2022. október 26. szerda

okt. 26
11:39
Az EU közelebb került egy energiatakarékos jövő megvalósításához (TőzsdeFórum)
Az MTI beszámolt: Az Európai Unió közelebb került a közösség energiatakarékos jövőjének megteremtéséhez, a tagországok kormányai ugyanis szigorúbb szabályokat fogadtak el az épületek energiahatékonyságára, illetve előremutató megbeszéléseket folytattak az energiamegtakarítást célzó intézkedések elfogadása érdekében – közölte az Európai Bizottság en
okt. 26
11:41
Az eddigi legkedvezőbb októberi adatot rögzítették az álláskeresőkről (TőzsdeFórum)
Az egy évvel korábbi kimutatáshoz képest több mint tízezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásából származó friss adatnál októberben még sosem mértek alacsonyabbat – ismertette szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A kormány célzott támogat
okt. 26
11:42
Bak László és Tóth András maradt a GVH elnökhelyettese (Adózóna)
Megerősítette tisztségükben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelenlegi elnökhelyetteseit Novák Katalin köztársasági elnök – jelentette be szerdai közleményében a versenyhatóság.
okt. 26
11:42
Olyan változás jön az iPhone-oknál, ami minden Apple készüléket érint (Portfolio)
Az Apple-nek is meg kell majd felelnie annak az európai uniós törvénynek, amely előírja, hogy az elektronikus eszközöknek közös töltési szabványt - az úgynevezett USB-C-t - kell használniuk - erősítette meg a vállalat marketingfőnöke a CNBC beszámolója szerint.
okt. 26
11:42
Megváltoztak az irodatrendek: mindenki flexibilis tereket szeretne (ProfitLine)
Jelentősen átformálta az irodapiaci igényeket az elmúlt két esztendő. Soha ekkora kereslet nem volt még a szabadon átalakítható munkahelyi terekre, mint most. A Business Wire felmérése szerint a flexibilis irodahelyiségek globális piaca 2025-re elérheti a 13 milliárd dollárt, ami 70%-os növekedést jelent a 2020-as évhez képest. A variálható terek m
okt. 26
11:42
Durván megdrágultak az őszi kirándulások árai: erre számíts, ha utazol (Pénzcentrum)
Kiemelkedő forgalmat hoz a négynapos hosszú hétvége a foglalási adatok szerint. Eger, Gyula, Budapest, Hajdúszoboszló és Pécs vezetik jelenleg a legkeresettebb úti célok listáját. Maga az őszi időszak is messze erősebb, mint az előző években, és bátrabban foglalunk távolabbi időpontokat is. Az év végi adatok is biztatóak, már 5 százalékkal nőtt az
okt. 26
11:44
Még egy csalódást keltő gyorsjelentés érkezett a techszektorból (Portfolio)
Közel 6 százalékot esett a Microsoft árfolyama a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy az amerikai szoftveróriás közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését. Hiába teljesítette felül mind a bevétel, mind az eredmény szintjén az elemzői konszenzust a vállalat, a cloud bevételek elmaradtak a várakozásoktól, és a menedzsment által megfogalma
okt. 26
11:48
Ársapka nélküli tankolás: újabb esés mindkét fronton (Infostart)
A júniusi csúcsérték már a keserű múlt a benzin esetében, de a gázolajnál is van már miben reménykedni. Árváltozás péntektől.
okt. 26
11:48
Senkinek sem kell új kijelző, gyenge adatot közölt az LG (vg.hu)
Az LG Display részvényei több mint 1,1 százalékos csökkenéssel reagáltak.
okt. 26
11:54
Koronavírus: Kemenesi Gábor elmondta, mit érdemes most tenni (Portfolio)
Lesz őszi Covid-hullám, a koronavírus több variánsa párhuzamosan terjed a világban, közben pedig érdemes felkészülni az influenzaszezon beindulására - értékelte a friss fejleményeket legutóbbi Facebook-posztjában Kemenesi Gábor virológus.
okt. 26
11:54
Mosolyok és pofonok Párizsban: szemtől szemben a kancellár és az elnök (vg.hu)
Még sajtótájékoztatót sem terveznek, ebből mi lesz.
