A kormány idén összesen 14 százalékkal növelte a nyugdíjakat és a jövő év elején további emelés jön – jelentette ki Varga Mihály az Idősek Tanácsa ülésén. A pénzügyminiszter kiemelte: bár háborús válság és szankciós infláció vesz minket körül, és a világgazdasági kilátások is kedvezőtlenek, a kormányra számíthatnak a nyugdíjasok, továbbra is megvéd
Ma tartotta kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank, amelynek döntéseit 14:15-kor ismerjük meg. Christine Lagarde elnök pedig 14:45-kor tart sajtótájékoztatót. Az eseményről ebben a cikkben tudósítunk.
A zsarolóvírus-támadások nem érnek véget a váltságdíj kifizetésével. Az incidens azonnali kezelésétől az elhúzódó üzleti helyreállításig óriási kár érheti az egyes szervezeteket, amelyeknek gyakran csak néhány órájuk van súlyos döntéseket meghozni. A kiberbiztonsági területen iparágvezető BlueVoyant hatodik alkalommal csatlakozott az Európai Unió K
A látás hónapja alkalmából a Yettel felkérésére kilenc elismert magyar költő, író és slammer vállalkozott arra, hogy szavakkal fessen le egy-egy fotót a látássérült közösségimédia-felhasználóknak. Az így születő verseskötet elsőként kizárólag úgynevezett alt. textként, azaz a nekik szóló képleírásként volt elérhető, de most bárki elolvashatja. A sz
Az energiapiacok és a vonatkozó szakpolitikák alapvetően alakultak át Oroszország ukrajnai háborúja miatt nem csak átmenetileg, hanem vélhetően az elkövetkező évtizedekre vonatkozóan is, írják a Nemzetközi Energiaügynökség elemzői a legfrissebb éves jelentésükben. A mostani energiaválság jóval szélesebb körű és összetettebb, mint a korábbiak voltak
Megalakult az EDUCATION:NEXT Oktatástechnológiai Szövetség, melynek célja a magyar oktatási ökoszisztéma szereplőinek szakmai támogatása, érdekeinek képviselete és szemléletformálás a nemzetközi trendek és gyakorlatok alapján. A szövetség elnökének Horváth Ádámot, az alkotópedagógiai tananyagokat fejlesztő hazai startup, a Maker’s Red Box szakmai v
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak értékelésére, hogy az Észak-Magyarországon létesíteni tervezett új gépjárműalkatrész-gyár építéséhez Magyarország által nyújtani szándékozott állami támogatás összhangban van-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálata befejezéséig, de legfeljebb négy hónapra felügyeleti biztost rendelt ki a mezőgazdasági biztosításokat kínáló Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületéhez.
Magyar Péter lett a Good Farming Kft. ügyvezetője. Ezt a céget eredetileg külföldi termőföldek megvásárlására hozta létre a magyar állam, végül szlovák nyomásra Orbán lefújta a 140 milliárdos földvásárlási akciót.
Magyar szakember veszi át a marketingigazgatói pozíciót a FrieslandCampina angol leányvállalatának központjában. Nyeste-Kállay Dániel új pozíciójában az angliai leányvállalat felsővezetőjeként a teljes brandmarketing tevékenységért felel majd. 2022 októberétől Nyeste-Kállay Dániel veszi át a marketingigazgatói pozíciót a FrieslandCampinának, a vi
Ma tartotta kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank, amelynek döntéseit 14:15-kor ismerjük meg. Christine Lagarde elnök pedig 14:45-kor tart sajtótájékoztatót. Az eseményről ebben a cikkben tudósítunk.
Több mint 700 ezer elektromos autó akkumulátorát lehetne az innen bányászott lítiummal megépíteni évente. Az elektromos autók egyre nagyobb szeletet vágnak maguknak a közlekedés tortájából, ez viszont azzal is jár, hogy egyre több nyersanyagra van szükségünk az autók és azok akkumulátorainak megépítéséhez. Az egyik legkeresettebb, természetesen ne
Itthon is elérhető a HONOR X6, a megbízható X-széria legújabb tagja. Az eszköz a gyártó minőségi technológiáját juttatja el még több felhasználóhoz. A készülék egy ultranagy, 5000 mAh-s akkumulátorral, egy 50MP-es hátlapi kamerát magába foglaló háromkamerás rendszerrel, nagy, bővíthető tárhellyel és 4GB+64GB-os memóriával érkezik.A HONOR X6 5000mAh
Az Agrár Széchenyi Kártyánál őstermelők családi gazdasága (ŐCSG) esetén csak a képviselő jogosult hiteligénylést benyújtani. A hitelbírálatnál viszont a gazdaság teljes bevételét figyelembe veszik.
Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb negyedéves beszámolója a hazai engedélyköteles e-mobilitásról. A hivatal adatai szerint 2022 második negyedévében 45 százalékkal több energiát töltöttek nyilvános elektromos töltőállomásokon a felhasználók, mint 2021 hasonló időszakában. A töltőberendezések száma 24,8 s
A korábbi 350 milliárd forintról 70 milliárddal emeli meg egy friss döntés értelmében az állam a Magyar Fejlesztési Bank alaptőkéjét - derül ki a BÉT közleményéből.
