A dél-koreai sajtó ma arról írt, hogy Do Kwont, a Terraform Labs igazgatóját a helyi ügyészség Ponzi-séma futtatásáért szeretné bíróság elé állítani. Az előkészületek már megkezdődtek. A szöüli déli kerületi ügyészség már megbízta a pénzügyi- és értékpapírcsalásokkal foglalkozó nyomozócsapatot a vád összeállításával. A „halál angyalainak” nevezett
Évről évre egyre többen használnak kerékpárt, azonban e járművekre továbbra sem egyszerű az igényeknek megfelelő biztosítást találni a hazai kínálatban. Az érintett biztosítók többsége továbbra is csupán más vagyonbiztosításokhoz kapcsolt kiegészítő biztosításként nyújt védelmet a biciklikre, az egyes termékek kizáró feltételei jelentősen eltérnek.
A héten tette közzé a KSH az első negyedéves GDP adatot, ami kirobbanó növekedésről tanúskodott. Ezek alapján a politikai életet megrengető gazdasági válság nehezen képzelhető el. Orbán Viktor új kabinetje számára az infláció jelenthet kihívást, ám a miniszterjelöltek bemutatkozása során úgy tűnt, ennek kezelésére is megvan a recept.
A naperőművek csatlakozási lehetőségének leállítása az ország érdekeivel szöges ellentétben áll, veszélybe sodorva ezzel egy egész szektort, a széndioxid-semleges gazdaság mielőbbi elérésének valószínűségét és korlátozva az ország önellátási esélyeit is – írja a magyar napenergia szektor három meghatározó szervezete, a MANAP, az MNNSZ és az MSZIT P
Egyre kevésbé vonzó a csemegekukorica és zöldborsó termesztése a gazdáknak. Az okok sokrétűek, de a termesztési kedv csökkenése leginkább arra vezethető vissza, hogy a világpiacon az egekbe szökött a takarmánykukorica és az olajos termények ára.
16-20 ezer forintos gyógyszert kaphatnak meg ingyen a súlyos allergiában szenvedők, az úgynevezett EPIPEN életet menthet, immáron pedig TB támogatott gyógyszer lett.
Katarnak központi szerepe van Németország új földgázellátási stratégiájában - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár pénteken Berlinben a közel-keleti ország uralkodójával folytatott megbeszélése után. A cseppfolyósított gázexportőr Katar azonban csak 2024-től tudna szállítani. Katar hosszú távú szerződésekkel ázsiai országoknak kötötte le LNG t
Egyelőre rekordokat döntöget a nyári szállásfoglalási láz, olyannyira, hogy várhatóan többen utaznak az idén, mint 2019-ben. A Balaton verhetetlen, minden harmadik foglalás oda szól. A nagy áremelések idén elmaradtak, szállást foglalni a legtöbb helyen még a tavalyi áron lehet. Kérdés, meddig.
Horoszkópunk most pénzügyi fókusszal készült, hiszen a magas infláció, a drasztikusan dráguló élelmiszerek és a hitelkamatok növekedése sokunk pénztárcáját kezdi ki rojtosra. Nézzük, mit jelznek a csillagok az anyagiak terén a kosnak, ráknak, baknak, vízöntőnek és a többi csillagjegy szülöttének. Horoszkóp érvényessége: május 21-29.
Az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezésre indult eljárása során alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a mező- és erdőgazdasági hasznosítású földek végrehajtási, felszámolási vagy önkormányzati adósságrendezési eljárás keretében árverés útján történő értékesítésének szabályairól szóló 191/2014. kormányrendelet 5. § (1) bekezdés d)
A Magyar Bankszövetség a mai napon tartotta meg éves rendes Testületi Ülését. Ezen Varga Mihály pénzügyminiszter a magyar gazdaság kilátásairól, Kandrács Csaba, az MNB alelnöke pedig a magyar gazdaság jövőképéről tájékoztatta a Testületi Ülés résztvevőit. A Magyar Bankszövetség tagjai az alábbi közlemény közzétételéről határoztak.
Eddig 1908-an adták meg magukat a körülzárt mariupoli Azovsztal acélműből - jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az általa irányított tárca vezetői kollégiumának pénteki tanácskozásán.
