Miközben az egészségügyi szektor figyelmét továbbra is egy történelmi jelentőségű világjárvány uralja, exponenciálisan fejlődik az orvostudomány, és robbanásszerűen terjednek az adatalapú, digitális technológiák. Egyre tudatosabbá válnak a fogyasztók, ezzel együtt pedig eltolódik a hangsúly a betegségkezeléséről a megelőzés, valamint a jóllét felé.
Áprilisban ismét az ingatlanalapoké lett a legnagyobb vagyont kezelő kategória a befektetési alapok között, azt gondolhatnánk, hogy a magyarok elkezdtek ismét nagyobb pénzeket tenni a kategóriába. A számok mögé nézve azonban a valóság mást mutat. Mindeközben az árupiaci alapok menetelése tovább folytatódik, a kategória az év első hónapjában már 16,
Írásunkban a nagyon korán szüretelhető szabadföldi gyümölcstermő növény, a loncfélék családjába tartozó mézbogyó fajtáinak jellemzőit mutatjuk be. A fajtavizsgálatokat egy szombathelyi magánkertben végezték a keszthelyi Georgikon Campus frissdiplomás kertészmérnökei.
A home office elterjedése sok egyéb mellett kihat a munkáltató által, a munkába járással kapcsolatban megtéríthető költségekre is. A Niveus Consulting Group azt járja körül, hogy a távmunkában (home office) dolgozó munkavállalóknak lehet-e, kell-e adni költségtérítést a munkába járáshoz kapcsolódóan, illetve ennek milyen adóterhe van.
A szankciókkal való fenyegetések hullámát követően Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök állítja, ezeknek borzalmas globális következményei lesznek. Tényleg félnünk kellene?
Ukrajna után Tajvan lehet a nagyhatalmi agresszió következő áldozata? A szigetországnak nyílt harc helyett inkább sok apró szúrással lenne esélye visszavonulásra kényszeríteni Kínát.
Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs pénzügyi óriásvállalat korábbi elnök-vezérigazgatója arra figyelmeztette az amerikaiakat, hogy készüljenek fel egy lehetséges gazdasági recesszióra.
Márciusban 780 millió euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, ami alig különbözik az előző két hónap egyenlegétől: 13 millió euróval kisebb a februári és 17 millió euróval nagyobb a januári deficitnél – derül ki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett előzetes adataiból.
Évközben emelhetik a fizetéseket a cégek a meglódult infláció miatt. 8-18 százalékos rendkívüli bérfejlesztésekről tárgyal autóipari beszállítókkal a Vasas Szakszervezeti Szövetség. Azt mondják, a munkáltatók egy része magától kínált több pénzt az ágazatot sújtó munkaerőhiány szorításában. Ezek nem tipikus esetek a Munkaadók és Gyáriparosok Országo
A Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót tart május 17-én, ezért kedden 10 órától a lezárás szakasz végéig felfüggesztik a papírok kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - közölte a vállalat.
Aki nem foglal okosan, nem tájékozódik körültekintően, az akár a komplett nyaralás árát is bukhatja jelen körülmények között. A koronavírusjárvány ugyan leszállóban van, azaz napról napra kevesebb a fertőzött, de nem tűnt el teljesen, ez pedig bezavarhat. Ugyan az országok nagyrészt eltörölték mostanra a korlátozásokat, de aki megfertőződik, az ért
Munkavállalói részvényprogramot indít az Erste Bank, az összes jogosult dolgozó 350 euró értékben kap a pénzintézet értékpapírjából, és ezzel munkavállalóból társtulajdonossá válnak.
A Babits Borászat 2019-es Tokaji késői szüretelésű sárgamuskotálya nyerte a 26. Szegedi Borfesztiválon rendezett borverseny fődíját, az elismerést hétfőn adták át a Tisza-parti városban.
Súlyos ársokkot okozó globális búza- és étolajhiány alakult ki az ukrajnai háború miatt, és az ebből eredő inflációs nyomás nagy része kívül esik a Bank of England monetáris eszköztárának hatókörén - mondta hétfőn a brit jegybank kormányzója.
Akár vicc is lehetne, de sajnos nem az. Folyamatosan csökkennek a növekedési kilátások a fejlett világban, míg az inflációs előrejelzések emelkednek. Most a Goldman csökkentette az idei és a jövő évre vonatkozó GDP növekedési kilátásait, s a cég elnöke még azt is elmondta, hogy ideje felkészülni a becsapódásra, mert jön a recesszió.
A bitcoin 2008 óta létezik, árfolyama azóta ingadozik, nem is kicsit. Az elmúlt fél évben több mint 50 százalékot zuhant az értéke, ami a többi digitális valutára is hatással van. Ráadásul a napokban az úgynevezett UST kriptovaluta teljesen tönkrement, így akik ebben tartották a pénzüket, mindenüket elvesztették. Egyesek szerint azonban még ezek ut
Autóipari beszállítókkal tárgyal a Vasas Szakszervezeti Szövetség, akik szerint a munkáltatók többsége magától kínál béremelést, hogy megfékezze az ágazatot súlytó munkaerőhiányt, számolt be az RTL Klub Híradó.
