből, de az elmúlt négy évben nem adtak el egy részvényt sem. Ezt idén pótolták.
aug. 3
10:36
Megerősítette idei bevételvárakozását a Richter, nem kalkulál újabb súlyos korlátozó intézkedésekkel (Portfolio)
A Richter féléves bevétele az elemzői várakozások átlagát, sőt, a maximumát is meghaladta. Bár az egy részvényre jutó eredmény lefelé ment az egy évvel ezelőtti értékről, ez nagy meglepetést nem okozott, mindenki számított rá – mondta el a Richter féléves jelentését bemutató sajtótájékoztatón Orbán Gábor vezérigazgató. A cégvezető megerősítette a k
aug. 3
10:36
Kilőttek a budapesti bérleti díjak júliusban (444.hu)
A visszatérő turisták és az albérletet kereső egyetemisták állhatnak a folyamat mögött.
aug. 3
10:39
Ahogy jósoltuk, júliusban megugrottak a lakásbérleti díjak (Privátbankár)
Korábbi cikkeinkben már jeleztük, hogy a nyáron várhatóan emelkedni fognak a lakásbérleti díjak. A friss adatok ezt igazolják.
aug. 3
10:39
Ismét lesz Sziget fesztivál 2022-ben (vg.hu)
A szervezők elmondták, hogy javában egyeztetnek már a lehetséges fellépőkkel.
aug. 3
10:42
Milliárdos támogatás terménytárolók, szárítók, tisztítók fejlesztésére (Adózóna)
Augusztus 2-ától lehet pályázni a Vidékfejlesztési programban 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére – hívja fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter a tárca közleményében.
aug. 3
10:42
A mezőgépeké lesz a terep Szentlőrincen (GépMax)
Szántóföldi gép- és technológiai bemutatók lesznek Szentlőrincen.
aug. 3
10:45
Vidéken épít hídfőállást a hazai hadiipar (vg.hu)
Újabb hadiipari üzemek jöhetnek létre Magyarországon. Kaposváron gumikerekes járművet, Várpalotán robbanószert, Gödöllő környékén műholdat, Nyírteleken radarokat gyártanának.
aug. 3
10:47
19 ezer forintig nyílhat tere az OTP emelkedésének (vg.hu)
Ha sikerül áttörni a történelmi csúcsnál található ellenállást, a növekedés töretlen lehet.
aug. 3
10:48
Megvan, jövőre mikor tartják a Sziget Fesztivált (Portfolio)
A fesztiválozni vágyók nagy örömére a szervezők végre közzétették, hogy 2022-ben augusztus 10. és 15. között kerül megrendezésre a Sziget Fesztivál, amelyre a koronavírus-járvány miatt két évet várni kellett.
aug. 3
10:48
Elstartolt! Hatalmas összegekre lehet pályázni! (Agroinform)
Már lehet pályázni a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére.
aug. 3
10:48
Újabb adag Pfizer szállítmány érkezett Magyarországra (Növekedés)
Újabb csaknem 215 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra - tájékoztatott a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.
aug. 3
10:48
Az idősek negyede hiába kapott kínai oltást, nem lettek védettek (Forbes)
A fővárosi antitest-tesztelések végleges eredményei szerint a kínai vakcinával oltott idősek 26 százaléka védtelen a fertőzéssel szemben.
aug. 3
10:51
Jött újabb 215 ezer adag Pfizer (Menedzsment Fórum)
Ez volt a 33. Magyarországra érkezett szállítmány az oltószerből, 7,4 millió dózisnál tartunk.
aug. 3
10:51
Richter-vezérigazgató: rekordot jelent a második negyedéves árbevétel (Infostart)
Öt százalék körüli csoport szintű árbevétel-növekedést vár euróban kifejezve a Richter Gedeon Nyrt. az idén, az első negyedévhez képest nem változott a várakozásuk - mondta Orbán Gábor, a társaság vezérigazgatója a féléves eredményeket értékelő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
aug. 3
10:51
Nagy bejelentés: újra lesz Sziget (Piac és Profit)
2022-ben visszatér a Sziget: a szervezők kedden bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.
