2022. május 23. hétfő

máj. 23
6:36
Domokos László: Ki lehetne szélesíteni a lakossági állampapírok kínálatát (Növekedés)
Célszerű lenne az állampapír-kínálatot szélesíteni a zöldkötvények mellett az egyéb állami feladatokat célzottan finanszírozó kötvényekkel - mondta a Növekedésnek Domokos László. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az energiaszektorban, a logisztikai területen vagy akár a közlekedés fejlesztésében már most lenne helye az ilyen típusú tőkebevonásn
máj. 23
6:48
Évtizedek óta nem látott hiány jöhet építőanyagokból (Azenpenzem)
A jelenlegi háborús helyzet mintha felnagyította volna a magyar építőipari anomáliákat. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új csomagjában nem véletlenül szentel meglehetősen nagy teret ennek az ágazatnak. A problémák jól látszanak, a megoldásra felvázolt lehetőségek azonban inkább jámbor óhajnak tűnnek.
máj. 23
6:48
Számottevő csapadék nem várható hétfőn (Agrofórum)
Hétfőn keleten csak a napközben megnövekvő gomolyfelhőzet zavarja a napos időt, a Dunántúl felett viszont sok és vastag lesz a felhő, csak kevés napsütés valószínű, eső, zápor viszont viszont többfelé, több alkalommal is lehet, az esti órákban délnyugaton zivatar is kialakulhat.
máj. 23
6:48
San Francisco 70 százalékát lefedik a robottaxik (newtechnology.hu)
A Cruise alig több mint fél éve indította el a városban a robottaxi szolgáltatást, és azóta kb. négyszeresére növelte lefedettségét, magyarán San Francisco északra és északkeletre, valamint délre és délkeletre eső peremét leszámítva bárhol „leinthetünk” egy önvezető kocsit. A vállalat társalapítója, Kyle Vogt szerint ez messze nem a vége: a szolgál
máj. 23
6:48
Miért vásárolunk pálinkát? (Magyar Mezőgazdaság)
Magyarország éghajlati és természeti adottságainak köszönhetően különösen alkalmas a gyümölcstermesztésre. A Kárpát-medencében termett gyümölcsök magas beltartalmi értékekkel rendelkeznek, így kiemelten alkalmasak jó minőségű termékek előállítására, beleértve a pálinkát is.
máj. 23
6:54
A háború árnyékában ül össze a világgazdaság krémje Davosban (Portfolio)
A héten zajlik a szokásos Világgazdasági Fórum konferencia Davosban, ahol a világgazdaság irányítói vesznek részt az Európai Bizottság elnökétől a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójáig. Közben igazán fontos makroadatok és jegybanki döntések alig érkeznek, de a háborús hírekre és a devizapiacra érdemes lesz kiemelten figyelni.
máj. 23
7:06
Hírösszefoglaló: Oroszország a „felperzselt föld” taktikáját alkalmazza az ukránok szerint (Menedzsment Fórum)
Viszonylag csendesen telt az este az orosz-ukrán háborúban.
máj. 23
7:12
További négy évre Kósa Lajos a korcsolyaszövetség elnöke (ProfitLine)
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (Moksz) pénteki tisztújító közgyűlésén újabb négy évre Kósa Lajos fideszes politikust választották elnöknek.
máj. 23
7:18
Világrekorder napelemet fejlesztettek ki amerikai mérnökök (Tiszta Jövő)
A jelenleg elérhető napelemeknél 25 százalékkal hatékonyabb napelemet ígérnek a Optivolt Pulse szakemberei.
máj. 23
7:18
GKI: csak kétszer volt rosszabb az elmúlt 10 évben a gazdaság jövőjének megítélése (Növekedés)
Májusban az előző havinál pesszimistábbak lettek a vállalkozók és a lakosság is; a GKI konjunktúraindexe az áprilisi 8 pontos javulás után májusban 5 ponttal csökkent, ami az áprilisi "hurráoptimizmus" után ugyan visszaesés, de továbbra is derűlátó várakozásnak számít - közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.
máj. 23
7:24
Kezdődik a munka: ezzel indul a hét a parlamentben (Menedzsment Fórum)
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, hétfőn törvényjavaslatok bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító indítványainak vitáit folytatják le a képviselők.
