2021. augusztus 7. szombat

aug. 7
10:00
Fenyegető hangú kormányhatározatot írtak a norvégokról (444.hu)
Felülvizsgálják a két ország gazdasági kapcsolatait, pedig azokkal eddig csak Magyarország járt jól.
aug. 7
10:00
Továbbra is sok a bizonytalanság a szójabab piacán (Agrofórum)
Optimista hangulat lett úrrá az agrárpiacokon pénteken. Chicagóban a búza 1,1 százalékkal, a kukorica 0,8 százalékkal, a szójabab 0,7 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal drágult. Európában a malmi búza 2 százalékot, a repce pedig 0,6 százalékot szedett magára. A kukorica és a takarmánybúza is többet ért nap végére, mint az előző napi zárásko
aug. 7
10:06
Stablecoin indul az Icon-on Usds néven (Kripto Akadémia)
Az ICON nyilvános blokkláncán USD alapú stabilcoint vezet be USDS (Stably) néven. Ez lesz az első termék, amelyet az ICON ökoszisztémával való folyamatos együttműködés részeként adnak ki. A Stably 2018-as Ethereum mainnetre történő bevezetése óta a stabilcoin iparágban új szabványokat…
aug. 7
10:06
Újabb álom-számok a Wizz-Airtől - hátha az árfolyamot tovább tudják pumpálni (ProfitLine)
A Wizz Air 2030-ig 4600 pilótával tervezi bővíteni munkatársai számát, és ehhez már elindította az új pilóták toborzását - közölte a diszkont légitársaság pénteken az MTI-vel.
aug. 7
10:12
Magyarok Kenyere 2021: Százszorosára nőtt a búzaadomány (Agroinform)
Újabb mérföldkőhöz érkezett az idén 11 éves Magyarok Kenyere jótékonysági program, hiszen már több mint százszorosára nőtt a gazdálkodók által szolgáltatott búzaadomány mennyisége az első évhez képest.
aug. 7
10:24
Jó hírt közölt a BKK a Blaha Lujza tér felújításáról (Portfolio)
Gyorsítják a fővárosi Blaha Lujza tér felújítását, így a tervezettnél korábban véget érhet a forgalmi korlátozás a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel.
aug. 7
10:36
Fej-fej mellett a kisvárosok és Budapest: itt zajlik a legtöbb lakásvásárlás (Portfolio)
Érezhetően megnőtt a lakásvásárlási kedv az év elején, amit most a KSH statisztikái is alátámasztanak. Mintegy 15 százalékkal több adásvételt bonyolítottak le egymás között a régi és leendő tulajdonosok 2021 első negyedévében, mint 2020 első hónapjaiban. Bár az eddig összeszámolt szerződéskötések száma ugyan még csak 20 ezerre tehető, az már a kezd
aug. 7
10:42
Koronavírus-járvány: bemondták a számokat, mi vár ránk karácsonyig (Portfolio)
Szeptemberben tetőzhet a koronavírus miatti halálesetek száma a Bill Gates alapítványa által támogatott Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) szerint.
aug. 7
10:42
Megérjük, hogy szokványosak lesznek az erdőtüzek!? (Agroinform)
Katasztrofális következmények, vagy természetes folyamatok?
aug. 7
10:48
Itt a friss a rendelet: ilyen esetben ingyen végzik a PCR-tesztet oltatlanok számára (Pénzcentrum)
Magyarországon a koronavírus elleni védőoltás ingyenes, minden oltásból megfelelő mennyiség áll rendelkezésre. A jelenlegi szabályozás szerint az egészségügyi ellátásban halasztható műtétek esetében nem szükséges a PCR teszt annak, aki beoltatta magát vagy 4 hónapon belül átesett a koronavírus fertőzésen.
aug. 7
10:51
Új szálloda érkezik Magyarországra (Piac és Profit)
Az Accor csoport a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjével, a Futureallal közösen hozza létre Közép-Európa első TRIBE szállodáját, mintegy 55 milló eurós beruházással Budapesten - közölte a szállodaipari konszern.
aug. 7
11:06
Új hotelmárkát hoz Magyarországra az Accor csoport (ProfitLine)
Az Accor csoport a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjével, a Futureallal közösen hozza létre Közép-Európa első Tribe szállodáját, mintegy 55 milló eurós beruházással Budapesten - közölte a szállodaipari konszern az MTI-vel.