Megtörtént az első intelligens transzformátorok gyártása a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft.-nél. Idáig három új, már az intelligens monitoring megoldással ellátott transzformátort gyártott le a társaság. A jövő évre vonatkozón pedig mostanáig további 18 darab megrendelés érkezett már be a társasághoz olyan transzformátorokra, am
A harmadik negyedévben 2,6%-kal nőtt az Egyesült Államok gazdasága évesített negyedéves alapon, miközben az elemzők 2,4%-os bővülést vártak. Ezzel az USA gazdasága újra növekedett az elmúlt két negyedév gyenge teljesítménye után.
A héten befejeződik az influenza elleni oltóanyag kiszállítása a háziorvosi praxisokba és a foglalkozásegészségügyi orvosokhoz, így a jövő héten már az ország egész területén rendelkezésre áll az influenza elleni vakcina - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-vel.
A múlt hónapban a CleanSpark bányászati hashrátája meghaladta a 4 EH/s-ot. A vállalat most úgy látja, hogy az év végi számítási teljesítményét 5,5 Eh/s-ra tudja növelni, ami 10%-kal magasabb az előző előrejelzéshez képest. A bitcoinbányász részvényeinek (CLSK) árfolyama kedden felülmúlta a versenytársakét. A késő délutáni kereskedési időszakban köz
Európa keleti felén magasabb az átlagos árindex, mint az Európai Unió nyugatabbra fekvő tagországaiban. Emellett a bérek felzárkózási üteme is lassult, ami különösen fáj a háztartásoknak. Ebből a szempontból a balti államok vannak a legrosszabb helyzetben, míg idehaza viszonylag kedvezők a kilátások.
Az üzemanyag-készletek 14 éves mélyponton vannak az oroszországi importtilalom miatt, ami további árnövekedést vetít előre. Az amerikai gázolajhiány az Oroszországból
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak értékelésére, hogy az Észak-Magyarországon létesíteni tervezett új gépjárműalkatrész-gyár építéséhez Magyarország által nyújtani szándékozott állami támogatás összhangban van-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal.
Az új névvel és arculattal felfrissített Rtl képernyőjén novemberben is dúskálhatunk a szórakoztató tartalmakban. A hónap első hetében még nyomon követhetjük a Celeb vagyok, ments ki innen, valamint a Keresztanyu legújabb epizódjait, de utána új műsoroknak adják át a terepet. November 7-től minden hétköznap este Vip-évaddal tér vissza Fördős Zé,
Nem kell Halloweenig várni azoknak, akik egy kis borzongásra vágynak: A Disney+ kínálatában már október 26-tól elérhető a régóta várt, Georgina Campbell és Bill Skarsgård főszereplésével a Barbár (Barbarian); valamint a Matriarch című brit horrorfilm már fent van a Disney+-on. Mindemellett a horrorrajongók olyan klasszikusok közül csemegézhetnek, m
Nem jár bérleti díj arra az időszakra, amíg a bérlő a koronavírus-járvány és annak megfékezésére tett kormányzati intézkedések miatt a bérleményt zárva tartotta. Ez jelentős változás az eddigi bírói gyakorlathoz képest, mivel korábban a bíróságok csak nagyon szűk körben – konkrét ok-okozati összefüggés fennállása esetén – ismerték el vis maiorként
Elkészült Magyarország legnagyobb öntözésfejlesztési beruházása csütörtökön Mezőhegyesen, a 10,5 milliárd forintos program révén a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. öntözhető földterülete megduplázódott.
Az Európai Bizottság részletes vizsgálatot indított annak értékelésére, hogy az Észak-Magyarországon létesítendő új gépjárműalkatrész-gyár építéséhez Magyarország által nyújtani tervezett állami támogatás összhangban van-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal. Az intézkedés kedvezményezettje a Rubin NewCo Kft. lenne.
Nem jár bérleti díj arra az időszakra, amíg a bérlő a koronavírus-járvány és annak megfékezésére tett kormányzati intézkedések miatt a bérleményt zárva tartotta. Ez jelentős változás az eddigi bírói gyakorlathoz képest, mivel korábban a bíróságok csak nagyon szűk körben – konkrét ok-okozati összefüggés fennállása esetén – ismerték el vis maiorként
Október 26-án Budapesten mutatták be az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága elemzői által elkészített Takarék AgrárTrend Index harmadik negyedéves adatait. 2022 júliusa és szeptembere között az agrárgazdaság szereplőinek kilátásait főként a megemelkedett energiaárak, valamint a fogyasztás volumenének csökkenése határozta me
A Mastercard bemutatta legújabb programját, amely biztonságos és ügyfélközpontú kriptoszolgáltatások létrehozásában segíti a pénzintézeteket - olvasható a kártyatársaság közleményében.