A sokévi átlagnál kétszer gyorsabban olvadtak idén az ausztriai gleccserek, sőt a legnagyobb jégmezőn, a Pasterze-gleccseren és egyes más helyeken négyszeres olvadási rátát észleltek - közölte csütörtökön őszi jelentésében az osztrák Meteorológiai és Geodinamikai Központi Intézet (ZAMG).
Az elektromos közlekedést és a megújuló energiát övező nagy érdeklődés gyakran háttérbe szorítja azt a tényt, hogy az ezzel kapcsolatos mögöttes tevékenységekben, mint az akkumulátorgyártásban és az ahhoz kapcsolódó ritkaföldfémek bányászatában is hatalmas felfutás zajlik. Becslések szerint az európai akkumulátorpiac értéke 2025-re eléri a 250 mill
Az európai hatóságokkal együtt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is keresi annak lehetőségeit, hogy klímasemlegessé tegye a hírközlési ágazatot - tudatta a hatóság kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
A DreamJobs hatodik alkalommal hirdette meg a Szerethető Munkahelyek versenyét, melyre idén több mint 2100 cég jelentkezett. Legnagyobb arányban a kisvállalatok szeretnék megmérettetni magukat, területek szerint a szoftverfejlesztés, a kommunikáció és marketing, valamint a mérnöki, műszaki oldalról érkezett a legtöbb nevezés. A toborzásban és a mun
A kékszárnyú réce (Anas discors) egy észak-amerikai récefajta, amely telelésre elvonul egészen Dél-Amerika északi részeire. Méreteiben a böjti récéhez hasonló, de rövidebb, teltebb madár.
A veszélyhelyzeti átmeneti földgázellátás kedd éjfélig igényelhető az MVM Next üzleti ügyfeleknek szóló honlapján - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Az elhibázott szankciós politika és a szankciós infláció folyományaként kialakult rendkívüli pénzpiaci környezetben a kamatok drasztikusan megnövekedtek, ezért a kormánynak folyamatosan rendkívüli és jelentős segítséget nyújtó intézkedéseket kell hoznia a családok megvédése érdekében. Meg kell őrizni a családok pénzügyi stabilitását és meg kell őri
Jelentősnek mondható változások és ellentétek láthatóak a nyugdíjkilátásokban. A 30-59 éves korosztályban az öngondoskodást fontosnak tartók aránya a korábbi években mért alig több mint 80 százalékról 87 százalékra emelkedett, ugyanakkor egyre többen vannak, akik szerint nem fognak tudni kielégítően megélni: az idei második negyedévben már 75 száza
Egyszerre jó és rossz hír a napelemet tervezőknek az a bejelentés, hogy az új fejlesztéseket a szolgáltató engedélye nélkül, csak saját felhasználásra is meg lehet valósítani.
A változatos bérlői mixnek és széles szolgáltatási palettának köszönhetően a Pólus Centernek a látogató közönsége kiemelkedően lojális: évente közel annyi ember fordul meg a bevásárlóközpontban, mint hazánk teljes lakossága, a bérlők bevételnövekedése pedig olyan arányú volt idén, hogy az a pandémia előtti utolsó év, 2019. azonos időszakának eredmé
Mégsem lehet novembertől újra jelentkezni a napelem támogatásra, lefújták a pályázat második körét. Csak akkor nyitják meg újra ezt a támogatási lehetőséget, ha hozzáférünk az uniós helyreállítási alap pénzeihez – írja Bank360.hu.
Környezeti fenntarthatóságra törekszik a SPAR Magyarország az új áruházai építése és a korábban épült üzletek modernizálása során. A 2017. évi értékhez képest 2021-re 49 százalékkal csökkent az áruházláncnál az üvegházhatású gázok kibocsátása. „Vállalatunk kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az üzemeltetésből fakadó káros környezeti hatásokat minim
A Monetáris Tanács október 13-ai, csütörtöki döntései nyomán a Magyar Nemzeti Bank egynapos gyorsbetéteket tart múlthét péntektől kezdődően számolt be az MNB a honlapján.
A Budapesti Közművek azt állítja, az állami NHKV nem fizette ki. Az NHKV viszont azt mondja, csak a cégen és a városvezetésen múlt, hogy 700 millió forinttal kevesebb szolgáltatási díjat kapott.
72 órás sztrájk indult hétfőn nulla órakor az Eurowings német légitársaságnál a pilótákat képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC) szervezésében.
