Erős a verseny a bankok között a diákokért, számukra nem piaci díjért, hanem annál jóval kedvezőbben, akár ingyenesen is szolgáltatnak. A kormány most belepancsolna ebbe a szegmensbe, rendelettel terelné a Diákhitelt igénylőket egy kitüntetett bankhoz. Nem biztos, hogy sikerrel fog járni.
A felhívás a média területén végzett kommunikációs tevékenységekre vonatkozik a 2024-es európai választások előtt. Az Európai Parlament 2023-2024-es évekre vonatkozó médiatámogatási pályázati felhívására 2023. január 26.-ig lehet pályázni. A pályázati felhívás célja a hírügynökségek, televíziós csatornák, rádióállomások, digitális média és írott
Amerikában mínuszok, míg Európában még pluszok jellemezték a terménypiaci kereskedést csütörtökön. Chicagóban a búza 0,2 százalékkal, a kukorica 0,4 százalékkal, a repce pedig 0,9 százalékkal lett olcsóbb a Bloomberg adatai szerint. A szójabab árszintje gyakorlatilag stagnált. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a r
Veszélyhelyzetet hirdetett a Nicolae Ciuca román miniszterelnök által vezetett országos vészhelyzeti bizottság (Cnsu) a hulladékválsággal küzdő Máramaros megye területén - közölte csütörtökön a bukaresti kormány sajtóirodája.
Magyarország a harmincadik abban a 42 országból álló rangsorban, amely azt hasonlítja össze, hogy az egyes országok között mekkora az egy főre jutó vásárlóerő. Az átlagos adat 16 ezer 344 euró. Egy német vagy egy osztrák állampolgár évente 25 ezer euróval, egy magyar közel 8 ezer 750 euróval rendelkezik.
Célja, hogy kibővített ügyfélszolgálattal és szervizeléssel támogassa az ügyfeleket a kontinentális Európában. Az 1000 négyzetméteres létesítmény a walesi Cardiffban található központot egészíti ki. A szervízközpontok abban támogatják a Panasonic Connect Europe-ot, hogy segítse a vállalkozásokat a gyártásban, a logisztikában, az ellátási láncban,
Harmonikus Növekedési Index (Hni) néven új gazdasági mérőszámot hozott létre a Makronóm Intézet, mely a nemzetközileg leggyakrabban használt mutató, az egy főre jutó Gdp jól ismert hiányosságait hivatott kezelni. Az egy főre jutó Bruttó Hazai Termék pontos leírást ad ugyan egy ország aktuális gazdasági teljesítményéről, viszont figyelmen kívül hagy
Egy régi, másról készült képpel illusztrálták az ukránok állítólago ördögi tervét. Súlyosbodó áramszünetek Kijevben, ellenőrzött telefonok a megszállt területeken. Háborús hírösszefoglaló.
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak értékelésére, hogy az Észak-Magyarországon létesíteni tervezett új gépjárműalkatrész-gyár építéséhez Magyarország által nyújtani szándékozott állami támogatás összhangban van-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal - tájékoztatott az uniós bizottság csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki interjújára kerül sor a Kossuth Rádió "Jó Reggelt, Magyarország" című műsorában! A beszélgetést élőben tudósítjuk.
Három magyar egyetem szerepel a brit Quacquarelli Symonds (Qs) cég idén először publikált fenntarthatósági világrangsorában (Qs World University Rankings: Sustainability 2023): a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Bme), a Szegedi Tudományegyetem (Szte) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte). A Bme Mti-hez eljuttatott közleményébe
Románia több mint 2 millió tonna napraforgómagot aratott le idén – jelentette ki Petre Daea mezőgazdasági miniszter, ez a mennyiség az elhúzódó aszály miatt kevesebb, mint 2021-ben.
A hangyák társasan élő, államot alkotó rovarok, amelyek mindenhol ott vannak a kertekben. Megoszlanak a vélemények arról, hogy hasznos élőlények-e vagy sem.
Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki interjújára kerül sor a Kossuth Rádió "Jó Reggelt, Magyarország" című műsorában! A beszélgetést élőben tudósítjuk.
Péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök szokásos rádióinterjúján vett részt a Kossuth Rádió "Jó Reggelt, Magyarország!" című műsorában. A beszélgetés során a magyar kormányfő bejelentette: az egyszámjegyű infláció a cél, az árstopokat pedig kiterjesztik további termékekre. Megjegyezte továbbá, hogy kevesebb gáz érkezik, mint amennyit el szoktunk
Fordulatokban gazdag, hónapokig tartó huzavona után Elon Musk végül 44 milliárd dollárért megvásárolta a Twittert, ígéretet tett arra, hogy megakadályozza, hogy a Twitter a gyűlölet és a megosztottság platformja legyen, célja, hogy legyőzzék a Twitteren a spamrobotokat, az első lépések között eltávolította a cégtől a vállalat vezetőit, és létszámle
Minden műtárgynak megvan a saját története. A Báv összegyűjtött három olyan különleges darabot, amelyek az aukciók során nemcsak a licitrekordok miatt vonták magukra a figyelmet, hanem, mert megjelenik bennük egy kis szelet a történelemből is. A tavaly nyáron megrendezett Centenáriumi Aukción feltűnt egy aprócska méretű, ámde annál izgalmasabb mű
Ronan Manly, a BullionStar.com nemesfémkereskedő cég munkatársának jelentése bemutatta, hogy a COMEX-en, azaz a New York-i tőzsde fémkereskedő részlegén a
A hét elején láttunk egy jelentősebb pozitív korrekciót a tőzsdéken, miután felerősödtek azok a várakozások, hogy a jegybankok lassíthatnak a kamatemelések ütemén. Ehhez képest valamelyest elromlott a hangulat a hét második felére, miután a technológiai nagyvállalatok közül több is csalódást keltő negyedéves számokat közölt. A Facebook anyavállalat
Az a kormány célja, hogy 2023 végére egy számjegyűvé, tehát 10% alá faragja, az infláció ütemét, ezért a következő hetekben olyan döntéseket fog hozni, amelyekkel még több terméket lehet majd megvenni a boltokban árstop mellett – jelentette be a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában Orbán Viktor.
Az 1924-ben az olaszországi Torinóban alapított CEAT ma már több mint 130 országban van jelen, és tovább növekedik a mezőgazdasági abroncsok kínálata területén.
Az Erste Bank azt írja az oldalán, hogy 2022. december 1. 22:00 és december 4. 24:00 között bankszünnapot tartanak, emiatt változások lesznek a szolgáltatásaikban. A háttérben a magyarországi Commerzbank Zrt. megvásárlása áll.
Október 28-tól új névvel és programstruktúrával, valamint ehhez illeszkedő új arculattal indult el az Rtl Három lineáris csatorna az Rtl+ csatorna helyén. Az Rtl szeptemberben bejelentett, és jelenleg is zajló arculatváltása újabb állomásaként október 28-án reggel 5 órakor nevet váltott az Rtl+ csatorna, és immár Rtl Három néven érhető el. A csator
Magyar szakember veszi át a marketingigazgatói pozíciót a FrieslandCampina angol leányvállalatának központjában. Nyeste-Kállay Dániel új pozíciójában az angliai leányvállalat felsővezetőjeként a teljes brandmarketing tevékenységért felel majd.2022 októberétől Nyeste-Kállay Dániel veszi át a marketingigazgatói pozíciót a FrieslandCampina-nak, a vilá
Az a kormány célja, hogy 2023 végére egy számjegyűre, tehát 10% alá, faragja az infláció ütemét, ezért a következő hetekben olyan döntéseket fog hozni, amelyekkel még több terméket lehet majd megvenni a boltokban árstop mellett – jelentette be a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában Orbán Viktor. Látható tehát, hogy a kormányzat részéről olyan inté
A kormány dönteni fog hamarosan arról is, hogy a központilag árszabályozott termékek listáját újabbakkal bővítsék – jelentette be Orbán Viktor szokásos rádióinterjújában. A miniszterelnök szerint „nem jó dolog, amikor be kell avatkozni a gazdaság bonyolult szövetrendszerébe, de valamikor ezt meg kell tenni”.
A folyékony héliumra, a Föld leghidegebb elemére az MRI-készülékek mágneseinek működéséhez van szükség. Enélkül az orvosok elveszítenének egy létfontosságú orvosi eszközt.
A még Coviddal terhelt 2021 után idén alaposan nőtt a Volkswagen csoport értékesítése, bevétele, és üzemi eredménye is, a vállalat profitját viszont több egyszeri tétel tartotta nyomás alatt. A menedzsment visszavágta az idei várakozásait, miközben korábban 5-10 százalékos bővülésre számítottak az értékesítésben, most már a tavalyinak megfelelő ela