aug. 3
10:54
Sziget Fesztivál 2022: ebben az időpontban tartják meg két év után újra a rendezvényt (Pénzcentrum)
Jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre - közölték a szervezők. A Sziget fesztivál vezetői még májusban döntöttek úgy, hogy  a járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt, 2020-hoz hasonlóan idén sem lesz Sziget.
aug. 3
10:54
Két IPRA Golden World Awards díjat nyert a Lounge Group PR divíziója (MMonline)
A Szerencsejáték Zrt-nek és a Budapest Airportnak megvalósított kampányokat a PR szakma Oscar-díjaként is számontartott IPRA Golden World Awards győztesei közé választotta a 43 főből álló zsűri. A Nemzetközi PR Szövetség által meghirdetett versenyre idén rekordszámú pályázat érkezett: az európai nevezéseken túl amerikai, afrikai, közel-keleti és áz
aug. 3
10:57
Csúcsra ,,ugrott” a lakásfelújítási kedv (TőzsdeFórum)
A lakások felújítására és korszerűsítésére a mainál sosem volt jobb alkalom – ez az üzenet olvasható ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből, ami a lakosság ezirányú terveinek és szándékainak felmérésére irányult.
aug. 3
10:57
Tizenkilencezer forintig nyílhat tere az OTP emelkedésének (vg.hu)
Ha sikerül áttörni a történelmi csúcsnál található ellenállást, a növekedés töretlen lehet.
aug. 3
11:00
Ma is megy tovább a forint, már 355-nél az euró (Portfolio)
Nagyot erősödött hétfőn a forint az euróval szemben, kedd reggel 356 alatt kezd a jegyzés. Kérdés, hogy innen tud-e még tovább erősödni a magyar deviza vagy legalább meg tudja-e tartani pozícióját. Ebben egyrészt a nemzetközi hangulat, másrészt a jövő kedden érkező júliusi inflációs adat segíthet.
aug. 3
11:02
David Bowie lemezborítójának grafikája aukción (Portfolio)
David Bowie rajongóinak számára ez az árverés egy valóra vált álom: az aukció alkalmával lehetőség nyílik eredeti grafikák, tervek, portrék, szobrok és zenekari fotózások vásárlására azon művész személyes gyűjteményéből, aki az énekes egyik legsikeresebb albumának borítóját tervezte.
aug. 3
11:06
35 millió dolláros tőkeemelés az idegennyelv-oktatási startupnál (ProfitLine)
Az angol, mint idegennyelv oktatását digitális eszközökkel megreformáló orosz-amerikai startup, a Novakid idén júliusban sikeresen zárta összesen 35 millió dollár értékű Series B befektetési körét. A hazai kötődésű, az előző kört vezető PortfoLion Capital Partners mellett a korábbi befektetők is csatlakoztak az újonnan belépő amerikai nagyágyúkhoz,
aug. 3
11:06
Fontos hír érkezett a magyar patikákból: komoly hiány van ezekből a tömeggyógyszerekből (Pénzcentrum)
Beigazolódtak a szakértők jóslatai, miszerint a járvány a gyógyszergyártásra, -ellátásra is nagy hatással lehet. Tartós gyártási, szállítási gondok, alapanyaghiány következtében elérhetetlenné is váltak egyes szerek hosszabb-rövidebb időre, a pandémia alatt több gyógyszer hiánycikk lett. A Pénzcentrum most megvizsgálta, hogyan alakultak a termékhiá
aug. 3
11:06
Újabb Pfizer-BioNTech vakcinaszállítmány érkezett Magyarországra (Portfolio)
Újabb csaknem 215 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra - tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-t.
aug. 3
11:15
Kiderült, miért tiltotta el Mészáros Lőrinc vadászati cégét a fővárosi kormányhivatal (Menedzsment Fórum)
Egy bürokratikus határidőt nem tartott be a Mészáros Lőrinc cégbirodalmához tartozó VÉRT Vadászati Kft., ezért a kormányhivatal nem tehetett mást, mint kiszabta a büntetést.
aug. 3
11:15
Richter: megismételhető a tavalyi üzemi eredményhányad (vg.hu)
.