Recep Tayyip Erdogan török elnök közölte, hogy nem hagyja jóvá a két ország NATO-csatlakozását, írja a Reuters hírügynükségre hivatkozva a 24.hu. A török elnök arról is beszélt, hogy a svéd és finn delegációk ne is fáradjanak azzal, hogy Törökországba menjenek megpróbálni meggyőzni őt. Svédország és Finnország számára a csatlakozás hatalmas poli
A Deadline írta meg, hogy 25 évvel a befejezése után visszatérhet a kábeltévékre az Egy rém rendes család című szitkom. Igaz, csak egy animációs sorozat formájában. Az Entertainment Weekly időközben kiderítette, hogy a Sony Pictures Televisonnél több mint egy éve dolgoznak már a projekten, és az eredeti szereplőket is megnyerték a szinkronmunkánk
Éppen két hónapja vágott bele az Auchan Magyarország a jó minőségű, átválogatott, fertőtlenített használt ruhák forgalmazásába, ami olyan népszerű lett, hogy az eddigi hét áruház mellé ma újabb hat csatlakozik. Ezentúl Budakalászon, Óbudán, Fóton, Szolnokon, a másik miskolci áruházban és Solymáron is elérhető lesz az „Új élet by Auchan” kollekció.
Hétfőn reggel még erősödött a forint árfolyama az euróhoz képest, délután viszont megfordult a trend, és a forint árfolyama meredeken esni kezdett. A Portfolio.hu cikke szerint a látványos gyengülés 15.20 körül indult, amikor a parlamentben Orbán Viktor éppen a beszédét tartotta az Országgyűlésben azután, hogy újra megválasztották miniszterelnökn
A március végével záruló üzleti évet 355millió eurós veszteséggel zárta a Ryanair, ami némileg kedvezőbb, mint a 372 millió eurós veszteség, amire a piac számított.
A V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalára vonatkozóan szükséges az élővilág előzetes felmérése és környezeti hatástanulmány készítése, valamint az új vasúti nyomvonal környezetvédelmi engedélyének megszerzése. Ezeknek a feladatoknak az elvégzésére írt ki közbeszerzési eljárást a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület.
Ötödik éve adja ki a tudomány helyzetéről szóló kutatását a 3M, a világ leginnovatívabb cége[1]. A 17 országban, államonként 1000 ember megkérdezésével végzett felmérés rámutat, hogy az emberek zöme bízik a tudományban, annak képviselőiben és eredményeiben, és ez a bizalom a pandémia hatására csak nőtt. Nagy arányban aggasztja ugyanakkor a válaszad
Egyre meghatározóbb szerepet tölt be az autonóm közlekedési rendszerek és az elektromobilitás kutatásában a győri Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja, amit nemzetközi színvonalú laborháttér, tesztpálya és berendezések segítenek Győrben és a zalaegerszegi ZalaZONE Parkban.
Negyvenezer doboz adózatlan cigarettát találtak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tákosnál, egy lassú traktor közúti ellenőrzésekor – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.
Nem született megegyezés az Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik, az olajszállítást is magában foglaló európai uniós szankciós csomagról, az intenzív tárgyalások folytatódnak - közölte Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő hétfőn.
A kereskedelmi célcsoportnál A mi kis falunk, a teljes lakosságnál pedig a Tények bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Az RTL-es Konyhafőnök továbbra is kifejezetten erős nézettséget hozott, a TV2-s Drágám, add az életed pedig ott folytatta, ahol a Szerencsekerék abbahagyta. Nagyon úgy tűnik, hogy a TV2 Hotel Margaretje lett a Doktor Balato
Éppen két hónapja vágott bele az Auchan Magyarország a jóminőségű, átválogatott, fertőtlenített használt ruhák forgalmazásába, ami olyan népszerű lett, hogy az eddigi hét áruház mellé ma újabb hat csatlakozik. Ezentúl Budakalászon, Óbudán, Fóton, Szolnokon, a másik miskolci áruházban és Solymáron is elérhető lesz az Új élet by Auchan kollekció.
A budapesti Rumour by Rácz Jenő nyerte a magyarországi gasztronómia egyik legjelentősebb elismeréseként számon tartott Audi – Dining Guide Év étterme díjat a hétfő este Budapesten megtartott díjátadón. Rácz Jenő első magyarországi étterme, a hazai éttermi kínálatban újszerűnek számító “chef’s table” koncepcióval várja vendégeit. A Rumour a budape
A Renault Rosszija részvényei Moszkva város, a Renaultnak az Avtovazban lévő részesedését pedig az orosz ipari és kereskedelmi minisztériumnak alárendelt Központi Járműipari Kutatóintézet (NAMI) kapja meg, az orosz fővárosban ismét megkezdődik a Moszkvics gyártása. Mindkét üzletet jóváhagyta az orosz Szövetségi Antimonopólium Szolgálat. Ezt hétfő
30 millió euró értékű kereskedelmi együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot aszuperkondezátorokat fejlesztő, az EIT InnoEnergy által támogatott észt Skeleton Technologies és a lengyel villamosenergia-elosztó közműcégeknek elektromos eszközöket gyártó ZPUE. A jövőben közösen kínálnak energiatárolási megoldásokat a lengyel piacon.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) már egy évvel ezelőtt jelezte, hogy a pandémia okozta világkereskedelmi folyamatok építőanyagok áremelkedésére gyakorolt hatása komoly problémákat okoz az építési szerződéseknél. Az áremelkedésekből adódó kockázatot, költségnövekedést a vállalkozók egyedül nem tudják viselni, azt meg kell oszta
Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok 2022 májusában egy Csongrád-Csanád megyei szarvasmarha-állományban. Az esetre a telepen elvégzett ellenőrző vizsgálat derített fényt. Az érintett telepen forgalmi korlátozást rendelt el az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság; jelenleg a fertőzés eredetét vizsgálják a szakemberek.