Napelemparkot adtak át a Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt. téglási telephelyén; a 180 millió forintos beruházás egy több mint 1,6 milliárd forintos fejlesztés részeként valósult meg, amelyhez a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében összességében csaknem 780 millió forint támogatást nyújtott a kormány.
A Medián közvélemény-kutató intézet arra volt kíváncsi, mennyire vetette meg a lábát a kormány gondolata, miszerint az orosz szankciók teszik tönkre Európát.
Az FTX alapítója tiltólistával akarja cenzúrázni a kriptotranzakciókat. Sam Bankman-Fried, az FTX kriptotőzsde alapítója és vezérigazgatója múlt héten publikált egy
A begyűrűző energiakrízis vethet véget a magyar autóipari beszállítók növekedésének – hívja fel a figyelmet az EY. A hosszú távú közüzemi szerződések lejártával az év végére a piaci szereplők nagy része szembesülhet a 8-10-szeres áremelkedés valódi hatásával. A fenntartható energiaforrások biztosítása mellett az ellátási láncok megerősítése és a ru
A magyarok 27%-a még mindig nem mozog annyira otthonosan a digitális világban, hogy kizárólag digitálisan intézze ügyeit, akár a biztosításaival kapcsolatban - derül ki az Aegon kedden publikált kutatásából. A papírhoz való ragaszkodás és a telefonos ügyfélszolgálatokkal kapcsolatos megszokás még mindig komoly visszatartó erőt jelent.
A szerződésben vállalt kötelezettségeket sok esetben nem személyesen teljesíti az, aki a kötelezettséget vállalta. Egyáltalán joga van a szerződő félnek harmadik személy által teljesíteni a kötelezettségét a másik fél engedélye nélkül? Mennyiben lesz felelős a közreműködő személy tevékenységéért? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
Az inflációs alapfolyamatokban már körvonalazódik a fordulat, októberben azonban még döntően a változékony élelmiszerárak emelhetik tovább az inflációt - mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke online háttérbeszélgetésen kedden, ahol arról is beszélt, hogy a folyó fizetési mérleg egyenlege a vártnál gyorsabban javul.
Előre bocsátjuk, költői kérdés! Legalábbis olyan értelemben, hogy elég sok tényező alapján azt gondoljuk, hogy inkább erősödnie kell, s igazából értetlenül állunk a forint gyengesége mellett (Erste szakértői vélemény).
Legújabb blogbejegyzésében Zsiday Viktor, befektető a mostani gazdasági helyzetről elmondta, hogy a hazai intézkedési csomagok lényege a totális kontrollra törekvés. Mint mondta, ha a gazdaság így halad tovább, előbb érjük utol Bulgáriát, mint Ausztriát.
Másfél évig tartó albérletpiaci drágulásnak vetett véget a szeptember: országos szinten és Budapesten egyaránt stagnáltak a bérleti díjak augusztushoz képest. Ugyanakkor éves összevetésben országos átlagban 22 százalékos, Budapesten pedig 24 százalékos drágulást mutatnak az adatok. Az inflációt is figyelembe éve, reálértéken az albérletárak még min
Az előző két évben kiemelkedően nagy bónuszokhoz juthattak hozzá a Wall Street dolgozói. Idén azonban a külső gazdasági tényezők arra kényszerítették a cégeket, hogy visszafogják a tevékenységüket, ennek következtében pedig csökken a profit és így a munkavállalóknak kifizetett bónusz is - írja a Reuters.
Szezonban könnyen megvan a baj, amikor elenged egy elfáradt saroklemez, letörik egy tartó, vagy jön a „hoppá itt egy repedés” kifejezés utáni fejvakargatás. Egy gyorsjavítással komoly összegeket spórolhatunk, de nagyon fontos, hogy a javítás az tényleg javítás legyen, és ne összecsapott valami.
A megszokottnál majd egy hónappal hamarabb, közvetlenül a Szilvásváradon megrendezett országos bajnokság utáni hétvégén, szeptember első felében tartották a Xxxix. Tenyészversenyt a budapesti Nemzeti Lovardában.
