2022. május 9. hétfő

máj. 9
9:12
Egyre borúsabb képet mutat a hazai külkereskedelem (vg.hu)
A termék-külkereskedelmi egyenleg 1,4 milliárd euróval romlott márciusban – tájékoztatott a KSH.
máj. 9
9:12
Nedves időjárás várható az ország területén hétfő éjfélig (Biztosító Magazin)
Hétfőn a fátyol- és gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb napsütés mindenütt várható. Szórványosan előfordul zápor, zivatar, majd késő délután, este északkelet felől csökken a csapadékhajlam.
máj. 9
9:12
Nem elkerülhető a 10% feletti infláció, van aminek több mint 50%-al nőtt az ára egy év alatt (Forbes)
Húsz éve nem volt 9 százalék feletti infláció - ezt mondják a szakértők arról, hogy most lesz-e.
máj. 9
9:14
Brutális a romlás: két évtizedes csúcson a magyar külkereskedelmi hiány (Portfolio)
Márciusban az előzetes adatok szerint 503 millió eurós hiány keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, ez 1,3 milliárd eurós romlás a tavaly márciusi pozícióhoz képest. Az első negyedévben így már 863 millió euró a deficit, ennél nagyobbat utoljára 2003-ban, közel húsz éve láttunk.
máj. 9
9:18
Félmilliárd forintos külkerhiány jött össze márciusban (Menedzsment Fórum)
Ötödével nőtt az import.
máj. 9
9:18
A sztárbefektető elmondta, mit érdemes venni, amikor emelkednek a kamatok (Portfolio)
Ahogy az amerikai kamatlábak emelkednek, a befektetők úgy kereshetnek pénzt, ha olyan vállalatokat keresnek az S&P 500-ban, amelyek képesek árakat emelni és fenntartani árrésüket - mondta Kevin O'Leary a CNBC-nek.
máj. 9
9:18
Musk kiprovokálta a japánok ellenszenvét legújabb tweetjével (vg.hu)
Musk szerint az alacsony születésszám és a magas halálozási arány miatt veszélyben forog a japán nép létezése.
máj. 9
9:18
Szivatós szankciók: Németországban már csaknem 800 forintba kerül egy liter gázolaj (Biztosító Magazin)
Németországban drágult leginkább a dízel üzemanyag az Eu-ban az ukrajnai háború kezdete óta, már majdnem 800 forintot (2,075 eurót) kell fizetni érte literenként, a benzinnél pedig csak Ausztriában regisztráltak nagyobb áremelkedést egy vasárnap ismertetett kimutatás szerint.
máj. 9
9:24
Folytatódást jelző japán gyertya formációk (Portfolio)
A japán gyertya formációk sokat elárulnak arról, hogy a piacon milyen hangulat uralkodik és valójában a karmesteri pálca a vevőknél vagy az eladóknál található. A legtöbb jelzés ezen a területen fordulatról szól, de van olyan alakzat vagy szituáció, amikor a trend folytatódása, sőt: megerősítése történik. Előadásunk során ezeket nézzük meg, termész
máj. 9
9:30
Kávézás és még sok minden más – a Tchibo 30 éve Magyarországon (Piac és Profit)
Harmincadik születésnapját ünnepli idén a Tchibo, melynek alkalmából a kávézás egyedi élményén túl sok szórakozásra és nyereményre számíthat minden meglévő és jövőbeni vásárló.
máj. 9
9:30
Fontos jogszabályváltozás: a teremgarázsban levő gépkocsibeálló már önálló, helyrajzi számmal rendelkező ingatlan lehet (Adózóna)
A Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) 697. számú hírlevelében fontos jogszabályváltozásra hívja fel a figyelmet.
máj. 9
9:30
667 sziréna bőg fel ma országszerte: ne ijedj meg, ez az oka (Pénzcentrum)
Országszerte szirénapróba lesz május 9-én, hétfőn, közölte Facebook-oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
máj. 9
9:30
Z-t rajzolnak a repülők ma Moszkva egére (vg.hu)
Oroszország hétfőn ünnepli a Szovjetunió II. világháborúban aratott győzelmét.