okt. 26
11:54
A hosszú hétvégén kiemelkedő forgalom várható a szálláshelyeken - hova mennek a legtöbben? (Növekedés)
Kiemelkedő forgalmat hoz a négynapos hosszú hétvége a szálláshelyeken; Eger, Gyula, Budapest, Hajdúszoboszló és Pécs vezetik jelenleg a legkeresettebb úti célok listáját a Szallas.hu adatai szerint.
okt. 26
11:56
Télen tetőzhet az élelmiszerek áremelkedési hulláma (Növekedés)
A jövő év első negyedévében tetőzhet az élelmiszerek inflációja, a drágulás alapjaiban átrendezi az élelmiszerfogyasztást. Bár a mennyiségben nagy visszaesés nem lesz, de az olcsóbb és a saját márkás termékek kerülnek előnybe. A magas infláció miatt már havonta 2 százalékkal csökken a kiskereskedelmi fogyasztás, a háborús hatások miatt további árem
okt. 26
12:00
Kész, vége: újabb nagymúltú autógyártó vonul ki az orosz piacról (Portfolio)
A Mercedes március elején függesztette fel a gyártást Oroszországban, most azonban a vállalat bejelentette, hogy kivonul az orosz piacról, és eladja ipari és pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó leányvállalatainak részvényeit egy az orosz Avtodom autókereskedő láncnak - írja a Reuters.
okt. 26
12:00
Nem maradt nyugati autógyár Oroszországban (444.hu)
Kivonul a Mercedes is.
okt. 26
12:00
Navracsics Tibor: jöhetnek újabb aggályok az unió részéről (vg.hu)
.
okt. 26
12:06
Bekeményített a forint, stagnál a tőzsde (vg.hu)
Már a 410-es meghatározó támaszt teszteli az euró-forint.
okt. 26
12:12
Az eddigi legkedvezőbb októberi adatot rögzítették az álláskeresőkről (ProfitLine)
Az egy évvel korábbi kimutatáshoz képest több mint tízezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (Nfsz) nyilvántartásából származó friss adatnál októberben még sosem mértek alacsonyabbat - ismertette szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A kormány célzott támogat
okt. 26
12:12
Egy fontos egyetemi rangsorban már lenyomta Amerikát Kína (vg.hu)
Idén is a Harvard vezeti a rangsort.
okt. 26
12:12
A szűkös gabonaellátásból húzhat nagy hasznot az ADM és a Bunge (Agrofórum)
Az Archer-Daniels-Midland Co. (Adm) és a Bunge Ltd. globális gabonakereskedők valószínűleg folytatták a közelmúltban elért stabil negyedéves profitjuk sorozatát, amelyet a szűkös globális gabonaellátás, valamint az élelmiszerek és üzemanyagok iránti erős kereslet támasztott alá – mondták az elemzők mindkét vállalat negyedéves jelentése előtt, amely
okt. 26
12:18
Hatalmas bulira készülnek a magyarok a hosszú hétvégén (Piac és Profit)
Kiemelkedő forgalmat hoz a négynapos hosszú hétvége a Szallas.hu foglalási adatai szerint. Eger, Gyula, Budapest, Hajdúszoboszló és Pécs vezetik jelenleg a legkeresettebb úti célok listáját. Maga az őszi időszak is messze erősebb, mint az előző években, és bátrabban foglalunk távolabbi időpontokat is. Az év végi adatok is biztatóak, már 5 százalékk
okt. 26
12:18
Elárulta a Volán, hány járat nem közlekedett a sztrájk alatt (vg.hu)
A statisztika azért fontos, mert ez alapján dől el, lesz-e totális munkabeszüntetés.
okt. 26
12:24
Fontos változás jön a magyar benzinkutakon: erről jobb, ha minden autós tud (Pénzcentrum)
Tovább csökkenhetnek a piaci üzemanyagárak pénteken: a benzin ára bruttó 2 forinttal lesz kevesebb, míg a gázolajért bruttó 13 forinttal kell alacsonyabb árat fizetni annak, akire nem vonatkozik az árstop.
okt. 26
12:24
Traktorok és alkatrész rogyásig (Agroinform)
A STAGE V motor hab a tortán!
