Az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. 24 megawatt beépített teljesítményű fotovoltaikus erőművet épít Szegeden - jelentették be a projekt indítása alkalmából tartott ünnepségen szerdán a Csongrád-Csanád megyei városban.
Két alpaka- (Vicugna pacos) és egy vikunyacsikó (Vicugna vicugna) született szeptemberben a Szegedi Vadasparkban, a dél-amerikai teveféléket már a látogatók is megtekinthetik kifutójukban - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.
A tartósan magas infláció és az emelkedő árak még fogékonyabbá teszik a vásárlókat a különféle akciókra. A megváltozott piaci környezetben azonban a kereskedőknek fokozottan figyelniük kell a leárazások szabályszerű meghirdetésére, hiszen már egyetlen fogyasztói panasz is hatósági eljáráshoz vezethet – hívja fel a figyelmet az EY.
Bár szeptember elején még azt ígérte a kormány, hogy idén ősszel kiírja a lakossági napelemes pályázat második fordulóját, de egy hétfői közleményben már azt közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium: „a pályázat második szakaszáról az uniós támogatások felhasználásáról szóló hivatalos megállapodást követően születik döntés”.
A biztonsági szolgálat sztrájkja miatt nehezen megközelíthető a magyarországi légijáratokat is kiszolgáló belgiumi Charleroi nemzetközi repülőtér, az utasok jelenleg nem tudnak bejutni a légikikötő területére - tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.
A bitcoinbányászok mögött nehéz hónapok állnak, a növekvő energiaköltségek mellett csökken a bányászat jövedelmezősége, a bitcoin árfolyama és ezzel együtt a bányászok bevételei. A lending szolgáltatókat sújtó csődhullám elérte az egyik legnagyobb észak-amerikai bányászt a Compute North-ot, a bányász kintlévőségek összege is bőven 4 milliárd dollár
Idén is védte a jégkároktól a mezőgazdasági, lakossági, közületi értékeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által üzemeltetett országos jégkármérséklő rendszer. A jégveszélyes felhőkbe ezüst-jodidot juttató talajgenerátorokat az április 15. és szeptember 30. közti védekezési szezonban 99 napon kellett, összesen 212 091 üzemórára bekapcsolni.
Továbbra is masszív növekedési pályán mozog az AutoWallis Csoport, miután minden üzletágában, minden soron kétszámjegyű bővülést mutatott fel az év első kilenc hónapjában, ráadásul több területen már most nagyobbak az értékesítési számok, mint tavaly egész évben. Mindez azt jelenti, hogy a régió 14 országában jelenlévő Csoport válságálló stratégiáj
Közeledik a téli időszak, amely számos veszélyt rejt magában. Ide tartozik az időjárási körülmények okozta csúszásveszély is. Kit terhel ezért a felelősség? Az alábbiakban egy ehhez kapcsolódó jogesetet (BH2022.245.) mutatunk be.
A napelemes pályázat második szakaszáról az uniós támogatások felhasználásáról szóló hivatalos megállapodást követően születik döntés– közölte Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
Sorra érkeznek az itthon is aktív vállalatoktól a beszámolók, hogy elkészült a tavalyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentésük. Legutóbb a C&A Europe és Borsodi Sörgyár számolt be a nem pénzügyi jelentésének eredményeiről.
Negyed milliárd forintos támogatást oszt szét dolgozói között a Rossmann, hogy fedezni tudják a megemelkedett rezsiköltségeket. A támogatás két részletben fog megérkezni, novemberben és decemberben 70-120 ezer forint közötti összegben.
2022. któber 17-vel közös megegyezéssel távozik Oravecz Zsolt az MVM Mátra Energia Zrt. elnök-vezérigazgatói pozíciójából, helyét október 18-tól Dr. Kiss Csaba tölti be (képünkön), aki ettől az időponttól kezdve ellátja az MVM Balance Zrt. vezetését is – derült ki az MVM közleményéből.
A pénteken megtartott első egynapos betéti tenderen 994,8 milliárd forint betétet ajánlottak fel a bankok 18 százalékos kamatra és a jegybank a teljes összeget befogadta. Szombaton pedig 752,9 milliárd forint volt a felajánlott és elfogadott összeg, azaz 241,9 milliárddal kevesebb a lejáró betéteknél.
Megújította több mint 20 éve tartó együttműködését az Euroleasing és a Toyota hazai lízingvállalata, azzal a szándékkal, hogy a következő években is hasonlóan szoros maradjon a partnerség a felek között.
A klímaválság és a fenntartható fejlődés témakörében tanulmányi csapatversenyt hirdet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a középiskolák 9-12. osztályos diákjainak.
