2022. június 23. csütörtök

jún. 23
20:27
Szörnyű körfűrész-baleset (Agroinform)
Két év próbára bocsátotta tárgyalás kitűzése nélkül a Kiskunhalasi Járásbíróság jogerősen azt a férfit, aki apjával egy fűrészgépet készített, amely később az idősebb férfi halálát okozta.
jún. 23
20:33
A mostani zuhanás csak ízelítő volt ahhoz képest, ami ezek után a tőzsdéken jöhet (Portfolio)
A vezető amerikai részvényindexet, az S&P 500-at ebben a hónapban széleskörű eladási hullám sújtotta, és a Morgan Stanley elemzői szerint az irányadó index valószínűleg még tovább zuhanhat, ha a gazdaság recesszióba kerül.
jún. 23
20:33
Már harmadik alkalommal lehet jelölteket állítani a gróf Batthyány Lajos és gróf Zichy Antónia-díjakra (KKV Magazin)
Rendkívül időkben válnak felbecsülhetetlenné leginkább azok az emberi értékek és hazafias tettek, melyeknek elismerésére hozta létre 2019-ben a Magyar Batthyány Alapítvány a gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjakat. Immáron harmadik alkalommal állíthat bárki jelöltet a díjazottak személyére legkésőbb 2022. július 31-éig. Az idei díjazás
jún. 23
20:39
Növeli az exportbevétel arányát a Kürt Zrt. (KKV Magazin)
Az eddigi külpiaci sikerekre alapozva középtávon a teljes forgalom harmadára növelnék az exportbevétel arányát a Kürt Zrt.-nél. Az üzbegisztáni projekt után most afrikai lehetőségeket vizsgálnak a cégnél, illetve az amerikai piacon is erősítenék jelenlétüket.
jún. 23
20:45
Nagy adócsalások: beruházás bérelt ingatlanon – itt az Adózóna podcastsorozatának 4. része (Adózóna)
Megjelent az Adózóna „A világ legnagyobb adócsalásai” című podcastsorozatának negyedik része: „Beruházás bérelt ingatlanon". A mikrofonnál: dr. Kiss Anna kriminológus és Sinka Júlia okleveles adószakértő.
jún. 23
20:45
Gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon: 0,9 százalékkal az euró, 1,4 százalékkal a dollár és 1,6 százalékkal a svájci frank ellenében.
jún. 23
21:03
35 milliárd forintos beruházással 600 új munkahely jön létre Dunaharasztiban (Üzletem)
Az Extreme Digital e-Mag 35 milliárd forintos raktárberuházása nyomán középtávon 600 új munkahely jön létre Dunaharasztiban.
jún. 23
21:15
Gázkrízis: a második riasztási fokozat lép életbe Németországban (Adózóna)
Kihirdették csütörtökön Németországban a földgázellátási válsághelyzet második, riasztási fokozatát az Oroszországból érkező szállítások jelentős csökkenése miatt.
jún. 23
21:15
Fenyegető határidő közeledik az orosz kamatfizetéseknél (ProfitLine)
Az orosz államnak ma és holnap 400 millió dollárnyi kamatot kéne kifizetnie, de ami ennél is fontosabb, hogy vasárnap jár le a türelmi időszak egy májusban elmaradt 100 millió dolláros kamatfizetés kapcsán.
jún. 23
21:21
Súlyos károkat szenvedtek a magyar háztulajok: sokan nem teszik zsebre az idei viharszezont (Pénzcentrum)
A korábban jellemzően májustól augusztusig tartó viharszezon kitolódása és rendkívül hektikussá válása nemcsak a lakosságot, hanem a hazai biztosítókat is komoly próbatétel elé állítja. Az egyre gyakoribbá váló hőhullámok ráadásul szintén hatással lehetnek a károk keletkezésére és mértékére is.
jún. 23
21:45
Most már tényleg hivatalos: lesznek a Netflixen reklámok (Pénzcentrum)
Korábban többször is érkeztek hírek arról, hyoga  Netflix bevengedné a reklámokart a platformra, most viszont Ted Sarandos, a Netflix társvezérigazgatója jelentette be ennek az olcsóbb előfizetésnek az indulását – írja a Telex.