okt. 26
12:24
Kiürül a Belváros? Egyre több a kiadó üzlethelyiség a város szívében is (GazdaságPortál)
Elnéptelenedő belvárosi utcák, lehúzott redőnyök, üres kirakatok. Már 2021 novemberétől érezhető volt az a tendencia, hogy a gazdasági élet némiképpen takarékos üzemmódba kapcsolt. A lassulást a háborús helyzet, majd az ennek következtében fokozatosan növekvő infláció tovább fokozta. A külső jelek a kívülálló szemlélő számára első körben ott nyilvá
okt. 26
12:36
Új típusú repülőgép-üzemanyag érkezik (Piac és Profit)
Az Air France-KLM Csoport 2030-ra kerozinigényének 10 százalékát fenntartható forrásból származó üzemanyaggal (SAF) elégíti ki, ennek elérése érdekében két kötelező érvényű szerződést írta alá a Neste és DG Fuels vállalatokkal, amelyek 1,6 millió tonna üzemanyagot szállítanak a légitársasági csoportnak.
okt. 26
12:36
Kinevezték a GVH elnökhelyetteseit (TőzsdeFórum)
Megerősítette tisztségükben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelenlegi elnökhelyetteseit Novák Katalin köztársasági elnök – jelentette be szerdai közleményében a versenyhatóság. Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök Bak Lászlót és Tóth Andrást, a GVH jelenlegi elnökhelyetteseit hat évre nevezte ki újra. Tóth András egyút
okt. 26
12:36
Megugrott a tanult fiatalok száma Európában (vg.hu)
Az Eurostat régiókra lebontva mutatta be azoknak az arányát, akiknek legalább középiskolai végzettsége van.
okt. 26
12:36
Csökken az üzemanyagok ára (Agrotrend)
A júniusi csúcsérték már a keserű múlt a benzin esetében, de a gázolajnál is van már miben reménykedni. Árváltozás péntektől.
okt. 26
12:38
Turisztikai marketingkampány indult Gyulán (TőzsdeFórum)
Marketingkampány indult a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. koordinálásával. A “Gyula nyitva van!” turisztikai kampánnyal arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az energiaválság ellenére a békési fürdőváros főbb idegenforgalmi szolgáltatói nem zárnak be. Komoróczki Alíz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-nek elmondta,
okt. 26
12:40
A hosszú hétvégén kiemelkedő forgalom várható a szálláshelyeken (TőzsdeFórum)
Kiemelkedő forgalmat hoz a négynapos hosszú hétvége a szálláshelyeken; Eger, Gyula, Budapest, Hajdúszoboszló és Pécs vezetik jelenleg a legkeresettebb úti célok listáját a Szallas.hu adatai szerint. A szállásfoglaló oldal MTI-nek küldött legfrissebb elemzése szerint az őszi időszak is sokkal erősebb, mint az előző években. Az év végi adatok is bízt
okt. 26
12:42
Később közli gazdasági terveit az új brit kormány (vg.hu)
Jeremy Hunt pénzügyminiszter október 31-e helyett november 17-én ismerteti, milyen gazdaságpolitika várható Rishi Sunak kabinetjétől.
okt. 26
12:42
A jelentős megyék közti különbségek is a versenyképességet rontják (Növekedés)
.
okt. 26
12:44
Az áramszünetek miatt összeomlik az ukrán távoktatás (vg.hu)
A háború és energiaválság számos probléma elé állítja Ukrajnát.
okt. 26
12:48
Adócsomag 2023: jogalkalmazást elősegítő módosítások az szja-törvényben (Adózóna)
2022. október 18-án T/1614. számon benyújtásra került az „Egyes adótörvények módosításáról” szóló törvényjavaslat. Cikkünkben a benyújtott törvényjavaslat személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényt (Szja tv.) érintő tervezett módosításait tekintjük át.
okt. 26
12:48
Bemutatja kannabisz legalizációs javaslatát a német kormány (vg.hu)
A tervek szerint a felnőttek 30 gramm füvet tarthatnak maguknál, de a javaslat még változhat.
okt. 26
12:48
A kormány egy kiválasztott bankba terelné a diákhiteleseket (Márkamonitor)
Csak annak folyósítanák jövő nyártól a szabad felhasználású Diákhitelt, aki egy meghatározott banknál nyit számlát – derült ki egy rendelettervezetből.   Egy kormányrendelet tervezete szerint a Diákhitelt jövő nyártól csak azok kaphatnák meg, akik egy meghatározott banknál nyitnak számlát: „A szabad felhasználású hitel folyósításának feltétele, hog
okt. 26
12:48
Rögtön a Trezor pénztárcádba vehetsz majd bitcoint, kis adagokban (BitcoinBázis)
A Trezor hardveres pénztárca gyártója lehetővé teszi a dollárköltség-átlagolásos módszerű, részletekben történő bitcoin-vásárlást. A megvásárolt érmék automatikusan a biztonságos pénztárcába
okt. 26
12:50
Aszályra ború a magyar agrár- és élelmiszergazdaságban (vg.hu)
Borúsak az agrár- és élelmiszergazdaság szereplőinek várakozásai, de a jelenlegi környezetben is vannak termékpályák, amelyeken javultak a kilátások.