máj. 9
9:30
Díjeső a Visual Europe Groupnál (MMonline)
Hét díjat nyert a világ legsikeresebb kommunikációs ügynökségeit és rendezvényszervező, illetve rendezvénytechnikai cégeit rangsoroló Eventex döntőjében a Visual Europe Group.Az Eventex a világ egyik legrangosabb rendezvényes és élménymarketinges díjának számít. Idén 12. alkalommal ítélték oda több száz kategóriában, 28 ország 606 pályázója között.
máj. 9
9:30
Az IMF ismét figyelmeztet: a Közép-afrikai Köztársaság hibázott a bitcoinnal (BitcoinBázis)
A Közép-afrikai Köztársaság néhány héttel ezelőtti döntését az IMF rendkívül kockázatosnak minősítette. A Közép-afrikai Köztársaság nemrég bejelentette, hogy az afrikai
máj. 9
9:30
Összefonódás-ellenőrzés: egyszerűsítéseket javasol és visszajelzéseket vár az Európai Bizottság (Üzletem)
„Kezdeményezésünk célja, hogy tovább csökkentsük mind a vállalkozások, mind a Bizottság adminisztratív terheit, és hogy az erőforrásokat a részletes vizsgálatot igénylő összefonódásokra tudjuk összpontosítani.”
máj. 9
9:36
Kiszivárgott: szinte teljes felmentést kér Magyarország az orosz olajembargó alól, és ezért akadályozza a szankciós csomagot (2.) (Portfolio)
A magyar kormány képviselője a vasárnapi ülésen is ellenezte az uniós olajembargó tervének megszületését, mert szinte teljes mentességet kér az embargós terv alól – jelezte egy névtelen forrás a Politicónak. A Portfolio megbízható információi szerint - összhangban az uniós intézmények vasárnap esti közös közleményével - a folyamatban lévő tárgyalás
máj. 9
9:36
Mínuszban kezdtek az európai tőzsdék (vg.hu)
Mínuszban indították a napot hétfőn a pénteki záróértékükhöz képest a főbb európai tőzsdemutatók.
máj. 9
9:38
Masszívan nyereséges az Infineon (vg.hu)
Rendesen profitál az Infineon az autóipar csipéhségéből.
máj. 9
9:40
Célárcsökkentés érkezett az OTP-re (vg.hu)
.
máj. 9
9:42
Komoly veszteségek az ázsiai tőzsdéken (ProfitLine)
Jelentős mínuszban zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és gyengülést jeleztek a még nyitva tartó börzék is. A hongkongi börzén hétfőn nem volt kereskedés.
máj. 9
9:42
5+1 közbeszerzési javaslat, ami kiszabadíthatja az eurómilliárdokat a jogállamisági eljárás után (Portfolio)
Eurómilliárdok múlnak a Magyarország ellen nemrégiben elindult jogállamisági eljárás eredményén. Az Európai Bizottság és a hazai bírálók egyik visszatérő kritikája a magyar közbeszerzési rendszerről szól. Konkrét, érdemi szakmai javaslatból azonban sokkal kevesebb van, mint kritikából. Mivel azzal a kevés javaslattal pedig sokszor gyakorlati szakem
máj. 9
9:42
Putyin szerint a nyugati világ már felkészült Oroszország lerohanására (vg.hu)
Putyin a győzelem napja alkalmából tartott beszédében üdvözölte a Szovjetunió „diadalát” a náci Németország felett.
máj. 9
9:42
Az italerjesztés szakértői (Magyar Mezőgazdaság)
Tizedik alkalommal megszervezett Fermentis Academy résztvevői újabb technológiai ismereteket szerezhettek. A budapesti Hélia Hotelben tartott eseményen előadások hangzottak el az alkoholos erjedés során szükséges tápanyagról, az idén tíz éves E2U koncepcióról, a kénfelhasználás minimalizálásáról, a speciális kéntermelő élesztőtörzsek felhasználásá
máj. 9
9:48
Hiába bünteti őket a piac, a japán jegybank hajthatatlan (Portfolio)
A japán jegybanki döntéshozók többsége továbbra is kitart az extrém laza monetáris politika mellett, és az emelkedő infláció ellenére továbbra is az alacsony infláció kockázatait hangsúlyozzák - derül ki az áprilisi ülés jegyzőkönyvéből. Bőven kisebbségben vannak azok, akik az inflációs kockázatokra figyelmeztetnek.