Megeshet, hogy szeretnénk egy ruhadarabot, egy parfümöt vagy egy háztartási eszközt vásárolni, de nincs rá elég fedezet a bankszámlánkon, vagy sajnáljuk azonnal kifizetni a termék árát. Ritka eset, hogy a kereskedő felkínálja ilyenkor a részletre vagy a halasztva fizetés lehetőségét. Ebben a piaci résben látta meg a fantáziát az ország első két lak
A jelenlegi, eladásra szánt órakészletet és a romló makrokörnyezetet figyelembe véve az elemzők arra számítanak, hogy a használt órák ára negyedévről negyedévre tovább csökken.
A budapesti Illatos úti illegális méregraktár miatt a Greenpeace az Európai Bizottsághoz és az ENSZ-hez fordult, ezzel egyidejűleg Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester levélben kérte a mérgek elszállítását magyar hatóságoktól.
Lassan már mindenki megkapta az energiaszolgáltatók új elszámolását tartalmazó számláit, ami sokunknak fejtörést okoz. Mit, hogy, és miért számláznak? Ebben nyújt segítséget és eligazodást a 2022. október 18-án kedden este 17 órakor kezdődő ingyenes energetikai rezsifórum az Újpesti Kulturális Központban.A jövő kedden megrendezésre kerülő energetik
A Stratolaunch-ot, a világ legnagyobb repülőgépét járó hajtóművekkel és a legújabb Talon-A prototípussal kapták lencsevégre Mojavénál. A TheAviationist csapata október
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta azt uniós jogszabályt, amely a nemek kiegyensúlyozottabb képviseletének előmozdítását célozza a tőzsdén jegyzett társaságok vezetőtestületeiben - közölte az uniós tanács.
Közzétette idei harmadik negyedévre vonatkozó jelentését a Bank of America, az amerikai nagybank 24,5 milliárd dolláros bevételt és 81 centes egy részvényre jutó eredmény ért el, mindez meghaladja az elemzők által várt értékeket. A bank részvényeinek árfolyama 2,4 százalékos emelkedést mutat a tőzsdenyitás előtti kereskedésben.
Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy Magyarország kormánya megteremtette a feltételeit annak, hogy a mezőgazdasági termelők pénzügyi stabilitásainak növelésére és a termeléshez szükséges pénzügyi források finanszírozására a lehető legkorábbi időponttól kezdve újabb segítség érkezzen a gazdálkodókhoz.
Szerencsés helyzetben vagyok, mert olyan területtel foglalkozhatok, ami alapjaiban fogja meghatározni a jövőt – mondta az Üzletemnek Sárhegyi István, a REMRED igazgatóságának elnöke.
Már óvodás kortól játszva tanítja a gyerekeket tudatos energiahasználatra és ismerteti meg az energia izgalmas világát az E.ON Hungária Csoport tanulási programja, az E.ON EnergiaKaland. A látványos külsővel és könnyebb navigációval felfrissített EnergiaKaland weboldal kiváló beszélgetésindító lehet gyermekes családok számára otthon, az óvoda- és i
A megugró infláció, a rezsiköltségek emelkedése és a fogyasztók körében tapasztalható bizonytalanság hamar éreztette hatását az online kiskereskedelmi forgalomban is: szeptemberben az e-kereskedelmi cégek 49 százaléka tapasztalt visszaesést a forgalmában, 33 százalékuk esetében ennek mértéke elérte a 30 százalékot is – derül ki az Olcsóbbat.hu ár-ö
Évente mintegy 100-180 millió köbméter földgáz veszik kárba a magyar gázinfrastruktúrák szivárgásai miatt. Ez az országos téli gázfogyasztás egyheti mennyiségét adja ki, így nemcsak rendkívül pazarló, hanem a földgáz 80-95 százalékos metántartalma miatt fokozottan járul hozzá az éghajlatváltozáshoz is. A Magyar Természetvédők Szövetsége ezért sürge
Jelenleg hihetetlenül nagyok a gazdasági teherbíró képességekben megmutatkozó különbségek az Egyesült Államok és a világ többi része között. Miközben az USA úgy viseli az egy év alatt a nulláról 4,5 százalékra emelkedő kétéves amerikai államkötvényhozamot, hogy közben 53 éves mélyponton van a munkanélküliség, addig a világ többi részén egyre komoly
Mégsem lehet novembertől újra jelentkezni az ingyenmilliókkal kecsegtető napelem támogatásra, lefújták a pályázat második körét. Csak akkor nyitják meg újra ezt a támogatást, ha hozzáférünk az uniós helyreállítási alap pénzeihez.