okt. 26
12:54
Újra 410 alatt az euró, megteltek a gáztárolók (Privátbankár)
A tegnapi szép emelkedés a múlté, az európai indexek tétováznak, az USA-ban mínuszban nyithat a tőzsde. A BUX is nulla körül billeg, az OTP épphogy pluszban tud maradni. A forint viszont nagyot erősödött, alighanem főleg a dollár ütemes gyengülése miatt. Kevés gáz fogy, megteltek a tárolók. Száguld az ether, szolidan emelkedik a bitcoin.
okt. 26
12:54
Piros Led-del jobban látni?! Alapanyaghiányból technikai előny! (Agroinform)
A precíziós permetezés specialistája, a holland agrotechnikai vállalat, a Rometron bemutatja a WEED-IT Quadro Redet.
okt. 26
12:54
Biden népszerűtlensége húzhatja le a demokratákat a félidős választáson (vg.hu)
Tovább süllyedt Joe Biden amerikai elnök támogatottsága két héttel a félidős választások előtt. A republikánusok a gazdaságra helyezik a hangsúlyt, és figyelmeztetnek, hogy a recesszió már itt van, és marad is egy ideig.
okt. 26
12:54
Nincs keretösszeg, az igények alapján döntenek (Agrárágazat)
A pályázati rendszerben a legkisebb mezőgazdasági termelőtől a legnagyobbakig mindenkinek jut támogatás.
okt. 26
12:54
Két tonna jelöletlen zöldséget és gyümölcsöt találtak egy lengyel furgonban a pénzügyőrök (Magyar Mezőgazdaság)
A fuvarlevél szerint paradicsomot, káposztát, karfiolt, padlizsánt, körtét és más zöldséget is szállított az a Lengyelországból Budapestre tartó furgon, amit a pénzügyőrök Nagyoroszi külterületén ellenőriztek.
okt. 26
12:56
Olyan dolog történik most az élelmiszergazdaságban, amire eddig nem volt példa (Agroinform)
Borúsak az agrár- és élelmiszergazdaság szereplőinek várakozásai, de a jelenlegi környezetben is vannak termékpályák, amelyeken javultak a kilátások.
okt. 26
13:00
Egyre több jele van, hogy túl vagyunk az inflációs csúcson (Piac és Profit)
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
okt. 26
13:00
Lassan haladnak az őszi munkák (Mezőhír)
Mezőgazdasági pillanatkép néhány fontos országból.
okt. 26
13:06
Így lehet akár 20 százalékkal csökkenteni az áramfogyasztást (Menedzsment Fórum)
Az energia, gáz, és villanyárak idei drámai emelkedése a magyar háztartásokban sokakat ráébresztett a hatékony energiafelhasználás fontosságára. Miközben a legnagyobb megtakarítást a hőszigeteléssel lehet elérni, igencsak megélénkült a kereslet a napelemek, a hőszivattyúk és a különféle okosotthon megoldások iránt. Az Ingatlantájoló összeállítása.
okt. 26
13:06
Sikertörténetnek látszik az ukrán munkavállalók lengyelországi megjelenése (Infostart)
Egyszerre csökken a munkanélküliség és a munkaerőhiány, az érkezők jelentős része ki sem használja a 3 hónapnyi segélyidőt, azonnal állást talál - a százezres munkavállalói tömegek láthatóan pörgetik a GDP-t, a legtöbben nagyvállalatoknál helyezkednek el. Szigethy-Ambrus Nikoletta mondta el a részleteket az InfoRádióban.
okt. 26
13:06
Jön a halálos fagy Európában! Meghatározták, mennyire hűlhet ki a lakás, érdemes megfogadni (vg.hu)
Meghatározták azt a hőmérsékletet, amely hosszú távon már egészségtelen a szakértők szerint az emberi szervezetre.

Keresés