máj. 9
9:48
Austro Diesel: negyven éve megbízható partner a mezőgazdaságban (Agrofórum)
Az Austro Diesel GmbH., a Massey Ferguson termékek kizárólagos importőre a Közép-Kelet Európai régióban megalapításának 40. évfordulóját ünnepli.
máj. 9
9:54
Ezek a gazdák hamarosan kérhetik a támogatást! (Agroinform)
Itt vannak a méh állatjóléti támogatás igénylésének feltételei.
máj. 9
9:54
Soha nem volt még ilyen alacsony Miloš Zeman támogatottsága (vg.hu)
Csak minden ötödik ember elégedett a cseh elnök teljesítményével.
máj. 9
9:54
Újabb súlyos korrupciós ügy az EU-pénzek körül (Márkamonitor)
Korrupció gyanúja miatt egy olyan miniszterelnökségi vezető került rács mögé, aki éppen a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos munkát végzett – írja a 24.hu. Az ügyészség szerint a főosztályvezető kenőpénzért vállalta, hogy elutasított EU-s pályázatok felülvizsgálata a támogatást kérők számára kedvezően alakuljon. A kormányti
máj. 9
9:54
Külföldön terjeszkedik a Webshippy (MMonline)
A Webshippy bejelentette, hogy még 2022-ben Szlovákia és Csehország területén is biztosítani fogja partnerei számára piacvezető fulfillment szolgáltatásait. A teljeskörű logisztikai szolgáltatás komoly lehetőséget rejt magában a hazai webshopok számára a külpiacokra való terjeszkedés és értékesítés terén. Az elmúlt időszak hatalmas növekedést eredm
máj. 9
10:00
Megjött az oroszok gázszállítási kedve (Piac és Profit)
Márciusban az orosz–ukrán háború miatti EU-s szankciókkal kapcsolatos várakozások mozgatták az európai gázpiacokat. A megelőző két hónap rendkívül alacsony értékeihez képest márciusban nőtt az Európába érkező orosz földgázforrások mennyisége, bár az továbbra is elmaradt a tavaly márciusban szállított mennyiségtől – olvasható a Magyar Energetikai és
máj. 9
10:00
Gyenge kezdés az európai börzéken (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX fél százalékos csökkenéssel nyitott hétfőn.
máj. 9
10:00
Alacsony a két évnél fiatalabb autó aránya Magyarországon (vg.hu)
Harminc európai ország autóállományát vetették össze.
máj. 9
10:02
Több száz ukrajnai menekült kezdett el dolgozni Magyarországon (Piac és Profit)
A háború kitörése óta mintegy tízezer ukrán menekült kereste meg a Prohuman valamely információs pontját; 2500 menekült jelezte munkavállalási szándékát, közülük mintegy 800 fő interjún is részt vett, közel 400 ember pedig már munkába is állt. A Safe in Hungary weboldalon – a regisztráció után – minden Magyarországon működő vállalat  hozzáférhet ah
máj. 9
10:06
Komoly hiány a magyar külkereskedelemben (Infostart)
Az egyenleg 3,446 milliárd euróval romlott a tavaly január–márciusi adathoz képest és 864 millió euró deficittel zárt.
máj. 9
10:06
Putyin nem üzent hadat Ukrajnának és vádolta a NATO-t (Privátbankár)
Harcias volt az orosz elnök, de nem jelentett be újabb katonai akciót.
máj. 9
10:06
Érkezik Magyarország első kerékpáros Duna-hídja (Portfolio)
Megkapta az építési engedélyt Magyarország első tisztán kerékpáros Duna-hídja, mely Kisoroszit fogja összekötni Dunabogdánnyal a Szentendrei sziget északi csücskében - írja a Magyar Építők. A híd az európát Franciaországról Romániáig átszelő EuroVelo6 kerékpárút részeként valósul meg.
