2022-ben az erős első és a kissé enyhébb második negyedév után az eddigi leggyengébb negyedévét zárta idén az ingatlanpiac, amelyben a Duna House árindexei alapján megállt az áremelkedés.
Nem igazán alakult ki határozott irány a nemzetközi piacokon a mai kereskedésben, ami részben annak volt betudható, hogy holnap lesz majd a hét talán legjobban várt esemény, ugyanis közzéteszik a szeptemberi amerikai inflációs adatot, ami jelentős mozgásokat hozhat majd, ha eltér a várakozásokról, az erre való tekintette tehát ma inkább kivárásra j
Ha röviden szeretnénk megfogalmazni a paleo életmód alapjait, azt mondanánk, hogy visszatérés a kőkori ételekhez. Természetesen itt elsősorban nem a nyers mamuthúsra gondolunk, de van több olyan modern élelmiszer, ami igen káros hatással lehet az emberi szervezetre akár már rövid távon is.
A Magyar Nemzeti Bank megtartotta második változó kamatozású, hosszú futamidejű betéti tenderét, amelyen 506 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat, amivel így összesen már csaknem 2600 milliárd forintnyi likviditást köt le az új eszközben. A hosszú betéti tenderrel az MNB folytatta a likviditás érdemi lekötését, és ezzel a monetáris szig
Az ősz a raktározás ideje, ilyenkor tölthetjük fel vitaminkészleteinket is télre. Minél tudatosabban állítjuk össze étrendünket, és válogatjuk meg az alapanyagokat, annál jobban fel tudjuk vértezni immunrendszerünket a különféle vírusos megbetegedések vagy a szezonális nátha ellen. Sokféle őszi zöldség és gyümölcs közül válogathatunk, amelyek tele
A vertikális gazdálkodás egy modern növénytermesztési technológia, amely környezetkímélő mezőgazdasági technológiát használ, hogy a legtöbbet hozza ki az ellenőrzött környezetű gazdálkodási technikákból. Sokan a „jövő gazdálkodásának” nevezik, vannak aki „növény gyárnak” írják le, amely képes megoldani a közelgő élelmiszerválságot. Még mások az üve
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy adja meg a tagjelölti státuszt Bosznia-Hercegovinának - jelentette be Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos Brüsszelben.
Hamar eredményt hirdetett az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság arról, hogy kik lesznek a tagjai annak a bizottságnak, amely kulcsszerepet játszik az új korrupcióellenes hivatal, az Integritás Hatóság vezetésének kiválasztásában. 33-an pályáztak, a Transparency International Magyarország jelöltjei közül senkit sem választottak be a testül
Jelentősen rontotta jövő évi előrejelzését a Kopint-Tárki, részben a hazai gazdaságpolitikával szembeni nagyfokú bizalomvesztés, részben a világgazdasági feltételek romlása miatt: a recesszió sem zárható ki, miközben kilőtt a magyar államadósság.
Az adóhatóság által gyakorolható méltányossági jogkör rendszer szinten a fizetési kedvezményi eljárásokban ölt testet. A beszélgetésben szakértőink ezen eljárások alapvető szabályairól és a gyakorlati tapasztalatokról folytatnak eszmecserét, pár olyan konkrét tanácsot is adva, melyek hasznosak lehetnek a hallgatóknak.
Jelentős terhet rónak a multik nyakába a magasabbak energiadíjak, alapanyag- és szállítási költségek, továbbá nagyobb forinterősödés esetén szűkülne a nemzetközi cégek béremelési mozgástere.
A vártnál erősebb második negyedéves gazdasági teljesítmény mellett 2022-re 5,3 százalékos, míg jövőre 0,4 százalékos GDP növekedést várnak a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői. A megemelkedett energia-, valamint élelmiszerárak miatt tovább nő az infláció, ugyanakkor az árkorlátozások fenntartása jelentős ársokkot előzött meg.
Míg Nyugat-Európában pont a magas infláció miatt lemondhatnak a túlóráról a munkavállalók, addig Magyarországon pont a túlóra lehet a megoldás a drasztikus áremelkedésekre.
Az infláció szeptemberben már meghaladta a bérek növekedési ütemét, az idei év egészét viszont még a reálbérek emelkedése jellemezheti. Jövőre azonban közel 4%-kal eshet vissza a reálbér a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet szerint.
