A 25 éven aluli munkavállalók egyharmada tervezi, hogy munkahelyet vált az őket érintő szja-mentesség hatására, de a 25 éven felüliek negyedében is felmerült már a munkahelyváltás gondolata az elmúlt hónapokban.
A világ tőzsdéin a kínai koronavírus-lezárások miatt a gazdaság visszaesésétől félnek, ezért esik az olaj is. Már az amerikai fogyasztóknak is összébb kell húzniuk a nadrágszíjat, ez látszik a kisállatokra fordított költéseken. Nem tud 370 forint alatt maradni az euró. Mit keresnek az autógyárak a metaverzumban?
Madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a Békés megyei Nagykamaráson, egy tenyészlúdtelepen.
A cégérték ismeretének fontosságára, valamint a menedzsment által elkészített üzleti tervek típushibáira hívja fel a hazai vállalatvezetők figyelmét legújabb összefoglalójában a Mazars. A tanácsadó vállalat rámutat: a tranzakciós – és sok egyéb - helyzetben szükséges cégértékeléshez elengedhetetlen az üzleti terv elkészítése, amely – tapasztalataik
Komoly erősödéssel kezdett a dollár az euróval szemben hétfő reggel, pedig a francia elnökválasztás második fordulója után sokan arra számítottak, hogy Emmanuel Macron győzelme majd lökést ad az eurónak. Ebben a hangulatban a forintnak is nehéz lesz érdemben erősödnie, vagyis egyelőre kevés az esély a 370-es lélektani szint támadására.
Elon Musk amerikai üzletember a lítiumbányászati beruházások növelését sürgette annak érdekében, hogy csökkentsék az elektromos járművekben használt fém kereslete és kínálata közötti szakadékot.
Az szja-bevallási tervezetet az adóvisszatérítésben érdekelt magánszemélyek igyekeznek minél előbb felülvizsgálni és kiegészíteni. Akinek viszont fizetendő adója van, hajlamos halogatni a feladatot. A késlekedés miatt lehet, hogy az utolsó pillanatban ébredünk rá arra, hogy a bevallás helyes kitöltéséhez még további adatok, információk hiányoznak.
Az Új otthon lakásvásárlási program iránt sokkal kevesebben érdeklődnek Romániában, mint egy évvel ezelőtt. Felére csökkent az igénylések száma, a kiszámíthatatlan helyzet, a hatalmas mértékű infláció és a növekvő kamat elbizonytalanítja a lakásvásárlókat.
Rosszabb a budapesti turizmus helyzete idén a háború miatt, mint a pandémia időszakában volt - mondta az ATV Híradójának Flesch Tamás Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke.
Nőtt az építőipari termelés februárban az euróövezetben és az Európai Unióban havi és éves bázison. A még nem végleges statisztika szerint a magyar építőipari termelés nőtt a leginkább havi és éves összevetésben is az EU-ban.
Több mint 30 százalékkal növekedett tavaly az e-kereskedelem, de ebből a bővülésből a kkv-k nem sokat látnak. Az online ügyintézésnél és vásárlásnál ugyanis két dolog döntő: az idő és az egyszerűség, és ezeket egyelőre kevés kisebb cég tudja biztosítani. Ha a folyamat bonyolult vagy sok időt vesz igénybe, akkor egyetlen kattintással megszakadhat, a
Az elmúlt évek gazdasági fellendülésnek köszönhetően a belföldi turizmus is új magaslatokba jutott. Erre a dinamikus növekedésre tett rá még egy lapáttal a 2020 tavaszán beállt koronavírus-járvány mely eleinte ugyan visszavetette a turizmust, idővel a külföldi utazás bizonytalanságai miatt az emberek egyre inkább belföldön kerestek maguknak kikapcs
Az MNB vezetői körlevélben szólította fel a pénzügyi intézményeket és a pénzügyi termékeket összehasonlító oldalakat működtető pénzpiaci közvetítőket, hogy az ott elérhető információk transzparensek, megalapozottak és közérthetőek legyenek. A jegybank célja, hogy a fogyasztókat megtévesztő módon ne befolyásolják, továbbá biztosítsák azt, hogy a fog
A magyar építőipari vállalatok elkötelezettnek mutatkoznak a fenntarthatósági szempontok érvényesítése mellett, és erre ösztönzik őket a finanszírozási oldalon a bankok és a befektetők is. Ők szívesebben hitelezik a zöldnek minősülő projekteket, és szívesebben vásárolnak olyan kötvényeket, amelyeket valamilyen fenntarthatósági cél megvalósítására b
A világ energiafogyasztásának harmadát épületeink fűtés-, illetve hűtésére fordítjuk. Az energiafaló ingatlanok rengeteg károsanyag-kibocsátásért és légszennyezésért felelősek, melyek szakszerűen tervezett és kivitelezett energiahatékonysági felújításokkal – például szigeteléssel – jelentősen csökkenthetők.