máj. 9
10:12
Ekkora volt a márciusi termék-külkereskedelmi hiány (ProfitLine)
Márciusban az export euróban számított értéke 8,7, az importé 22,6 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A külkereskedelmi egyenleg 1,354 milliárd euróval romlott és 503 millió euró deficitet mutatott - közölte hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 9
10:12
Nagy a bizonytalanság, tovább estek az okostelefon-kiszállítások (Portfolio)
Globálisan éves összevetésben 8,9 százalékkal, 314,1 millióra esett az okostelefonok kiszállítása a világon az idei első negyedévben. A mutató ezzel már harmadik negyedéve csökken.
máj. 9
10:12
Hegyekben adta el a dollárt az ukrán jegybank a hrivnyát védve (vg.hu)
A hivatalos árfolyam erősebb, mint amit a piacon adnak a hrivnyáért.
máj. 9
10:12
Használtautó vásárlás: Megismerheti-e a vevő a valós kártörténetet? (Biztosító Magazin)
A használtautó-vásárlók világszerte ugyanazzal a problémával szembesülnek: tisztességtelen eladók megtévesztő tevékenységével.
máj. 9
10:12
Soós Zoltán: A tökéletesre kell törekednünk (Üzletem)
Azt tartom a küldetésemnek, hogy a képzéseken résztvevők többként, erősebben, további képességekkel gyarapodva álljanak fel – mondta az Üzletemnek Soós Zoltán kommunikációs szakember.
máj. 9
10:18
Kiakadtak a diákok, és a tanárok az értettségi miatt: erre nagyon nehéz felkészülni (Pénzcentrum)
A 2024-től életbe lépő érettségi vizsgakövetelmények magyar nyelvből, nem csak korszerűtlenek, de használható tudás helyett lexikális ismereteket kér számon a diákoktól,
máj. 9
10:18
Az okostelefonok kiszállítását is visszaverte a háború (vg.hu)
Már harmadik negyedéve csökken a mutató.
máj. 9
10:18
A Tiszán és a Dunán is lesz biológiai lárvagyérítés (Magyar Mezőgazdaság)
A héten összesen 2170 hektárnyi vízfelületet kezelnek a szakemberek a szúnyoglárvák ellen alkalmazott biológiai készítménnyel. A következő napokban a Tisza alsó, Csongrád-Csanád megyei szakaszán légi úton, a Duna menti vizekbe autóról, a nehezen megközelíthető helyeken pedig háti permetezővel juttatják ki a lárvák ellen használt szert.
máj. 9
10:24
Putyin szerint a Nyugat idézte elő az ukrajnai orosz beavatkozást (Menedzsment Fórum)
Az orosz elnök hősnek nevezte a Donbaszban az orosz hazáért küzdő szakadárokat, és nem üzent hadat Ukrajnának, mint ahogy sokan várták Nyugaton.
máj. 9
10:24
Márciusban több orosz földgáz érkezett Európába (vg.hu)
Februárhoz képes az Ukrajnán keresztüli tranzit 55 százalékkal emelkedett, a Jamal vezetéken pedig 57 százalékkal nőtt a behozatal.
máj. 9
10:24
Mácsai Pál és Máté Gábor is nemet mondott Vidnyánszkynak (Márkamonitor)
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója azt szeretné, ha az általuk koordinált 2023-as Színházi Olimpián minden hazai, illetve határon túli teátrum részt venne. A színházak többségével még tárgyalások zajlanak, a budapesti Katona József és Örkény István Színház igazgatója azonban az Index kérdésére a távolmaradás okairól beszélt.   A
máj. 9
10:30
Elkeserítő a magyar külkereskedelem alakulása (Piac és Profit)
Csökkenő termékforgalom és több mint 500 millió eurós hiány. A korábban gyönyörűen teljesítő magyar külkereskedelem most senyved.
máj. 9
10:30
Kiderült a startup-titok – ekkor kell a nagy pénzekre pályázni (Portfolio)
Milyen kiaknázatlan lehetőségeket rejt a HR és a belső kommunikáció digitalizációja egy vállalatnál? Összehangolhatók-e a kék és a fehérgalléros munkavállalók esetében a kommunikációs folyamatok? Hogyan fejleszthető a vállalati elköteleződés és a dolgozók megtartása? Egyebek mellett ezekről a kérdésekről is beszéltünk Barathi Tamással, a belső komm

Keresés