aug. 7
11:18
Belvíz ellen csatorna készül – és záportározó is épül Dévaványán (Agroinform)
Hatszázmillió forintos belvízvédelmi fejlesztés kezdődött európai uniós támogatásból a Békés megyei Dévaványán - tájékoztatta a projektgazda az MTI-t.
aug. 7
11:21
Koronavírus: terjed a járvány, még mindig nő a fertőzöttek száma (Piac és Profit)
A világon 201 692 437 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 277 567 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
aug. 7
11:24
Visszatáncol Lengyelország az EU-val folytatott vitájában (Portfolio)
Visszatáncol Lengyelország az Európai Unióval folytatott jogállamisági vitában – írja a Bloomberg. A kormánypárt vezetője szerint megszüntethetik az EU által bírált fegyelmi kamarát.
aug. 7
11:24
24 ezer magyarnak jól indult a hétvégéje: 78,5 millió forintot osztottak szét közöttük (Pénzcentrum)
Augusztus 6-án este kihúzták az Eurojackpot 2021/31. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten 5+2 találatos szelvény nem született, így a jövő heti várható főnyeremény bruttó 31,9 milliárd forint.
aug. 7
11:42
490 ezer dollárt bukott a CryptoPunkst másoló projekt (Kripto Akadémia)
Az új NFT projekt, amit COVIDPunks-nak kereszteltek feltalálói, 1.5 millió dollárnak megfelelő Ethereumot égetett el kevesebb mint 1 óra alatt. Ethereum tulajdonosok körülbelül 174 ETH-t veszítettek (kb. 490,000 dollár jelenlegi áron) azon sikertelen tranzakciók során, amikor mintelni próbálták a COVIDPunks…
aug. 7
11:45
Novák Katalin szerint nő a családalapítási kedv és a házasságkötések száma (Menedzsment Fórum)
A családtámogatások kibővítésével párhuzamosan nő a családalapítási kedv és nő a házasságkötések száma - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton.
aug. 7
11:48
Tudta, hogy bő 100 évig a mai német himnusz dallama csendült fel Magyarországon? (Növekedés)
Az olimpia alkalmából gyakran halhatjuk az európai országok himnuszait, így érdemes áttekinteni közülük néhányat. A linkekre kattintva meg is hallgathatjuk őket.
aug. 7
12:06
Hatszázmillió forintos belvízvédelmi fejlesztés kezdődött Dévaványán (ProfitLine)
Hatszázmillió forintos belvízvédelmi fejlesztés kezdődött európai uniós támogatásból a Békés megyei Dévaványán - tájékoztatta a projektgazda pénteken az MTI-t.
aug. 7
12:24
Nagy István: a magyar méhészek tudása a sikeres mezőgazdaság alapja, kulcsa (Demokrata)
A magyar méhészek tudása, illetve felelőssége, a méhcsaládokkal végzett tevékenység a sikeres mezőgazdaság alapja, kulcsa, és ezért jár nekik a megkülönböztetett figyelem.
aug. 7
12:48
Milyen érésidejű búzát válasszak? (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! A klímaváltozás szélsőséges hatásainak elkerülésével alapozhatjuk meg a nagy termést.
aug. 7
12:48
Újabb traktorbaleset – ezúttal némi alkohollal (GépMax)
Ittas vezetés okozta feltehetően a nyúli traktoros balesetet.
aug. 7
13:12
Egyharmad magyarországi terület áll lángokban Oroszországban (Portfolio)
Súlyos erdőtüzek pusztítanak Oroszországban, elsősorban a szibériai régióban; összesen 3 millió hektárnyi terület áll lángokban - jelentették szombaton a helyi hatóságok.
aug. 7
13:18
Magyarország a világ 3. legsikeresebb országa a járványkezelésben a Nikkei szerint (Portfolio)
Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
aug. 7
13:21
Egyre súlyosabb hackertámadásokra kell felkészülnie a cégeknek (Piac és Profit)
A Kaspersky MDR-ügyfelei által rendelkezésre bocsátott névtelenített adatok szerint minden tizedik megakadályozott kiberbiztonsági incidens (9 százalék) komoly fennakadást okozhat az ügyfél rendszereinek működésében, vagy jogosulatlan hozzáférést biztosíthat azokhoz.