máj. 23
7:24
Tavaly 12,6 millió tonna zöldség-gyümölcs hagyta el Spanyolországot kamionokban (Magyar Mezőgazdaság)
A spanyolországi zöldségek és gyümölcsök többsége továbbra közúti szállítással jut el a külföldi vevőkhöz. Nem kevés áruról van szó, a magyarázat pedig sokrétű.
máj. 23
7:30
Nekimegy ma a Parlament az Alaptörvény tizedik módosításának (ProfitLine)
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, hétfőn törvényjavaslatok bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító indítványainak vitáit folytatják le a képviselők.
máj. 23
7:30
Adóztassatok meg! – követelik szupergazdagok a davosi Világgazdasági Fórumon (Forbes)
Nem bírják nézni, hogy idén negyedmilliárdan szegényedhetnek el súlyosan. „Patriotic millionaires” vagyis hazafias milliomosok – így nevezik magukat azok a gazdagok, akik a svájci Davosban kezdődő, 2022-es Világgazdasági Fórum előtt azért tüntetnek, hogy felhívják a találkozóra érkező politikusok figyelmét a növekvő egyenlőtlenségekre és a megélhet
máj. 23
7:36
Már látszik a háború miatti bizonytalanság a magyar gazdaságban (Portfolio)
A GKI konjunktúraindexe az áprilisi 8 pontos javulás után májusban 5 ponttal csökkent. Ez nagyon jelentős hullámzás, ugyanakkor a májusi érték nagyjából megegyezik az egy évvel korábbival. Májusban az üzleti várakozások mintegy 5,5, a fogyasztóiak 9,5 ponttal csökkentek. Ez az áprilisi hurráoptimizmus után visszatérést jelent az elmúlt hónapok egyé
máj. 23
7:42
Nagy István elmondta, miért nem élt még a kormány a gabona elővásárlási jogával (Menedzsment Fórum)
A miniszter gabonaügyekről beszélt.
máj. 23
7:42
Trump most aztán alaposan leszerepelt – Teljes kudarc a legújabb ötlete (Növekedés)
A volt amerikai elnök közösségi oldala teljesen megfeneklett. Trump a Google-t hibáztatja.
máj. 23
7:48
Romlik a hangulat: ismét aggódik a munkanélküliség miatt a magyar lakosság (Privátbankár)
Májusban az előző havinál pesszimistábbak lettek a vállalkozók és a lakosság is.
máj. 23
7:48
Hogyan tisztítsuk a szobanövényeket? (Agrofórum)
A tavasz a szobanövényeknek is tavasz, csak kicsit másképp élik meg, mint az évelők vagy fák, cserjék a kertben. A tavasz végi szobanövénytisztítási tippek következnek!
máj. 23
8:06
Az EKB elnök felszólalt a kriptopénzek miatt (Infostart)
Christine Lagarde szabályozást sürgetett.
máj. 23
8:06
Bővíti a részegység gyártást a Cummins (GépMax)
A Jvs fúziója fontos Usmca-minősítésű motoralkatrészeket biztosít a jelenlegi és utángyártott termékekhez.
máj. 23
8:12
Balatoni étteremtulajdonos: reális az 1200 forintos lángos, 800 ezerért is nehéz munkatársat találni (Forbes)
Járosi Tamás, a tihanyi Malackrumpli étterem tulajdonosa azt mondja, a munkaerőhiányt már nem lehet jobb fizetésekkel orvosolni.
máj. 23
8:18
Pesszimistábbak lettek a vállalkozók és a lakosság, de hol van ez még?! (ProfitLine)
Májusban az előző havinál pesszimistábbak lettek a vállalkozók és a lakosság is; a GKI konjunktúraindexe az áprilisi 8 pontos javulás után májusban 5 ponttal csökkent, ami az áprilisi "hurráoptimizmus" után ugyan visszaesés, de továbbra is derűlátó várakozásnak számít - közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.
máj. 23
8:24
Nagy a bizonytalanság, közel a medvepiac a tőzsdéken - Mire lehet ma számítani? (Portfolio)
Számos bizonytalansági tényező árnyékolja be a hetekben a tőkepiacokat, lehet itt gondolni a kínai koronavírus-helyzet miatti lezárásokra, a jegybankok likviditásszűkítéseire és az amerikai gazdaság lassulásától való félelmekre, melyeket a legjelentősebb kiskereskedő-óriáscégek nyugtalanító előrejelzései alátámasztottak a múlt héten, újabb komoly e
máj. 23
8:24
Erősödéssel kezdte a hetet a forint (Forbes)
Péntekhez képest erősödni tudott a magyar fizetőeszköz.