aug. 3
11:18
Libikókán üldögélnek a forint befektetői (Portfolio)
A forint továbbra is nagy bizonytalanságban tartja a piaci szereplőket. A hazai fizetőeszköz árfolyama idén megélénkült, ahogyan az inflációs félelmek, és idővel egyre nyíltabban kommunikált, majd meg is tett kamatemelés egy egészen új ciklust indított el a forint kereskedésében is. A befektetők, spekulánsok azonban ez utóbbit már beárazták, ezért
aug. 3
11:30
Richter-vezérigazgató: 5 százalékkal nőhet idén az árbevétel (GazdaságPortál)
Öt százalék körüli csoport szintű árbevétel-növekedést vár euróban kifejezve a Richter Gedeon Nyrt. az idén, az első negyedévhez képest nem változott a várakozásuk – mondta Orbán Gábor, a társaság vezérigazgatója a féléves eredményeket értékelő sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Hozzátette: a kiemelt termékekkel kapcsolatos várakozásuk sem változ
aug. 3
11:30
Televíziós Újságírók Díja: a napi sorozatokat is díjazzák (MMonline)
Új kategóriával bővül idén a Televíziós Újságírók Díja, a napi sorozatokat is díjazzák majd. Az idén bevezetett új kategóriával együtt így összesen 12 elismerést adnak át a szeptember 8-án rendezett ünnepélyes díjkiosztón. 2021-ben immár nyolcadik alkalommal adják át a Televíziós Újságírók Díját. A szakma egyik legrangosabb értékmérőjének számító
aug. 3
11:30
Közel 300 milliárd forintos árbevételt ért el a Richter (Növekedés)
6,5 százalékos növekedéssel közel 300 milliárd forint árbevételt ért el a Richter az első félévben. Több fronton, többek között a nőgyógyászat területén is nagy lépéseket tett a társaság: hamarosan piacra kerül egy új, kombinált fogamzásgátló és egy új, méhmióma elleni készítmény is. A cég vezérigazgatója az elmúlt félév eredményeit értékelte.
aug. 3
11:45
Egyre népszerűbbek az online szolgáltatások (vg.hu)
Az internetbank használatával 70 százalék próbálkozott legalább egyszer a járvány alatt.
aug. 3
11:48
Koronavírus: túl sok az élelmiszertartalék az otthonokban (Adózóna)
Sok családban még mindig feleslegesen nagy az élelmiszertartalék, a háztartások 20 százaléka arra számít, hogy nem tudják a lejárati időn belül elfogyasztani a termékeket, ami több mint kétszerese a járvány első hulláma idején tapasztalt adatnak – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
aug. 3
11:48
Jó híreket közölt a Stellantis, a befektetők rávetették magukat a részvényre (Portfolio)
A Stellantis kedden közölte, hogy az erős első félévi eredmények - amelyek között rekordmarzsokat ért el Észak-Amerikában - és a költségmegtakarítások terén elért eredmények után emeli az egész évre vonatkozó célkitűzéseit.
aug. 3
11:51
A magyar cégek harmadát érinti, mégis kevesen foglalkoznak ezzel az égető kérdéssel (Piac és Profit)
Számtalan kis- és középvállalkozásnak sürgősen foglalkoznia kellene a generációváltás kérdéskörével. A teljesítményük alapján kiemelkedő vállalkozások elegendő mértékű külső forrást halmoztak fel a kapcsolódó finanszírozási problémák elkerüléséhez, a kisebb piaci részesedéssel rendelkező vállalkozásoknál viszont jelentős mértékű kockázatok merülhet
aug. 3
11:54
Ombudsman: jogsértő, hogy az oltatlanoknak zsebből kell fizetni a tesztet a kórházi ellátáshoz (Pénzcentrum)
Az alapvető jogok biztosa felkérte Kásler Miklós minisztert, hogy vonja vissza azt a rendelkezését, amely szerint védettségi igazolvány hiányában csak az önköltséges teszt megfizetése mellett vehetők igénybe bizonyos egészségügyi ellátások.
aug. 3
11:54
Aggasztó, újabb szektorokat támad Kína (TőzsdeFórum)
A tech cégek és a magánoktatás után, most a játékfejlesztők vannak sortűz alatt.
aug. 3
11:57
Még két hónapig lakat alatt maradhat Sydney (vg.hu)
A Qantas légitársaság 2500 alkalmazottját küldi legkevesebb kéthavi, fizetés nélküli kényszerszabadságra az Ausztráliában bevezetett járványügyi intézkedésekre reagálva.

Keresés