aug. 7
13:36
Itt áll feketén-fehéren: a Tesco helyett a Lidlt és a Spart választották sokan a járvány alatt (Portfolio)
A két hónappal ezelőtt napvilágot látott FMCG forgalmi adatok alapján már sejteni lehetett, mostanra pedig, hogy az összes hazai kiskereskedelmi lánc közzétette éves beszámolóját, már biztossá vált, hogy a Lidl lett a legnagyobb szereplő a hazai piacon, letaszítva a trónról a régóta első helyen álló Tescót.
aug. 7
13:57
Miért hatástalanok a kormány építőipari razziái? (Menedzsment Fórum)
Építőipari gyártókat és kereskedőket vizsgálnak a különféle kormányzati kommandók. Egyelőre semmilyen hatásuk nincs, az árak továbbra sem csökkennek. Jönnek az előzmények és az okok, amiket munkatársunk, Mester Nándor tár fel A hét videójában.
aug. 7
14:00
Ennyit hoz a tokiói éremeső a magyar sportolóknak: fürödhetnek a milliókban (Pénzcentrum)
Végéhez közelít a 2020-as olimpia Tokióban, ahol rengeteg magyar sportoló teljesített ebben az évben is nagyszerűen. A teljesítmény pedig nem marad jutalom nélkül: nemcsak érmeket nyernek a sportolók, az állam is fizet a szereplésért. A nagy pénzjutalomért még a dobogóra sem kell feltétlen felállni. Mutatjuk a tokiói nyári olimpia magyar érmeseit é
aug. 7
14:06
Változás a PCR-tesztek finanszírozásával kapcsolatosan (ProfitLine)
Az ombudsman üdvözli a műtéti beavatkozások előtt szükséges PCR-tesztről szóló kormányrendeletet. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa üdvözli a műtéti beavatkozások előtt szükséges PCR-tesztről szóló pénteken megjelent kormányrendeletet.
aug. 7
14:12
Kásler Miklós: Ajtaink előtt a negyedik járványhullám (Portfolio)
A kormány elfogadta, hogy valóban kormányhatározatban kell rögzíteni a halasztható műtétek előtt álló betegek PCR-tesztjének költségviselését. A negyedik járványhullám az ajtaink előtt van, egyetlen igazán hatékony fegyverünk ellene az oltás – mondta az Életközbelben legfrissebb videóinterjújában Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumána
aug. 7
14:33
Jó pontot kapott a magyar járványkezelés Japánból (Infostart)
A Nikkei japán gazdasági napilap listáján a harmadik Magyarország.
aug. 7
14:36
A Karikó-modell: hogyan lesznek a kívülállókból azok, akik végül átírják az összes szabályt (Forbes)
Van, akit csak halála után ismertek el, mások több évtized után tudtak előbújni a háttérből, de hogyan lesznek a kívülállókból azok, akik megváltoztatják a történelmet?
aug. 7
14:51
A méhészek jelentik a mezőgazdaság kulcsát (Piac és Profit)
A magyar méhészek tudása, illetve felelőssége, a méhcsaládokkal végzett tevékenység a sikeres mezőgazdaság alapja, kulcsa, és ezért jár nekik a megkülönböztetett figyelem – mondta az agrárminiszter.
aug. 7
15:06
Kormányrendelet szabályozza, mikor ingyenes a PCR-teszt a műtétek eseténtt (ProfitLine)
Kormányrendelet szabályozza, mely esetekben ingyenes a PCR-teszt műtéti beavatkozás előtt - emelte ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
aug. 7
15:12
Sokan veszik félvállról ezeket a tüneteket a nyáron: pedig komoly bajt jelezhetnek (Pénzcentrum)
Az asztmával élők számára a nyár és a kora őszi időszak különösen megterhelő lehet, a meleg időben ugyanis számos allergizáló pollen található a levegőben, melyek tovább ronthatják a betegségben szenvedők mindennapi egészségét. A gyógyszeres terápia és a megfelelő kezelési utasítások betartása létfontosságú, azonban érdemes tudni, hogy odafigyeléss
aug. 7
15:18
Mennyit fizethettek a traktorosnak, hogy migránsokat csempésszen? (Agroinform)
Egyre többen próbálkoznak embercsempészettel – amihez traktorokat, quadokat és drónokat is bevetnek!
aug. 7
15:42
Megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a méhészek (Agroinform)
A magyar méhészek tudása, illetve felelőssége, a méhcsaládokkal végzett tevékenység a sikeres mezőgazdaság alapja, kulcsa, és ezért jár nekik a megkülönböztetett figyelem – közölte az agrárminiszter szombaton Jászberényben.
