Csuja László és Nemes Anna egy női testépítőről szóló, Szelíd című alkotása a fődíjat, a K. Kovács Ákos rendezésében készült Branka pedig a legjobb rövidfilm közönségdíját nyerte el a 15. CinEast közép-európai filmfesztiválon Luxemburgban – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az Mti-t. Csuja László és Nemes Anna magyar-német koprodukcióban készült
Az orosz búza ára csökkent a múlt héten, alacsonyabb kereslet és alacsonyabb globális referenciaértékek mellett. Chicagóban és Párizsban a gabonaexport meghosszabbításáról szóló tárgyalásokra figyeltek a kereskedők – áll az Ikar mezőgazdasági tanácsadó cég feljegyzésében.
A budapesti lakások átlagos négyzetméterára október közepén 959 ezer, a házaké 794 ezer forint volt a használt ingatlanok piacán. Éves összevetésben 20 és 19 százalékos drágulásról van szó, ugyanakkor szeptember elejéhez képest stagnálásról. Azaz megállt a drágulás. A drágulás-stop annak is köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban kinyílt a keresleti-
Szakmai napot szervezett szeptemberben a Beppler Kft. Az egynyári és balkonnövényeket termesztőknek szóló rendezvényen a szaporítóanyag-forgalmazó vállalkozás vezetője az energiaválsághoz kapcsolódó kockázatok és kihívások elemzésére helyezte a hangsúlyt.
A cseppfolyósított földgáz (LNG) piacának szűkülése, valamint a kőolaj-exportáló országok termelésének visszafogása a világ első valóban globális energiaválságát idézte elő - jelentette ki Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója.
A cseppfolyósított földgáz (LNG) piacának szűkülése, valamint a kőolaj-exportáló országok termelésének visszafogása a világ első valóban globális energiaválságát idézte elő - jelentette ki Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója kedden a szingapúri Nemzetközi Energiahét nevű konferencián.
A déli országrészben is megnövekszik a felhőzet, és a nap első felében főként a délnyugati, déli megyékben fordulhat elő eső. Reggeltől északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, délután a legtöbb helyen már naposra fordul az idő. Késő délutántól, estétől az északkeleti határnál lehet eső, zápor. Az északnyugati szelet több he
A pandémia soha nem látott nehézségek sora elé állította a vezetőket. A kényszerű home office limitálta a munkáltatói kontrollt, és jóval nagyobb bizalmat követelt meg a dolgozók felé a munkavégzés terén. Azonban nemcsak a távmunkába kényszerült munkahelyeken kellett elmélyíteni a munkáltatói bizalmat, hanem azokon a területeken is, ahol végig fenn
Idén először Magyarország egészéről jelentet meg étteremlistát (National Selection of Hungary) a Michelin Guide francia étteremkalauz, amely eddig Magyarországon csak a budapesti éttermekről közölt minősítést. A fővárosi éttermeken túl már a vidékieket is minősítő, világhírű kiadvány rövid távon is hozzájárulhat a vendéglátóhelyek forgalomnöveked
Október 24. az éghajlatvédelmi világnap. Nagy jelentőségű dátum ez, mely ráirányítja a figyelmet többek között az erdők szerepére a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak mérséklésében. A Pilisi Parkerdő több mint fél évszázada kezeli és gondozza Budapest és agglomerációjának állami erdőit és fenntartható, természetközeli gazdálkodásában egyre hangsú
Idén először Magyarország egészéről jelentet meg étteremlistát (National Selection of Hungary) a Michelin Guide francia étteremkalauz, amely eddig Magyarországon csak a budapesti éttermekről közölt minősítést.
Emelkedéssel zárták az előző napot a vezető amerikai tőzsdék, ma reggel Ázsiában is kedvező a hangulat, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján pedig mérsékelt pluszban nyithatnak a tőzsdék Európában, Amerikában azonban nem látni egyértelmű irányt. Ma is lesznek fontos gazdasági események, idehaza délután jön az MNB kamatdöntő ülése, k
A bérjellegű kiadásokon kívül minden egyéb kifizetést a pénzügyminisztériummal kell jóváhagyatni a költségvetési szerveknek - a hvg.hu értesülései szerint ezt a nagy figyelmet kiváltó szabályt a kormány az év végéig meghosszabbította.