Virág Barnabás alelnök a Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén (amely változatlanul hagyta a 13 százalékos irányadó rátát) a tojást és a krumplit nevesítette, mint amelyek árai kilőhettek októberben. Hogy pontosan mennyivel, az majd a Központi Statisztikai Hivatal november 9-én publikálandó adataiból derül ki.
Mostantól lekérdezhetik az állattartók a késve jelentett eseményeket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerében (ÜPR) a szarvasmarha- és juhfélék tekintetében. A lekérdezés a támogatást igénylő ügyfeleket segíti abban, hogy az idén életbe lépett, új jogszabályi követelményeknek megfelelően nyújthassák be támogatási igényüket.
Virág Barnabás alelnök a Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén (amely változatlanul hagyta a 13 százalékos irányadó rátát) a tojást és a krumplit nevesítette, mint amelyek árai kilőhettek októberben.
A Monetáris Tanács mai ülésén nem változtatott a kamatokon, és a 10 nappal ezelőtt bevezetett átmeneti eszközeit, így a 18 százalékos kamatozású egynapos betéti gyorstendert is fenntartja.
Aki lakáshitel-felvételt tervez, örülhet a bankok közötti versenynek, ugyanis a legkedvezőbb konstrukciók visszafogottan drágultak ahhoz képest, mint amit a piaci környezet indokol.
Az elmúlt tizenegy évben nem mértünk még ilyen alacsony arányú gazdaságfejlesztési szándékot, és a beruházási hajlandóság is az eddig mért legalacsonyabb szintre esett.
A jegybank szerint az októberi infláció még biztosan csúnya lesz, de az ország energiafogyasztása visszaesett, ami előbb-utóbb a pénzromlás ütemét is lassíthatja.
A fuvarlevél szerint paradicsomot, káposztát, karfiolt, padlizsánt, körtét és más zöldséget is szállított az a Lengyelországból Budapestre tartó furgon, amit a pénzügyőrök Nagyoroszi külterületén ellenőriztek.
Minősített munkaerő-kölcsönzőként folytathatja tevékenységét Pensum Group, a vállalat mostantól harmadik országbeli állampolgárokat, akár az ázsiai térségből érkező munkavállalókat is alkalmazhat, illetve közvetíthet partnerei felé - közölte a humánerőforrás-szolgáltatásokkal, főként a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalat a Budapesti Értéktőz
Nincs vége az energiaválságnak, a helyzet nem változott. Tavaszra csak egy maradhat: Európa vagy Oroszország. Ha hideg lesz a tél – és erre van esély –, akkor azonnal visszatér a 300 euró fölötti tőzsdei jegyzés.
A begyűrűző energiakrízis vethet véget a magyar autóipari beszállítók növekedésének – hívja fel a figyelmet az EY. A hosszú távú közüzemi szerződések lejártával az év végére a piaci szereplők nagy része szembesülhet a 8-10-szeres áremelkedés valódi hatásával. A fenntartható energiaforrások biztosítása mellett az ellátási láncok megerősítése és a ru
Az olasz kormányfő szerint aki kérdéseket tesz fel Európáról, nem ellenség vagy eretnek, hanem pragmatikus, aki nem fél kimondani, hogy valami jobban is működhet.
A vártnál gyengébb várakozásokat adott a negyedik negyedévre az okostelefon-gyártók egyik nagy beszállítója, a Corning. A vállalat, amely üveget gyárt (többek között telefonok kijelzőjéhez), az értékesítések lassulásával indokolta a pesszimistább kilátásokat - írja a CNBC.
Joe Biden amerikai elnök hamarosan arra biztatja az amerikaiakat, hogy még az ünnepi szezon előtt vegyék fel a frissített COVID-19 emlékeztető oltásokat - írja a Marketwatch.
Szlovák tőkebefektetés segítségével terjeszkedhet külföldön a magyar alapítású Green Fox Academy - közölte az informatikai képzéseket szervező vállalkozás kedden az MTI-vel.