A júliusi 0,8 százalékos visszaesés után augusztusban 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
841 forintot kell leszurkolnia a literjéért annak, aki nem magyar forgalmi engedélyű gépjárművet futtat, így nem tankolhat 480 forintért. A 705 forintra ugró piaci benzinár "csak" közel három hónapos csúcs.
A Netflix megállapodott a nézettségméréssel foglalkozó Barb nevű ügynökséggel, így november elejétől független forrásból származó információk állnak majd rendelkezésre arról, hogy mekkora az érdeklődés a cég produkciói iránt az Egyesült Királyságban. A megállapodásról beszámoló BBC írása szerint a Barb az első, iparági kézben lévő, nézettségmérésse
841 forintot kell leszurkolnia a literjéért annak, aki nem magyar forgalmi engedélyű gépjárművet futtat, így nem tankolhat 480 forintért. A 705 forintra ugró piaci benzinár "csak" közel három hónapos csúcs.
Kockázatelemzés után kezdett vizsgálni a NAV egy vállalkozót, aki az Online Számla rendszerben nem szereplő, és valójában fiktív számlák alapján igényelt vissza áfát. Az ellenőrzés ugyanis a befogadott számlákat a tények alapján fiktívnek minősítette és 1 millió forint adóhiányt, valamint közel 500 ezer forint adóbírságot állapított meg.
A világgazdasági feltételek romlása ellenére továbbra is 4 százalékos gazdasági növekedéssel számol 2022-re Magyarországon a Kopint-Tárki Zrt. - közölte a kutatóintézet őszi konjunktúrajelentését bemutató online sajtótájékoztatón szerdán.
Történelmi csúcsot fog elérni a gázolaj piaci ára Magyarországon, miután pénteken ismét emelkedik az üzemanyagok ára. Ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy az egész régiónkban dízelhiány figyelhető meg, ami felfelé hajtja az árakat. A pénteki emelkedés egyben azt is jelenti, hogy 348 forinttal, vagyis durván 70 százalékkal kell többet fizetni pi
Az elmúlt időszak változásai és trendjei arra ösztönözték az ügynökséget, hogy átgondolja eddigi szervezeti működését. Ennek következtében megújította szervezeti struktúráját, új munkafolyamatokat vezetett be és új szakemberekkel bővítette a csapatát, valamint mentális egészséget fejlesztő workshopokkal képzi munkatársait. A cég természetesen nem
Futótűzként terjedt el a nyáron, hogy a tankerületeknek fel kell mérniük, hol lehet fával fűteni az iskolákban, vagy hol lehet lecserélni a gázkazánt akár cserépkályhára is. Mindjárt október 15., indul a fűtési szezon, arra voltunk kíváncsiak, a Klebelsberg Központ felmérése alapján vajon hány iskola kényszerül erre.
Közel negyvenezer disznót kellett leölni a romániai Temes megyében, miután az állategészségügyi hatóság megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) kitörését egy sertéstelepen.
Nincs megállás, újabb komoly áremelés jön a magyar kutakon. A benzin beszerzési ára bruttó 10 forinttal változik, míg a gázolaj ára 20 forinttal emelkedik pénteken.
Sok elemző úgy tekint a devizatartalékra, mint valami minden körülmények között megőrzendő, és minimálisan egy előre meghatározott szinten tartandó értékre, egy elrettentő erőre, egy olyan bizalomerősítő eszközre, amit soha nem használunk fel – írja friss bolgbejegyzésében Zsiday Viktor. A befektetési szakember ezután felteszi a kérdést: De vajon m
A vártnál erősebb második negyedéves gazdasági teljesítmény mellett 2022-re 5,3 százalékos, míg jövőre 0,4 százalékos GDP-növekedést várnak a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői.
A fizetési követelésekkel kapcsolatos munkabeszüntetés miatt öt franciaországi atomreaktorban leállt a karbantartási munka, a többi között a Lyon melletti Bugey atomerőműben, de a létesítmények teljesítményét nem csökkentették – jelentette be a francia FNME szakszervezet egy képviselője szerdán.