A Magyar Nemzeti Bank az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója alkalmából „II. András Aranybullája” megnevezéssel 10 000 Ft névértékű miniarany és 5000 Ft névértékű - az Aranybulla pecsétjének eredeti méretével azonos - színesfém emlékérméket bocsát ki a mai napon Esztergomban. A két emlékérme két önálló kibocsátás eltérő érmeképpel, azonban - a m
Januári csúcsa óta 20%-os esésben van a S&P500 amerikai tőzsdeindex. A befektetők pedig azt találgatják, hogy vajon meddig tarthat most. A múltbeli példák persze nem jelentenek garanciát, de érdekességképp megmutatjuk, mi volt a jellemző medvepiac időtartam.
Áprilisban megugrott a SZÉP-kártya költések értéke, az idén rekordot várnak a kártyakibocsátók, amihez a juttatások élelmiszerüzletekben történő felhasználásának július elsejéig történt meghosszabbítása is hozzájárul - közölték a kártyakibocsátók az MTI érdeklődésére pénteken.
A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és az egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 1. § (2) bekezdés 3. pont első fordulatának "közvetlenül" szövegrésze elleni alkotmányjogi panaszról (rokkantsági ellátás) döntött az Alkotmánybíróság.
Sokan keresik a sikeres fogyás titkát, de még nem igazán sikerült erre rálelni. Mivel nem vagyunk egyformák, így nem mindenkinek jön be ugyanaz a módszer a diéta során sem. Ami egyiknek beválik, az a másiknál teljesen más hatással van a szervezetre. Ebben a cikkben megpróbáltuk kideríteni, hogy mi segíthet, hogy valaki elérhesse álom alakját!
Albánia minden feltételnek megfelel ahhoz, hogy az Európai Unió megkezdje vele a csatlakozási tárgyalásokat - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken Tiranában, Edi Rama albán miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Az Auchan Alapítvány legújabb pályázatán élelmezéssel kapcsolatos, társadalmi célú projektekkel lehetett pályázni. Az összesen 50 000 euró alapítványi összeget hat hazai civilszervezet között osztották szét. Az 50 000 euróból (közel 19 millió forint) hat hazai szervezetnek ítélt meg támogatást az Auchan Alapítvány a beadott pályázati anyaguk alap
Furcsának nevezi legfrissebb Facebook-bejegyzésében a majomhimlő vírusának nyugati világban történő megjelenését Kemenesi Gábor virológus, azonban szerinte ez is jó példa arra, hogy a járványok korát éljük.
Pintér Sándor szerint a tanároknak kell elérniük, hogy nőjön a szakma presztízse, ehhez a Belügyminisztérium csak támogatást tud adni. A pedagógusok fizetésemelési igénye ettől függetlenül jogos, de az emelés feltétele, hogy az államnak meglegyen erre a pénzügyi fedezete.
Méghozzá a Batthyány Lajos Alapítványtól, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától érkező támogatásokat osztotta tovább. A többmilliárdos, sehol meg nem hirdetett támogatási programból jellemzően kormányközeli álcivil szervezeteket stafíroztak ki. A Hype and Hyper most Orbán Ráhel frissen megnyitott bababoltjáról készített lelken
A változó kamatozású lakossági jelzáloghitelekre korábban kamatbefagyasztást rendelt el a kormány, a Magyar Bankszövetség szerint azonban a reális gazdasági növekedés és a versenyképesség érdekében kívánatos a piaci viszonyok visszaállítása - közölte a szervezet az éves testületi ülését követően. Az ülésen jelen volt Varga Mihály pénzügyminiszter é
Az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója alkalmából 10 000 forint névértékű miniarany és 5000 forint névértékű, az Aranybulla pecsétjének eredeti méretével azonos színesfém emlékérméket bocsátott ki pénteken Esztergomban a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A villamos energiáról szóló törvény 2022. szeptember 1-jétől teszi lehetővé, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) energetikai szabályozási tesztkörnyezetet működtessen.
A változó kamatozású lakossági jelzáloghitelekre korábban kamatbefagyasztást rendelt el a kormány, a Magyar Bankszövetség szerint azonban a reális gazdasági növekedés és a versenyképesség érdekében kívánatos a piaci viszonyok visszaállítása - közölte a szervezet az éves testületi ülését követően az MTI-vel pénteken.
