Egy meeting erejéig a kulisszák mögé néztünk, hogy kicsit jobban megértsük, mi alapján mérlegeli egy kockázatitőke-befektető, hogy beszáll-e a cégbe vagy nem. Spoiler: már az első találkozón rákérdeznek az exit lehetőségére.
Összesen több mint 1,8 milliárd eurót követelnek a csődbe ment legnagyobb román biztosító, a City Insurance hitelezői - közölte a végelszámolást végző cég, a CITR pénteken.
Sir Jim Ratcliffe brit milliárdos az utolsó pillanatban 4,25 milliárd fontos (1903,5 milliárd forintos) vételi ajánlatot tett a Chelsea labdarúgócsapatáért.
Saját részvények vásárlásáról, tőkeemelésről és az adózott eredmény felhasználásáról is döntött éves rendes közgyűlésén az AutoWallis, a cég részvényesei a tavalyi nyereséget a dinamikus növekedési stratégia megvalósítására kívánják fordítani - közölte a vállalat.
Egy friss tanulmányban 2000 kutya genetikai adatait elemezték azzal a 200 ezer válasszal együtt, melyet az ebek gazdái adtak meg a kutatók kérdéseire. A tudósok arra jutottak, hogy a fajta önmagában nem fogja előre jelezni az állat viselkedését.
Tizenkilenc pályázó került be a fiatalok induló vállalkozásának létrehozását támogató Start programba, amelyet a Nemzeti Tehetség Központ a Design Terminal szakmai támogatásával szervez; a résztvevők a pénzügyi támogatás mellett vállalkozásfejlesztési képzéseken vehetnek részt és mentorálást is kapnak.
A feldolgozók elfordulhatnak a hazai piactól vagy termeléscsökkenés következhet be, ha a szektor nem részesül valamilyen kompenzációban – hívta fel a figyelmet Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke.
A Budapesti Közlekedési Központ 2022. május 31-éig meghosszabbította az ingyenes utazási lehetőséget a közösségi közlekedési járatain az Ukrajnából érkező menekült személyek számára. A Fővárosi Önkormányzat kezdeményezésére a díjmentes utazás az eddigiekhez hasonlóan, egy személyazonosításra alkalmas ukrán úti okmány felmutatásával vehető igénybe –
Az első negyedévben a várt lassuló növekedési ütemmel szemben stagnált negyedéves bázison a bruttó hazai termék növekedése Franciaországban a statisztikai hivatal, az Insee pénteken publikált jelentése szerint.
Ma tartotta éves rendes közgyűlését a 4iG, ahol a részvényesek többek között a tavalyi eredmény után fizetendő osztalékról is döntöttek, és két új felügyelő bizottsági tagot is választottak.
Az Európai Bizottságnak elküldött konvergenciaprogram szerint, 4,9 százalékra csökkenő költségvetési hiányt prognosztizál a kormány. Ez összhangban van a kormány korábbi terveivel, ugyanakkor a szakértők szerint ehhez a költségvetési megszorítások kellenek.
A tőzsde egyáltalán nem tekinthető a kaszinó szinonimájaként. A legjobb megtakarítási forma - de csak hosszú távra. Ha csak néhány évre szeretne valaki befektetni, akkor jóval nagyobb kockázattal számolhat, mint a kötvények esetén. Távlati céloknál – jellemzően nyugdíjmegtakarításnál – azonban nem kell félni a részvényektől
Összesen több mint 1,8 milliárd eurót követelnek a csődbe ment legnagyobb román biztosító, a City Insurance hitelezői – közölte a végelszámolást végző cég, a CITR pénteken, tette közzé az MTI.