aug. 7
16:00
Soha nem látott méretű a hiány Kuvaitban (Portfolio)
Még soha nem volt ilyen nagy Kuvait költségvetési hiánya a pénzügyminisztérium ma közzétett adatai szerint – írja a Bloomberg.
aug. 7
16:18
Közel hétezren vettek részt a Balaton-átúszáson (Növekedés)
A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők, 47 százalékuk nő volt.
aug. 7
17:00
Van olyan szerb kórház, ahol már háromszor annyi koronavírusost kezelnek, mint egy hete (Portfolio)
Egy hét alatt megháromszorozódott a betegek száma a Belgrád melletti Batajnica koronavírusos betegek számára épített kórházában - közölte az intézmény vezetője a szerbiai közszolgálati televízióban szombaton.
aug. 7
17:18
Az Alföldön csatangol egy medve (Agroinform)
Csütörtökön még hitetlenkedve fogadták az észlelést, mára viszont biztos, hogy medve vándorol Nagyszénás - Orosháza - Csorvás térségében.
aug. 7
17:24
Hasznos: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához (Pénzcentrum)
Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek el
aug. 7
17:42
Vagyonfelosztás természetben egyszerűsített végelszámolás után (Adózóna)
Milyen adókövetkezményei vannak annak, ha egy cég ingatlanban, autóban adja ki a tagoknak a társaság vagyonát? Olvasónk kérdéseire Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
aug. 7
17:51
Méregdrága a tankolás: hogyan lehet csökkenteni a költségeket? (Piac és Profit)
Különösen az emelkedő üzemanyagárak idején jó tudni: néhány egyszerű trükkel akár 20%-ot is spórolhatunk az üzemanyag fogyasztáson. Bónuszként a kisebb benzinszámla egyúttal alacsonyabb CO2-kibocsátást is jelent, így nemcsak pénztárcánknak kedvezhetünk, hanem környezetkímélőbben is autózunk. A Magyar Gumiabroncs Szövetség adott tippeket.
aug. 7
18:18
Ismét bővült a lista: újabb igazi magyar termék került uniós oltalom alá (Pénzcentrum)
Az Európai Bizottság augusztus 2-i döntésével a Tuzséri alma és az Őrségi tökmagolaj elnevezés uniós oltalomban részesült. Az Agrárminisztérium Földrajzi Árujelzők Programjának eredményeként így 73-ra emelkedett az uniós oltalom alatt álló magyar agrártermék földrajzi árujelzők száma: 25 élelmiszer, 38 bor és 10 szeszes ital elnevezése védett az EU
aug. 7
18:36
Kötelezővé tette az Amazon a maszkviselést az alkalmazottainál (Portfolio)
Az Amazon elrendelte, hogy az összes amerikai alkalmazotta viseljen maszkot a munkahelyén, függetlenül az oltási státuszától, mivel a rendkívül fertőző delta koronavírus változat éppen végigsöpör az országon - írja a Reuters.
aug. 7
18:36
Mobilszámla: lehet 10 ezer forinttal kevesebb? (KKV Magazin)
A magyarok kevesebb mint harmada ellenőrzi legalább havi rendszerességgel mobilhasználatát, minden ötödik megkérdezett pedig csak akkor foglalkozik vele, amikor túl magas a telefonszámla, illetve az egyenlege vagy az adatkerete kimerült – derült ki a mobilcsomagok transzparens összehasonlításával foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásábó
aug. 7
19:06
Idén is meghirdetik külhoni képzéseiket a magyar egyetemek (ProfitLine)
A kormány idén is támogatja a magyarországi felsőoktatási intézmények Kárpát-medencében működő kihelyezett képzéseit, az egyetemek 2021-ben is meghirdetik külhoni képzéseiket - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton az MTI-vel.
aug. 7
19:06
Nem normális, ami az inflációval történik Magyarországon (Portfolio)
Európai csúcstartó a magyar infláció és az elemzők igazából nem tudják megmondani, hogy pontosan miért. Egy friss kutatás szerint egyenesen abnormális ez a fajta pénzromlás a kontinensen: a történelem során ugyanis minden pandémiát erőteljes dezinflációs nyomás követett, ami hosszú éveken át hűtötte az árakat. Most mégis éppen az ellenkezője történ

Keresés