Az előzetes tervek szerint 2022 végére ezermilliárd forinttal több állampapírt kellene tartania a lakosságnak, mint tavaly év végén. Ehhez képest ezermilliárddal kevesebb ilyen befektetése volt szeptember végén. Csak a múlt hónapban közel 500 milliárd forintot vontak ki állampapírból a megtakarítók.
Kedden és szerdán rendszerfejlesztés miatt részleges szolgáltatáskiesés lesz a Cib Banknál; egyes időszakokban nem működnek majd a kártyás tranzakciók, és elérhetetlen lesz a bank honlapja is – tudatta a pénzintézet a honlapján. Október 25.-én, kedden hajnali 1 és 5 óra között teljes szolgáltatáskiesés várható a Cib-kártyákkal végzett bármilyen (
Az Európai Unió termésfigyelő szolgálata, a Mars tovább csökkentette az idei, aszály által sújtott uniós kukoricatermésre vonatkozó előrejelzését, de az őszi kalászosok vetési körülményei többnyire kedvezőek.
Meghosszabbítja két hónappal az október végén lejáró kifizetési stopot a kormány a költségvetési szerveknél, így továbbra is csak pénzügyminisztériumi engedéllyel lehet a béreken kívül bármi mást kifizetni.
A hétvégén zárult, 176. balatoni hajózási szezonban több mint kétmillióan utaztak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) járatain, nőtt az utasok száma a menetrendi hajókon és a kompon is tavaly óta. Bár október 23-án véget ért az idei menetrendi hajózási szezon, egyedi hajóprogramok ezután is lesznek, a kompok pedig egész évben közlekednek. A társaság
A nyári aszály miatt, főként a Dunától keletre a szokásos mézmennyiség felét tudták a méhészek előállítani - mondta az MTI-nek hétfőn a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület alapító elnöke.
A magyarországi erdőkben csak engedéllyel, saját szükségletre lehet tűzifát gyűjteni – olvasható a Fatáj online faipari és erdészeti szaklap hétfői összeállításában, amely az erdészetek tűzifagyűjtési előírásait gyűjtötte össze.
Közzétette friss számait a UBS svájci nagybank, melyekben bár verte az elemzői konszenzusban szereplő számokat, 24%-os profitcsökkenésről számolt be. A nyitás előtti kereskedésben közel 3%-ot erősödik az árfolyam.
A biztosítók döntően megfelelően alkalmazzák a tavaly életbe lépett új kárrendezési szabályokat, ezért csak kisebb hiányosságokat talált a jegybank; így összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki hat biztosítóra a károsultak tájékoztatásának elmulasztása, illetve a nem-életbiztosítási termékeknél a kárrendezési tájékoztató ponta
A magyar kormányzati politika bizonyította, hogy a konzervatív politika működőképes, ezt támasztotta alá a negyedik kétharmados többséget jelentő választási győzelem ebben az évben - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Washingtonban a Heritage Foundation székhelyén tartott előadásában.
Hétfőn ismét jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, ismét 415 közelébe emelkedett vissza az árfolyam. Ma a jegybank kamatdöntésére figyelnek a befektetők, bár várhatóan az alapkamat nem változik, hiszen lassan két hete a 18 százalékos egynapos betéti ráta az irányadó.
Október utolsó napjaiban is többnyire a csendes, őszies időjárás volt az uralkodó. Nappal általában 20 Celsius fok körüli maximum hőmérsékletet, éjszakánként pedig 10 fok alattiakat mutatott a hőmérő. Derült tájakon fagypont körüli reggelek is voltak. Néhány tájegységtől eltekintve nem hullott csapadék, így ismét kiszáradóban a talaj legfelső réteg
A nyári aszály miatt, főként a Dunától keletre a szokásos mézmennyiség felét tudták a méhészek előállítani - mondta az MTI-nek hétfőn a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület alapító elnöke.