Thomas Schauer, a GW Délkelet-európai régiójának vezetője és Varga Bálint, a GW Magyarország ügyvezető igazgatója elhelyezték a vállalat 10,5 ezer négyzetméternyi területű új logisztikai létesítményének alapkövét, amivel másfélszeresre növelik a központi telephely kapacitását. A meglévő 23 ezer négyzetméteres raktáregyüttes mellett 10 milliárd fori
Semmi esélye annak, hogy rövid távon lassuljon az élelmiszerárak drasztikus áremelkedése - az emelkedő költségek, adóterhek, de még az árstop is ahhoz vezet, hogy összességében sokkal többet kell fizetnünk a nagybevásárlásért. Lapigazgatónk az ATV Start vendége volt.
Havonta kapcsol le látványos rajtaütések keretében újabb számlagyáros bűnbandákat a NAV: kommandósok veszik őrizetbe a gyanúsítottakat, ingatlanokat, luxusautókat, ékszereket és készpénzt foglalnak le többmilliárd forint értékben, amit büntetőeljárás követ, rendszerint bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt. Arró
Október 14-én, pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel megkezdődik a 2022/2023-as tanév őszi vizsgaidőszaka - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-t.
Nem egyedi eset, hogy az állami szférában dolgozók jövedelmének a harmada-fele helyett jóval nagyobb részét elviszik a hitelezők. Legyen akármennyi hivatalosan a fizetésük, csupán 142 500 forintot utalnak nekik - írja a 24.hu. Az eljárás annak ellenére jogszerű, hogy milyen kegyetlennek tűnik.
Az ukrán gazdák befejezték a búza és az árpa betakarítását. Előbbiből 19,2 millió tonnát, utóbbiból 5,5 millió tonnát arattak - közölte a mezőgazdasági minisztérium.
Hetedik alkalommal rendezik meg a somlói borászok összefogásával a hegy ikonikus szőlőfajtája, a juhfark reprezentatív bemutatóját, a Somlói Juhfark Ünnepet. Október 22-én a somlójenői Tornai Pincészetben az elmúlt évek legjobb tételeit kóstolhatja meg a közönség, személyesen a borászok bemutatásában.
Megtévesztették a fogyasztókat a MindentMent fogászati lánc üzemeltetőjének hirdetései. Az első jogsértését elkövető magyar kisvállalkozás önként korrigálta a problémákat, ezért a GVH bírság helyett figyelmeztetésben részesítette.
Az élő állatok és állati termékek élénkebb drágulása miatt augusztusban tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
A #képesvagyok díj olyan embereket ismer el, akik megküzdöttek testi korlátaikkal, felvették a harcot a társadalom stigmáival és nyíltan mernek beszélni a fontos kérdésekről, legyen az testkép, abúzus, vagy önbizalomhiány. A díjátadó gálán a Haris Parkban a #képesvagyok túllépni a korlátaimon kategóriában végül Fenyvesi Zoli, alias Wheelchairguy,
A Kúria friss döntésében (BH2022.244.) azt vizsgálta, hogy egy pedagógus jelentős óraszám- és keresetcsökkentése bírósági úton támadható-e. Az ügy tanulságait jelen cikkünkben foglaljuk össze.
Továbbra sincs hiány tojásból, és a drágulás ellenére az alapvető élelmiszerek közül még mindig ez az egyik legolcsóbb - hangsúlyozta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) szerdai közleményében.
A vártnál erősebb második negyedéves gazdasági teljesítmény mellett 2022-re 5,3 százalékos, míg jövőre 0,4 százalékos GDP növekedést várnak a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői. A megemelkedett energia-, valamint élelmiszerárak miatt tovább nő az infláció, ugyanakkor az árkorlátozások fenntartása jelentős ársokkot előzött meg. A kedvező munk
Annak ellenére volt a 430 forintos határ felett az euró ára délelőtt, hogy sem a dollár, sem a földgáz ára, sem a nemzetközi tőzsdék nem mutatták a rossz oldalukat ma. Megemelték a Richter célárát, vételre ajánlják a Wizz Airt, benézett 19 ezer dollár alá a bitcoin. Bemutatta új szemüvegét a Meta.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium visszavonta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett „Stratégiai K+F Műhelyek” című pályázati felhívást.
Augusztusban az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján.
A klímaváltozás hatásaival szembesülő világunkban a fenntarthatóság a pénzügyi szektorban is a vállalatok egyik irányító elvévé vált. Noha elsőre talán nem egyértelmű, az információmenedzsment nagyban hozzájárulhat az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok mérsékléséhez és a zöld pénzügyi szolgáltatások bővítéséhez. A papíralapú és digitális do