A Portfolio Banking Technology 2022 konferenciájának záró panelbeszélgetésén a hazai és régiós fintech trendekről volt szó. Faluvégi Balázs, a Magyar Fintech Szövetség volt elnöke és a Blue Walev Nonprofit Kft. alapítója kérdezte Fischer Andrást, az OTP innovációs igazgatóját; Harlan Cuckburnt, a Flavor of Fintech c. könyv szerzőjét; Ivan Dovicát,
Több mint másfél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató számlagyáras bűnszervezet. A NAV nyomozói tizennyolc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot őrizetbe vettek, a Szombathelyi Járásbíróság mind a hat fő letartoztatását elrendelte.
Kollégáink október 5-én reggel és délután is a tüntetések, tiltakozási akciók helyszínén voltak, ahol diákokkal, szülőkkel és tanárokkal is beszélgettek a kialakult helyzetről. A problémákról és arról, milyennek látják az oktatás és a tanárok helyzetét.
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nél (Nhkv) nincs lejárt, kifizetetlen szolgáltatási számlája a fővárosi hulladékszállítást végző cégnek, az Nhkv évek óta minden szolgáltatási számlát határidőben vagy határidő előtt kifizet - közölte a vállalat szerdán.
Ma leginkább vegyes mozgásokat lehetett látni a tőzsdéken, ezzel összehangban a magyar piacon sem látszott jelentős elmozdulás, és a BUX mérsékeltnek mondható eséssel fejezte be a napot.
A 2021-2027-es felzárkóztatási pénzeknél könnyebb a dolgunk, mert ezek kapcsán csak az Európai Bizottsággal kell megállapodnunk és a jogállamisági eljárásban vállalt 17 intézkedésen túl már nem jöhetnek újabb elvárások, „a helyreállítási forrásoknál viszont annyival bonyolultabb a helyzet, hogy az EB csak javaslattevő, döntenie végül az Európai Tan
A Hektár podcast negyedik adásában ezúttal az öntözésről, a vízmegtartásról, az aszályról és a vízgazdálkodásról beszélgetünk 2 órán keresztül - méghozzá 2 stúdióvendégünkkel, és 12 interjúalanyunkkal.
Az intézkedések értelmében tilos lesz az orosz kriptovaluta tárcákról az európai tárcaszolgáltatók felé történő minden jellegű kriptofizetés. Az Európai Unió
Egy nagy brit közműszolgáltató arra figyelmeztette ügyfeleit, hogy legrosszabb esetben akár háromórás áramkimaradások is jöhetnek télen, ha a globális energiaválság súlyosabbra fordul.
A Portfolio Banking Technology 2022 konferenciájának III/B. szekciója a pénzintézeteket érintő kibervédelmi kihívásokról szólt. A témát Bíró Gabriella, az MNB Informatikai Felügyeleti Főosztályának vezetője; Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója és Ragó István, a Erste biztonsági vezetője járták körül.
Az Auchan visszahívta a 100 grammos kandírozott gyömbér termékét aflatoxin szennyezettség gyanúja miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A Visa egy új díjat honosít meg Magyarországon, a Visa Awards célja, hogy az innovációra, az ügyfélélményre, a termékfejlesztésre és a példamutató kezdeményezésekre hívja fel a figyelmet.
Kijev most az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió „kezességére” számít, hogy el tudja adni újjáépítési kötvényeit a magánbefektetőknek.
A múlt héten bemutatott 200 milliárd eurós német gázárfék program éles kritikát váltott ki számos uniós tagállam vezetője körében, mert úgy látják, hogy Berlin önálló döntése miatt torzulhat a közös piac, illetve versenyhátrányba kerülhetnek a német cégekkel szemben és akár még magasabb energiaárakat lesznek kénytelenek kifizetni - írja helyzetelem
A NAV egyszerűsített havi adó- és járulékbevallási megoldást kínál az átalányadózó egyéni vállalkozóknak az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), olvasható az adóhatóság honlapján. Aki megfelel a feltételeknek, a 2258 jelű bevallást egyszerűsített formában is benyújthatja, aki nem, annak a teljes 2258 jelű bevallást kell benyújtania. Az e
Csökkenti a 2023-as növekedési előrejelzéseket a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdaság helyzetéről szóló, jövő héten megjelenő frissítésében - közölte egy amerikai egyetemi konferencián Krisztalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója csütörtökön.
A General Electric elbocsátja az amerikai szárazföldi szélerőművekben dolgozó alkalmazottainak 20 százalékát, ami több száz főt jelent - közölte egy, az ügyet ismerő, magát megnevezni nem kívánó személy a CNBC tudósítása szerint.
A NAV egyszerűsített havi adó- és járulékbevallási megoldást kínál az átalányadózó egyéni vállalkozóknak az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA).
A meghirdetett mennyiségnél 25,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 55,5 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Télen egyes növényeinkre fagyveszély leselkedik, hiszen vannak biztonsággal fagytűrő fajok, és vannak olyanok, melyek csak bizonyos hőmérsékletig fagytűrők. Vannak melyeknek nem is a fagy, hanem a téli nedvesség árt. És a fagytűrés mértéke is változó: mert ha a vesszők „nem értek be eléggé”, akkor az egyébként nagy mínuszokat elviselő faj egyede is
Szerbia az elmúlt napokban azzal vádolta Horvátországot, hogy azért lobbizik, hogy Szerbia ne kapjon mentességet a Janaf horvát kőolajvezetéken keresztül történő további orosz olajimportra.
Még ha az amerikaiak az emelkedő árak és a recessziós félelmek miatt vissza is vágják a fogyasztást, kevesen akarnak lemondani a streaming-előfizetésről, különösen, ha olyan tévé-, film- és zenei szolgáltatásokról van szó, mint az Amazon Prime, a Netflix és a Spotify – írja a CNBC egy friss felmérés alapján.
Így teleltetheted át a paprikádat, így készíts magaságyást, a tél alá vetés fortélyai, őszi fagyvédelem és talaj-előkészítés. Az Agroinform.hu Házikert rovatának szeptemberi összefoglalója.
A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója az Északi Áramlat kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a II. világháború óta nem akadt arra példa, hogy bármely ország alapinfrastruktúráját megtámadták volna Európában – írja az Infostart.
Az alacsony osztálylétszámok miatt majdnem össze kellett vonni néhány osztályt az egyik I. kerületi általános iskolában. Bár a problémát megoldották, a fenntartó középbudai tankerületi központ szeptemberben mégis arról értesített szóban 5 pedagógust, hogy az alacsony osztálylétszám miatt csökkentik pótlékukat. Az RTL Híradó most a pedagógus szaksze
A hűvösebb idő beköszöntével egy új koronavírus-hullám készülődik Európában, a közegészségügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a vakcinafáradtság és a rendelkezésre álló vakcinák típusai körüli zűrzavar valószínűleg korlátozni fogja az emlékeztető oltások felvételét – összegzi a Reuters.