E heti riportalanyunk 14 éves kora óta dolgozik az Axiálnál. Ez az állandóság szinte kuriózumnak számít manapság, sok fiatal szerint ugyanis 4-5 évente váltani kell és új kihívásokat keresni. Szerinte viszont ugyanazon a helyen is meg lehet találni az újdonságokat és kihívásokat – csak élethosszig tanulni kell hozzá. Umenhoffer Péterrel Bárdos B. E
A lakossági fogyasztást, az energia- vagy az ipari termelést kell korlátozni gázhiány esetén Európában? Szankcionálható-e világgazdasági hiány esetén egyszerre három fontos olajtermelő ország? Az OPEC csökkenti a kőolaj kitermelését beléphet-e Irán és Venezuela a világ olajpiacára? Ki tudja-e használni Oroszország a növekvő olajárat? Február 5- utá
Érdemi, konkrét számokat is tartalmazó egyeztetést vár a jövő évi minimálbér-emelésről a Magyar Szakszervezeti Szövetség a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának szerdai ülésén.
December 18-ig adhatják be pályázatukat a vállalatok a magyarországi jó gyakorlatokat díjazó HR Best verseny „Futureproof Organizations” kategóriájában.
Mi lesz a sorsa a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. által beszedett matricadíjaknak és e-útdíjaknak? Mely típusok drágultak nagyon, melyek kisebb mértékben? Mikortól érdemes sok heti matrica helyett éves matricát vásárolni? Kollégánk, Dobos Zoltán hétfőn reggel a Millásreggeli vendége volt, ahol a fenti kérdéseket is megválaszolta.
A világ 250 legjobb egyeteme között a Semmelweis a THE listáján. Magyar felsőoktatási intézmény első alkalommal szerepelt a neves ranglista TOP 250-es mezőnyében.
Az október 1-jével kezdődő új gázév rendszerhasználati díjakat érintő árváltozása továbbra sem növeli az átlagfogyasztással rendelkező háztartások energiaköltségeit - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
2023. január 1-jével 9600 forintra emelkedik az egészségbiztosítással nem rendelkezők által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék összege Magyarországon derül ki a NAV honlapjáról.
95%-kal drágább a trappista sajt, mint egy éve, a fehér kenyérért 92, a vajért pedig 87%-kal többet kérnek - ezt az RTL Híradó számolta ki a KSH friss adataiból.
A hazai áruházláncok egységesen 30 százaléknál nagyobb mértékben emeltek az áraikon, a növekvő költségeket és adóterheket kénytelenek áthárítani a vásárlókra. Az árstop sem segít érdemben - munkatársunk az ATV Start vendége volt.
Románia akkor csatlakozhat a schengeni övezethez, ha ennek valamennyi feltételét teljesíti - jelentette ki szerdán, romániai látogatása során Mark Rutte holland miniszterelnök, aki Klaus Iohannis román elnökkel és Nicolae Ciuca miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseket. A felek megtekintették a Brassó megyei nagysinki katonai kiképző alakulatot,
Izotóniás italt hívott vissza a forgalomból a Decathlon ecetes íz és szag miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Újabb történelmi mélypontra került a forint a főbb devizákkal szemben. Ma egy euróért hajszál híján 433 forintot adtak, míg a dollárért már több mint 447 forintot is kellet fizetni.
Lapunk utánajárt, mi az oka annak az ellentmondásnak, ami a közbeszerzési értesítőben a zalaegerszegi multifunkciós sportcsarnokról megjelent adatok és a városi önkormányzatnak a beruházás elhalasztásáról tett nyilatkozata között áll. Mivel a zalaegerszegi önkormányzat a fedezet rendelkezésre állásához kötött feltételes közbeszerzési eljárást írt k
A magas energiárak miatt 2022. november 2. és tervezetten 2023. március 17. között bizonyos kormányablakokban és okmányirodákban szünetel az ügyfélfogadás írják a Kormányablak weboldalon.
2022 augusztusában az ipari termelés volumene 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 9,3 százalékkal bővült. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy 2022 augusztusában kettővel több munkanap volt, mint az előző év azonos hónapjában. A feldolgozóipari alágak többségében nőtt a t
Az Európai Unió tagállamainak szakminiszterei között általános egyetértés van abban, hogy már 2023 nyara előtt el kell kezdeni a közös földgázvásárlásokat, meg kell erősíteni a kölcsönös szolidaritást és az energiatakarékosságot - jelentette ki Jozef Síkela cseh ipari és kereskedelmi miniszter szerdán Prágában az EU-tagállamok energiaügyekért felel
Fabriczki Petrát kommunikációs igazgatónak nevezték ki, míg Semperger Judit marketing igazgató területei a közelmúltban kibővültek az online és hálózati marketing feladatokkal.