máj. 23
8:24
Éjjel-nappal Somló, ahol 47 pincészet borai mutatkoznak be 30 helyszínen, 2 nap és 1 éjjelen át (Magyar Mezőgazdaság)
Még soha nem kóstolhattak az érdeklődők annyiféle vulkanikus bort a Somlón, mint amennyit idén kínálnak a helyi és a vendég pincészetek, június 17. és 19. között. A Somlói Éjszakai Pincetúra a régió legnagyobb szabadtéri boros-borszakmai eseménye, amely idén kétnapos kulturális fesztivállal egészül ki. A Somló Fesztivállal hagyományt szeretnének te
máj. 23
8:24
Jobban félnek a magyarok a munkanélküliségtől, mint egy hónappal korábban (rtl.hu)
Csökken a bizalom.
máj. 23
8:30
Elkapták az oligarchákat: 97 orosz bankszámlát már utolért a végzet Magyarország szomszédjában (Menedzsment Fórum)
Odacsaptak az osztrákok az orosz oligarcháknak, hiszen jelentős összeget fagyasztottak már be a szankciók részeként.
máj. 23
8:30
Megoldás xaj ellen, biotermesztésben is alkalmazható lesz (Agrárágazat)
A mezőgazdaság kultúrákban egyre több ilyen szert kell alkalmazni, mivel minimálisan avatkozik be a környezetbe.
máj. 23
8:30
Tartanak-e palackhiánytól a hazai sörgyártók? (Transpack)
A jelenlegi tendencia: egyre több prémium sör fogy, ezek pedig üvegesek.
máj. 23
8:30
Majd’ 500 az újkrumpli kilója, az eper olcsóbb, mint tavaly (Mezőhír)
Mezőgazdaság: nagyot drágult az újkrumpli is, az eper most olcsóbb a tavalyinál.
máj. 23
8:36
Itt vannak a NAV-ellenőrzések e heti helyszínei (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának tájékoztatása szerint az alábbi helyszíneken terveznek ellenőrzéseket a 21. héten.
máj. 23
8:36
Hamarosan indul az ország egyik legnagyobb állásbörzéje (MMonline)
Segíti a toborzást, ha a cégek személyesen, állásbörzéken is jelen vannak. Ezeken az eseményeken közvetlenül megszólíthatók a potenciális jelöltek számos munkakörben, ráadásul az állásinterjúknál gyakran előforduló drukk sem zavarja a két fél nyílt kommunikációját. A közvetlen toborzási szándék mellett a cégeknek azért is érdemes állásbörzéken rész
máj. 23
8:42
Erősödött reggelre a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon hétfőn kora reggel a péntek esti szintekhez képest.
máj. 23
8:42
Drasztikusan drágulhat a fagyi 2022 nyarán: egyes helyeken 500 forintot is elkérhetnek egy gombócért (Pénzcentrum)
Alapanyag-drágulás, munkaerőhiány nehezíti idén a cukrászdák, fagyizók helyzetét, 500 forintot is kérhetnek egy gombóc fagylaltért az ország frekventáltabb régióiban. A drágulás mellett az alapanyaghiánnyal is küzd a szakma, nemcsak a különleges összetevők, hanem olyan alapvető hozzávalók mint a vaj, vagy a cukor beszerzése is okoz gondokat.
máj. 23
8:42
Több mint egymilliárd forintért vette saját részvényeit az OTP (Portfolio)
A BÉT oldalán számolt be a tranzakcióról a nagybank, a vétel az aznapi forgalom több, mint 11 százalékát tette ki.
máj. 23
8:42
2022. május 23. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
máj. 23
8:48
Mi lesz a debreceni BMW-gyárral, ha elzárják az orosz gázcsapot? (Portfolio)
A BMW új beruházásokat vizsgál a napenergia, a geotermikus energia és a hidrogén területén, hogy csökkentse a földgáztól való függőségét, mondta az autógyártó termelési vezetője hétfőn a Reutersnek, és figyelmeztetett, hogy ha az embargó miatt nem érkezne Oroszországból gáz, az egész iparág leállna.