Hiába érkeztek jelentős összegek a lakossági számlákra az év elején, ennek csak kis részét fektették be az ügyfelek – állapította meg az OTP Bank. Az orosz-ukrán fegyveres konfliktus, illetve az azt övező gazdasági folyamatok keltette bizonytalanság egyértelműen kedvezőtlenül befolyásolták a megtakarítási termékek piacát. A geopolitikai feszültsége
A 10 dekás disznósajtot visszahívta az Auchan, mert az Listeria monocytogenes szennyezettségű. Ez a baktérium különösen az idősek, várandósok számára veszélyes. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kéri a vevőket, hogy a termékeket ne fogyasszák.
Az eddigieknél is nagyobb adóskockázatot jelző szintre minősítette vissza Ukrajnát pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió elhúzódásával növekszenek az ukrán adóssághelyzet fenntarthatóságát terhelő kockázatok.
Pintér Sándor belügyminiszter szerdai bizottsági meghallgatásán mondta azt, hogy jó kezekbe kerül az egészségügy a tárcánál. Mostanra az is eldőlni látszik, hogy ki lesz a területet felügyelő államtitkár.
A meggyfánk tele volt gyönyörű virágokkal, egy éjszakára viszont 5 fokra hűlt a levegő, páras is volt, és szinte 2 nap alatt bebarnult. A törzsön egy gyantafolt már ősszel látható volt. Tavaly szuper sok gyümölcsöt termett. 2018-ban ültettük Komáromban, Pándy279 meggy. Összesen csak 7 gyümölcsfánk van: őszibarack, kajszibarack, alma, körte, szilva,
A cégvezetők közel fele a fenntarthatóságot szervezete egyik legfőbb prioritásának tekinti a megvalósítással kapcsolatban azonban, a legtöbben még a kísérleti fázisban tartanak.
Ukrajna 643 ezer tonna gabonát exportált május eleje óta, jóval kevesebbet, mint a tavalyi év azonos időszakában, amikor 1,8 millió tonnát adott el külföldre – közölte a kijevi mezőgazdasági minisztérium.
A mai napon legördült az Audi Hungariánál a 100 000. hibridautó a gyártósorról: egy Audi Q3 Sportback 45 TFSI e District-zöld színben, amely Németországba indult útnak első tulajdonosához. A vállalat járműgyártása 2019-ben lépett az elektromobilitás útjára a mild hibrid technológiájú járművek gyártásával, amelyet 2020-ban a plug-in hibrid technológ
A tesztcsövet a centrifugába kell helyezni, a komponenst a korrekciós pozícióba, a csomagot a szállítószalagra: a legtöbb munkafolyamatban szükség van rá, hogy megfogjuk, majd valahová áthelyezzük a tárgyakat. A modern rendszerekben ezeket a pick-and-place műveleteket automatizált megfogók végzik. Ezeknek több millió egymást követő mozdulat során u
Kilencvenkét nap alatt száznál is több programmal várják június elejétől augusztus végéig a békési megyeszékhelyre érkezőket a Csabai Nyár elnevezésű rendezvénysorozaton - közölték csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szervezők.
Nemrég került megrendezésre a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság által szervezett Beszerzési Konferencia. A magyar ellátási lánc szakemberei, logisztikusok, beszerzők és vezetők együttesen keresték a szakterület egyik legsürgetőbb problémájára a választ: az alapanyaghiányra. Érintett ebben az acél is, mely többek között a fröcc
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2022. május 20-án tartotta a kamarai választásokat, amelyen kimagaslóan sokan, az előzetes, nem hivatalos adatok szerint mintegy 79 ezren adták le voksukat. A részvétel közel kétszer akkora volt, mint a legutóbbi, 2017. évi kamarai választásokon, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és
Közzétette a jegybank a „Fenntartható egyensúly és felzárkózás” című vitairatát, amelynek célja, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy Magyarország 2030-ra utolérje az Európai Unió akkori fejlettségi szintjét. Mit javasolnak Matolcsy Györgyék a foglalkoztatottság területén? Összeszedtük.
A 100%-os arabica kávészemekből álló kávé a kelet-afrikai Ruandából származik, ahol teljes egészében nők felügyelik a kávétermesztést. „Ez a kávé teljes mértékben a nők ízlésvilágát tükrözi és minden szempontból a mi igényeinkre van szabva” – árulta el Mike Alexandra, a WMNPWR alapítója. A közgazdász végzettséggel rendelkező családanya korábban a