Az Európai Unió fokozná a kritikus infrastruktúrák védelmét a szabotázsakciókkal szemben, miután az elmúlt hetek eseményei rávilágítottak a sebezhetőségükre - írja a Bloomberg.
Hetvenkét órás sztrájk indult hétfőn nulla órakor az Eurowings német légitársaságnál a pilótákat képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC) szervezésében.
Világviszonylatban a három leglátogatottabb kiállítás egyike a 30 millió forintból megrendezett budapesti World Press Photo, amelynek szervezője idén is 45 ezer érdeklődőre számít.
Nem csak Magyarországon, egész Európában öregszik a társadalom, az előrejelzések szerint 30 év múlva már 50 év körül lesz az átlagéletkor egyes régiókban, ami komoly aggályokat vet fel. Az hogy tovább élünk, feltétlenül jó hír, ám értelemszerűen a passzív éveink nyúlnak meg, amikor már nem dolgozunk, és sokan gondozásra, szorosabb felügyeletre szor
A világ tojástermelése évente 3-3,5 százalékkal emelkedik – hangzott el a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) 20. tojás világnapi konferenciáján. A hazai fogyasztás jelenleg 240 db/év, és folyamatosan növekszik.
Az idei, minden idők egyik legaszályosabb nyarát nemcsak a termelők, hanem a biztosítók is megszenvedték. Rekordszámú bejelentés érkezett a gazdáktól, melyek jelentős része a szárazsághoz kapcsolódott.
Tüntettek a hétvégén az olasz fővárosban, ezúttal a dráguló energia és az egyre magasabb megélhetési költségek miatt vonultak Rómában az utcára az emberek. Egyes szakértők szerint ha nem sikerül megfelelő alternatívát találni az orosz gáz importjára, akkor a dél-európai ország gazdasága mély recesszióba süllyedhet.
Magyarország egyedüliként nem szavazta meg az EU kiképző missziójában való részvételt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Külügyek Tanácsának ülését követő sajtótájékoztatóján.
Idén is védte a jégkároktól a mezőgazdasági, lakossági, közületi értékeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) által üzemeltetett országos jégkármérséklő rendszer. A jégveszélyes felhőkbe ezüst-jodidot juttató talajgenerátorokat az április 15. és szeptember 30. közti védekezési szezonban 99 napon kellett, összesen 212 091 üzemórára bekapcsolni.
A török törvényhozók megszavazták azt a törvényt, amelynek célja a médiában és az interneten megjelenő “dezinformáció” megakadályozása. Egyre többen aggódnak
A jogvitában álló felek a peres eljárás során a bíróság előtt is egyezséget köthetnek egymással. A bíróság azonban nem csak perben, hanem a pert megelőzően is közreműködhet az egyezség megkötésében. A pert megelőző bírósági egyezségkötés legfontosabb szabályait dr. Szabó Gergely ügyvéd mutatja be.
Az elmúlt napokban elképesztően volatilisen alakul a kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, ma éppen felfelé vették az irányt a vezető részvényindexek. A ralit több körülmény is fűtheti, többek között a remek európai részvénypiaci hangulat is átragadhatott az amerikai piacra, emellett kimondottan pozitív felütéssel indította a harmadik negyedéves gyo
Az ősszel lezárul a beérkezett lakossági napelempályázatok elbírálása, de a második fordulóra várni kell az uniós források felhasználásáról szóló megállapodásig.
Sok vállalást tett a magyar kormány a jogállamisági eljárás során, ami egyúttal sok feladatot is jelent, ezek közül néhány kötelező elemet már teljesített, és „bízok benne, hogy mindet teljesíti” – jelezte egy hétfő délutáni budapesti háttérbeszélgetésen Thierry Breton. Az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa - akihez többek között a kon
Az EU szerint Irán megsértette az emberi jogokat, ezért tizennégy személyt és szervezetet vettek fel a korlátozó rendelkezések hatálya alá tartozók listájára. Befagyasztják az EU területén levő vagyonukat, és tilos számukra bármilyen pénzeszközt rendelkezésre bocsátani.
Kanye West, a szupersztár rapper, aki az elmúlt hetekben több bicskanyitogató és antiszemita megjegyzést tett közzé az interneten, elvben megállapodott a Parler konzervatív közösségi médiaplatform megvásárlásáról - írja a CNBC.