Az élelmiszerárstop meghosszabbításával tovább tartanak a helyszíni ellenőrzések is - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
Egyre jobban terjed a helyhez kötött vezeték nélküli internethozzáférés, főként annak 5G verziója. Sok esetben alternatívát jelent a meglévő megoldásokra, de ki is egészítheti azokat, a szünetmentes internet elérés érdekében. A technológia hatással lesz a fogyasztókra, szolgáltatókra és ipari szereplőkere egyaránt – áll a Deloitte Global előrejelzé
Sikeresebben kezelheti a mesterséges intelligencia a fenntarthatóságot az embereknél, egy nemzetközi kutatás szerint a megkérdezettek 84 százaléka úgy véli, hogy a vállalkozások nagyobb előrelépést érnének el a fenntarthatósági és társadalmi célok felé a mesterséges intelligencia segítségével, sőt 61 százalékuk szerint a mesterséges intelligencia o
Két és fél év szabadságvesztésre ítélte egy londoni bíróság pénteken Boris Becker egykori teniszcsillagot azon a címen, hogy a hatszoros német Grand Slam-győztes szándékos fedezetelrejtéssel igyekezett megakadályozni adósságkötelezettségeinek behajtását, és ezzel megsértette a brit csődeljárási törvényt – tette közzé az MTI.
Május elseje után elveszítik okmányaik érvényességét azok az oltatlanok, akik fertőzésen való átesettségükkel szerezték meg a védettségi igazolásukat. A védettségi igazolvány elnevezése oltási igazolványra változik, írja a Népszava.
Európa egyik legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét építi fel a Mol Százhalombattán, a 22 millió eurós beruházás lehetővé teszi, hogy a vállalat megújuló forrásból származó elektromos áram segítségével évente 1600 tonna zöld hidrogént állítson elő, és ezzel 25 ezer tonnával csökkentse szén-dioxid-kibocsátását.
Az orosz-ukrán háború ellenére is viszonylag gyors, 4,3%-os gazdasági növekedéssel számol a kormány a friss Konvergenciaprogramban az idei évre, az infláció éves átlagban 8,9%-os lesz az előrejelzés szerint. A növekedés a következő években is gyors maradhat.
A nagybankok fintech-esednek, vagy a fintech-szolgáltatók bankosodnak? Mit fognak használni az ügyfelek? Beleszól-e ebbe a magyar állam? Mi most a legizgalmasabb trend a neobank-szolgáltatások terén? Mikor lesz digitális forint? Mi jöhet majd a kriptovaluták után? Ezekről beszélgettek az MNB és fintech-cégek szakértői.
Kerítésfestés, közös játék otthonban lakó gyerekekkel, újraélesztés és elsősegély tanfolyam, kutyasétáltatás, szendvicskészítés – néhány példa a Budapesti Gazdasági Egyetem Önkéntesség Hetének programjaiból, amelyeken az egyetem közössége, munkatársak és hallgatók közösen segítették 10 civil szervezet munkáját.
Mind az oroszok, mind az ukránok óriási veszteségeket szenvednek el az ország keleti részébe áttolódott fronton, miközben érdemi sikereket egyik fél sem tud felmutatni. Közben egyre valószínűbbé válik, hogy az orosz olaj importjára mégis lesz valamiféle korlátozás az Európai Unióban.
A Mercedes-Benz Cars 2022 első negyedévében 501 600 járművet értékesített, 15 százalékkal kevesebbet, mint 2021 hasonló időszakában - tájékoztatta a Mercedes-Benz Hungária Kft. az MTI-t közleményben.
Az orosz-ukrán háború hatására egész Európában radikálisan emelkednek az energiaárak, ennek következtében a távhőkasszába befolyó összegek már nem fedezik a szolgáltatók által benyújtott igényeket, ezért a kormány a büdzsé 7,5 milliárd forintos bővítéséről döntött, áll az ITM közleményében.
Saját részvények vásárlásáról, tőkeemelésről és az adózott eredmény felhasználásáról is döntött éves rendes közgyűlésén az AutoWallis, a cég részvényesei a tavalyi nyereséget a dinamikus növekedési stratégia megvalósítására kívánják fordítani - közölte a vállalat az MTI-vel pénteken.
Egy pénteki határozat szerint Orbán Viktor javaslatára Áder János április 30-i hatállyal felmentette Schanda Tamást, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárát - számolt be a 444.hu.
Az LG Electronics Inc. (LG) 21,11 ezer milliárd von (17,53 milliárd dollár) forgalmat bonyolított le az idei év első negyedévében, ami éves összevetésben 18,5 százalékos emelkedés, és a dél-koreai vállalat történetének a legnagyobb negyedéves árbevételét jelenti - közölte a társaság pénteken.