jún. 23
21:45
Duplázásra készül az Alteo e-mobilitási üzletága (ProfitLine)
Az elektromos kapacitások bővítése nélkül szerelt be 64 elektromos töltőt a Living által fejlesztett Kassák Passage társasházba az ALTE-GO, amely másfél éves működése alatt már 120 elektromos gépjárműtöltési pontot létesített. Az Alteo e-mobilitási üzletága a nyár közepére megduplázná az eddigi teljesítményét, ehhez járul hozzá együttműködése a Liv
jún. 23
22:15
Négy betű, három számjegy: új rendszámtáblák, a hatóságokéi a jelzésből felismerhetők lesznek (Adózóna)
Változnak a magyar rendszámok júliusban, a módosítást az indokolta, hogy a jelenlegi karakterkészlet legfeljebb néhány éven belül elfogyott volna – tette közzé kérdések és válaszok formában a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) csütörtökön Facebook oldalán.
jún. 23
22:39
Korrupcióval gyanúsítja a mezőgazdasági minisztert az ügyészség Romániában (Adózóna)
Korrupcióval gyanúsítja Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági minisztert az ügyészség – közölte csütörtökön a Digi24 hírtelevízió a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) közleményére hivatkozva.
jún. 23
22:45
Az MKB Bank a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos bankja (ProfitLine)
Stratégiai együttműködésre lépett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és az MKB Bank – jelentették be június 23-án a Nemzetközi Olimpiai Nap alkalmából, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen megtartott közös sajtótájékoztatón. A 2024. december 31-ig szóló megállapodás értelmében az MKB Bank lett a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos bankja,
jún. 23
22:51
Kiszivárgott: tovább szigorodik a hatósági áras tankolás péntektől a Mol-kutakon (Portfolio)
Péntek reggeltől már csak 50 litert lehet tankolni a magyar forgalmi rendszámú gépjárművekbe 480 forintos hatósági áron a Mol-kutakon, azaz az egy hónapja bevezezett 100 literes korlát a felére eshet – értesült az ugytudjuk.hu
jún. 23
23:09
Elektromos kiszállító furgonokat vezetett be a Tesco (Alternatív Energia)
Teljesen elektromos meghajtású furgonokat vezetett be házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco; az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja kiszállítani - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
jún. 23
23:15
Csukott szemmel mozizik a romantikus könyv szerzője, most megírta első regényét (ProfitLine)
Nyáron kevés jobb érzés van attól, mint elnyúlni valahol a vízparton, a napernyő alatt, elővenni egy jó könyvet és csak falni a betűket. Sokaknak ez az igazi feltöltődés, a nagybetűs Pihenés. Nem kell hozzá más, csak egy könnyed, laza olvasmány, vagy épp egy hátborzongató krimi, kinek mire van igénye. A Publio Kiadó kínálatából a Szerelem, Santa Ba
jún. 23
23:21
Ausztriában dolgozó családos magyarok: plusz pénz is jöhet a fellélegzés után (Portfolio)
Az Európai Bíróság friss döntése után fellélegezhetnek az Ausztriában, illetve bármely tagállamban dolgozó magyarok, ugyanis nem csökkenthető akkor sem az ott kapott családi pótlékuk, ha a gyermekeik idehaza maradtak, sőt Ausztria esetén utólag pénzügyi kártérítésre is jogosultak az érintett családok – írja a döntés következményeként az Infostart.
jún. 23
23:27
Az eddigi legnagyobb szivacsfehéredést tapasztalták Új-Zéland partjainál (Alternatív Energia)
Az eddigi legnagyobb szivacsfehéredést tapasztalták Új-Zéland partjainál. Kutatók szerint több tízmillió szivacsot érinthetett az elhúzódó tengeri hőhullám - olvasható a The Guardian brit napilap online kiadásában.
jún. 23
23:45
A GVH leveteti az online platformokról a gyógygombás cég reklámjait (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eltávolíttatja a Facebookról, a YouTube-ról és a Vimeoról a Max-Immun Kft. hirdetéseit, miután a cég továbbra sem szüntette be a C-peptid termékek jogsértő reklámozását.
jún. 23
23:51
Orbán Balázs: Magyarország arra is felkészült, ha nincs megállapodás Brüsszellel (Portfolio)
Az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli csúcsának első napján adott interjút a Reuters hírügynökségnek Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások állásáról. Ennek során hangsúlyozta, hogy a kormány nyitott a kompromisszumra és meg szeretne állapodni a testülettel a helyreállítási
jún. 23
23:57
A biológiai sokféleség védelmét sürgetik az Európai Bizottságnál a természetvédők (Alternatív Energia)
Az európai uniós helyreállítási források felhasználásának újragondolására van szükség a biológiai sokféleség csökkenésének megakadályozása érdekében a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint.

Keresés