máj. 23
8:48
Nagyon pesszimistán látjuk a magyar gazdaság jövőjét (Azenpenzem)
Az üzleti és a fogyasztói várakozások is jelentősen csökkentek májusban – derült ki a GKI konjunktúraindexéből. A nemzetgazdaság jövőjének megítélése – az elmúlt tíz évben - csak a Covid-járvány kezdetekor és a Széll Kálmán terv megszorításai idején volt rosszabb a mostaninál.
máj. 23
8:48
Bajnok a Manchester City, de micsoda záróforduló végén! (Márkamonitor)
A Premier League idei versenyfutása az utolsó pillanatig hatalmas izgalmakat tartogatott. A 37. forduló után a Manchester City 90, az őket üédöző Liverpool 89 ponttal várta az utolós meccseket. Aki csak a végeredményt látja, azt gondolhatja, érvényesült a papírforma…   A 38. fordulóban a Manchester City 3:2 arányban legyőzte az Aston Villát, a Live
máj. 23
8:50
Közel 11 millió forintért vett saját részvényt a PannErgy (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde oldalán tájékoztatta a befektetőket a társaság.
máj. 23
8:52
Léptek a britek, háromhetes karantén a majomhimlő esetén (Portfolio)
A majomhímlős esetek kontaktjainak 21 napig izolálniuk kell magukat az Egyesült Királyság legújabb kormányzati iránymutatása szerint.
máj. 23
9:00
Kiderült, hogy mennyi gázt tárolnának nálunk a szerbek, mielőtt Putyinnal tárgyalnak (Portfolio)
E hét szerdán, vagy csütörtökön tárgyalok Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a május 31-én lejáró hosszú távú gázszerződés helyébe lépő új hosszútávú szerződésről és ebből a szempontból is fontos, hogy a magyar miniszterelnök megengedte: 300-500 millió köbméternyi gázt tároltathatunk be náluk – jelezte szombaton a szerb Pink TV-nek a szerb elnök.
máj. 23
9:00
Egyre több céget érint a gazdasági bűnözés (MMonline)
A szervezetek közel fele tapasztalt visszaélést vagy pénzügyi bűncselekményt az elmúlt két évben a PwC globális gazdasági bűnözésről készített felmérése szerint. A vállalkozásokat érintő fenyegetések listáját a kiberbűnözés, az üzleti partnerek által elkövetett visszaélések és a hűtlen kezelés vezeti. Az iparágakat tekintve a technológiai, média- é
máj. 23
9:00
Így küzdhető le az aviofóbia, a repüléstől való félelem (Növekedés)
Míg sokaknak kellemes izgalmat okoz a repülés és az előtte való várakozás, addig másoknak megkeseríti az életét az aviofóbia, azaz a repülésiszony. Honfitársaink 45%-a igyekszik valamilyen módon leküzdeni a repülés okozta stresszt, pl. alvással, alkohollal vagy gyógyszerrel – mutatják a Kiwi.com reprezentatív kutatásának adatai. A nőknél jellemzőbb
máj. 23
9:00
A kormány utat nyithat a távol-keleti munkaerőnek (rtl.hu)
A szakszervezet szerint a vendégmunkások sem oldják meg a feldolgozóipar problémáit.
máj. 23
9:06
Tud még tovább erősödni a forint? A dollár most besegíthet (Portfolio)
Erősödéssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, így továbbra is biztonságos távolságban van a 390-es szinttől, aminek áttörése a múlt héten fenyegetett. Ráadásul most a dollár gyengülése is besegíthet a magyar devizának, amennyiben tartós lesz ez a folyamat.
máj. 23
9:12
Jórészt erősödés az ázsiai tőzsdéken (ProfitLine)
Pluszban zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és jórészt erősödést jeleztek a még nyitva tartó börzék is a térségben.
máj. 23
9:12
Újfajta Airbus repülhet jövőre, már érkeznek a megrendelések (Portfolio)
Fellendülhet a vállalati repülőgépek vásárlása az orosz-ukrán háború és a kínai lezárások ellenére az Airbus szerint, főként az amerikai és a közel-keleti piacról érkezhetnek megrendelések a gyártó új gépére – írja a Bloomberg.
máj. 23
9:18
Kullancsinvázióra figyelmeztet a szakember: erre most nagyon oda kell figyelni Magyarországon (Pénzcentrum)
Ezekben a hetekben a legaktívabbak a kullancsok, a hirtelen melegedés miatt ráadásul egyre többen vannak. A szakértő arra figyelmeztet, hogy rendszeresen ellenőrizzük magunkat.

Keresés