Az Audi e-tron GT quattro a New Yorkban az idén 18. alkalommal kiosztott „Világ Autója Díjak” („World Car Awards”) kitüntetések nagy nyertese. A „Világ Év Elektromos Autója” („World Electric Vehicle of the Year”), a „Világ Nagyteljesítményű Autója” („World Performance Car”) és a „Világ Év Autódizájnja” („World Car Design of the Year”) kategóriákban
Újragondolt Zsigulik? Orosz hitelkártyák? Közmunka? Jöhetnek. Annak ellenére, hogy a nyugati országok folyamatosan jelentik be a gazdasági szankciókat Oroszország ellen az Ukrajna ellen indított háború miatt, egyelőre nem került az
A Z-generáció, azaz a 18-25 éves korosztály munkával, valamint megélhetéssel kapcsolatos vágyait és elvárásait térképezte fel a Schönherz Iskolaszövetkezet. A felmérés szerint míg 2017-ben még a felnőtthöz méltó bánásmódért álltak ki a fiatalok, ma a home office lehetősége és a szabad alkotómunka már fontosabb számukra.
Egészen elképesztő, ami az elmúlt hetekben zajlik a New York-i repülőgép-üzemanyag piacán. A New York Harbor Jet Fuel (JETINYPR Index), vagyis a keleti parti leszállítású kerozin ára rekord magasságba emelkedett április elején, mely a perzisztens kereslet-kínálati egyensúlytalanságtól való félelemre vezethető vissza. Az árrobbanás mértéke a kereske
Madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a Békés megyei Nagykamaráson, egy tenyészlúdtelepen.
A munkának és szakmunkának van jövője Magyarországon, akinek van tudása és szakmája, illetve kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem - hangsúlyozta a miniszterelnök a XV. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn Budapesten.
Alina Kabajeva olimpiai bajnok tornásznő feketelistára helyezéséről egyelőre nem jutottak dűlőre a döntéshozók, míg az orosz elnök lányait már most szankciók sújtják.
Magyarországon csak évente egyszer-egyszer előforduló színpompás citrombillegetőt (Motacilla citreola) figyeltek meg a hétvégén madarászok egy Szatymaz környéki bányatavon - közölte a Magyar Madártani Egyesület Csongrád-Csongrád megyei csoportja hétfőn a közösségi oldalán.
Március elején több ország – köztük az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália – is jelezte, hogy betiltja az orosz kőolaj importját, Nagy-Britannia pedig fokozatosan tervezi a leállást az év végéig. Ezzel szemben az orosz kőolaj legnagyobb importőre, az Európai Unió egyelőre adós maradt egy ilyen döntéssel.
A nemzetközi piacokon megfigyelhető esés alól a magyar tőzsde sem kivétel, több másik európai részvényindexhez hasonlóan a BUX is jelentős mínuszban tartózkodik ma délután.
Egyelőre minden rendelkezésre álló mutató szerint a magyar gazdaság idei teljesítménye sokkal erőteljesebb, mint azt előzetesen várták az elemzők. Az ipari termelés volumene meghaladta az előző évi értéket, a beruházási rátát sikerült magasan tartani, az inflációt mérsékelték az árstopok, a belső fogyasztás pedig áfabevételi rekordokat produkál.
Majdnem a duplájára emeli idei inflációs előrejelzését a német szövetségi kormány a Reuters értesülése szerint. Alig negyed év telt el az előző prognózisának közlése óta, de közben az európai energiaválság tetejébe megérkezett az orosz–ukrán háború.
Szerepük ma már megkerülhetetlen a Szilícium-völgyben, vagy akár azon túl is, nagyrészt saját erőből jutottak oda, ahova. Négyen közülük magyar származásúak.
Megvenné vagy többségi tulajdonosa lenne a Minaqua ásványvizet forgalmazó cégnek a Tesla - számol be a hírről a vajdasági Szabad Magyar Szó, amely szerint a magas jódtartalmú ásványvíz keltette fel Musk figyelmét.
Öt év után újra megszondáztatták a 18-25 éves korosztályt: a Schönherz Iskolaszövetkezet a Z-generáció munkával, valamint megélhetéssel kapcsolatos vágyait és elvárásait térképezte fel. A nagyszabású kutatásban közel 1.200 hallgató vett részt az ország összes egyeteméről és főiskolájáról, a válaszok pedig jócskán tartogattak meglepetést, hiszen a j